Super Sons -Parent Trap (Super Sons vol.1 #13-16, Annual) (2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Carlo Barberi, Brent Peeples, Paul Pelletier) (eng)

super-pets, mi...? és az a rohadt szerencséje peter tomasi-nak, hogy még az ilyen hülye ötleteket is (mint hogy bat és sup állatai mentenek kutyákat egy űrlény karmai közül) szórakoztatóan tudja elővezetni, dacára annak, hogy oldalakon keresztül csak olyan párbeszédeket látsz, hogy ’woof’ meg ’hrrrr’... na de félre a bohókás annual-t, nézzük mivel akart búcsúzni a szerző a srácoktól a fő füzetekben. először is egy személyes családi üggyel -méghozzá anyai vonalon (mind damien-nél, mind jon-nál), mert az apákkal már eleget foglalkoztunk. persze tahlia érdekesebb lois-nál (minden tiszteletet megadva az oknyomozó újságírásnak), de az anya/fiú bunyók mellett jópofa volt az is, ahogy kent-ék lerendezték a ’véletlen’ utcai találkozást. egy kicsivel többet is elbírt volna ez a sztori szerintem, sajnáltam, hogy az utolsó két számban másfele kanyarodtunk -vissza az apákhoz... és vissza a kezdetekhez (az első kötetből importálva egy gonoszt), ahol az volt a lényeg, hogy a srácok is megmutassák, hogy születési év ide-vagy-oda, ők igenis képesek olyan nagy tettekre, mint az isteni magasságokban lévő justice league... (hmmm, ez az utolsó füzetetes keret-történet mi volt? azt értem, hogy a ’vol.2’-es feliratú kötettel a jövőre akart utalni tomasi, de a megöregedett superman(?)-t nem nagyon értettem...) (jó volt látni a srácokat egy olyan hétköznapi helyen, mint egy iskola, ahol ugyanúgy önmaguk voltak, mint a kosztümökben esténként (damien stréber, jon mindenkivel kedves) -de azért annyi extremitás belefért, hogy egy robin-nak repülve kell még a suliba is mennie (mondjuk egy alfred vezette helikopterrel...) (##08.08.)

Superman -Bizarroverse (Superman vol.4 #42-45, Special) (2018) (írta: Patrick Gleason, Peter Tomasi; rajzolta: Patrick Gleason, Joe Prado, Doug Mahnke) (eng)

a kifordított világokkal és karakterekkel való játszadozás nekem csak nagyon rövid ideig képes örömet okozni (mondjuk egy filler epizódig egy sorozat esetén), aztán fárasztóvá válik -most a bizarroverse-nél a szokásosnál is gyorsabb folyamatnak éreztem ezt, mert néhány oldal után a hátam közepére sem kívántam a megfordított beszédet meg a sok ’me’-t az ’i’ helyett... persze egy-két momentum így is működött (a szögletes föld mondjuk ilyen volt, de az is lehet, hogy elviselnék egy rövid kalandot a hetyke bajszos nőcsábász robzarro-val), de néhány lapozás után sajnálni kezdtem, hogy peter tomasi egy ilyen sztorival teszi le a lantot az egyébként baromi erős run-ja után. de! elérkeztem a kötet utolsó füzetéhez, és megnyugodott a háborgó lelkem, mert megkaptam a csodás befejezést, ami tényleg egy korszak végének érződik (a nagy búcsúval hamilton-tól), és arra koncentrál, amiben tomasi a legerősebb volt eddig is: a szeretetteljes kent családra... (##08.11.)

Superman 80 (Action Comics vol.1 #1000, Action Comics Special, Superman Special) (2018) (írta: Dan Jurgens, Peter Tomasi, Marv Wolfman, Geoff Johns, Richard Donner, Scott Snyder, Louise Simonson, Paul Dini, Brad Meltzer, Brian Michael Bendis, Mark Russell, Max Landis, Patrick Gleason, Ian Flynn; rajzolta: Dan Jurgens, Patrick Gleason, Curt Swan, Olivier Copiel, Rafael Alburquerque, Jerry Ordway, José Luis García-López, John Cassaday, Jim Lee, Will Conrad, Jill Thompson, Francis Manapul, Scott Godlewski, Bryan Hitch, Kaare Andrews) (eng)

