(Amazing Spider-Man vol.1 #515-528, Friendly Neighborhood Spider-Man vol.1 #1-4, Marvel Knights: Spider-Man vol.1 #19-22) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Peter David, Reginald Hudin, J. Michael Straczynski; rajzolta: Mike Deodato Jr, Mike Wieringo, Pat Lee) (magyarul: Kingpin, 2009/2010)

hmm, elég nehezen tudom megfogni ezt a kötetet (illetve mondjuk azt, hogy pókemberes eseményt, mert négy hónapon át zajlott le eredetileg, végigfutva az akkor aktuális pók-címeken), mert vannak benne olyan elemek, amik pont olyan hatást váltottak ki belőlem, amilyet az alkotók szerettek volna, máskor viszont túlment azon a határon, ami az én ízlésem szerint a comic-weird-ségnél meghúzható... persze ahogy arra számítani lehetett, folytattuk az előző kötetben megjelent betegség szálat, ami eléggé kiforgatta peter-t, olyan tettekre is sarkallva őt, amiket nem tesz meg, ha nincs tele a feje a halál gondolatával. ezt tetézték az írók egy bénácska új gonosszal, aki azért kellően fenyegetőnek tűnt a megfelelő pillanatokban (pl. uzsonnázás may nénivel) -de mindez csak terelés volt, időhúzás, míg jön a nagy attrakció... az első feltűnésekor nem zártam a szívembe morlun-t, mint ahogy az egész totem dolog sem talált be nálam, de most elérték az írók, hogy más szemmel nézzek rá -mostantól ő lesz az, aki agyonverte a közkedvelt pókembert... és tudtuk jól, hogy lesz visszaút peter-nek ebből a rémisztő állapotból, de mégis hatásos volt a fél szemmel, vértócsában fekvő hős képe... értem én, hogy egy hősnek illik fejlődnie, evolválódnia az évek során, de straczynski ehhez megint a legőrültebb ötletet kellett előhúznia a zsákból -igaz, jól beleilleszkedik ez a koncepció abba a képbe, amit eddig is épített, mert nála ugye nem csak egy random radioktív pók volt az, ami peter-t megcsípte, sokkal inkább egy bonyolultabb szimbiózisban gondolkozik... így el tudom fogadni az egész bebábozódos, újjászületős ötletet, de az én pók-kánonomból ezek a horrorba hajló elemek már túlságosan kilógnak a fantasztikum területére... (és ahogy hallom, a későbbi írók sem akartak semmit kezdeni ezzel az extrém ötlettel, ami így csak lóg egy pókhálón, nem szövődik bele a nagy szövetben...) (tizenkét füzetbe sok minden belefér, így kiemelnék még pár dolgot, ami feltapadt a jegyzet-füzetemre olvasás közben: may néni flashback-je az anyjára szép kiegészítés volt; a latvériai külön-kalandot nem tudom hova tenni, először azt hittem, hogy álom-jelenet, mert ilyen marhaságot nem gondolhat komolyan egy író, hogy peter-ék betörnek a doom-kastélyba úgy, hogy a két állandó női partnere régi vasember ruhákban feszít; mondjuk a bakancs-listás ötletet értékeltem, voltak szép pillanatai is; szerencsére mary jane tud kifejezetten tökös is lenni...) (a kiadás jellegéből adódóan a rajz minősége nagyon hullámzó lett, bár talán lehetett volna egységesebbre is fogni a külcsínt, nem ilyen szélsőségesen más alkotóknak adni a rajz-feladatokat...) (##12.08.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #57-58, Amazing Spider-Man vol.1 #500-502) (2003-2004) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: John Romita Jr, John Romita Sr) (eng)

ha valaki alter-dimenziós strange dokis sztorit akar írni, akkor miért nem azt teszi, és miért erőlteti szegény spidey-ra ezeket...? persze értem, hogy ez a dormammu-s sztori csak egy keret volt arra, hogy vissza tudjunk nézni peter eddigi életútjára, ha már ünnepi számról és egy nagy mérföldkő eléréséről van szó -és egy régi motorosnak biztos nagyokat dobbant a szíve a visszautalásoktól, én koca-olvasóként inkább az erőfeszítést értékeltem, ahogy peter-nek újra végig kellett küzdenie magát a számtalan ellenségén és lelki megpróbáltatásán... miután túl voltunk ezen a monstre utazáson, egy kicsit megpihentünk, és csendesebb közjátékokban váltottunk szemszöget, eltöltöttünk egy kis időt may néni gondolatai között (hogy ő miként is látja peter-t és a hősködést), valamint egy másik alulnézeti képben kaptunk egy aushwitz-i menekültet, aki ruha-és-kosztüm-készítésből él, és szépen meg tudja indokolni a kávét szürcsölgető pókembernek, hogy egy tisztességesen dolgozó embernek miért nem számít, ha tisztességtelen kezekbe kerül a munkája... (továbbra is elégedett vagyok parker-ék magánéletének ábrázolásával, és ki kell mondjuk, hogy mj még romita jr rajzain is szexi!) (boldog szülinapot -nekem!) (##02.18.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #51-56) (2003) (írta: J. Michael Straczynski, Fiona Avery; rajzolta: John Romita Jr) (eng)

