Detective Comics -On the Outside (Detective Comics vol.1 #982-987) (2018, DC Comics) (írta: Michael Moreci, Brian Hill; rajzolta: Sebastian Fiumara, Miguel Mendonca, Philippe Briones) (eng)

nyitányként kaptunk egy borongós kvázi one-shot-ot, ahol batman összefeszült a természetfelettivel, közepesen izgalmasan. kétségbe is vontam, hogy megérte-e a sorozattal maradni azután, hogy tynion kapitány elhagyta a kissé viharvert hajót, de aztán jött brian hill egy nagyobb lélegzetvételű sztorival -mit jött, belerobbant a képünkbe egy sérült hőssel és egy halott gyerekkel, és én máris azt mondtam, hogy oké, ez érdekel, haladjunk csak tovább gyorsan... a történet alapgondolatait körbejártuk már egy párszor az elmúlt évtizedekben, de nálam most működött, hogy újra-rágtuk batman azon megszállottságát, hogy fiatal gyerekeket toboroz maga mellé, de azzal sem volt bajom, amikor kiderült, hogy a hős tetteinek következménye a gonosz létrejötte (azért batsy nem szarozik, simán ráereszti a madárijesztő-féle gázt az ellenfelére, majd otthagyja a sivatagban denevér-csemegének)... az orphan, barbara, signal trió mellől én kicsit hiányoltam a robinokat, viszont szimpatikus volt a csapatba beemelt black lightning, akit én csak hallomásból ismertem eddig -jól megtestesíti a kemény tanárok eszményét... a gondolatolvasó gonoszunk, karma egész jól tolta a gonoszkodást, lehetett érezni a tétet, volt feszültség, ezért szívesen is haladtam előre a kötetben is lapról-lapra. (×06.14.)

Batman -Cold Days (Batman vol.3 #51-57) (2018, DC Comics) (írta: Tom King; rajzolta: Lee Weeks, Matt Wagner, Tony S. Daniel, Mark Buckingham) (eng)

a szuperhősöket sokszor sérthetetlennek gondoljuk, pedig számtalanszor láttuk már őket a padlón. de az igazi hősök nem maradnak a padlón, hanem felkelnek és újra felveszik a harcot a gonoszok ellen. batman is híres arról, hogy egy szinte végzetes fizikai sérülésből is képes volt felépülni -most viszont a lelkét tépték darabokra, és egy ilyen sérülésből sokszor nehezebb a visszatérés... bruce wayne úgy vezeti le a kudarc érzetét, hogy megkérdőjelezi önmagát -illetve a benne lakó alteregóját. de nem egy sarokban üldögélve teszi mindezt, hanem esküdtként a bíróságon -és tom king egészen a filozofikus szintig viszi le a kérdést, ahogy boncolgatja bruce-t és a körülötte ülő egyre dühösebb tizenegy embert. komoly elmélkedés folyik azügyben, hogy vajon szabad-e egy tévedhetetlen istenségnek látni batman-t, hogy szabad-e kételkedni abban, aki nap-mint-nap megmenti a gotham-iek életét... működött a képregényben ez a komolyabb kérdés-felvetés, sőt, nekem akkor még jobban működött volna, ha nem vágunk ki a beszélgetésekről rendre a mr.freeze-zel való nagy verekedésre... egy összetört szív foltozgatásában nagy segítség lehet egy barát is, ezért ruccan át dick blüdhaven-ből, hogy kicsit vidámabbá tegye az öreg batman borongós napjait. szándékosan túl is túlja vele tom king a viccelődést -hogy aztán bumm, őt is elvegye a hősünk életéből... a lelki rágódásra megoldás lehet, ha fizikai síkra tereljük az érzéseinket, és batman bele is teszi az összes frusztrációját az utolsó füzetek intenzív pofonjaiba, már nincsenek szavak, csak állatias morgások, és fájdalom, és vér. (×06.17.)

