(Avengers vol.3 #41-56, Annual 2001) (2001-2002) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: Alan Davis, Manuel Garcia, Kieron Dwyer, Brent Anderson, Ivan Reis, Patrick Zircher, Yanick Paquette)

a kötet főgonosza csatában, dicsőségben akar búcsúzni e világtól -és kurt busiek példát vesz róla, és stílusosan adja le az univerzum legnagyobb hőseit a portán, egy tizenhat füzetes monstrummal hozza a nagyívű összhangzatot, méltó epikus fináléval feltéve a koronát a korszakára... és ezek nem csak hangzatos üres szavak, mert tényleg baromi jól fel vannak építve a lépések, a sok angyal csapatokra osztva külön küldetéseket hajt végre, amik aztán összefonódnak -és nagyon is magával tud ragadni, ahogy a kis pukkanások után előkerülnek a nagyobbnál-nagyobb ágyúk, amik aztán szép nagyokat dörrenek is a megfelelő helyeken... és ettől az össztűztől komoly feszültség generálódik a rajzolt lapokon (és az olvasóban), mert mindenhol jól érezni a fenyegetettség mértékét, a felelősség súlyát. de persze nem is busiek lenne, ha azért ne jutna pár pillanatnyi idő lelkizni is, hol apróbb nyűgökkel, hol nagyobb problémákkal (a klasszikus ’ölhet-e egy szuperhős’ téma mellett többek között a hasadt személyiség is kapott egy komolyabb megrágást (btw, végre egy annual, ami nem érződött feleslegesnek))... a sok friss képregény után igazi retró hangulatot árasztott az írás, de szerencsére ennyi füzet után már csak kedves mosollyal nyugtázom a busiek-féle túlmagyarázó narrációt és a megszólítás-heavy párbeszédeket (vagy mondjuk azt, a gonosz oroszok is itt sertepertélnek, hogy visszaállítsák a szovjetunió dicsőségét. és azért az is elavultnak érződik, hogy látványosan nem öltözhettek fel a csajok még az északi sarkon sem -bár igaz, hogy akkor csúnyábbak lettek volna a butt-shot-ok is...). a finálé-érzetet növelte a sok visszautalás is az elmúlt negyven számra (tértek vissza ellenfelek is korábbról, és a scientológiára hajazó egyház sztorija is szépen belesimult a nagy egészbe)... szóval véget ért egy nagy korszak, ahol az avíttságával voltak ugyan problémáim, de azt el kell ismernem, hogy szórakoztató volt olvasni az angyalokat ebben a formában, főleg itt a végén, ahol az ember egyre kerekedő szemmel nézte az újabb-és-újabb világrengető veszélyeket, érezte át a diktatórikus elnyomás súlyát, és örült annak, ahogy csikorogva bár, de sikerült ismét megmenteni a földet... (tudom, hogy kicsit felületes lett ez az értékelő, de túl sok mindenbe lehetett volna belemenni, úgyhogy inkább kilúgoztam a részleteket...) (#11.24.)

(Avengers vol.3 #36-40) (2001) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: Steven Epting, Alan Davis)

kurt busiek valami kitűnő zsonglőr-iskolába járhatott, hogy ennyi labdát képes a levegőben egyensúlyozni úgy, hogy mindig a megfelelő pillanatban essenek le... már az is teljesítmény lenne, ha csak a számtalan angyal lelkivilágát ápolgatja, de folyamatosan hozza be a háttérben tevékenykedő gonoszokat is, akik nem is biztos, hogy az aktuális sztori-szálhoz kellenek, hanem csak előkészíti velük a történet-folyam folytatását. és közben kitágítja a világot, hogy jó sok helyre eljuthassanak hőseink -verekedni egy kicsit... először kicsit elszontyolodtam a sok maximum security utalás miatt, mert azt éreztem, hogy inkább abba a monstre bejegyzésbe kellett volna besoroltatni ezt a kötetet is, de aztán ez az eltakarítós szakasz lecsengett az első füzet után, hogy új veszélyek nyomuljanak be a helyére, úgyhogy jó helyen lesz itt magában is... erős újraépítés és újrakoordinálás is folyt a részben, mert a gyakran változó összetételű csapat még mindig keresi, hogy mi lenne a legcélravezetőbb vezetői módszer számukra, hogy létrejöjjön az a csapat-munka, ahol mindenki a maximumát tudja nyújtani. bár nekünk olvasóknak lehet hogy több izgalmat nyújt, ha könnyebb legyőzni a hőseinket... (nincs azzal baj, hogy megtöltünk pár füzetet bunyókkal (mondjuk egy rakás zöld melák ellen!), csak egy modern képregény olvasása után nem volt könnyű visszalépni egy olyan korszakba, ahol még minden egyes pofon mellé járt egy kommentár is a résztvevőktől...) (#04.05.)