halott maffiózók tömeg-sírjából kikecmergő hulk-frankenstein-szörnyeteg -straczynski túlpörgeti az őrült képregényes ötleteket... az alapok nem voltak rosszak, mert sosem vetünk el egy las vegas-i leszámolást, aminek a végén egy újabb gödör keletkezik a sivatagban, de aztán erre jöttek a rétegek, a kemikáliák meg a gamma-sugárzás, hogy ne lehessen annyira komolyan venni. ráadásul az én ízlésem szerint egy ilyen szörny-üldözés nem ér meg négy füzetet... viszont voltak itt olyan aspektusok, amiket érdemes komolyabban is megvizsgálni -például hogy peter pénzt fogadott el a szolgálataiért, ráadásul egy maffiózó munkavállalója lett, és ezek akkor is morálisan megkérdőjelezhető tettek, ha a végén helyrebillentette mindenki igazságérzetét... még fontosabb az, hogy a magánélet mennyire felnőttesen van kezelve, hogy nincs a lepedő alá rejtve, hogy parker-ék igenis élnek házaséletet, miért ne tennék? mert peter egy közkedvelt ifjúsági hős? comeon... a kötet utolsó harmadába egy másik sztori szorult, mert peter tanárként rendre talál olyan gyerekeket, akiket felkarolhat. ami viszont ebben a történetben elgondolkodtató volt, az a családok érzései, akik megszenvedik azt, ha egy rokonuk rossz útra lép, és a pókember igazságot szolgáltat náluk -bár talán egy kicsit fura, hogy peter-nek bűntudata van emiatt... (##02.15.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #46-50) (2002-2003) (írta: J. Michael Straczynski, Sara Barnes; rajzolta: John Romita Jr) (eng)

ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, jms most maximálisan beleállt a misztikus szintre vitt spidey-eredet-elméletébe -de tényleg, még ki is szól hozzánk olvasókhoz a párbeszédekben, hogy ’nézzetek már körül a marvel univerzumban, viharisten, gamma sugárzás, és EZT nem tudjátok elfogadni?’... még anansi-t, az afrikai pókistent is idecitálja, hogy igazán mélységet adjon mítosznak. és igazából el lehet fogadni, hogy szélesedik a kezdőlépés a hagyományos radioaktív pók (kvázi tudományos) megközelítéstől -az egy más kérdés, hogy szükségünk van-e erre a kiterjesztésre... érdekes adalék peter pók-ságának hangsúlyozásában, hogy sokkal több nyolclábú veszi körül hősünket, mint eddig, segítik őt a feladataiban, betakarják, amikor el kell bújnia, felvállalják a halálos csapást (amit peter, mint pozitív hős nem vihet be), de van, amikor csak együtt lógnak a sráccal a sarokban (pun intended)... a másik hozadéka a misztikumnak, hogy megérkezett a második csapás, egy újabb erős ellenfél, aki a póksága miatt támadja a pókfejet, és először megörültem a hölggyel kapcsolatban, amikor lelki csapást mért hősünkre, mert a sok verekedés között üdítő volt látni egy ilyen újfajta megközelítést -de aztán hamar visszatértünk az ökölharca... ehh, még mindig úgy érzem, hogy az írók gyávák érettnek nézni az olvasóikat, akiket szerintük elriasztanának a csöndes intim panelek, és ezért van az, hogy itt sem kaphatunk egy lecsupaszított pillanatot mj-vel, mert muszáj az érzelmes mondatokat megszakítani egy fátum doki körül zajló csetepatéval (mondjuk én már annak örültem, hogy nagy nehézségek árán sikerült egy reptérre terelni a házaspárt, mert sokáig húzta jms azzal az agyunkat, hogy hagyta, hogy az ország két felén merengjenek szegények)... szóval nem mondom, hogy nem érdekes az irány, amerre peter-rel elindultunk, de azért maximálisan nem sikerült még most sem behálóznia... (##02.13.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #40-45) (2002) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

bár kétségtelenül szeretjük, ha új ízekkel ütik fel a megfáradó képregényes formulákat, azért vannak olyan új ötletek, amik az idegenségük miatt ledobják magukat az ismert hősökről -nem kertelek tovább, furcsa volt spider-man-t a testén kívül lebegve az asztrál-síkon látni. főleg azért, mert igazából ez csak egy ürügy volt, hogy peter megint lekésse a találkozóját mj-vel -és bevallom, hogy nagyon utáltam már a filmekben is ezt a visszatérő elemet (előfordulhat, hogy ennek személyes okai vannak -mert bár nekem nem szokásom elkésni sehonnan sem, mégis rendszeresen visszatérő rémálmom, hogy nem érek oda valahova időben)... a második sztori is hozott egy meglepő helyszínt (a pálmafás, kövér filmproduceres los angeles-t), de az azért kevésbé zavaró, hogyha amerika túlfelére lépünk ki queens-ből, mint egy másik dimenzióba... persze a szerelem hajtja peter-t a másik óceán partjára (may nénit meg a vágy, hogy láthassa személyesen pierce brosnan-t), de ha már arra jár, akkor össze is csap oki doki-val meg a szintén csápos trónkövetelőjével... mert lehet új impulzusokat behozni egy ilyen régóta futó szériába, de azért illik vissza-visszatérni a gyökerekhez is. hősünk is egész úgy viselkedik, ahogy elvárjuk a nagyszájú hálószövőtől, popkult utalásokkal terhelt poénokkal dobál minket szüntelenül (szép meta-utalásokkal volt teli a szuperhősös film forgatása -egy radioaktív rák által megcsípett hőssel a főszerepben...). (##02.07.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #36-39) (2001-2002) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