szédítő belegondolni, hogy a legelső, képregényben megjelent szuperhős már nyolcvan éve tartja lázban az arra fogékonyakat, és a dc szerencséjére úgy jött ki a lépés, hogy ezt az ünnepet meg lehetett fejelni egy újabbal, az action comics 1000. számával. és lehetett volna többféleképpen is ünnepelni ezt a dupla kerek számot, ők úgy döntöttek, hogy egy antológia-kiadvány lesz a legmegfelelőbb, ahol bemutathatják, hogy mit jelent az íróknak és az emberiségnek a remény örökös szimbóluma... ahogy egy ilyen kiadványnál lenni szokott, sokféle hozzáállású és színvonalú történet került összeszerkesztésre, van, ami szó szerint az ünnepet tette a középpontjába, van, ami nyakig merült a nosztalgiába, a kezdetektől a legvégéig elkísértük superman-t/clarke kent-et, megnéztük a saját és az emberek szemszögéből is az életét -sőt, a legvégére meg egy kis promóció is belefért, hogy a következő korszakból is kapjunk egy kis ízelítőt... az 1000. számmal egy időben még két hasonló kiadvány jelent meg, amik három-három történetet rejtenek magukban, úgyhogy gondoltam azokat is ideveszem, hogy még emeljem kicsit az ünnep fényét. és hogy lezárjam a szuper-család eddigi kalandjait, mert igazából a két különszám azért jelen(hetet)t meg, hogy az eddigi fő írók, dan jurgens és peter tomasi még egyszer elbúcsúzhassanak a karaktertől -előbbi luthor-t vette elő ismét, utóbbi még egyszer visszakalauzolt minket a dinók földjére... (##08.15.)

Super Sons of Tomorrow (Superman vol.4 #37-38, Super Sons vol.1 #11-12, Teen Titans vol.6 #13-15) (2018) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Benjamin Percy; rajzolta: Jorge Jiménez, Sergio Davila, Ryan Benjamin, Tyler Kirkham, Khoi Pham, Ed Benes) (eng)

volt azért egy kis felháborodásom, hogy máris visszahúzták a jövő-beli tim drake-et egy újabb fenyegetésre, pedig a tomasi/gleason csapat adott már néhány működő sztorit, úgyhogy bízhatnék bennük jobban is. de ennek a kötetnek az eleje csak egy nagy ütéspárbajnak tűnt, ahogy a jövőből jött batman mindenkivel felveszi a kesztyűt, hogy fanatizmustól hajtva üldözze a küldetése célját, azaz megöljön valakit (már megint), hogy megmentse a jövőt (már megint). és továbbra sem sikerült szimpatikussá tenni a srácot ezzel a makacs öntudatával -de aztán féltávnál elkezdtek megváltozni a dolgok... mert addig csak baromi élvezetes volt falni a gyorsan pörgő lapokat, de aztán megérkeztek azok a rétegek is, amik mélyítették a nagy képet -mert eddig csak próbálgatni láttuk jon-t a képességeit, most viszont realizálhattuk, hogy veszélyes is lehet az erő, amit a kriptoni vonalról örökölt; láthattuk, hogy a titánokat könnyű megosztani, és nem csak damian tud makacskodni közülük; és a végére csak pozitív, önfeláldozó hőst faragtak jövő-tim-ből... jó érzés belegondolni abba, hogy milyen csipkelődős volt a viszony a szuper-srácok között, és most ez milyen erős barátsággá szelídült ezt... szóval összességében szerethető átívelés volt ez, bár remélem most már megnyugszik kicsit a jövő, és nem kell újra visszatérnie valakinek onnan egy darabig (bár azért ment a homályosítás a jövő titánjai körül)... (szerencsétlen tini-titánokat most épp’ ide csaptam a kapcsolódó füzet miatt, és ez a két, crossover-en túli két füzetük is tök szórakoztató volt a magas rohamú tempójával, a kapcsolat-építésével, és epikus pózolásaival. ja, és én tök szívesen látnám emiko-t a csapatban, főleg ha olyan könnyen osztogatja az arcra-puszit, mint most damien-nek...) (##06.20.)