(kedves olvasóim! fontos jubileumhoz érkeztünk, ez az ötvenedik bejegyzésem a marvel 616-os univerzumában. ráadásul a nyakunkon van egy nagy világrengető esemény, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy átívelős történet környékén megjelent, kötetbe nem rendezett füzeteket és a crossoverhez szorosan kapcsolódó sztorikat egy nagy monstre post-ban fogom prezentálni. induljon hát a nagy kaland!)

(Iron Man vol.3 #31-34, Annual 2000) (2000) (írta: Joe Quesada; rajzolta: Alitha Martinez, Paul Ryan, Dan Panoisan) (eng)

retcon. így hívják azt, amikor egy karakternél belepiszkálnak a múltjába, mert az íróknak épp egy olyan ötlete támadt, ami miatt azt kell mondaniuk, hogy ’áh, az nem is úgy volt!’... azért most nem olyan drámai a helyzet, tony még mindig vietnámban esett fogságba, és hozta létre egy tudósemberrel a vasember páncélt -csak a fogolytársak esetében érkeztek új elemek a sztoriba. és az egy dolog, hogy sokáig még azt is elhitették velünk, hogy az öreg tudós mégsem halt meg annak idején, de ami igazán őrült ötletnek bizonyult ebben a revizionálásban, az az iron man szekta ötlete... mert alapvetően a vallás és a technika csak csikorogva férnek el egymás mellett, meg egyébként is furcsa, hogy tony-nak a playboy szerep mellé magára kell vennie a prófétaság terhét is, de mindenképp érdekes koncepció volt ez a lebegő várossal meg a buddhistának tűnő szerzetesekkel egyetemben. sajnos a főgonoszban már közel sem volt ennyi innováció, csak egy tipikus badguy-t kaptunk, akinek be nem áll a szája, és kívánatos nők csókolgatják az eltorzult testét... a múlttal való szembenézés után jött egy kis levezetés, szuperhős-drog és súlytalan bunyó, a drámai füzetek után lebegősen, cinikusan elviccelve mindent -nem volt rossz, de azért spidey-nak jobban áll ez a stílus... (a tököm tele van már az annual-okkal, amikor egy sorszámozott füzetnél néhány oldal után esik le, hogy nagy lyuk tátong a sztoriban, és mehetek megkeresni a hiányzó láncszemet a neten...) (#01.31.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #20-23 / Peter Parker: Spider-Man #20-23, Spider-Man Annual 2000) (2000) (írta: Howard Mackie, Paul Jenkins, Chris Claremont, Bill Rosemann; rajzolta: Erik Larsen, John Romita Jr., Mark Buckingham, Joe Bennett) (eng)

amióta felosztották az írói feladatokat a két sorozatban, azóta markánsabban el is tér a füzetek hangvétele. howard mackie az amazing-ban sztori-orientáltabban ír, míg paul jenkins a pp-ben inkább szeret lelkizni, és úgy mellesleg egy-két bunyóval felpörgetni a hangulatot (a lelkizésen nem nagyon lepődtem meg, eddig bármit olvastam tőle, ott mindig a tépelődésen volt a hangsúly, nem a szuperhősködésen)... ez így rendben is lenne, ha mackie-nek sikerülne jól egyensúlyoznia a sok szállal, amit vezetni szeretne, de nagyon döcögősen áll össze az egész a politikus-vonallal, a stacy-családdal és venom-mal, hiába veti be a flashback-eket is extra magyarázatként... jenkins viszont rutinosan hozza peter gyászát, a ben bácsis elmélkedéseket, plusz idétlen humorral szórja meg a füzeteket (peter meztelenül queen-t énekel; nem tudja, hogy a jobb kézre húzott jegygyűrű manapság a melegség jele, ilyesmi). de az mindkettejükre igaz, hogy túlbeszéltetik a gonoszaikat (vagy legalábbis minden alkalommal baaaaromira hosszúnak tűnnek a monológok, amiket lenyomnak), és persze a gonoszok tipikus gonosz-húzásokkal operálnak (pl. választani kell, hogy kit mentsen meg spidey, a szeretteit vagy az ismerőseit)... és akkor ott van még a különszámot jegyző chris claremont is... én elhiszem, hogy ő egy legenda a ’70-es/’80-as évek-béli x-men-je okán, de itt az ezredfordulón én eddig csak hajmeresztő dolgokat olvastam tőle... például egy percig sem veszem be, hogy peter felcsapna csaposnak, valahogy idegen tőle ez a fajta éjszakai élet. és akkor a west side romeo&juliet háttér-sztoriról még nem is beszéltem... no, ténylegesen elkezdtünk készülődni a maximum security című nagy eseményre, amitől azért fázok egy kicsit, ha ennyire űrlényes-scifis irányba viszik el, mint ami itt peter körül ólálkodott az előkészületek során... (ennyi füzetnél óhatatlan a hullámzó rajz-színvonal, de az asm #20-as száma különösen rondára sikeredett...) (#02.12.)