vannak olyan helyzetek, amikor a szuperhősök is tehetetlenek... nagy tisztelet j. michael straczynski-nek, hogy közvetlenül 9/11 után ki akarta magából írni a való világot sokkoló értelmetlen terror-támadást, és nem vádaskodott egy egész füzeten át, hanem a békés összefogás erejére hívta fel a figyelmet, hogy ne kollektíven ítéljünk el népcsoportokat (nekem még az ehhez az üzenethez csatolt könnyes szemű doktor doom is belefért). de egész (rövid) kötet meglehetősen érett témákat dolgozott fel úgy, hogy alig tartalmazta magát a címadó (jelmezbe bújt) hőst, hanem peter parker-rel, a hétköznapi emberrel foglalkozott, és jól is állt neki ez a csendesebb, elmélkedősebb hangvétel. a rossz helyzetben lévő gyerekek bánata után elérkezett az idő, hogy egy negyven éve létező probléma-csomót oldjanak fel, és kifejezetten erősen sikerült may néni és peter egész párbeszéde, amiben ott volt az önmarcangolás sötétsége és a családi szeretet erőssége egyaránt (szoktam bántani romita jr szögletes arcait, de most ezek az arcok annyi érzelmet fejeztek ki, hogy megbocsátó vagyok a szokásos stílusa miatt). jól sült el az is, hogy erre az időszakra esett a ’nuff said kihívás is, mert így még egy csendesebb (egész pontosan néma) füzet koronázta meg a kötetet, ahol szintén nem peter volt a főszereplő, hanem az élete két legfontosabb női karaktere, mj és may néni, és olyan érzékletesen sikerült ábrázolni néhány panelen át a magányt, hogy abba teljesen belesajdult a szívem... (a marvel-purgálásom egyik áldozata a ’peter parker: spider-man’ lett, mert nem éreztem erőt magamban, hogy ide/oda ugráljak a sztorik között, rájöttem, hogy beérem csak a fő cím (amazing) követésével is.) (##02.05.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #26-35, Annual 2001 / Peter Parker: Spider-Man vol.2 #26-34) (2001) (írta: Howard Mackie, J.Michael Straczynski, Paul Jenkins; rajzolta: John Romita Jr, Joe Bennett, Lee Weeks, Mark Buckingham, Charlie Adlard) (eng)

ott, ahol az egyik kötetet ’coming home’-nak hívják, az olvasó előre szimatol némi nosztalgiát -és aztán elégedetten tapasztalja, hogy ez a monstre húsz füzetes pókember monolit számos helyen tényleg visszatekint a múltba -csak nem abban a részben, amit ’coming home’ címen adtak ki... de tényleg azt éreztem, hogy a mára kultikussá nemesedett straczynski éra előtt az írók legszívesebben hátrafele tekintgettek -richard és ben parker-re is került némi fókusz, de itt kapott helyet az a tökéletes filler-epizód is, amikor rendőri szemszögből néztük vissza pár spidey-eseményre... howard mackie nem búcsúzhatott úgy pókembertől, hogy ne rakta volna helyre egy fontos lépését, és ne hozta volna vissza mj-t -amire persze mindenki számított, így nagy releváció nem lehetett belőle, viszont érzelmileg nagyon rendben volt a reunion... aztán viszont megint ki kellett tenni a képből a szép vörös feleséget, mert valamiért irtóznak az írók attól a gondolattól, hogy boldog párkapcsolatokat írjanak a szuperhősöknek (de legalább mj ptsd-je hihető magyarázatként szolgált)... már tíz füzeten túl voltam, mire elkezdtek komolyodni a helyzetek mind-a-két címben, a ppsm-ben jól meggyötörték spidey-t, lelkileg is megtörték azzal, hogy emberek haláláért lett felelős (plusz ugye ott volt a való életből vett gonosz-motiváció is, azaz a hős utánzásába belehalt kisgyerek szomorú története) -mármint ha mindez tényleg megtörtént... erre kellett rálicitálnia j.michael straczynski-nek az amazing-ben, úgyhogy kezdő sztoriként bedobott egy iskolai lövöldözést, majd testileg és lelkileg ő is meggyötörte peter-t -szép kezdet... (annak örülök, hogy azzal indította a pók-karrierjét, hogy kitalált egy új gonoszt, és nem valamelyik régit hasznosította újra, viszont nem biztos, hogy örülök annak, ha extrém ötleteket is a papírra enged (pl. spidey folyósított sugárzó anyagot fecskendez be a szervezetébe -de egyébként is lehet, hogy valami ősibb erő van benne, mint a radioaktív pók nyála...) (#05.19.)