Superman -Imperius Lex (Superman vol.4 #33-36, 39-41) (2017-2018) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, James Robinson; rajzolta: Doug Mahnke, Ed Benes, Jack Herbert, Travis Moore, Stephen Segovia, Art Thibert, Barry Kitson) (eng)

nekem azzal sem lenne bajom, ha hosszú füzeteken át kaptuk volna azt a luthor/superman team-up-ot, amivel ezt a kötetet is kezdtünk, ilyen igazi body-cop filmes stílusban, egymást csipkedve, de jól összhangban dolgozva -de inkább elmentünk egy másik bolygóra, ahol lex jól besértődhetett valamin, szertefoszlatva az álmaimat... persze ez az űr-sztori sem volt olyan vészes, főleg ahogy bemutatták az apokolipsz-i vad viszonyokat és a vérszomjas lakókat, és valahol logikus is, hogy darkseid eltűnése miatt egy új vezetőre van szükség -na de miért pont superman-re...? az akciókon volt a hangsúly elsősorban, még lois is keményen tolta a női harcosokkal egy csokorban, de aztán fel kellett tűnnie a képregény egén a reménynek, mint minden super-történet kötelező elemének... de hogy egy képregény tényleg képes lehet reményt és szívmelengetést nyújtani, azt a következő füzet bizonyította, amiben clark a vállára vett egy csapat rákos gyereket, hogy egy nagy boldogság-bombával ajándékozza meg őket, miközben mindenféle álmukat teljesíti, hogy kicsit megfelejtkezzenek a halál közelségéről. a kötet utolsó történetéhez peter tomasi megint kiadta a kezéből a gyeplőt, és én ettől mindig tartok kicsit, de most szerencsére nem éreztem akkora kontrasztot az írási színvonalak között, mint korábban, leginkább azért, mert jon okulására szolgált ez a szomorkás történet, ahol a vallási fanatizmus okozta egy egész nép pusztulását. egyfelől meglepő, hogy superman ezúttal nem tudott mindenkit megmenteni, másfelől viszont érdekesnek találom, ha az isteni hatalommal bíró szuperhősökkel a vallás témáját kezdik piszkálgatni... (##06.20.)

Action Comics -Booster Shot (Action Comics vol.1 #993-999) (2018) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Dan Jurgens, Brett Booth, Will Conrad) (eng)

annyiszor rángatták már elő az írók a kriptoni múltat, hogy csodálom, hogy még nem zöldültek bele... de tulajdonképpen dan jurgens organikusan jutott el az origo bolygóra, ha már az előző kötetben meglépte azt a kétes fordulatot jor-el-lel kapcsolatban -és még neki is csak egy alter-sztorira futotta elsőre... bevallom, nem igazán fogott meg ez a kötet, eléggé elszállt mellettem, fél szívvel és fél aggyal röpültem rajta végig, így a drámai elemei sem működhettek úgy, mint kellett volna. ennek ellenére az szíven tudott ütni, amikor kal-el végül tényleg végignézte a szülőbolygója (és a szülője) haláltusáját. viszont mivel clarke most is boldogan él a családja körében, így a ’mi lett volna ha a kripton fennmarad, és az el-család boldogan él tovább’ rész nem funkcionálhatott megfelelően... booster gold mindig csak egy arcoskodó ficsúrnak tűnt, de azért itt ügyesen közelebb lett hozva az olvasóhoz (megtámogatva némi háttér-sztorival is)... olvasás közben kicsit azt éreztem, hogy nem volt elég vastag a superman-sztori, és ezért kellett egy erős b-szálként lois-t is küldetésre küldeni, de aztán kiderült, hogy a családos tematika miatt kellettek ezek az oldalak (az is szemet szúró volt, hogy mindenkinek apa-problémái vannak a kötetben, clarke a kételyei miatt indul útnak, lois-nak rengeteg dolgot kell tisztáznia lane tábornokkal és booster is megszenvedte a rossz szülői hozzáállást)... aztán kaptunk még egy utolsó játszadozást zod-ékkal mr.jurgens-től, hogy utána a kerek jubileumi számtól átadja a stafétát -és valahol nem bánnom, hogy a kilencvenes évekből eredő, akciódúsabb szemléletét felváltja valami más (vagy legalábbis nálam végig jobban működött a tomasi-féle karakter-központúság)... (##06.25.)