Detective Comics -Deface the Face (Detective Comics vol.1 #988-993) (2018-2019, DC Comics) (írta: James Robinson; rajzolta: Stephen Segovia, Carmine Di Giandomenico) (eng)

továbbra is az interregnum állapotában van a sorozat, egy újabb sztori-kitöltés ez a kötet, amíg meg nem érkezik az új rezidens író. és kicsit ehhez méltónak is érződik a történet -nem jelentősnek... míg tom king csoportterápiára küldte bruce wayne-t, hogy feldolgozza a szíve összetörését (lásd feljebb), addig james robinson egy másik módszert választott -látszólag egy nyomozásba temette hősét, mondván, hogy amíg az agyát használja, addig sem kell szedegetnie a lelke darabkáit a sötét sikátorból... azért írtam, hogy ’látszólag’, mert a nyitány hullája csak egy ürügy, messzire csapongunk tőle a végére, van bunyó a firefly-okkal, gonosz terveket szövöget egy kobra nevű szervezet, kiemelten foglalkozunk a harvey dent/két-arc dinamikával (egy kicsit a jó oldalára billentve az érméjét), és a végén még az is kiderül, hogy valami nagy összeesküvés volt a háttérben... robinson írásai talán még sosem találtak el engem megfelelően, majdnem ki is hagytam ezt a kötetet emiatt az olvasási sorból, de aztán a rendszer-mániám győzött, és tulajdonképpen nagy sérelem nem ért azzal, hogy elolvastam. igaz, attól is messze volt, hogy a szívembe zárjam... (carmine di giandomenico szálkásított rajzait megszoktam a flash környékén, de ide sehogysem passzolt az elnagyolt vonalvezetése.) (×06.20.)

Batman -The Tyrant Wing (Batman vol.3 #58-60, Annual #3, Secret Files and Origins #1) (2018- 2019, DC Comics) (írta: Tom King, Tom Taylor, Ram V, Cheryl Lynn Eaton, Jordie Bellaire; rajzolta: Mikel Janín, Jorge Fornés, Otto Schmidt, Elena Casagrande, Jill Thompson, Brad Walker) (eng)

ezt ebben a formában mi értelme volt kiadni, kedves dc...? kaptunk egy csonka sztorit tom king-től, ami építkezik a közelmúlt eseményeire, mert burce meggyőződésévé válik, hogy az átélt drámái összefüggnek, és határozottan a jövő felé is mutat az utolsó képével, bár nem tudom, hogy mennyire vagyok boldog a múltból előrángatott karakter okán... ha jelent nézzük, akkor be kell valljuk, hogy nem szívesen töltjük az időnket batman mellett, mert tom king veszélyes vizekre sodorta őt, már ami a mentális állapotát illeti, most már minden kérdését egy ököl-csapás kíséri, nem kíméli még a szövetségeseit sem -közel lehet már az összeomlási pont... a szolid három füzetes főszálhoz hozzá volt csapva egy one-shot antológia, ami jellegénél fogva nem tudott igazán sokat adni a pár oldalas szösszeneteivel (esetleg a tom king-féle elmélkedés arról, hogy mi lenne, ha batman-nek szuper-ereje lenne). viszont a szintén a kötetbe illesztett annual kifejezetten élvezetes volt -és ezt azzal az egyszerű trükkel érte le, hogy a fókuszát áthelyezte bruce wayne-ről a hűséges komornyikjára, a kvázi nevelő-apjára, alfred-re, és ezzel egy hatalmas érzelmi löketett kapott a felszín alatt lévő átlagos sztori. (×06.21.)

Catwoman -Copycats (Catwoman vol.5 #1-6) (2018-2019, DC Comics) (írta: Joëlle Jones; rajzolta: Joëlle Jones, Fernando Blanco) (eng)