(kedves olvasóim! fontos jubileumhoz érkeztünk, ez az ötvenedik bejegyzésem a marvel 616-os univerzumában. ráadásul a nyakunkon van egy nagy világrengető esemény, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy átívelős történet környékén megjelent, kötetbe nem rendezett füzeteket és a crossoverhez szorosan kapcsolódó sztorikat egy nagy monstre post-ban fogom prezentálni. induljon hát a nagy kaland!)

(Iron Man vol.3 #31-34, Annual 2000) (2000) (írta: Joe Quesada; rajzolta: Alitha Martinez, Paul Ryan, Dan Panoisan) (eng)

retcon. így hívják azt, amikor egy karakternél belepiszkálnak a múltjába, mert az íróknak épp egy olyan ötlete támadt, ami miatt azt kell mondaniuk, hogy ’áh, az nem is úgy volt!’... azért most nem olyan drámai a helyzet, tony még mindig vietnámban esett fogságba, és hozta létre egy tudósemberrel a vasember páncélt -csak a fogolytársak esetében érkeztek új elemek a sztoriba. és az egy dolog, hogy sokáig még azt is elhitették velünk, hogy az öreg tudós mégsem halt meg annak idején, de ami igazán őrült ötletnek bizonyult ebben a revizionálásban, az az iron man szekta ötlete... mert alapvetően a vallás és a technika csak csikorogva férnek el egymás mellett, meg egyébként is furcsa, hogy tony-nak a playboy szerep mellé magára kell vennie a prófétaság terhét is, de mindenképp érdekes koncepció volt ez a lebegő várossal meg a buddhistának tűnő szerzetesekkel egyetemben. sajnos a főgonoszban már közel sem volt ennyi innováció, csak egy tipikus badguy-t kaptunk, akinek be nem áll a szája, és kívánatos nők csókolgatják az eltorzult testét... a múlttal való szembenézés után jött egy kis levezetés, szuperhős-drog és súlytalan bunyó, a drámai füzetek után lebegősen, cinikusan elviccelve mindent -nem volt rossz, de azért spidey-nak jobban áll ez a stílus... (a tököm tele van már az annual-okkal, amikor egy sorszámozott füzetnél néhány oldal után esik le, hogy nagy lyuk tátong a sztoriban, és mehetek megkeresni a hiányzó láncszemet a neten...) (#01.31.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #20-23 / Peter Parker: Spider-Man #20-23, Spider-Man Annual 2000) (2000) (írta: Howard Mackie, Paul Jenkins, Chris Claremont, Bill Rosemann; rajzolta: Erik Larsen, John Romita Jr., Mark Buckingham, Joe Bennett) (eng)

amióta felosztották az írói feladatokat a két sorozatban, azóta markánsabban el is tér a füzetek hangvétele. howard mackie az amazing-ban sztori-orientáltabban ír, míg paul jenkins a pp-ben inkább szeret lelkizni, és úgy mellesleg egy-két bunyóval felpörgetni a hangulatot (a lelkizésen nem nagyon lepődtem meg, eddig bármit olvastam tőle, ott mindig a tépelődésen volt a hangsúly, nem a szuperhősködésen)... ez így rendben is lenne, ha mackie-nek sikerülne jól egyensúlyoznia a sok szállal, amit vezetni szeretne, de nagyon döcögősen áll össze az egész a politikus-vonallal, a stacy-családdal és venom-mal, hiába veti be a flashback-eket is extra magyarázatként... jenkins viszont rutinosan hozza peter gyászát, a ben bácsis elmélkedéseket, plusz idétlen humorral szórja meg a füzeteket (peter meztelenül queen-t énekel; nem tudja, hogy a jobb kézre húzott jegygyűrű manapság a melegség jele, ilyesmi). de az mindkettejükre igaz, hogy túlbeszéltetik a gonoszaikat (vagy legalábbis minden alkalommal baaaaromira hosszúnak tűnnek a monológok, amiket lenyomnak), és persze a gonoszok tipikus gonosz-húzásokkal operálnak (pl. választani kell, hogy kit mentsen meg spidey, a szeretteit vagy az ismerőseit)... és akkor ott van még a különszámot jegyző chris claremont is... én elhiszem, hogy ő egy legenda a ’70-es/’80-as évek-béli x-men-je okán, de itt az ezredfordulón én eddig csak hajmeresztő dolgokat olvastam tőle... például egy percig sem veszem be, hogy peter felcsapna csaposnak, valahogy idegen tőle ez a fajta éjszakai élet. és akkor a west side romeo&juliet háttér-sztoriról még nem is beszéltem... no, ténylegesen elkezdtünk készülődni a maximum security című nagy eseményre, amitől azért fázok egy kicsit, ha ennyire űrlényes-scifis irányba viszik el, mint ami itt peter körül ólálkodott az előkészületek során... (ennyi füzetnél óhatatlan a hullámzó rajz-színvonal, de az asm #20-as száma különösen rondára sikeredett...) (#02.12.)

