(X-Men Legacy vol.1 #208-212) (2008, Marvel Comics) (írta: Mike Carey; rajzolta: John Romita Jr, Scot Eaton, Billy Tan, Greg Land, Brandon Peterson, Mike Deodato Jr)

drámai módon fejeződött be az előző nagy x-esemény: az x-men nincs többé és xavier professzort fejbelőtték -de mike carey csak az utóbbival szándékozott foglalkozni (a világban szétszóródott x-men tagokat átadta a kollégájának, hogy játsszon velük egy kicsit), úgyhogy teljes összpontosítással figyelhetett a prof külön útjára... és szó szerint charles fejében töltöttük el az időnk jó részét, ugyanis az elméje újra-kalibrálásához végig kellett élnie egy maréknyi emléket, amik nem meglepő módon tele voltak bűntudattal és megbánással (és egy érdekes szerkesztői döntés miatt mindegyik füzetben más rajzolta ezeket a flashback-eket)... aztán egy szolid retcon-nal folytattuk tovább, piszkálgatva xavier múltját, átírva kicsit az események dns-ét, belekavarva a frissen eltemetett mr.sinister-t is a zűrzavaros családi viszonyokba -előkészítve persze a nagy gonosz visszatérését, mert remélem senki sem gondolta azt, hogy huzamosabb ideig halott marad rogue érintése után)... a sok emlék- és képzelet-töredék miatt egy kicsit elvontabb volt ez a kötet a szokásosnál, de kellően érdekes volt az, hogy miként kísérleteztek anno a mutáns-génnel a tudósok, a jelenben meg akadt pár bunyó is, hogy ne legyen azért túl elvont a végeredmény... (és jé, mennyivel jobban működik a sorozat, ha olyan rajzolók veszik kézbe miatta a ceruzát, akik tényleg tudnak rajzolni...) (×11.14.)

(Amazing Spider-Man #581-582, 584-588, 590-591, 593-594) (2009, Marvel Comics) (írta: Dan Slott, Marc Guggenheim, Mark Waid; rajzolta: Mike McKone, Klaus Janson, John Romita Jr, Barry Kitson, Dale Eaglesham) (magyarul: Kingpin)

nem csak azért lett eklektikus ez a kupac képregény, mert három kötetből lettek kicsipegetve a bejegyzésemhez a legjobb falatok, hanem mert ez egyébként is az a korszak volt a hálószövő életében, amikor 2-3-4 füzetenként változtatták az írók a hangulatot, csúsztatták át hősünket a bizarr utazásokból a komorabb, realista vonulat felé, majd vissza... de akár ugyanaz az író is képes különböző utakra vezetni peter-t, dan slott például szeretett volna kicsit harry osborn-nal foglalkozni, és egy belsőséges utazásra küldte őt a legjobb barátjával -hogy aztán a volt szerelménél csak vér, veríték és küzdelem várja; ezek után egy sokkal bohókásabb kalandban gondolkozott slott, ami nemcsak a könnyedebb hangulatával lett megnyerő számomra, de a gazdagon adagolt popkult utalásainak is köszönhetően (frazetta mindenkit üdvözöl) (bár könnyedségről írok, azért az idő-tényező ezekben a füzetekben is komoly feszültséget tudtak generálni -plusz slott hozzá mert nyúlni a mefisztós tabuhoz is, azaz forgatta kicsit a rajongók szívében a tőrt azzal, hogy ilyen hangsúlyosan felemlegette, hogy a világ tudatából kitörlődött peter arca)... nagy leleplezések is voltak ezekben a füzetekben, de igazából egyiktől sem este hasra, az a baj az ilyen típusú rejtélyekkel, hogy viszonylag szűk az azon karakterek köre, akiket meg lehet vádolni bizonyos bűnökkel, így nem igazán ad ’aha!’ élményt, ha az írók végre ráböknek valamelyikükre -de legalább mind a két kiválasztott motivációs háttere kellően érdekes... (mi a fene történt lilly hollister szemöldökével a háttér-sztoriját is tartalmazó füzetben? az egyik panelen még bántóan szőke volt, aztán a következőn már normális fekete...) (×10.19.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #568-573) (2008, Marvel Comics) (írta: Dan Slott, rajzolta: John Romita Jr) (magyarul: Kingpin)

mindegy, hogy mi éppen norman osborn státusza, legyen nagyon gonosz vagy amerika megmentője, a csodálatos pókember mindig birizgálni fogja az agya hátsó fertályát... és persze a kor státuszának megfelelően norman nem egyedül érkezett meg ismét peter életébe, hanem hozta a mennydörgőket is -közülük is venom kapott komolyabb szerepet, mert pókember mellett egy újabb nemezisre talált... esküszöm, márt hiányoztak john romita jr szögletes arcai a sorozatból, annyira összepárosította az agyam már a stílusát a hálószövőével, hogy már természetesnek veszem a jellegzetességeit ezekben a füzetekben... ahogy kezdek belemászni a brand new day korszakba, kezdem megérteni, hogy miért dan slott emelkedett ki a végén az író-keringőből, és maradt állandó szerző a címen, mert ez a sztori is tök jól össze volt rakva, szélsebes tempóban rohantunk egyik krízisből a másikba, a fenyegetések szépen harapófogóban tartották peter-t... egészségesebb arányban voltak kombinálva a klasszikus és az új elemek, mint az előző kupacban, összeakaszkodott a zöld manó métellyel, venom az anti-venommal... de talán mindegy is az arány, a lényeg, hogy szórakoztató legyen az olvasás, és ezt maximálisan elérte dan slott ezzel a kötettel. (×10.06.)