Superman -Hopes and Fears (Superman vol.4 #27-32) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Keith Champagne, James Bonny; rajzolta: Scott Godlewski, Doug Mahnke, Ed Benes, Tyler Kirkham, Philip Tan) (eng)

átmeneti kötet -annak minden hátrányával... és nem az akciót meg a nagyívűséget hiányoltam, mert pont hogy az első két füzet tetszett igazán ebből a csokorból, pedig az alig tartalmazta a címszereplőt, ugyanis kent-ék jól megérdemelt pihenésüket töltötték itt. és tök jó volt látni supi-t lazítani kicsit, ahogy lakóautóval, kék pólóban, piros rövidnadrágban járja az országot, és ugyanakkor kicsit emelkedett is volt a hangulat attól, ahogy végigsuhantunk amerikai történelmén is, ahogy szeltük a mérföldeket. lehetett volna ez egy szájbarágós, száraz töri-lecke, de én úgy éreztem, hogy pont megálltunk a mérték határán... ezután viszont sajnos peter tomasi ment el vakációzni, és a követői nem értek fel az ő szintjére -bár gyaníthatóan a témaválasztásuk sem segített... mert az eltűnő gyerekek ügyében nyomozó superman még rendben lett volna, csak hogy aztán belebonyolódtunk egy lámpás történetbe, nekem viszont annyira hiányosak az ismereteim a dc ezen szegletében, hogy teljesen elidegenítettek, és azt sem éreztem indokoltnak, hogy miért egy superman-füzetbe kellett ezt a sztorit belefűzni... sajnos a priest-run deathstroke-tól is elidegenített, így a kissé értelmetlennek tűnő macska/egér-játékát sem tudtam élvezni, pedig az mindig jó, ha lois újságírói munkájára és clark-kal való kapcsolatára kicsit nagyobb hangsúlyt helyezünk... (##04.21.)

Action Comics -The Oz Effect (Action Comics vol.1 #985-992) (2017-2018) (írta: Rob Williams, Dan Jurgens; rajzolta: Guillem March, Viktor Bogdanovic, Ryan Sook, Dan Jurgens) (eng)

erősen viszkethetett már az írók ujja, hogy félrerakják végre a jótevő és hősies luthor-t, és gonoszkodhassanak vele egy kicsit -és most végre el is érték ezt, némi elmetrükk segítségével... na jó, ezzel le is tudtuk a felvezető két füzetet (amiben leginkább az fogott meg, hogy superman figyel a világ dolgaira, és nem csak az amerikaiakat menti meg folyton/folyvást, a mangásan kiabáló arcok viszont erősen bántották a szemem), úgyhogy engedjük be azt a közmondásos elefántot a szobába: komolyan gondolta dan jurgens és a szerkesztő-csapat ezt a pofátlan retcon-t mr.oz valódi kilétének felfedésénél...? mert sosem szerencsés egy olyan halál-esetet megváltoztatni, ami egy bizonyos karakter esszenciájának szerves részét képezi, mert egy olcsó csavar kedvéért kihúzhatod a talajt a lába alól... és oké, hogy egy bizonyos szintig érti az olvasó a háttér-gondolatot, hogy el kell bizonytalanítani kal-el-t abban, hogy érdemes-e az emberiség a megmentésre, és ehhez kerestek az alkotók egy releváns személyt, ami elveheti a remény jelképétől a reményt, de akkor is, ehh... eléggé utáltam ezt a fordulatot... igazából azért olvastam csak tovább nagy tempóval, hogy kiderül-e valami mögöttes turpisság... azt is mindig kicsit bizalmatlanul fogadom, amikor próbálnak összekötni minden szálat, azaz egy gonoszról kiderül, hogy ő volt mindvégig a függöny mögött, és sakkozott az eddig látott gonoszokkal, mert visszafele is elsülhet az ilyen egésszé formálás (ugyanakkor megfelelő kezekben meg pont annak örül az ember, hogy ívet kap az a sok füzet, amit eddig olvasott) -viszont itt még ez is csorbul egy kicsit, hisz’ a háttérben álló gonosz mögött is áll egy még-gonoszabb-gonosz a háta mögött... mr.oz tettei viszont egész hatásosan lettek összesűrítve ezekben a füzetekben, ahogy a világra ráömlött a sok baj, ahogy a kent család is komoly veszélyben forgott, ahogy az aktuális témák is belekeveredtek az emberiség bűnei közé (pl. terrorizmus, vegyi fegyverek, illegális gyógyszer-kereskedelem) -csak a konstans fejcsóválásom miatt nem tudtak ezek igazán maguk alá gyűrni... (##04.25.)