Thor -Across All Worlds, part1 (Thor vol.2 #26-29) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Erik Larsen, Andy Kubert) (eng)

kicsit fura érzés egy fél kötetről írni, de mivel a nyakunkon lévő nagy esemény épp kettévágja a sztorit, így kénytelen vagyok én is darabolni a mondanivalómat (hátha vannak követőim, akik hasonló ütemben olvassák a füzeteket, mint én -szegények össze lennének zavarodva, ha a crossover után egyben írnék erről a kötetről...). az is baj, hogy ez a négy árva füzet nem ad lehetőséget a szóvirágaim részletes kibontására, mert sok esetben csak előkészítik a későbbi világokat rengető eseményeket, felhalmozzák a gonoszokat és a konfliktusokat. vagy csak tesznek egy kitérőt, hogy a szivacsember (lánykori nevén absorbing man) szomorú családi históriájáról meséljenek. vagy csak egy kicsit könnyítenek az égzengető komolyságon, és azzal alkotnak filler-jeleneteket, hogy viccesnek mutatják az asgardiak találkozását a modern technikával, a time square-rel vagy egy nagy bödön jégkrémmel... (mint egy kisgyerek, úgy meg tudok örülni annak, ha olyan érkezik a sorozatba, amit/akit ismerek már a filmekből, és most bőven volt okom örömködni az odin álomnál, malekith-nél és hella-nál, aki csak idén fog érkezni a gyöngyvászonra.) (#02.15.)

Maximum Security (Maximum Security: Dangerous Planet / Maximum Security #1-3 / Thor vol.2 #30 / Amazing Spider-Man vol.2 #24 / Black Panther vol.3 #25 / Iron Man vol.3 #35 / Captain America vol.3 #36 / Incredible Hulk vol.2 #21 / Thunderbolts vol.1 #45 / Avengers vol.3 #35) (2000-2001) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway, Dan Jurgens, Howard Mackie, Christopher Priest, Joe Quesada, Paul Jenkins, Fabian Nicieza; rajzolta: Jerry Ordway, Andy Kubert, John Romita Jr., Sal Velluto, Alitha Martinez, Dan Jurgens, Kyle Hotz, Patrick Zircher) (eng/hun)