Thor -Across All Worlds, part1 (Thor vol.2 #26-29) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Erik Larsen, Andy Kubert) (eng)

kicsit fura érzés egy fél kötetről írni, de mivel a nyakunkon lévő nagy esemény épp kettévágja a sztorit, így kénytelen vagyok én is darabolni a mondanivalómat (hátha vannak követőim, akik hasonló ütemben olvassák a füzeteket, mint én -szegények össze lennének zavarodva, ha a crossover után egyben írnék erről a kötetről...). az is baj, hogy ez a négy árva füzet nem ad lehetőséget a szóvirágaim részletes kibontására, mert sok esetben csak előkészítik a későbbi világokat rengető eseményeket, felhalmozzák a gonoszokat és a konfliktusokat. vagy csak tesznek egy kitérőt, hogy a szivacsember (lánykori nevén absorbing man) szomorú családi históriájáról meséljenek. vagy csak egy kicsit könnyítenek az égzengető komolyságon, és azzal alkotnak filler-jeleneteket, hogy viccesnek mutatják az asgardiak találkozását a modern technikával, a time square-rel vagy egy nagy bödön jégkrémmel... (mint egy kisgyerek, úgy meg tudok örülni annak, ha olyan érkezik a sorozatba, amit/akit ismerek már a filmekből, és most bőven volt okom örömködni az odin álomnál, malekith-nél és hella-nál, aki csak idén fog érkezni a gyöngyvászonra.) (#02.15.)

Maximum Security (Maximum Security: Dangerous Planet / Maximum Security #1-3 / Thor vol.2 #30 / Amazing Spider-Man vol.2 #24 / Black Panther vol.3 #25 / Iron Man vol.3 #35 / Captain America vol.3 #36 / Incredible Hulk vol.2 #21 / Thunderbolts vol.1 #45 / Avengers vol.3 #35) (2000-2001) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway, Dan Jurgens, Howard Mackie, Christopher Priest, Joe Quesada, Paul Jenkins, Fabian Nicieza; rajzolta: Jerry Ordway, Andy Kubert, John Romita Jr., Sal Velluto, Alitha Martinez, Dan Jurgens, Kyle Hotz, Patrick Zircher) (eng/hun)

no, hát itt van végre a világrengető, mindent behálózó nagy átívelés -ami azért, ahogy lenni szokott, kisebbet pukkan a vártnál... mert oké, hogy van a fő-mini, ami a történet gerincét adja, de a karakterek füzeteibe átszivárgó kapcsolódó kalandok nagyon vegyes képet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kapcsolódnak. mert van ahol épp’ csak be kell érnünk egy űrlény-bunyóval (és ezzel arra késztetik az olvasót, hogy a marketingeseket okolja az egész crossover-ért), máshol viszont tényleg lényeges elemek adódnak hozzá a nagy egészhez. és mivel az elején eldöntöttem, hogy csak azokat a kapcsolódó füzeteket fogom felvenni az olvasási listára, amiket egyébként is elolvasnék, így gyanítottam, hogy hiába rágom át magam rengeteg panelen, lesz hiányérzetem -és persze a fináléban jöttek elő olyan utalások, amik az általam teljesen ignorált x-men-vonalban történtek meg (de egyébként is rémálom-szerű ez az egész marvel-kontinuitás egy kompletistának, például a thor füzet közben derült ki, hogy ’ja, hogy ehhez kellett volna még egy minit is olvasni!’)... szerkesztői szempontból is érdekes lehet egy ilyen crossover levezénylése, mert rá kell venni az írókat, hogy rakják félre az addig vezetett történeteiket, és erőltessenek bele a sztoriba valami mást -ez esetben űrlényeket... és ezért is lett ilyen sokféle ez a füzet-halmaz, mert volt olyan, aki vonakodva engedelmeskedett csak (lásd a két pókember epizódot), vagy mondjuk elviccelte a dolgot egy kicsit a végére (paul jenkins mosolygós csavart kanyarintott hulk-nak). és volt olyan, aki nem volt hajlandó lemondani az addig felépített drámai cliffhanger-jéről, így ha mondjuk valaki random bekapcsolódott a black panther-be, akkor csak azért érthetett valamit is az érzelmi sokkból, mert christopher priest ügyesen használja a narrációt mindig a füzetek elején. (szegény vasember meg csak mellékszereplő lehetett a saját sorozatában, mert be kellett gyömöszölni a fantasztikus négyest is a nagy egészbe...) a fő-szálban egyébként annak ellenére találtam izgalmas dolgokat, hogy továbbra sem vagyok a barátja az űr-kalandok és a szuperhősök keverésének, de jó ötletnek tartom az univerzum-szintű nagytanácsot (george lucas csókoltat mindenkit), a földön létesített űrbörtönt, vagy a felgyorsított evolúciót. és azt is el kell ismerni, hogy a végére pont olyan nagyívű és epikus lett az összecsapás, ahogy egy ilyen típusú sztorihoz illik -még egy önfeláldozással is próbálta kurt busiek emelni az érzelmi görbét, igaz azon meglepődtem, hogy senki sem halt bele a nagyszabású küzdelembe... valahol jó, hogy egy ismert arcot kaptunk mastermind-nak, aki az egész hatalom-ittas terv mögött állt, ugyanakkor hervasztó már megint hosszú gonosz-monológot olvasni egy magát felsőbbrendűnek gondoló karaktertől... (az sem volt rossz ötlet, hogy a sok karakter közül egy kevésbé ismertet emeljen ki a mini-sorozat, de szegény u.s.agent akkora seggfej, hogy képtelenség vele szimpatizálni...) (jegyzeteltem még egy csomót mindent füzet-szinten, de most nem kezdenék elmélkedni arról, hogy mondjuk mennyire más volt malekith itt, mint a rossz-emlékű thor filmben, mert úgyis mindjárt folytatom a viharisten kalandjait, majd ott előjön még a karakter. na látjátok, ezért nem ideális az ilyen crossover-rendszerű olvasás, mert egy csomó sorozat sztoriját kényszerűségből kettévágja...) (#03.10.)