Teen Titans -Blood of the Manta (Teen Titans vol.6 #9-11) (2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Phil Hester, Khoi Pham, Pop Mhan) (eng)

tudom, hogy technikailag ez a sorozat nem tartozik a ’super’-ek közé, de szerencsétlen tinik crossover-től crossover-ig bukdácsolnak (a 12. és 15. számuk is az lesz), így valahova be kell suvasztanom a máshová nem kapcsolódó füzeteiket -és mivel láttam, hogy a super sons következő borítóján ott virítanak a srácok/lányok, ezért arra gondoltam, hogy akár beleférhetnek ebbe a kupacba is... szóval a fárasztó deathstroke-os kitérőt leszámítva ott tartottunk, hogy megismerhettük aqualad legújabb inkarnációját (előbb gyorsan rágugliztam, úgyhogy már tudom, hogy rajzfilmben debütált ez a verziója, ide a rebirth-höz viszont komolyan átfazonírozták a személyiségét -lásd mondjuk a szexuális orientációját), és most próbál beintegrálódni a meglehetősen töredezett csapatba, ahonnan kidflash épp’ frissiben távozott, damian épp’ elveszíti a vezetői szerepét, és úgy kábé mindenki fúj mindenkire... nincs is igazi szuperhős komoly szülő-problémák nélkül (damian is kábé azt közli jackson-nal, hogy ’daddy-issue? húzz sorszámot...’), úgyhogy aqua-srác is mélyre merülhetett abba a drámába, hogy az apja nem csak hogy hanyagolta őt a születése óta, de még egy számító gonoszként is mutatkozott be számára, akit a kincs és a hatalom jobban érdekel, mint a saját vérvonala... (##04.26.)

Super Sons -Planet of the Capes (Super Sons vol.1 #6-10) (2017-2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Jorge Jiménez, Carmine Di Giandomenico, Jose Luis) (eng)

soha nem láthattuk batman-t és superman-t gyerekként egymásnak feszülni -de jól leképezhető a hős-spektrum két véglete egy generációval később is. és ne mondja nekem senki, hogy nem baromi élvezetes a két srác verbális adok/kapok-ja... a szemünk előtt lesz az ifjú jon-ból igazi szuperhős, akit először a szülei csak este tízig engednek el (fán rekedt macskákat menteni), később viszont már külön búvóhelyet is kapnak damien-nel, hogy maguk intézhessék a hős-bizniszüket (btw, nagyon cukik kent-ék, ahogy lelkesednek a fiúk miatt, igaz, a példa ragadós, mert jon-ban is az az egyik legvonzóbb tulajdonság, hogy gyermeki naivitással tud még örülni mindennek)... bár a kaland-hangulat most is fogós volt, azért a történetet nem éreztem lehengerlőnek, bár voltak elemei, amik jól működtek számomra is, mert vagy látványosak voltak (mint a bolygót bekebelező gonosz parazita érkezése) vagy jól passzoltak az ifjúsági hangvételhez (a gyarló ’varázsló’ megtalálja a lelke mélyén megbúvó hőst)... az apró ügyektől nagyot léptünk előre egy interdimenzionális világmegmentésre, alig várom, hogy láthassam, hogy mi lesz a következő lépcsőfok. (##05.02.)

Super Sons -When I Grow Up (Super Sons vol.1 #1-5) (2017) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Jorge Jiménez, Alisson Borges) (eng)

a jó zsaru / rossz zsaru gyerek-verziója a jó fiú / vagány fiú...? peter tomasi jó belebegtette, hogy milyen irányvonalat gondolt el ehhez a sorozathoz egy korábbi superman kötetben, így már tudtuk előre, hogy a közmondásos ellentétek tényleg vonzzák egymást, azaz a kiscserkész jonathan és a ki-ha-én-nem damian tökéletesen kiegészítik egymást, és a folytonos szájkaraktéba és ökölharcba torkolló ellentétük szórakoztatóvá teszi a közös kalandjaikat... mert felnagyítódik az, ami az apai generációban már csendes ellentétté szelídült az évek során, és behoz egy jó értelembe vett tini infantilizmust is... mert azt éreztem, hogy ez tényleg egy olyan kötet, amit bátran oda mernék adni egy szuperhősökért rajong tini kezébe, ugyanakkor én sem temettem a kezembe az arcom olvasás közben, hogy mennyire gyerekes és fárasztó az egész... mert megvan benne az az egészséges kaland-szellem, ami a tinikben még ott buzog, és a küldetés sem túlságosan sötét vagy félelmetes -még egy egész hihető gyerek-gonoszt is sikerült találni a kölykök mellé (plusz azért a felnőttek sincsenek túl távol, ha nagy lenne a baj -mondjuk luthor-man beugrik, amikor a szükség úgy hozza)... mindenképp pozitív csalódás volt ez a kötet, még a rajzfilmesebb rajz-stílus is egész jól illett hozzá, és annak is tudok örülni, hogy jó írók kezei alatt formálódik (az arcoskodó) damien és (a mama-kicsi-fia) jon, akik így közelebb tudnak kerülni az olvasók szívéhez. (#10.27.)