no, hát itt van végre a világrengető, mindent behálózó nagy átívelés -ami azért, ahogy lenni szokott, kisebbet pukkan a vártnál... mert oké, hogy van a fő-mini, ami a történet gerincét adja, de a karakterek füzeteibe átszivárgó kapcsolódó kalandok nagyon vegyes képet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kapcsolódnak. mert van ahol épp’ csak be kell érnünk egy űrlény-bunyóval (és ezzel arra késztetik az olvasót, hogy a marketingeseket okolja az egész crossover-ért), máshol viszont tényleg lényeges elemek adódnak hozzá a nagy egészhez. és mivel az elején eldöntöttem, hogy csak azokat a kapcsolódó füzeteket fogom felvenni az olvasási listára, amiket egyébként is elolvasnék, így gyanítottam, hogy hiába rágom át magam rengeteg panelen, lesz hiányérzetem -és persze a fináléban jöttek elő olyan utalások, amik az általam teljesen ignorált x-men-vonalban történtek meg (de egyébként is rémálom-szerű ez az egész marvel-kontinuitás egy kompletistának, például a thor füzet közben derült ki, hogy ’ja, hogy ehhez kellett volna még egy minit is olvasni!’)... szerkesztői szempontból is érdekes lehet egy ilyen crossover levezénylése, mert rá kell venni az írókat, hogy rakják félre az addig vezetett történeteiket, és erőltessenek bele a sztoriba valami mást -ez esetben űrlényeket... és ezért is lett ilyen sokféle ez a füzet-halmaz, mert volt olyan, aki vonakodva engedelmeskedett csak (lásd a két pókember epizódot), vagy mondjuk elviccelte a dolgot egy kicsit a végére (paul jenkins mosolygós csavart kanyarintott hulk-nak). és volt olyan, aki nem volt hajlandó lemondani az addig felépített drámai cliffhanger-jéről, így ha mondjuk valaki random bekapcsolódott a black panther-be, akkor csak azért érthetett valamit is az érzelmi sokkból, mert christopher priest ügyesen használja a narrációt mindig a füzetek elején. (szegény vasember meg csak mellékszereplő lehetett a saját sorozatában, mert be kellett gyömöszölni a fantasztikus négyest is a nagy egészbe...) a fő-szálban egyébként annak ellenére találtam izgalmas dolgokat, hogy továbbra sem vagyok a barátja az űr-kalandok és a szuperhősök keverésének, de jó ötletnek tartom az univerzum-szintű nagytanácsot (george lucas csókoltat mindenkit), a földön létesített űrbörtönt, vagy a felgyorsított evolúciót. és azt is el kell ismerni, hogy a végére pont olyan nagyívű és epikus lett az összecsapás, ahogy egy ilyen típusú sztorihoz illik -még egy önfeláldozással is próbálta kurt busiek emelni az érzelmi görbét, igaz azon meglepődtem, hogy senki sem halt bele a nagyszabású küzdelembe... valahol jó, hogy egy ismert arcot kaptunk mastermind-nak, aki az egész hatalom-ittas terv mögött állt, ugyanakkor hervasztó már megint hosszú gonosz-monológot olvasni egy magát felsőbbrendűnek gondoló karaktertől... (az sem volt rossz ötlet, hogy a sok karakter közül egy kevésbé ismertet emeljen ki a mini-sorozat, de szegény u.s.agent akkora seggfej, hogy képtelenség vele szimpatizálni...) (jegyzeteltem még egy csomót mindent füzet-szinten, de most nem kezdenék elmélkedni arról, hogy mondjuk mennyire más volt malekith itt, mint a rossz-emlékű thor filmben, mert úgyis mindjárt folytatom a viharisten kalandjait, majd ott előjön még a karakter. na látjátok, ezért nem ideális az ilyen crossover-rendszerű olvasás, mert egy csomó sorozat sztoriját kényszerűségből kettévágja...) (#03.10.)

Thor -Across All Worlds, part2 (Thor vol.2 #31-35) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Stuart Immonen) (eng)

szóval thor visszatért a mélyűrből, hogy bunyóból-bunyóba, cseberből-vederbe keveredjen -és nem túlzok, ennyi volt a füzetek nagyrészében, jött egy új ellenfél, akit meg kellett kicsit ruházni, kalap, kabát. még asgard-ra is rá mertek támadni ezek a kutyák -kétszer is... (ez épp olyan skandalum, mint amikor a pokol befagy -ja, várj, ez is megtörtént az egyik füzetben...) oké, értem, hogy az istenek most gyengének tűnnek odin alvása miatt, és thor is összeszedett már pár ellenséget a múltban (illetve a jövőben, de erről majd mindjárt beszélünk még), de azért tényleg lehetne más is a sztoriban, mint epikus ököl (és mjölnir) harcok... ha már sohasem szabadulunk jake-től, hát foglalkozzunk vele (és az egyre gyarapodó háremével) jobban -bár gyaníthatóan ez most fog megtörténni, mert (dramaturgiailag megfelelő ponton) a legfőbb isten megébredt, és egyből kiosztott egy sallert a fiának, amiért az ennyi időt tölt a földön... úgy érezni, hogy ebből a repetitív megrekedt állapotból lassan ki fogunk kecmeregni, legalábbis nagyon remélem, hogy a sötét jövőképet nem csak olcsó fogásként dobta be dan jurgens, hanem szépen építkezni akar erre a pontra mostantól -egy kicsit remélhetőleg változatosabban... (#03.23.)