a nyitó füzetet már olvastam ebből a kötetből, amikor megnyugvást kerestem a szív-fájdítós nem-esküvő után, de csak a zavarom növekedett, amikor azt láttam, hogy némi álmatlanságon túl selina nem bajlódik azzal, hogy elhagyta gotham-et (és a vőlegényét), illetve azt éreztem, hogy joëlle jones-nak inkább ürügy volt ez az alap, hogy a saját ízlése szerint új útra vigye a macskanőt. és először kicsit zavarosnak tűnt a sok macska-kosztümös utánzat meg a bizarrul festő gonosz-néni, de aztán most néhány füzet után kitisztult az, hogy miként is függnek össze a szálak, és egészen élvezetes volt az út, vitt-és-vitt előre a sztori, hamar elértem az utolsó oldalig... jó indokot sikerült találni arra, hogy selina miért ezt a várost választotta, bár a lyukacsos emlékezetemnek kellett pár oldal, hogy leessen, hogy miért is fontos személy selina húga a nagy egészben -de aztán egy flashback-et is kaptunk azokra az elborzasztó eseményekre, amik nekem a képregény-olvasásom hajnalán az első igazi sokkot okozták... de persze nem csak a sztori miatt érdemes selina-val tölteni az időnket, hanem azért is, mert joëlle jones csodálatosan rajzolja is a képregényt, szemet gyönyörködtető minden panel, és úgy érezheted igazán szexisnek selina-t, hogy közben nőiesen visszafogott is. és pont ezért kéne még (sokkal) több női művész a beengedni képregény-iparba... (×06.24.)

(Batman vol.3 #45-50. Prelude to the Wedding: Robin vs Ra's al Ghul / Nightwing vs Hush / Batgirl vs The Riddler / Red Hood vs Anarky / Harley Quinn vs The Joker, Catwoman vol.5 #1, DC Nation #0 (The Joker: You Big Day)) (2018) (írta: Tom King, Tim Seeley, Joelle Jones; rajzolta: Tony S. Daniel, Mikel Janín, José Luis Garcia-López, Becky Cloonan, Jason Fabok, Frank Miller, Lee Bermejo, Neal Adams, Amanda Conner, Rafael Alburquerque, Andy Kubert, Tim Sale, Paul Pope, Mitch Gerads, Clay Mann, Ty Templeton, Joelle Jones, David Finch, Jim Lee, Greg Capullo, Lee Weeks, Brad Walker, Otto Schmidt, Travis Moore, Minkyu Jung, Javi Fernandez, Hugo Petrus, Sami Basri) (eng)

a fontos események mindig túl nagy elvárásokat keltenek az emberben, aztán mindig jön a kiábrándító józanodás, amikor nem tud ezekhez felérni a végeredmény... és most nem csak arról van szó, hogy tom king faképnél hagyta az olvasók kis lelkivilágát, hanem én már a felvezetéssel sem voltam sajnos elégedett. pedig az utóbbi időben eléggé betalált nálam mr.king (és a csodás rajzolói), de ez az alter-jövős kezdés nem akart működni (néhány utalást leszámítva -mert ki ne szeretné viszontlátni a ’batman returns’-féle macskanő-rucit) -igaz, az ilyen típusú sztorik nem is mindig működnek nálam, szóval, oké, még elnéző tudok lenni. de aztán csikorogva végiggörgettem a tim seeley által elkövetett prelude-okat is, és azon kívül, hogy értékeltem joker felháborodását azzal kapcsolatban, hogy nem ő a legfontosabb személy batman életében, feleslegesnek és túlírtnak éreztem ezeket a füzeteket, nem hozták meg az étvágyam a főétel előtt... viszonylag keveset használta eddig a run-jában tom king a bűn hercegét, hát most két füzeten át beszéltette megállás nélkül, és a buborékok nagy része hatásos is volt, főleg a romokon lezajlott macskanős beszélgetés volt igazán átérezhető és drámai... aztán megszólaltak a harangok, jött a jubileumi szám, és vele a hosszas huzavona (a két levéllel és változó színvonalú vendégrajzolók képeivel), pár igazán megkapó párhuzam (kinek ne olvadt volna a szíve, ahogy bruce és alfred összeölelkeztek), és az un-happy-end, ami után csak zavartan ráztam a fejem, hogy ’tényleg ennyi? ezt harangoztátok be hónapokon át...?’ szerettem volna, ha lelkileg sokkal többet ad ez a kötet, hogy a kisebb pukkanások után jön a szívet söprő finálé, de sajnos csak néhány szép kép volt az ajándékos dobozban, hidegen tálalva... (mivel az olvasási listában is feltüntették, valamint a nagy értelem-keresési sokkomhoz is kellett még egy kis adalék, így végigpörgettem a vadiúj catwoman sorozat első füzetét is, de igazán nem lettem okosabb a ’miért’-eket tekintve...) (##08.29.)

