Super Sons -Parent Trap (Super Sons vol.1 #13-16, Annual) (2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Carlo Barberi, Brent Peeples, Paul Pelletier) (eng)

super-pets, mi...? és az a rohadt szerencséje peter tomasi-nak, hogy még az ilyen hülye ötleteket is (mint hogy bat és sup állatai mentenek kutyákat egy űrlény karmai közül) szórakoztatóan tudja elővezetni, dacára annak, hogy oldalakon keresztül csak olyan párbeszédeket látsz, hogy ’woof’ meg ’hrrrr’... na de félre a bohókás annual-t, nézzük mivel akart búcsúzni a szerző a srácoktól a fő füzetekben. először is egy személyes családi üggyel -méghozzá anyai vonalon (mind damien-nél, mind jon-nál), mert az apákkal már eleget foglalkoztunk. persze tahlia érdekesebb lois-nál (minden tiszteletet megadva az oknyomozó újságírásnak), de az anya/fiú bunyók mellett jópofa volt az is, ahogy kent-ék lerendezték a ’véletlen’ utcai találkozást. egy kicsivel többet is elbírt volna ez a sztori szerintem, sajnáltam, hogy az utolsó két számban másfele kanyarodtunk -vissza az apákhoz... és vissza a kezdetekhez (az első kötetből importálva egy gonoszt), ahol az volt a lényeg, hogy a srácok is megmutassák, hogy születési év ide-vagy-oda, ők igenis képesek olyan nagy tettekre, mint az isteni magasságokban lévő justice league... (hmmm, ez az utolsó füzetetes keret-történet mi volt? azt értem, hogy a ’vol.2’-es feliratú kötettel a jövőre akart utalni tomasi, de a megöregedett superman(?)-t nem nagyon értettem...) (jó volt látni a srácokat egy olyan hétköznapi helyen, mint egy iskola, ahol ugyanúgy önmaguk voltak, mint a kosztümökben esténként (damien stréber, jon mindenkivel kedves) -de azért annyi extremitás belefért, hogy egy robin-nak repülve kell még a suliba is mennie (mondjuk egy alfred vezette helikopterrel...) (##08.08.)

Superman -Bizarroverse (Superman vol.4 #42-45, Special) (2018) (írta: Patrick Gleason, Peter Tomasi; rajzolta: Patrick Gleason, Joe Prado, Doug Mahnke) (eng)

a kifordított világokkal és karakterekkel való játszadozás nekem csak nagyon rövid ideig képes örömet okozni (mondjuk egy filler epizódig egy sorozat esetén), aztán fárasztóvá válik -most a bizarroverse-nél a szokásosnál is gyorsabb folyamatnak éreztem ezt, mert néhány oldal után a hátam közepére sem kívántam a megfordított beszédet meg a sok ’me’-t az ’i’ helyett... persze egy-két momentum így is működött (a szögletes föld mondjuk ilyen volt, de az is lehet, hogy elviselnék egy rövid kalandot a hetyke bajszos nőcsábász robzarro-val), de néhány lapozás után sajnálni kezdtem, hogy peter tomasi egy ilyen sztorival teszi le a lantot az egyébként baromi erős run-ja után. de! elérkeztem a kötet utolsó füzetéhez, és megnyugodott a háborgó lelkem, mert megkaptam a csodás befejezést, ami tényleg egy korszak végének érződik (a nagy búcsúval hamilton-tól), és arra koncentrál, amiben tomasi a legerősebb volt eddig is: a szeretetteljes kent családra... (##08.11.)

Superman 80 (Action Comics vol.1 #1000, Action Comics Special, Superman Special) (2018) (írta: Dan Jurgens, Peter Tomasi, Marv Wolfman, Geoff Johns, Richard Donner, Scott Snyder, Louise Simonson, Paul Dini, Brad Meltzer, Brian Michael Bendis, Mark Russell, Max Landis, Patrick Gleason, Ian Flynn; rajzolta: Dan Jurgens, Patrick Gleason, Curt Swan, Olivier Copiel, Rafael Alburquerque, Jerry Ordway, José Luis García-López, John Cassaday, Jim Lee, Will Conrad, Jill Thompson, Francis Manapul, Scott Godlewski, Bryan Hitch, Kaare Andrews) (eng)