Spider-Man -Revenge of the Green Goblin (Revenge of the Green Goblin #1-3 / Amazing Spider-Man vol.2 #25 / Peter Parker: Spider-Man #25) (2001) (írta: Rodger Stern, Howard Mackie, Paul Jenkins; rajzolta: Ron Frenz, John Romita Jr., Mark Buckingham) (eng)

hello darkness, my old friend... amikor sikerül egy hős mellé megalkotni a tökéletes anti-tézist, az igazi gonoszt, akkor használni is kell őt, újabb-és-újabb összecsapásokba kell hajszolni a karaktereket. ilyenkor az írók megpróbálják feldobni ezeket a nagy ellenállásokat, így gyakran megölik a negatív szereplőt, majd visszahozzák őket az élők sorába, vagy mondjuk átállítják őket a jók oldalára, hogy aztán egy árulás közepette hulljanak egyből a mélybe -mindegy, hogy milyen őrült ötlettel állnak elő, csak ne mindig ugyanazok a sematikus harcok legyenek... szerintem norman osborn-nal is megtettek mindent az írók, amit csak el lehet képzelni egy ikonikus gonosz kapcsán -most épp’ azt a korszakát éli, amikor egy tubus fogpasztával mérgezi az ős-ellenségét... a gonosz-központú nézet sokszor tud érdekes lenni, és itt most nem csak arról volt szó, hogy kicsit belestünk norman őrült elméjébe, de a múltjába is bőven vájkáltunk, és persze nem maradhatott ki az örök gonosz-gyengepont sem: a szerelem... de az álmok és tévképzetek egy egészen érdekes útra vezettek minket -mert norman osborn ezúttal nem megölni akarta peter-t, hanem át akarta neki adni a manó-álarcot, örökösévé tenni, ha már a fiával ezt nem teheti már meg... persze őrült egy terv ez, ami nem nélkülözi azt sem, hogy jól meggyötri peter-t (és a hozzá közelállókat) -ugyanakkor van igazsága abban, hogy a kettős személyiséget élő sztreccs-ruhás emberekben akkor is nagyon sok közös vonás van, ha az érme különböző oldalain állnak is... szépen építkezett fel a történet a hatásos fináléjáig, és tudom értékelni az olyan apróságokat is, hogy a rossz álmok nem légből-kapottan érkeztek a sztoriba, hanem volt rájuk bőven utalás a korábbi füzetekben is. (#03.25.)

(Thunderbolts vol.1 #46-50) (2001) (írta: Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Patrick Zircher)

fabian nicieza a nyolcvanas évek derekán került a marvel-hez, aztán a kilencvenes évek elején teljesedhetett ki a szerzői vénája rob liefeld mellett -és azért hozakodtam elő ezzel a történelmi leckével, mert a mennydörgőket épp’ úgy írja, mintha még nem léptük volna át az ezredforduló küszöbét, hanem még mindig a kilencvenes évek árnya vetülne ránk, túlbonyolítottnak tűnő fordulatok várnak minden sarokban, a szereplők egymáson élcelődnek cool-nak szánt mondatokkal, sőt, van olyan, aki káromkodik is. a tizenéves énem könnyekbe szökött épp’ az elébb... azért persze ki lehet hámozni a lényeget a sokkolónak szánt fordulatok alól: a hős-létet akarja piszkálgatni egy kicsit, ami azért van rendben, mert a sorozat már a kezdetektől erről szól, azaz hogy a korábbi rossz tettek alól van-e feloldozás. persze mind tudjuk, hogy ha létezik is ilyesmi, annak mindig ára van... bár egy kicsit élcelődünk a nagyszámú karakter-visszahozáson (’alig várom, hogy én mikor halok meg és térek vissza’), de tényleg elértéktelenedik az összes drámai pillanat, ha tudjuk előre, hogy füzetekkel később úgyis visszacsinálják majd... valahogy elég kényes gyomrú lettem, mert nem lakok jól, ha valami túl egyszerűen van tálalva, de az sincs ínyemre, ha valamit annyi alapanyagból kotyvasztanak össze, mint ahány szál felbukkant ezekben a füzetekben, bekeverve a szuperhős megváltás-sztori mellé egy jó adag scifit meg kormányzati összeesküvés-elméletet náci hajlamú gonosztevővel... (#03.26.)