Batman -Bride or Bugler? (Batman vol.3 #38-44) (2018) (írta: Tom King; rajzolta: Travis Moore, Joelle Jones, Mikel Janín, Hugo Petrus) (eng)

oh, én azt feltételeztem, hogy egy ilyen kötet-cím alatt több macska lapul majd... de ha selina nem is kapott főszerepet ezekben a füzetekben, azért végig markánsan jelen volt -és ha nem is egy női szempont érvényesült ezúttal, azért az érzelmek és a nők kiemelten fontos szerepet játszottak végig... négy különálló sztorira bomlott szét az egység, így még mielőtt rátértünk volna a női nemre, kicsit megpiszkáltuk bruce wayne detektív-képességeit, ahol is egy (túlságosan nem meglepő fordulatra ráfuttatott) nyomozásban merültünk alá egy megborult elme sötét bugyraiba. aztán jött egy igaz és jó barát, wonder woman, hogy egy nemes küldetésen kerüljön közel bat-hez -szerencsére azért nem túl közel, mert azt nehezen viseltem volna, ha ennél jobban próbára teszik a tökéletesen működő selina/bruce kapcsolatot (egyébként maga a küldetés egy szívfacsaróan szomorú szerelmi történetre és önfeláldozásra alapult). aztán jött poison ivy, hogy behálózza a világot és a szívünket egy hagyományosnak induló sztoriban (azaz hogy egy klasszikus batman-ellenfél uralomra tör), ami aztán látványos pálforduláson esett át a végére, ahol is megint csak az érzelmek segítségével hozták hozzánk közelebb a szerencsétlen sorsú szép vörös lányt. majd csak ezután, levezetésnek vette át az uralmat cat egy cuki kis egyfüzetes erejéig -illetve nem is levezetés volt ez, hanem felvezetés, hiszen a nyakunkon már a nagy esemény, itt volt az ideje, hogy selina a maga módján szerezzen magának egy megfelelő ruhát az esküvőre... egy két-és-fél órás buszút elég volt ahhoz, hogy kényelmes tempóban, el-elidőzve a képeken végezzek a kötettel, mert magukkal ragadtak a lapokon lévő erős érzelmek, és mert tom king van olyan intelligens író, hogy hagyja a rajzolóit is mesélni -és hát milyen rajzolókról is beszélünk: mikel janin és joelle jones verhetetlenek, ha vizuális csodákat kell a képregények lapjaira varázsolni! (most utólag gondolkozom azon, hogy milyen furcsa, hogy az alapvetően hideg batman-t ilyen jól meg lehet közelíteni az érzelmeken keresztül -és valószínűleg ennek az érzelmi bevonódásnak köszönhetem, hogy így hozzám nőtt ez a tom king-féle run.) (##07.06.)

Detective Comics -Batmen Eternal (Detective Comics #975-981) (2018) (írta: James Tynion IV; rajzolta: Álvaro Martinez, Javi Fernandez, Eddy Barrows, Eber Ferreira, Philippe Briones, Scot Eaton) (eng)

képes vagyok komoly szomorúságot érezni az elmúlás miatt, de most (nagy bánatomra) nem azért szomorkodom, mert james tynion iv új kihívásokat keres a dc keretein belül, hanem azért, mert a detective comics az egyik kedvenc dc rebirth szériámból leküzdötte magát az ’érdektelen, túl kell rajta esni’ kategóriába... oké, hogy csapat-képregényt kaptunk a kezdetektől, így óhatatlan, hogy batman-re kevesebb rivaldafény esett, de úgy tűnik, hogy tim drake nem tudta őt helyettesíteni -semmilyen szinten... még egy kötetnyi sztorit arra szántunk, hogy a sötét jövő fenyegetettségét elhárítsuk, ezúttal egy újabb gonosszal, a magára csillagot tetováló önjelölt tábornokkal, ulysses-szel... kellett a tudálékos srác, hogy a szétesőben lévő hősöknek össze kelljen fognia, hogy újra befogadják maguk közé batwoman-t (és a vele együtt mozgó külön-utasokat)... de továbbra is ugyanaz a panaszom, mint két kötet óta mindig: túl van magyarázva minden, leginkább szöveg-buborékok formájában (és tudom, hogy a kezdeteknél is ez volt, csak ott ez valószínűleg azért nem zavart, mert sokkal erősebb sztori volt alattuk) (még azt is megkockáztatnám egyébként, hogy orphan azért működik olyan jól a képregényben, mert a természeténél fogva keveset beszél... na jó, meg azért, mert működő drámával támogatják meg a karakterét)... a green arrow után itt is azt lehet érezni, hogy a búcsúzó szerző kitakarít maga után, lezárja az eddigi csapat-sztorit és mindenkinek pozitív célokat ad, hogy az utána következő alkotók a saját szájízük szerint formálják tovább a bat-család kalandjait. (##07.16.)