Thor -Across All Worlds, part2 (Thor vol.2 #31-35) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Stuart Immonen) (eng)

szóval thor visszatért a mélyűrből, hogy bunyóból-bunyóba, cseberből-vederbe keveredjen -és nem túlzok, ennyi volt a füzetek nagyrészében, jött egy új ellenfél, akit meg kellett kicsit ruházni, kalap, kabát. még asgard-ra is rá mertek támadni ezek a kutyák -kétszer is... (ez épp olyan skandalum, mint amikor a pokol befagy -ja, várj, ez is megtörtént az egyik füzetben...) oké, értem, hogy az istenek most gyengének tűnnek odin alvása miatt, és thor is összeszedett már pár ellenséget a múltban (illetve a jövőben, de erről majd mindjárt beszélünk még), de azért tényleg lehetne más is a sztoriban, mint epikus ököl (és mjölnir) harcok... ha már sohasem szabadulunk jake-től, hát foglalkozzunk vele (és az egyre gyarapodó háremével) jobban -bár gyaníthatóan ez most fog megtörténni, mert (dramaturgiailag megfelelő ponton) a legfőbb isten megébredt, és egyből kiosztott egy sallert a fiának, amiért az ennyi időt tölt a földön... úgy érezni, hogy ebből a repetitív megrekedt állapotból lassan ki fogunk kecmeregni, legalábbis nagyon remélem, hogy a sötét jövőképet nem csak olcsó fogásként dobta be dan jurgens, hanem szépen építkezni akar erre a pontra mostantól -egy kicsit remélhetőleg változatosabban... (#03.23.)

Spider-Man -Revenge of the Green Goblin (Revenge of the Green Goblin #1-3 / Amazing Spider-Man vol.2 #25 / Peter Parker: Spider-Man #25) (2001) (írta: Rodger Stern, Howard Mackie, Paul Jenkins; rajzolta: Ron Frenz, John Romita Jr., Mark Buckingham) (eng)

hello darkness, my old friend... amikor sikerül egy hős mellé megalkotni a tökéletes anti-tézist, az igazi gonoszt, akkor használni is kell őt, újabb-és-újabb összecsapásokba kell hajszolni a karaktereket. ilyenkor az írók megpróbálják feldobni ezeket a nagy ellenállásokat, így gyakran megölik a negatív szereplőt, majd visszahozzák őket az élők sorába, vagy mondjuk átállítják őket a jók oldalára, hogy aztán egy árulás közepette hulljanak egyből a mélybe -mindegy, hogy milyen őrült ötlettel állnak elő, csak ne mindig ugyanazok a sematikus harcok legyenek... szerintem norman osborn-nal is megtettek mindent az írók, amit csak el lehet képzelni egy ikonikus gonosz kapcsán -most épp’ azt a korszakát éli, amikor egy tubus fogpasztával mérgezi az ős-ellenségét... a gonosz-központú nézet sokszor tud érdekes lenni, és itt most nem csak arról volt szó, hogy kicsit belestünk norman őrült elméjébe, de a múltjába is bőven vájkáltunk, és persze nem maradhatott ki az örök gonosz-gyengepont sem: a szerelem... de az álmok és tévképzetek egy egészen érdekes útra vezettek minket -mert norman osborn ezúttal nem megölni akarta peter-t, hanem át akarta neki adni a manó-álarcot, örökösévé tenni, ha már a fiával ezt nem teheti már meg... persze őrült egy terv ez, ami nem nélkülözi azt sem, hogy jól meggyötri peter-t (és a hozzá közelállókat) -ugyanakkor van igazsága abban, hogy a kettős személyiséget élő sztreccs-ruhás emberekben akkor is nagyon sok közös vonás van, ha az érme különböző oldalain állnak is... szépen építkezett fel a történet a hatásos fináléjáig, és tudom értékelni az olyan apróságokat is, hogy a rossz álmok nem légből-kapottan érkeztek a sztoriba, hanem volt rájuk bőven utalás a korábbi füzetekben is. (#03.25.)

