(2016) (írta: Geoff Johns; rajzolta: Ivan Reis, Phil Jimenez, Ethan van Sciver, Gary Frank) (eng)

vannak napok, amikor valami erős kényszer ereszkedik az agyamra, amikor épp’ besokallni látszok a mindennapi rutintól, a megszokott és kissé porossá vált kulturális behatásoktól, és valami új felé terelődik a fókuszom -és most már napok óta baszkurál a kisördög egyre hangosabban, hogy elege van az elmúlt hónapokban rutinná vált régi marvel-jeiből, most inkább esne jól neki a konkurencia étlapja... és tudtam, hogy most nem fordulhatok vissza, mert a tizenöt/húszéves sztoriktól megint csak megfáradnék idővel, sokkal izgalmasabb lenne ugrani egyet az ismeretlenbe... és úgy tűnik, hogy a dc teremtett egy ilyen ugrás-pontot tavaly, még ha ez a pont nem teljesen arra lett tervezve, hogy tisztán tudjál benne landolni... hiszen ez az első felvezető one-shot egy átmenetnek lett szánva a közelmúlt kontinuitása és az új felállás között, úgyhogy aki nem merítkezett meg az elmúlt évek dc képregényeiben, az velem együtt kapkodhatja csak a fejét bizonyos kockáknál, de azért geoff johns nem akarta elvenni az újoncok kedvét sem az olvasástól, így kellően lendületesre kanyarította wally west vesszőfutását -és ami még fontosabb, olyan alapértékekre építkezett, mint a barátság, a szeretet és a szerelem. így annak a szívét is meg tudja dobbantani az érzelmes finálé, aki még csak ismerkedik ezekkel a karakterekkel (vagy legalábbis minimális háttértudással rendelkezik róluk)... nem akarok beleesni abba a szokásos hibámba, hogy most megtervezem előre, hogy milyen ütemben akarok minden megjelent füzetet bepótolni, inkább csak megteszem az első lépéseket, aztán meglátjuk, hogy meddig sodor magával az univerzum... (#06.01.)

(New X-Men vol.1 #114-117, Annual 2001) (2001) (írta: Grant Morrison; rajzolta: Frank Quitely, Leinil Francis Yu, Ethan Van Sciver) (magyarul: Fumax, 2007)

néha csak radikális módszerekkel lehet eredményesen változásokat elérni, be kell rúgni az ajtót, rá kell borítani a megszeppent emberekre az asztalokat, és egy harci üvöltéssel végleg összezavarni a gondolataikat -néha viszont célravezetőbb némi megfontolt önkontroll... értem én, hogy a kétezres évekre végzetesen beszürkültek az x-ek a képregények lapjain, vagy hogy a mozikat meghódította a vagány filmváltozat, és azzal sincs baj, ha egy tökösségéről ismert skót fenegyereket kérnek fel, hogy modernizálja a porosodó mutánsokat -csakhogy van az határ, amikor a túlságosan erőltetett cool-ság hajszolása nevetségességbe csap át... mert ha minden karaktered szájába kőkeményen beszólogatós dumákat adsz, az egy idő után a párbeszédek hitelességének kárára válik. ha kihúzod a hősök alól a morális szőnyeget, akkor nagyon kell vigyázni, hogy a hős dekonstrukcióban meddig mész el -főleg az olyan jólfésült zsúrfiúk esetében, mint küklopsz, aki ebben a kötetben lelkiismeret-furdalás nélkül osztja a halált... persze vannak olyan bátor lépések, amik a drámaiságuk miatt jól működnek, például tizenhat millió lélek elvesztését azért megérzi az olvasó... és mielőtt mindenki azzal vádolna, hogy szépelgő puhapöcs vagyok: nem azzal van baj, hogy valami maszkulin vagy vagány, csak bizonyos karakterekhez nem illik ezeknek a túltolása. és igazából az sem segített, hogy felpattanjak a hype-vonatra (mert ugye ez az egyik x cím, ami minden bestof listában fel szokott bukkanni), hogy a sztori is meglehetősen zavarosan áll össze, vagy csak a cool (és csücsöri szájú) felszín alól nem könnyű kihámozni... viszont hever itt egy csomó érdekes téma, az evolúció, a másodlagos mutáció, az emberi ön-upgradelés, amik kellően izgalmasak lehetnek, ha a formai truvájok is a helyükre kattannak... (üdvözöljük az x-eket is a nagy marvel olvasási listában! jó beugrási pontnak bizonyult ez a kezdet, mert egyedül cyclops múltjának emlegetésekor érezte azt az ember, hogy kihagyott pár(száz) füzetet...) (#05.05.)