Batman -I am Suicide (Batman vol.3 #9-15) (2016-2017) (írta: Tom King; rajzolta: Mikel Janin, Mitch Gerads) (eng)

úgy látszik, mostanság az kattant be az íróknak, hogy batman-ből csapatjátékost csinálnak -de ez nem baj, mert a detective-ben is működik, hogy nem egyedül harcol a bűnös város ellen, és itt is logikus, hogy egy öngyilkos küldetéshez egy saját osztagot szed össze az arkham-i cellák sötétjéből... a sötétségből szép színes csapat emelkedett ki, egy drogtól megtépázott erőember, egy csendes őrült, egy idegesítő harley/joker wannabe páros, és macskanő, akinek mindig is nagyon szerettem a kapcsolatát a denevérrel, és szerencsére itt is sikerült gyönyörűen továbbgörgetni ezt a bonyolult viszonyt. különösen azért, mert nem csak a fő küldetés közben mehetett az évelődés (meg a nagy terv részéhez tartozó színjáték), hanem két füzetet is rászántunk a város legfelső szintjén zajló randira, aminek minden aspektusa gyönyörűen működött, a csendes meghittség és az aktív időeltöltés is. és ugye nem véletlen, hogy a macska és a denevér ennyire tökéletesen passzolnak egymáshoz, mert a sérült lelkek könnyen találnak egymásra, és a kvázi narrációval, a börtön-levelekkel jól érzékeltették is ezt a hasonlóságot. és emellé hozott egy újabb réteget az, hogy bane is egy hozzájuk hasonló sérült lélek. úgyhogy térjünk vissza a lehetetlen küldetésre, mert volt elég izgalom a bane kastélya elleni akciózásban is -még ha batman látszólag csak ököllel haladt előre ezekben a részekben... eleve nekem megfelelő indok volt gotham girl életének jobbá tétele, hogy elhiggyem, hogy bruce vállalkozna ennyi fájdalomra és veszélyre. egy picit sikerült bane-t is megváltoztatni azzal, hogy leszoktatták a drogról, bár igazság szerint ő mindig is az a karakter lesz, akinek egyszer sikerült fizikailag megtörnie batman-t. plusz ugye a kötet végére elkezdték őt visszatéríteni a klasszikusabb irányba, majd legközelebb meglátjuk, hogy a fenyegető jelenléte mennyire fog működni... nem tudom, hogy a ’batman’s suicide squad’ ötlete, vagy az írási stílus letisztulása okozta-e, de számomra ez a kötet sokkal jobban működött, mint az előző, úgyhogy reméljük a következőkben ez lesz a zsinórmértéke a bat-sztoriknak. (#07.08.)

Detective Comics -The Victim Syndicate (Detective Comics vol.1 #943-949) (2016-2017) (írta: James Tynion IV, Marguerite Bennett; rajzolta: Álvaro Martinez, Eddy Barrows, Al Barrionuevo, Carmen Carnero, Ben Oliver, Szymon Kudranski) (eng)