(Avengers vol.3 #31-35 / Thunderbolts vol.1 #38-44) (2000) (írta: Kurt Busiek, Fabian Nicieza; rajzolta: George Pérez, Mark Bagley, Paul Ryan)

az ember mindig gyanakvóan tekint a crossover-ekre, mert profit-maximalizálást lát bennük elsőre, pedig van olyan, hogy tényleg azért írnak ilyen címeken és füzeteken átívelő történetet, mert maga a történet követeli meg, hogy minél több hős bevonjanak a fenyegetettség legyőzésébe... és itt most ezt éreztem elsősorban, indokoltnak tűnt a különböző karakterek felbukkanása, a nagy csapat-egyesítés, mert érezni lehetett, hogy a gonosz gróf tekintélyt parancsoló (hehe, jó ez a magyar nyelv, merthogy használhatom ezt a ’tekintélyt parancsolót’ egy általános kifejezésként is, valamint utalhatok arra is, hogy a gróf azért csinálta ezt a hepajt, mert szó szerint tekintélyt akart magának kivívni...). így ezzel a sok-helyről verbuvált hőssel lehetett igazán nagyívűvé fokozni a finálét, amin tényleg érezni lehetett az összecsapás súlyát, pozitív értelemben volt igazi szuperhősös grande finale, ahol az olvasó kellemesen beleremeg az epikusságba. pedig még azt sem mondhatja, hogy egész addig hanyagolva lettek volna a bunyók, mert minden füzetben volt valaki, akivel össze lehetett mérni az erőt... de persze mivel kurt busiek-ről (és a hű tanítványnak bizonyuló fabian nicieza-ról) van szó, ezért rengeteg minden rakódott még a verekedések mellé -elsősorban karakter-építésre gondolok, és meglepő módon nem csak a hősök között voltak olyanok, akiknek betekinthetünk a lelkivilágába, de a másik oldal gondolkozás-módja is markánsan meg tudott jelenni (volt amikor zemo báró vagy whitney frost narrációi egészítették ki a képeket). és persze szokás szerint rengeteg rejtéllyel övezték a főszál körüli eseményeket, sokat lassan görgetve maguk előtt, akár eltolva a sokkoló(nak szánt) relevációkat a következő kötetbe is. és persze nagy a szórás a számomra működő ötletek és a sutább megoldások között, az átélhető karakter-pillanatok és a szájbarágások között, a gyermeki lelkesedéssel fogadott képregényes túlzások és a ’na-ne-már’ fordulatok között, de összességében jól működött az egész kötet (és az általam hozzácsapott pár thunderbolts füzet), egy könnyen olvasható, fordulatos és szerethető tipikus szuperhős-történetet kaptam -pont olyat, amit egy ilyen crossover-től elvártam előzetesen. (ja, és nyugi, kiderült végre, hogy erik tudja, hogy a férfigyilkos a bárban dolgozik...) (ja 2: azért nekem nehéz eladni pozitívként egy olyan hős-csapatot, ahol az egyik tagnak vaskereszt a jele, a másik mellkasán meg egy nagy koponya látható...) ($$11.26.)

(Avengers vol.3 #23-30) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: George Pérez, Stuart Immonen)

nem véletlen, hogy iron man hangosan arról panaszkodik, hogy túl sok a varázslás meg a misztikum, mert ezzel az olvasók egy rétegének szócsöve lesz... mert nem elég, hogy a nemrég történt thor/spider-man/iron man crossover-ből átjöttek ide az erő-fitogtató mintapéldányok (ha már az avengers kompletten kimaradt a buliból, most lehetett pótolni a közös harcot az isteni eredetű és erejű lények ellen), de az utolsó három füzetet is sikerült megtölteni ősi közép-amerikai istenekkel és barbár varázslatokkal... de lehet hogy ezek csak álcaként kellenek, hogy eltakarják azt a sokkal földhözragadtabb karakter-építést, amivel nehezebb megfogni a képregény-olvasók egy rétegét...? mert (számomra) szerencsére sok ilyen emberi tényezővel foglalkozunk két világ-megmentés között. vagy van amikor nem is emberi, de android tényezővel... mert vision keresi önmagát, ön-marcangol, majd lelép, ezzel felborítja az első dominót, amelynek a következtében néhány füzettel később már egy teljesen új csapat-felállással kell megbarátkoznunk (volt már arról szó, hogy az írók a frissesség miatt szeretik rotálni az angyalok összetételét, itt az újabb bizonyíték). mert vision után wonder man is marcangolja magát és lelép, aztán vannak, akik csak nyaralni mennek (és kapcsolatot gondozni), de a legfontosabb, hogy a sok külső tényező hatására két alap-tag is távozik -és itt álljunk meg egy pillanatra elmélkedni... manapság a szuperhősös filmeket szokták azzal vádolni, hogy túl sok fehér férfi hőssel operálnak, és gondolom busiek is megkapta a magáét annak idején, hogy miért nem színesít a csapaton, így beleépítette ezt a panaszkodást a sztoriba -néhány ügyes csavarral, így került a háttérbe némi szekta- és vallás-kritika, valamint bőven kaptak a fejükre a médiák dolgozói is... az új csapat-összeállítás kétségtelenül színesebb lett (ha mást nem nézünk, she-hulk zöld... sajnos triatlon meg nem csak fekete, de egy pöcs is...), és annak kifejezetten tudok örülni, hogy busiek nem engedi el carol danvers kezét. ($$11.03.)

