(2003, Top Shelf Production) (írta és rajzolta: Craig Thompson) (magyarul: Vadvirágok Könyvműhely, 2018)

furán tud működni az emlékezet -elszürkülnek a részletek, kiesnek a nevek, elmosódnak az arcok, ugyanakkor viszont vannak pillanatok, amik élesen beégnek az agyunkba, és bármikor pontosan fel tudjuk idézni őket. és persze vannak olyan traumatikus pontok az életünkben, amiket egy életen át magunkban hordozunk, mint ahogy a nagy mennyiségű boldogság-hormonnal átmosott percek is könnyen maradandóvá válnak, mint a gyerekkori megpróbáltatások vagy az első csók körülményei. de néha teljesen randomnak tűnő pillanatok is bennünk élhetnek sokáig -én például pontosan fel tudom idézni a körülményeit annak a percnek, amikor megtudtam ’94-ben, hogy kurt cobain öngyilkos lett. vagy mondjuk azt is tudom, hogy a depeche mode ’exiter’ című lemezét kell levennem a polcról, ha az első komolyabb szexuális élményem hangulati lenyomatát akarnám újraélni... és nem véletlen, hogy egyből a személyes múltam felé sodródtam ebben az írásban, mert erre késztet ez a csodás képregény-kötet, ahogy haladsz előre ebben a brutálisan őszinte önvallomásban, úgy kezdesz el te is olvasóként önvizsgálatba... mert mindenki átélt már hasonlókat, mint amikről a szerző mesél, bár mindenki másfajta kihívásokkal nézett szembe gyerekkorában, mások voltak az első elsöprő szerelmének a körülményei, de így is érezni, hogy minden elem ismerős és könnyen átélhető. igaz. és egy művészeti alkotásnál az egyik legfontosabb szempont, hogy igaznak érzezze a befogadó... érdekes, hogy a hitelességén nem ejt csorbát, hogy többször szimbolikusan elemel a valóságtól, hanem épp felerősíti egymást a két hatás, hiszen az életünk is ilyen ellentmondásokon halad át, a gyerekkor játékos varázslatán szűrjük át a fájdalmakat. milyen kár, hogy ez a varázslatos képességünk az évek során kiveszik belőlünk. de pont erről szól ez a mese is, a felnövésről, a változásról... azt hiszem nem olvastam még könyvet, ami ennyire átélhetően ábrázolta volna a magányt, a kirekesztettséget -és ehhez jött még a szexuális zaklatás témaköre is, hogy végképp összetörjön a lelkem a lapokat forgatva... a kamaszos nagy szerelem ábrázolása is lenyűgöző, ismered minden pillanatát, amikor nem tudsz elszakadni, amikor kitölti minden gondolatodat, amikor csak ölelni akarod, beszívni az illatát, amikor egy nagy összefonódott gubancot alkottok éjszaka a takaró alatt... keresztény családban nevelkedtem én magam is, de nagy szerencsémre közel sem uralkodott ilyen fundamentalizmus a házban, mint a szerzőnél, ezért sem tetszett elsőre a vallásos vonulata a könyvnek, de aztán ez is pont oda futott ki, aminél csak erősen bólogatni tudtam csak: hogy mindenki találja meg a saját hitét, és ne kösse hivatalos egyházi béklyókba önmagát... minden szinten nekem szól ez a kötet, meleg takaróként borul rá a lelkemre, kicsit összeszorítja, kicsit megmelegíti, inspirál és elgondolkodtat. igaz. (×02.04.)