(Secret Invasion #1-8, New Avengers vol.1 #39-47, Mighty Avengers vol.1 #12-19) (2008-2009, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Leinil Francis Yu, David Mack, Jim Cheung, Billy Tan, Michael Gaydos, Alex Maleev, Khoi Pham, John Romita Jr, Stefano Caselli) (magyarul: Kingpin)

(év végén / év elején eléggé túltöltöttem magam marvel kiadványokkal, így nem csoda, hogy megtorpantam kicsit az olvasási listámban -a bajok ott kezdődtek, hogy be akartam hozni a sokak által dicsért űr-részleget is a képbe, de már megint kifogott rajtam a scifi és a szuperhősködés ilyesféle keverése, aztán csak ültem-és-ültem a dolgon, inkább másfelé kacsintgattam. a héten viszont eljött a pillanat, amire már évek óta várt mindenki, akit kicsit is érdekel a popkultúra: bedübörgött a mozikba az avengers endgame, és egyből felszította bennem a tüzet, hogy valami hasonló epikus kalandot olvassak ezekkel a hősökkel, úgyhogy mindent félretettem, hogy dupla-oldalas paneleken élvezhessem, ahogy egy nagy csapatnyi bosszúra szomjas karakter leveri a recés állú gonoszokat... ezer éve agyalok azon, hogy mit olvassak el ebből a nagy eseményből, folyamatosan ejtettem ki a különböző mellék-szálakat, míg végül csak azok a füzetek maradtak, amiket brian michael bendis írt.)

amilyen elkötelezettnek tűnik brian michael bendis, elhiszem neki, ha azt mondja, hogy ezt a nagy cécóval beharangozott event-jét már évekkel korábban elkezdte tervezni -és erre most jól rá is játszott azzal, hogy az ő időszaka alatt lezajlott összes fontos történést felfűzte arra a csavarra, hogy a skrullok álltak mindegyik hátterében, hogy miattuk hullott szét az eredeti bosszúangyal csapat, hogy a nagy börtön-kitörés is a lelkükön szárad, és persze az áskálódásuk miatt tört össze a szuperhős-társadalom a polgárháború alatt... hogy erre a ’minden mögött ott egy skrull’ érzésre ráerősítsen, ezért a két avengers címben végig flashback-eket pakolt, bemutatva bizonyos események hátterét, megalapozza néhány karakterét, sőt, okos íróként a gonoszokkal is itt foglalkozott, hogy megértetesse velünk azt, hogy miért indultak el a kis zöld alakváltók a föld felé, valamint azt is, hogy milyen érzéseik vannak azoknak, akik azt a terhet veszik magukra közülük, hogy akár örökre az emberi formájukban ragadhatnak... bár nem minden flashback tudott behúzni úgy igazán (sentry továbbra is hidegen hagy, és pym dokit is folyton elidegenítik tőlem), de eleinte azt éreztem, hogy ezek a kitekintések jobban működnek, mint maga a főszál -ami, valljuk be, egy csapongó katyvasz volt kezdetben, ahogy ugrált a különböző csapatok és helyszínek között (és nem, még mindig nem a szívem csücske a vadföld)... de ezért volt jó párhuzamosan olvasni az összes bendis-címet egyszerre, mert amíg arra vártam, hogy úgy igazán berúgja a jelen eseményeit, addig elszórakozhattam mondjuk nick fury egyedi módszerein, amikkel oktatta az újdonsült protezsáltjait (daisy! yo-so! üdvözöl a tévés shield részleg mindenkit szeretettel!)... de aztán csak elértünk oda, hogy a sok körkapcsolás után az összes csapat (és alvilági figura) összeverődött egy helyre, és jöhettek a szélesvásznú dupla-panelek, a szemet gyönyörködtető zúzás (amik alá persze tökéletes aláfestést nyújtott a friss endgame filmzene-album)... így összességében élvezetes olvasmányként marad majd meg a fejemben ez a (szűk) csokornyi kötet, ami kellően kielégítette a marveles eseményre vágyó lelkemet... (sokféle stílusú rajzoló adta a kilincset egymásnak természetesen, annak örültem, hogy leinin yu ezúttal a jobbik formáját hozta a főszálon, de persze alex maleev volt az, aki igazán ki tudott tűnni a szememnek a tömegből.) (a levezetésben (new avengers #47) bendis bácsi megint megcsillantotta a legnagyobb erényét -hogy képes tökéletesen hitelesen és emberien ábrázolni egy szuperhős-pár magánéletét. szív-melengetően és szív-facsaróan...) (×04.27.)