(Avengers vol 3. #16-22, #0) (1999) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway; rajzolta: George Pérez, Jerry Ordway, Stuart Immonen)

kezdjük azzal a három füzettel, amiket eredetileg nem tartalmaz ez a kötet, de én nem tudtam őket kihagyni, mert a teljesség iránti igényem nem engedte volna (ráadásul az egyik füzet ezek közül new orleans-ban játszódott!)... pedig nem egy nagy truváj ez sztori, amit jerry ordway vendég-íróként hozott, egy kissé retró hangulatú darab, mind a képi világában, mind a mélységében megidézi a klasszikusokat (és persze követi a busiek-i hagyományokat, azaz ezer szállal kötődik is a (rég)múlthoz). igazából két tanulság szűrődött le benne az olvasás után: 1. miért kéne kötődnünk egy olyan rinyáló hőshöz, mint amilyen jogbajnok? 2. nem jó ötlet, hogy ennyi captain meg ms. marvel szaladgál az univerzumban, mert ez mindenkit csak összezavar... no, de jöjjön a fő attrakció, azaz ultron, aki nem viccel a visszatérésével, és kiírt egy egész (fikciós) országot a balti-tenger partján -na valahogy így kell a tényleges fenyegetettség érzetét elérni... persze kurt busiek nem tagadja meg önmagát, így szépen végigvesszük a teljes ultron történelmet, de ez szerencsére nem azért van, hogy bizonygassa a mérhetetlen háttér-tudását, hanem mert nem csak a folyton újjá-épülő robot legújabb verziójával kell megküzdeniük hőseinknek, de az összes korábbi példány is felbukkan -plusz így még hangsúlyosabb lesz hank pym szerepe is, mégiscsak ő ultron ’apukája’... hmm, apuka... érdekes felvetés az, hogy egy mesterségesen létrehozott teremtménynek, egy tudattal rendelkező gépnek érzelmei, vágyódásai is lehetnek, és ultron nagyon vágyik valamire: egy családra (és ne felejtsük el víziót sem, aki nagyon pontosan ismeri a szerelem miatti fájdalmat). de egyébként is sok gondolatiság van eltemetve a zombi-robotokkal való küzdelmek alá, pár mondat jut a rossz kezekbe kerülő technikától való félelemnek is például, de a sajtótájékoztatón elhangzó kemény kérdések között is van olyan, amit lehetne kapargatni (miért nincs jelenleg az angyalok között színesbőrű?)... de szerintem azért burkolja busiek mindig gondosan adamantium-burkolatba ezeket a mélyebb dolgokat, mert igazából az akciók közben érzi magát elemében... és ott nem is vall kudarcot, jól pörgeti végig a sztorit, bár nekem furcsa volt, hogy a végén azzal akart még több drámaiságot és tempót kipréselni a lapokból, hogy kaotikusan egymásra dobálta a kép-paneleket (gondolom george perez-zel egyetértésben), és bennem ez egy kicsit az összecsapottság érzetét keltette -igaz, hogy a végére így is meglett a katarzis. és még jogbajnokot is rehabilitálta valamennyire... ($$10.12.)

(Avengers vol.3 #8-15) (1998-1999) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: George Perez)