szédítő belegondolni, hogy a legelső, képregényben megjelent szuperhős már nyolcvan éve tartja lázban az arra fogékonyakat, és a dc szerencséjére úgy jött ki a lépés, hogy ezt az ünnepet meg lehetett fejelni egy újabbal, az action comics 1000. számával. és lehetett volna többféleképpen is ünnepelni ezt a dupla kerek számot, ők úgy döntöttek, hogy egy antológia-kiadvány lesz a legmegfelelőbb, ahol bemutathatják, hogy mit jelent az íróknak és az emberiségnek a remény örökös szimbóluma... ahogy egy ilyen kiadványnál lenni szokott, sokféle hozzáállású és színvonalú történet került összeszerkesztésre, van, ami szó szerint az ünnepet tette a középpontjába, van, ami nyakig merült a nosztalgiába, a kezdetektől a legvégéig elkísértük superman-t/clarke kent-et, megnéztük a saját és az emberek szemszögéből is az életét -sőt, a legvégére meg egy kis promóció is belefért, hogy a következő korszakból is kapjunk egy kis ízelítőt... az 1000. számmal egy időben még két hasonló kiadvány jelent meg, amik három-három történetet rejtenek magukban, úgyhogy gondoltam azokat is ideveszem, hogy még emeljem kicsit az ünnep fényét. és hogy lezárjam a szuper-család eddigi kalandjait, mert igazából a két különszám azért jelen(hetet)t meg, hogy az eddigi fő írók, dan jurgens és peter tomasi még egyszer elbúcsúzhassanak a karaktertől -előbbi luthor-t vette elő ismét, utóbbi még egyszer visszakalauzolt minket a dinók földjére... (##08.15.)

(2016) (írta: Geoff Johns; rajzolta: Ivan Reis, Phil Jimenez, Ethan van Sciver, Gary Frank) (eng)

vannak napok, amikor valami erős kényszer ereszkedik az agyamra, amikor épp’ besokallni látszok a mindennapi rutintól, a megszokott és kissé porossá vált kulturális behatásoktól, és valami új felé terelődik a fókuszom -és most már napok óta baszkurál a kisördög egyre hangosabban, hogy elege van az elmúlt hónapokban rutinná vált régi marvel-jeiből, most inkább esne jól neki a konkurencia étlapja... és tudtam, hogy most nem fordulhatok vissza, mert a tizenöt/húszéves sztoriktól megint csak megfáradnék idővel, sokkal izgalmasabb lenne ugrani egyet az ismeretlenbe... és úgy tűnik, hogy a dc teremtett egy ilyen ugrás-pontot tavaly, még ha ez a pont nem teljesen arra lett tervezve, hogy tisztán tudjál benne landolni... hiszen ez az első felvezető one-shot egy átmenetnek lett szánva a közelmúlt kontinuitása és az új felállás között, úgyhogy aki nem merítkezett meg az elmúlt évek dc képregényeiben, az velem együtt kapkodhatja csak a fejét bizonyos kockáknál, de azért geoff johns nem akarta elvenni az újoncok kedvét sem az olvasástól, így kellően lendületesre kanyarította wally west vesszőfutását -és ami még fontosabb, olyan alapértékekre építkezett, mint a barátság, a szeretet és a szerelem. így annak a szívét is meg tudja dobbantani az érzelmes finálé, aki még csak ismerkedik ezekkel a karakterekkel (vagy legalábbis minimális háttértudással rendelkezik róluk)... nem akarok beleesni abba a szokásos hibámba, hogy most megtervezem előre, hogy milyen ütemben akarok minden megjelent füzetet bepótolni, inkább csak megteszem az első lépéseket, aztán meglátjuk, hogy meddig sodor magával az univerzum... (#06.01.)

(Teen Titans vol.3 #1-7) (2003-2004) (írta: Geoff Johns; rajzolta: Mike McKone, Tom Grummet)

geoff johns-nak hasonló a véleménye, mint nekem -biztos, hogy jó dolog az, hogy gyerekek húznak szuperhős kosztümöt, és kockáztatják az életüket? csak míg én esetleg a számat húzom emiatt, addig ő ezeket a gondolatokat beépíti a történetébe (arra kíváncsi lennék, hogy ő maga akart a titánokról írni, vagy kiutalták neki ezt a sorozatot...). ha már minden szuperhősnek van sidekick-je és gyerek-változata (kivéve zöld lámpásnak!), akkor lehet is velük kezdeni valamit. persze lesz egy rakás tini-problémájuk (és nem csak az iskola-padban), és a humoruk is az életkorukhoz igazodik -de ott sötétlik a fejük felett a bevezetőben emlegetett probléma. hogy megéri-e az életük kockáztatása? johns nem is kíméli az újonnan alakult csapatot, az egyiknek a térdét veri szét, a másiknak a fél fejét (még szerencse, hogy a mesterségeset, és nem a természeteset...). aztán nem bírja kihagyni, hogy a nagy példaképekkel is legyen egy összezördülés -de talán itt ez azért természetes, mert minden titánt úgyis a felnőtt változatához mérnek. ha egyben nézem, látszik az ügyes felvezetés, a korrekt rajzok, már csak azt a gondolatot kell megszoknom, hogy a felnőttek hagyják, hogy gyerekek ugráljanak szuperhős-kosztümben... ($05.31.)