Superman -Black Dawn (Superman vol.4 #20-26) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Michael Moreci; rajzolta: Patrick Gleason, Doug Mahnke, Scott Godlewski) (eng)

alattomosan támadt rám ez a kötet -mert nyugisan indultunk, jon-nal a középpontban, néztük az eseménytelenebb mindennapokat; majd megérkeztek wayne-ék is, hogy egy vizsgálat alá vegyék superboy-t; aztán egy tehénistállóból indulva elszabadult a pokol... minden szempontból felbolydult hamilton kisvárosa, jöttek az óriásszörnyek, amikkel lehetett verekedni, és hát kiderült az összes előjáróságról (polgármester, doktor, ügyvéd), hogy nem azok, akiknek látszanak, hanem konkrétan űrlények (érdekes scifis gellert is kapott itt a sorozat). és persze eszeveszett lett a tempó, a füzetek olvastatták magukat -eközben az ember mély fejbólintással értékelte az olyan ötleteket, mint mikor lois került a középpontba, mert végre nem csak a merész újságírót, a szerető feleséget és az aggódó anyát láthattuk benne, hanem a badass nőt is, aki nem fél szembeszállni senkivel és semmivel, ha a családjáról van szó (és akkor még a hajmeresztő sérüléséről még nem is írtam, ott azért ’ejhá’-ztam egyet, hogy ezt meg merték lépni egy superman-sztoriban, még ha rögtön vissza is csinálták)... de persze azért jonathan maradt a kulcs, mind a sztoriban, mind a gonosz szemében. bár ezerszer elhasznált fordulat már a ’pozitív karakter kényszerítés hatására a többi jó ellen fordul’ toposz, de itt azért nem hatott avittnak, mert superboy a gonosz hatására először használta igazán a képességeit -plusz ugye a csatatér túloldalán a saját apja várt rá... szóval érzelmileg megint rendben volt ez a kötet, és egy kedves (bár kissé fárasztó) kódát is kaptunk, ahol láthattuk azt, hogy az apai hibák öröklődnek, és hogy nem egyszerű nevelni az akaratos szupererővel rendelkező tinédzsereket... (#10.30.)

Action Comics -The New World (Action Comics vol.1 #977-984) (2017) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Ian Churchill, Carlo Barberi, Patrick Zircher, Jack Herbert, Ray McCarthy, Viktor Bogdanovic) (eng)

egyfelől jó az, hogy két párhuzamos superman füzet fut egyszerre, mert havonta dupla adagot kaphat az olvasó így a karakterből, ugyanakkor így az összehasonlítás is könnyebb, és az action comics sajnos jelenleg alulmarad a fő címmel szemben -elsősorban azért, mert a superman-t az apa/fiú dinamika új szintre emeli, addig dan jurgens itt ragaszkodik a hagyományos értékekhez, ezáltal sokkal porosabbnak érződik az írása... mert hányszor láttunk már olyat, hogy a külön/külön is erős ellenfelek összefognak egy hős ellen, hogy igazán érezze az olvasó, hogy komoly nehézségek árán érhető el a győzelmet -aztán a gonosz-csapat összeállítása után jönnek persze a további toposzok, a hős átmeneti legyőzése, a komoly(nak beállított) sérülés, majd a társak felbukkanása, a párokra osztott küzdelem, és a nehezen kicsikart siker... és így hiába nagy a tét, ha az ember pontosan tudja, hogy mi fog várni rá a következő sarkon, elillan a feszültség a panelekből... a másik érthetetlen döntése dan jurgens-nek az volt, hogy másfél füzetet szánt arra, hogy vissza-flesseljen régi sztorikra, a krypton-i kezdetekre, a smallville-i gyerekkorra -mert nem nagyon értem, hogy kinek szánta ezeket a lapokat, a régi olvasóknak már a könyökükön jönnek ki ezek a sztorik, az újak meg valószínűleg nem ezen a ponton fognak bekapcsolódni a nagy super-históriába... (#11.02.)