vannak sebek, amik nehezen gyógyulnak -és a rohanó képregény-világban, ahol mindig felbukkan egy új fenyegetés, nem mindig van idő megállni, vagy csak továbbra is szem előtt tartani a közelmúlt fájó pontjait... ezért is üdvözülendő, hogy robin ekkora árnyékot vet még mindig a csapatra, és az is tetszett, hogy az óriás-szörnyek rombolása sem múlt el nyomtalanul -sőt, ők maguk sem tűntek el a süllyesztőben, hiszen ideális alapanyagok arra, hogy valaki fegyvert gyártson a maradványaikból... de a múlt egyébként is fontos szerepet játszott a kötetben, mert a most felbukkant gonosz-csoport összes tagja batman egy-egy ellenségéhez köthető, mindannyian a gonoszokkal való összecsapások melléktermékei, akik jogosnak érzik azt, hogy bosszút álljanak a denevéren. sőt, arra akarják kényszeríteni, hogy szögre akassza a köpenyt... érdekes elmélet ez, ami felütötte a fejét a lapokon, azaz hogy a szuperhősök nem javítják a város élhetőségét a tevékenységükkel, hanem csak rosszabbá teszik, és mindenkinek jobb lenne, ha eltűnnének... viszont. az egy kicsit bántott, hogy az ehhez hasonló kinyilatkoztatásokat spoiler szájába adták, mert erőltetettnek éreztem a drámáját, vagy amit abból akartak kihozni, hogy a többiek ellen fordítják őt... de egyébként más bajom nem volt a sztorival, james tynion iv megint rengeteg szöveget adott a karakterek szájába, mégis élvezettel időztem a buborékokban, és a szindikátus által hozott horror-vibe is elég jól működött... sorozat-szerkesztési szempontból kicsit furán jött ki, hogy mindent félreraktunk, hogy két füzetben megágyazzunk a szóló batwoman szériának, de azért nem bántam ezt a kissé éles váltást, mert elég közel érzem magamhoz kate karakterét, hogy örüljek annak, hogy nagyobb fókusz esik rá, plusz itt is hangsúlyos volt a múlt, azaz az apjához (és annak katonai szervezetéhez) való kötődése... sok lelkizés, amik között dörren néha az akció -nálam valami ilyesmi a megfelelő arányú batman sztori tálalása... (#07.15.)

(kicsit csonka család lett ez a bejegyzés így két kötettel, de nightwing-től már múltkor elköszöntem, a batgirl valamint a batgirl and the bird of prey egy-egy füzetig húzta, az all-star batman-nél már kettőig jutottam, de baromira nem akart kattanni nálam a zavaros történetvezetésével és romita jr. szokásosan szálkásan csúnya rajzaival, úgyhogy lemondtam róla, mert ezen a szoros időbeosztással megvert nyáron nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan képregényekkel töltsem az időm, amik nem szórakoztatnak...)

Batman -I am Gotham (Batman Rebirth, Batman vol.3 #1-6) (2016) (írta: Tom King, Scott Snyder; rajzolta: David Finch, Mikel Janin, Ivan Reis) (eng)

minden városnak olyan szuperhőse van, amilyet megérdemel? a sötét sikátorokkal teli gotham-et tökéletesen reprezentálja batman, de tudjuk jól, hogy azért bruce wayne nem egy tipikus szuperhős, mert bár kifogyhatatlannak tűnő pénz-készletekkel és menő kütyükkel rendelkezik, azért mégiscsak egy ember, akinek megvannak a korlátai. így előfordulhat, hogy a köpenyes igazságosztó mellé egy fizikailag erősebb szuper-hős is elkélne -mondjuk amikor meg kell állítani egy a város központja felé zuhanó repülőt... mert ez egy tipikus super-szuperhős feladat (nem véletlen, hogy az elmúlt években mozgóképen ezzel mutatkozott be superman és supergirl is), és bár szegény batman megtesz mindent az életmentésért, még meg is lovagolja azt a lángoló 747-est, de egy új hőspáros nélkül szomorú véget érne a küldetés... először azt gondoltam, hogy gotham és gotham girl csak a batman-tanítványok sorát bővítik majd, besorolódnak majd a számtalan robin közé (btw, bőven értek meglepetések itt az első számokban -például a fekete ’robin’), de tom king-nek más szándéka volt velük: példát statuálni... meg akarta mutatni, hogy gotham egy olyan város, ami nem tűri az ártatlan naivitást, a puszta jóságot, és pillanatok alatt derékbe tör mindenkit... megleptek azzal, hogy ennyire működött az új karakterek drámája, mert alig ismertük meg őket, mégis elérték, hogy a végére megszakadjon a szívünk értük -főleg az események hatására meghasadt elméjű gotham girl-ért (de már az eredet-történetük is megkapó lett az önfeláldozó aspektusa miatt. viszont azzal nem jutok dűlőre, hogy zseniális vagy meh ötlet-e az, hogy az ő létrejöttükben is szerepet játszott egy sikátor-béli fegyveres rablás)... azért persze a denevért sem kellett nélkülöznünk a panelokról, ahogy illik, cool módon tűnt fel-és-el, és rezignáltan vette tudomásul, ha épp’ felrobbant egy batmobilja, már megint... az átívelés majd később válhat igazán fontossá, most csak azt tűnt fel, hogy az első füzetek különböző bűnügyeit milyen gyorsan fűzték egybe, és hozták be a fő gonoszokat -meg amanda waller-t, akivel sosem tudom, hogy hányadán kell állni, főleg akkor nem, amikor így kavarja a málnaszőrt... no, kezdem megszokni, hogy egyik rebirth cím sem jó beugrási pont (a gusztustalan főnix-sztoriba torkolló calendar man-es füzetnél még igencsak kapkodtam a fejem), viszont élvezem az olvasást nagyon, úgyhogy át tudok ugrani a homályos foltokon gond nélkül. (#06.06.)

