(Wolverine vol.3 #62-65) (2008, Marvel Comics) (írta: Jason Aaron, rajzolta: Ron Garney) (eng)

wolverine és mystique (képességeikből adódóan) hosszú múltra tekinthet vissza, és jason aaron arra vállalkozott, hogy meg is mutassa a közös útjukat, a bonyolult viszonyukat -vagy legalábbis szemelvényeket adjon belőle... okosan is tette ezt, mert a jelen önmagában nem biztos, hogy túlságosan izgalmas lett volna azzal, hogy csupán egy kérlelhetetlen vadászt látunk, akinek a kezei közül folyton kicsúszik a becserkészett vad, komplexebbnek érződik ez a röpke négy füzet a kora húszas évekre való visszaemlékezésekkel... de egyébként is folyton játszott a szerző az idővel, bedobott minket sokkoló pillanatokba, majd hátralépett és magyarázott... és hát sokkból nem volt hiány, meglehetősen véres volt ez a történet, nem véletlenül elmélkedett rozsomák arról, hogy milyen érzés minden lőtt seb és detonáció után visszanövesztenie mindent a helyére... az arab gócpontot, mint helyszínt nem igazán éreztem indokoltnak a nagy kergetőzéshez, mondjuk azt, hogy itt könnyebben torkollhattak véres összecsapásokba az események... logan érdekes karakter a morális iránytűjének kilengéseivel, de igazából raven-nek is elnézzük sokszor a megkérdőjelezhető (vagy egyenesen elítélendő) tetteit... és biztosak lehetünk abban, hogy nem ez a western-es leszámolás volt az utolsó találkozásuk... (×11.13.)

(Wolverine vol.2 #123-132) (1998) (írta: Tom DeFalco, Chris Claremont, Todd Dezago, Brian K. Vaughan, Fabian Nicieza; rajzolta: Denys Cowan, Leinil Francis Yu, Stephen Platt, Angel Unzueta, Scott Hanna, Rob Hunter)

azzal nincs baj, hogy több egymás után megjelent füzetet összecsapnak, hogy kötetként adják ki, mert felfoghatjuk antológiaként is, de akkor nem érzem jogosnak a közös kiadást, ha ennyire széttartó ez az időszak, ha ennyi író és rajzoló szorgoskodott a sorozat körül. és ez még csak az első problémám ezzel a kötettel... korábban pont az tetszett rozsomáknál, hogy nem tököl, céltudatosan megy előre és teszi a dolgát, most meg kényszeresen túlbeszéltetik a karaktert, narrációval rágják a szánkba, amit már úgyis tudunk (oké, értem én, hogy azt kell feltételezni, hogy minden füzetnél érkeznek új olvasók, de valahogy szebben is lehetne ezt, nem...?), és van pár visszatérő téma, ami egy idő után fárasztó, hogy újra-és-újra elmondják... (pl.: az adamantium-nélküli élet nehézségei) fura volt látni, hogy a jubileumi számában egyáltalán nem wolverine a főszereplő, kicsit azt éreztem, hogy chris claremont ürügyet keresett csak, hogy a fáradt sztorit feldobja egy-két x-men jelenlétével -ráadásul elég zavaros is ez a pár füzet... (filmes trükkök, wtf?) volt még egy-két érdektelen bunyó és belezés, valamint jó sok elmélkedés arról, hogy az állati ösztön mellett az emberség is fontos... az utolsó sztori hatásos volt a családon belüli erőszak témájával, de az meg pont a realitásával lógott ki az űr-pókok és indián átkok közül... ($$03.16.)

(Wolverine vol.2 #119-122) (1997-1998) (írta: Warren Ellis, rajzolta: Leinil Francis Yu)

néha összeállnak olyan alkotói evidenciák, amiknél nem értjük, hogy miért nem történnek meg gyakrabban. például az állatias rozsomák és az erőszak-király warren ellis párosa pont ilyen. mert a karakterből pont azt lehet hangsúlyozni, ami ellis-nek is az erőssége. és valószínűleg nem is kell több, hogy működjön a képregény -itt sem kell több a távol-keleti múlt felemlegetésénél és egy pont megfelelő hosszúságúra nyújtott üldözéses bosszúnál. kicsit felpiszkálja a karaktert, hogy aztán moralizálhasson azon, hogy ő vajon jobb-e, mint azok, akiket épp most hányt karom-élre. és persze mindezt a maga nyers stílusában írja meg a hírhedt skót, már amennyire a marvel engedi az erőszakot, sokszor képen kívülre szorul a halál. az akció-jelenetek viszont gyönyörűek, dinamikusak, átláthatóak, nagyszabásúak (főleg az autós/motoros részek). szóval, ha van egy ilyen működő páros, akkor a kiadó miért nem látja meg benne a lehetőséget...? ($11.03.)