ebben a kurt busiek heavy időszakban (az avenger mellett lásd még: thunderbolts, iron man) egyre jobban kiigazodok az öreg írás-technikáján. akció-központú minden füzete, csak néha szakítja meg ezeket az akciókat némi kosztümökről szóló csevejjel... na jó, viccelek, de igazából az is kiderült most, hogy az íróúr is kábé ennyire veszi komolyan a karakter-pillanatokat, hiszen amikor végre leülteti beszélgetni a hősöket (egy jazz-klubba!), akkor személyesen megjelenik a lapokon, hogy megnyugtasson mindenkit, nem kell sokat várni, és jön a zúzás... persze az erős ellenfelek püffölése közben se’ felejtkezünk el a karakterekről, mert még mindig sokat gondolkoznak és narrálnak, az én ízlésem szerint egy kicsit túl sokat is... de valószínűleg ez attól is függ, hogy melyiküknek milyen problémái vannak, mert míg annak tudok örülni, ha wanda bajaival foglalkozunk, addig jogbajnok nyivákolására kevésbé vagyok kíváncsi... amire még szintén lehet számítani egy busiek műben, az a mindent körbefonó nosztalgia, és most extra adagban kaptuk ezt is, mivel évfordulót ünnepeltünk az avengers életében, úgyhogy jöhetett a parádé meg az utalás-halmaz -egész addig, míg nem jött egy rosszfiú tönkretenni a bulit... kicsit azt érzem, hogy nem csak a csapat-összetétel nívója miatt ez a nagy összegzős zászlós-hajója a marvel-nek, hanem mert kvázi itt lehet reklámozni a többieket is, mondjuk a thunderbolts-ot vagy a new warriors-t (azért meg külön respekt, hogy arra is jut a figyelemből, hogy cap pihenjen egy számot itt addig, amíg deadpool-lal mentik meg a világot). a vége persze nyitott, remélem legközelebb több csavar jut a nagy ellenfélig való eljutás útjára, vagy a kvázi szcientológus csapat jól megkavarja majd a megkavarnivalót... (u.i.: beast mit szívott, hogy ennyire túlpörögte a vendégszereplését...?) ($$07.27.)

(Avengers vol.3 #5-7; Iron Man vol.3 #7; Quicksilver #10; Captain America vol.3 #8) (1998) (írta: Kurt Busiek, John Ostrander, Joe Edkin, Mark Waid; rajzolta: George Perez, Sean Chen, Derec Aucoin, Andy Kubert)

azért kicsit megmosolyogtató, hogy amikor két csapat összefut a szuperhős képregényekbe, akkor mindig gondosan párokra oszlanak, és úgy ütik-vágják egymást, szépen elrendezve mindenkit képességek szerint -és eleve, mindig összeakadnak egy másik csapattal, legyenek azok jók vagy gonoszok, ahol mindenkinek megvan a maga szuperhős/gonosz neve. tudom, még szoknom kell a képregényeket... de ez csak az első két füzet volt a kötetben, a második fele, a crossover már sokkal jobban működött -mert bár itt is volt csapat-szintű összecsapás, de fel tudták fokozni az un. epic szintig, ahol már nem törődsz ilyen szőrszál-hasogatásokkal, csak élvezettel veszel el a bunyóban. ehhez az is kell, hogy a drámai alapok jók legyenek. és ez most működött carol-lal, akinél rossz nézni a leépülését, de teljesen logikus is, hogy megkészült, hiszen két oldalon keresztül csak azt mesélték nekünk, hogy mennyit szenvedett szerencsétlen az utóbbi időben (hawkeye hisztije pont ezért nem tetszik, mert ő azért hisztis, mert ööö... mert seggfej...?). és klisé vagy sem, az mindig nagyon tud működni, amikor egy hőst lerántanak a földre -akár szó szerint is. ($11.27.)

(Avengers vol.3 #1-4) (1998) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: George Perez)

aki csak a filmekből ismeri az avengers csapatát, azt gondolja, hogy ez csak pár hős, akik néha összeállnak közösen ütlegelni az ellent, pedig a képregényben a 60-as évek óta már számtalan tagja volt a csapatnak. és ezzel a ténnyel játszik el egy kicsit kurt busiek, mert annyi arcot gyűjt egybe, akik simán megtöltenének egy sport-csarnokot is. nem örültem, hogy egy alternatív világos sztorival indultunk, mert egy kicsit sok volt a mágia itt az elején (ebben iron man pártján vagyok, több tudományt, kevesebb vudut), de aztán pont azért kezdett működni a sztori, amiről az elején szó volt: hogy ez a sok különböző hős összeadta az erejét, hogy legyőzzék a legyőzhetetlennek tűnő gonoszt (és végülis a kvázi-középkori hangulat sem volt rossz). a negyedik füzetben aztán jöhetett a szelektálás, mert ennyi hőst képtelenség együtt mozgatni, meg szerintem minden író igényt tart arra, hogy maga állítsa össze a csapatot, amiről írni akar. és nem felejtett el közben odakoppantani a médiának sem, akiknek élőben kellett közvetítenie a teljes kiválasztási folyamatot, persze. no, megvolt a prológus, összegyűlt a csapat, most már lehet csapatni, keményen... ($11.26.)