Detective Comics -Rise of the Batmen (Detective Comics vol.1 #934-940) (2016) (írta: James Tynion IV; rajzolta: Eddy Barrows, Álvaro Martinez, Al Barrionuevo) (eng)

mindig is voltak batman mellett kisegítő karakterek, sidekick-ek, akár többen is, csapatban, bat-családként funkcionálva, mert bruce wayne fontosnak érzi azt, hogy átadja a tudását -de mi van akkor, ha valaki ellopja ezt a tudást, és katonai célokra használja? hát össze kell szedni egy új csapatot, és mehet a zúzda ellenük... bár igazság szerint ez egy olyan zúzda, ami időnként megáll, körülnéz, és építkezik -de pont ez az erőssége, okosan van felépítve, jól játszik a sok párbeszédes dupla-oldalak és a kevés szöveges gyors akciók dinamikus váltogatásával... nem bántam, hogy nem batman a domináns a kötetben, hanem a csapat tagjaira fókuszáltunk, különösen batwoman-re és robin#3-ra, azaz red robin-ra. kate kane-nel még nem találkoztam a szerény méretű dc-s olvasásom során, de most hamar a szívembe zártam -könnyű volt, mert nála mentünk a legmélyebbre a karakter-építésben, a fontos eseményeket is a múltjához és a családi hátteréhez kötöttük (btw, az is okos volt, hogy nem kellett újranéznünk a gyöngy-szakadós wayne-családi tragédiát, de azért meghatározó alapokat adott a jelenhez). de kate jelleme is szimpatikus, és jól színesíti a karakterét a szexuális beállítottsága is... tim drake-nek is jutottak bőven magánéleti pillanatok, de a benne dúló tini-dacot jól ellensúlyozták a zseniségével, mert egy-két ötleténél könnyen szaladt ki az olvasóból a meglepett ’wow’ (pl. a föld alatti közlekedés megfelelő kihasználásnál)... a többiek még vázlatosabbak maradtak, de ez még csak az első kötet volt, meg egyébként is baromi nehéz lehet egy csapat-képregénynél mindenkire elég fényt engedni. a lényeg inkább az, hogy csapatként legyenek érdekesek, és azzal nem volt gond (hehe, az elején az építkezés nem csak filmes érzetet keltett, de volt egy erős x-men vibe is benne). ...szóval katonai célokra, mi...? bár igazából nem a kütyühasználat miatt volt érdekes a katonai szál, hanem a személyes aspektus érzelmi többlete miatt. mint ahogy a finálé is az érzelmi többlet miatt működött, nem a legyőzött ellensége száma miatt. milyen kár, hogy a végén elvették a súlyát ennek az érzelmi sokknak holmi rejtélyes átívelés miatt... bár ezen kellett eddig a legtöbbet rágódnom a rebirth kötetek közül a masszívabb párbeszéd-cunamik miatt, mégis ezt élveztem eddig a legjobban. (#06.07.)