(Thunderbolts vol.1 #46-50) (2001) (írta: Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Patrick Zircher)

fabian nicieza a nyolcvanas évek derekán került a marvel-hez, aztán a kilencvenes évek elején teljesedhetett ki a szerzői vénája rob liefeld mellett -és azért hozakodtam elő ezzel a történelmi leckével, mert a mennydörgőket épp’ úgy írja, mintha még nem léptük volna át az ezredforduló küszöbét, hanem még mindig a kilencvenes évek árnya vetülne ránk, túlbonyolítottnak tűnő fordulatok várnak minden sarokban, a szereplők egymáson élcelődnek cool-nak szánt mondatokkal, sőt, van olyan, aki káromkodik is. a tizenéves énem könnyekbe szökött épp’ az elébb... azért persze ki lehet hámozni a lényeget a sokkolónak szánt fordulatok alól: a hős-létet akarja piszkálgatni egy kicsit, ami azért van rendben, mert a sorozat már a kezdetektől erről szól, azaz hogy a korábbi rossz tettek alól van-e feloldozás. persze mind tudjuk, hogy ha létezik is ilyesmi, annak mindig ára van... bár egy kicsit élcelődünk a nagyszámú karakter-visszahozáson (’alig várom, hogy én mikor halok meg és térek vissza’), de tényleg elértéktelenedik az összes drámai pillanat, ha tudjuk előre, hogy füzetekkel később úgyis visszacsinálják majd... valahogy elég kényes gyomrú lettem, mert nem lakok jól, ha valami túl egyszerűen van tálalva, de az sincs ínyemre, ha valamit annyi alapanyagból kotyvasztanak össze, mint ahány szál felbukkant ezekben a füzetekben, bekeverve a szuperhős megváltás-sztori mellé egy jó adag scifit meg kormányzati összeesküvés-elméletet náci hajlamú gonosztevővel... (#03.26.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #13-19, Annual 2000; Peter Parker: Spider-Man #13-19; Spider-Woman vol.3 #9) (2000) (írta: Howard Mackie, John Byrne, A.A. Ward; rajzolta: John Byrne, Erik Larsen, Lee Weeks, John Romita Jr, Graham Nolan, Klaus Janson) (eng)

sokszor táncoltunk már a mélység felett, de szerencsére eddig még mindig akadt egy vékony pókháló, amivel elkerültük a becsapódást... bár most howard mackie és bűnelkövető-társai mindent megtettek, hogy peter parker közel legyen a mélyponthoz, összetörték lelkileg, rázúdítottak egy csomó ellenséget, elvették a megélhetését, a tetőt a feje fölül, a pók-ruháját, és a legfontosabbat, a feleségét -de mégsem sikerült őt teljesen megtörniük, mert bármilyen mélyre is taszítják, ő akkor is visszamászik a háztetőkre háló-hintázni... először azt hittem, hogy néhány bunyóval kibekkeljük azt az időszakot, amíg mary jane vissza nem tér a látszólagos halálából (mert ki gondolná azt az olvasók közül, hogy tényleg meghalt -még a készítők is élcelődnek azzal, hogy peter körül hullanak a karakterek, akik aztán ilyen/olyan módon, de visszatérnek az élők közé), de aztán szépen végigvettük a gyász összes formáját, a sírástól a tagadásig. aztán viszont sajnos csak egy lappangó háttér-sztorivá silányult az, hogy peter meg akarja találni a halottnak hitt kedvesét -és érteni vélem, hogy mindig valami újdonsággal kell fenntartani az olvasók érdeklődését, de ez az erős érzelmi szál ennél többet érdemelt volna. és ha egy kicsit letisztították volna a narratívát, akkor jobban is működhetett volna ez a nagy kupac füzet, mert túl sok minden került terítékre, spider-woman-ek, carnage és venom szomorú históriája, latvéria, robotok, időutazó vendégszereplő, hulk, osborn-ék, ál-goblin, és még biztos, hogy kifelejtettem valamit... persze tudom, hogy kell a szórakoztató faktor is, de néha elég lenne letekerni a hangerőt, és hagyni, hogy peter igazán tépelődhessen magában, mert az jól megy neki. ja, és hagyni kéne, hogy egyszer az életben ne zavarja meg semmi, és odaérjen időben, hogy rohadt fárasztó már, hogy mindenhonnan elkésik, mert a hősködés fontosabb neki bármi másnál -tudom, hogy ez a karakter esszenciája, de minden második füzetben ellőni ezt a formulát már baromira túlzás... (romita jr szögletes arcait kezdem megszokni, john byrne hanyagnak tűnő panel-kezelése viszont nagyon tetszett.) ($$11.09.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #7-12; Peter Parker: Spider-Man vol.2 #7-12, '99; Thor vol.2 #14-17; Iron Man vol.3 #21-22; Juggernaut vol.2 #1) (1999) (írta: Howard Mackie, JM DeMatteis, Dan Jurgens, Kurt Busiek, Roger Stern, Joe Casey; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr, Liam Sharp, Al Rio, Mike McKone, Lee Weeks, Mark Bagley, Sean Chen, Terry Shoemaker) (eng/hun)