Night of the Monster Men (Batman vol.3 #7-8, Nightwing vol.4 #5-6, Detective Comics vol.1 #941-942) (2016) (írta: Steve Orlando, Tom King, Tim Seeley, James Tynion IV; rajzolta: Riley Rossmo, Roge Antonio, Andy MacDonald) (eng)

kaiju-k gotham-ba? miért ne lehetne egy ilyen fenyegetettségnek kitenni a várost? oh, de ez még kevés, tegyük hozzá az évszázad viharát, meg némi áradás miatti fenyegetettséget is, hogy igazán érezzük a baljóslatú fenyegetettség súlyát... főleg mert ez az időjárás és a szűkebb időtényező nagyban emelték a hangulatot, végig lehetett érezni egy nagyfokú feszültséget a lapokról, amik izgalomként transzformálódtak az olvasóban... na az ilyen típusú crossover-eket bírom, amikor indokolt az átívelés a különböző címeken, mert egy ekkora veszélynél természetes, hogy összerántják a teljes bat-családot (az már egy más kérdés, hogy igazából emiatt az összefonódás miatt vettem csak bele az olvasási listámba nightwing sorozatát, kicsit lejjebb mindjárt írok is róla, nem lesz benne köszönet...). és jól is működött a kiscsapat, szét lehetett őket osztani a különböző problémákhoz és bunyókhoz -az mondjuk meglepő volt, hogy a nyomozós feladatot nightwing kapta batman helyett. annak is örültem, hogy nem fejeltettük el a nagy csaták között a közelmúlt drámáit, például gotham girl továbbra sincs jól, és fájó sebként még ott tátong tim hiánya... a sztori szerkezetét egyszerre éreztem filmesnek és game-esnek, mert ahogy váltogattunk a helyszínek között, az a vászonról köszönt vissza, a ’nagy-szörny, nagy-szörny, még-nagyobb-szörny, boss-fight!’ szerkezet meg a játékok sajátossága... bevallom, hogy maga a végkövetkeztetés nem nagyon ragadott magával (hogy a szörnyek batman egy-egy tulajdonságát reprezentálták, valamint hogy dr.strange eljutott arra a szintre az őrületében, hogy ő szeretne batman-né változni), de ez most nem zavart, mert a tempó, az akciók, a badass pózok és a hangulat könnyen eladták nekem ezt a hat füzetet. (#06.11.)

Nightwing -Better Than Batman (Nightwing Rebirth, Nightwing vol.4 #1-4,7-8) (2016-2017) (írta: Tim Seeley; rajzolta: Yanick Paquette, Javi Fernandez, Roge Antonio, Riley Rossmo) (eng)

azon gondolkozom, hogy kinek való egy nightwing szóló sorozat -olyannak, aki egy light-osabb, hip-ebb batman szeretne? abban mi az érdekes? hát épp’ ez az... elég szomorú vagyok, hogy ennyire nem sikerült felizgatni dick-kel... (bocsi, de ez olyan rossz poén volt, hogy benne kell hagynom...) oké, lehet hogy most jött ki leginkább, hogy csak kibicként garázdálkodom a dc-univerzumban, mert ezek a füzetek túlságosan építkeztek a múltra, a dick grayson körüli huzavonára (szuperhősből titkosügynök, mi?), a bagolyálarcos nagyon titkos, világuralmi terveket szövő szervezetre. és sajnos az érdektelenség csak nem akart múlni, hiába turnézta végig hősünk fél európát, hiába harcolt a rabszolgaként robotoló menekültekért, hiába retcon-olták még a múltját is egy kicsit, meg kavarták a dolgokat az ellenségből lett szövetséges ellenfélnél... valószínűleg az sem segített, hogy eredetileg nem terveztem sorozatot olvasni (tehát alapvetően is alacsonyan volt az érdeklődési szintem), de úgy gondoltam, hogy a crossover-be (lásd fenn) úgy érdemes belecsapnom, ha behozom blüdhaven hősét is a listámra -aztán kiderült, hogy feleslegesen rágódtam ezeken a füzeteken, mert a közös sztoriban egy mondat utalás sem volt a korábbiakra, ott volt a közös harcokban nightwing, és kész... úgyhogy nem hiszem, hogy a későbbiekben kéne még egymás idejét rabolnunk tovább... (#06.11.)