disclaimer: ez a két kötet ugyanabba a crossover-sztoriba fut össze, úgyhogy azt gondoltam, hogy az a legtisztább, ha elolvasom mind a kettőt, és aztán közös kibeszélőt kapnak a végén (felkészülve így egy kicsit a nagy event-ekre)... de nem is baj, hogy pont a hálószövő meg a viharisten került egymás mellé, mert szép kontrasztot alkotva egészítik ki egymást. mert amíg egy thor történetben mindig ott fog munkálni a misztikum, addig spidey-nál a fantasztikumot nagyszerűen tudják ellensúlyozni a magánélettel, visszahúzni a realizmus talajára. persze a szuperhős képregényekben örök klasszikus téma a magánélet és a hősködés egymással szembe állítása, de még pók-srácnál még ennyi év után is működik a formula. főleg ha tényleg be-bekacsintgatunk a drámai mélység felé -mert például nagyon éretten kezelik a házassági válság bemutatását egy sokak által csak ’gyerek-képregény’-nek titulált alkotásban... de nem csak a mögöttes gondolatokat tekintve nyúltak ezek a spidey-füzetek a klasszikusok felé, hanem a karakterekkel is, mert felsorakoztatták az összes ikonikus ellenfelet, venom-ot, vérrontót és a megújult sinister six-et is. és én újoncként örömmel veszem ezeket a felbukkanásokat, mert kicsit többet megtudhatok róluk, nem csak a jobb/rosszabb filmváltozatokból kell felcsipegetnem a tudást -de hé, pont ezért kezdtem a képregények olvasásába, nem...? viszont vannak olyan ikonikus karakterek, akiknek a feltűnéséről tudja az ember, hogy nem a valóságot látja, mert ahol élve felbukkan ben bácsi és gwen stacy, az csak valami alter-univerzum vagy álom lehet... viszont a valóság néha nagyon furán tör át a rajzolt lapokon -például egy ’99-es füzetben látni, hogy robbanás történik a word trade center-ben az elég szürreális élmény... azért a fantasztikum is be-beköszön póki életébe, nem csak gengszterekkel veszi fel a harcot, hanem vámpírokkal is, valamint egy nagyon fura filozofikus elme-utazásra is indul, de ez nem igazán passzol az ő stílusához, talán inkább strange dokinak kellett volna adni ezt a sztorit -vagy thor-nak... mert a kalapács-vetőnél beleférnek az ilyen misztikus rejtélyes túlzások, bár most épp elég sokat foglalkoztunk az emberi alteregójával is. ennyi rész után feloldottuk a furán viselkedő mjölnir rejtélytét is, majd az addig vezetett szálakat gyorsan eldobtuk, hogy a már beharangozott füzeteken és karaktereken átívelő történetbe foghassunk. és ugyanígy járt az itt vendégeskedő iron man is, ahol konkrétan ketté szedték a felvezető füzetet, volt egy külön kaland carol danvers-szel (aki nagy örömömre egyenrangú partnere volt tony-nak. és továbbra sem felejtettük el az alkoholizmusát), hogy aztán minden beborítson a kalandfilmes hangulat és a működő misztikum a föld eldugott helyein fellelt templomokkal és ősi entitásokkal. azt tetszett, hogy mindegyik füzetben kicsit az adott karakter szemszögéből néztük az eseményeket (spidey-nál természetesen a cinikus kommentárok sem maradhattak el). (csodálkozom azon, hogy a juggernaut füzet nem fejlődött önálló sorozattá később, mert először arra gondoltam, hogy biztos azért abban záródik a sztori, mert ezzel akartak adni egy nagy marketing-löketet a címnek...) ($$10.21.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #1-6 + Annual '99, Peter Parker: Spider-Man vol.2 #1-6, Thor vol.2 #8) (1999) (írta: Howard Mackie, Dan Jurgens; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr., Bart Sears) (eng)

valahol a marketing maximális pofátlanságának tartom, hogy elölről kezdenek számozni egy címet, aztán az első oldalon így kezdik: previosly... de egyébként értem, hogy miért új korszak ez peter parker életében -mert épp nem hajlandó felvenni a kosztümöt, nem akar a város első védvonala lenni. de vajon lemondhat-e egy hős arról, hogy hős legyen? vajon meddig tarthat ez a spidey-mentes állapot? hát nem sokáig... sajnos ez sokkal érdekesebben is lehetett volna boncolgatni, és nem csak abban kimeríteni a hálós ruci újbóli felhúzását, hogy lelkizés van abból, hogy mary jane elől el kell titkolni a világ-mentéses bizniszbe való visszatérést... de ez is beleillik valahol a nagy képbe, ami kicsit régies, avittas, mert m.j. szép és aggódik, may néni még mindig a gyermeket látja peter-ben, akit jól meg kell etetni, és hát a gonoszok is egy-két füzetenként cserélik egymást (és persze mindig van egy még gonoszabb a háttérben, ha más nem, hát egy csúnya politikus), nem sok minden változik, maximum a fel-felbukkanó vendég-szereplők névsora, de ezzel megint a marketing talajára tévedtünk... és bár általában szeretem, ha van valami innováció a képregényekben, igazából jól ellötyögtem ezekkel a füzetekkel, nem bántottak, igaz feltüzelni sem sikerült nekik... (viszont fura volt, hogy a realista magánélet mellé bekúszott a természet-feletti is, mert nem mindig tudtak szépen összesimulni...) (ja, és a ppsm negyedik füzete mennyire csúnyán volt már rajzolva, fúj...) ($$08.07.)