egyszerre vártam és féltem is ettől a pillanattól, amikor eljön számomra is a polgárháború, mert nagy falatnak tűnt ezen a marvel-eseményen túlrágni magam... hosszas előkészületet is igényelt, míg végiggondoltam, hogy mit és hogyan olvassak ebből a riasztó mennyiségű füzetből -aztán maradt az a módszer, amit az igazi szakértők ajánlanak: ’csak azt vedd fel a listádra, amit egyébként is olvasnál’. így sikerült a 100 körüli füzetszámot 35 környékére letornázni. az már egyből az elején kiderült, hogy a marvel hivatalos oldalán lévő sorrend nem sokat ér, úgyhogy gyors újratervezéssel lendültem bele újra az olvasásba. mivel láttam, hogy a visszafogott csipegetésem ellenére is túl nagy a füzet-halom ahhoz, hogy egyben írjak az egész eseményről, ezért egységekre próbáltam szétbontani a véleményemet. négy nap alatt értem az előzményektől a következményekig, így intenzíven élhettem át ezt a grandiózus marvel-vállalást. (##12.14-17.)

előzmények: (Amazing Spider-Man #529-531, New Avengers: Illuminati) (2006, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski, Brian Michael Bendis; rajzolta: Ron Garney, Tyler Kirkham, Alex Maleev) (eng)

a new avengers-ben már bemutatkozott az illuminati, ami egy közös platform a szuperhős közösségeknek, ám brian michael bendis most vezetett minket vissza a kezdetekhez, a megalakuláshoz és a sok-sok problémához, amit a nézetbeli különbségek okoztak. namor eddig sem volt a kedvenc marvel karakterem (valakinek vajon az?), de most kifejezetten ellenszenvesnek volt ábrázolva a folytonos akadékoskodásával... azon kicsit meglepődtem, hogy a törvény-tervezet már korábban meg volt szövegezve, hogy a kormányzat csak egy drámai eseményre várt, hogy élesítse azt... egyébként ha belegondol az ember, akkor vannak jogos érvek a regisztráció bevezetését követelők mondandójában, amik megfontolásra érdemesek -de a fontos az lesz, hogy milyen áron akarják majd betartatni az új szabályokat... (bendis tényleg előkészítésnek szánja ezt a füzetet, még azt is megmagyarázza, hogy hulk miért hagyja ki a nagy eseményt)... eközben pókember teszteli az új menő ruháját, amit néhány rosszfiú bán csak igazán, miközben straczynski kényszeresen próbál kimagyarázni dolgokat (gondolom az olvasók rátámadtak amiatt, hogy mary jane-nek két füzet között meggyógyult a keze), vagy egy kicsit didaktikusan utalgat a nagy amerikai polgárháborúra... (és mi az isten volt az a szerkesztői veszekedés az egyik szám narrációjában?)

a fő mini-széria: (Civil War #1-7) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Mark Millar, rajzolta: Steve McNiven) (eng)

érdekes, hogy amíg a film-verziónál teljesen egyértelmű volt számomra, hogy melyik oldal fele húz a szívem (#teamcaptain), addig itt a képregényben talán jobban volt artikulálva a másik oldal érv-rendszere is, így jobban be tudtam látni, hogy milyen igazságok vannak tony stark mondandójában. az már egy másik kérdés, hogy ebben a bonyolult helyzetben miért a fasisztálódás útját választotta, arról a morálisan tökéletesen elítélendő döntésről már nem is beszélve, hogy gyilkosokat és gonosztevőket is beszervezett a kormány oldalára... az is egy érdekes kérdés, hogy miért pont most telt be a pohár a döntéshozóknál, hiszen itt is sorolták azokat a közelmúlt-béli eseményeket, amikor emberéleteket követelt egy-egy komolyabb szuper-erejű összecsapás... de úgy tűnik, hogy mindig eljön egy pont, amikor a józan-ész és a lelki iránytű összefeszülnek, és az ilyen elvi viták végig is hullámoznak a közösségeken, és könnyen erőszakba torkollnak... a legtöbben itt is oldalt választanak, bár vannak, akik inkább neutrálisak maradnak (x-menek túlságosan ismerik a megaláztatást ahhoz, hogy hátrébb húzódjanak), és van olyan is, akinek nincs gyomra a barátai és szövetségesei ellen fordulni... a harmadik füzetig kell várni az első komoly fizikai összecsapásra, ami egy event-hez méltó halállal ér véget -meg némi fejvakarással a részemről (klón-thor, really? mondjuk a belépője hatásos volt, az kétségtelen)... aztán persze a fináléban újra össze kell feszülni, teljes kapacitással -csak az a baj, hogy elég nehéz egy ilyen sok-szereplős csatát szépen ábrázolni, hogy az olvasós jól átlássa, hogy éppen ki-hol-van és mit-csinál, itt sem sikerült tökéletesre a végeredmény. csúcspontot sem igazán kapunk, hiszen nincs igazi győzelem -bár teljesen érthető, hogy a kapitány felteszi végül a nagy kérdést: megéri ez a sok szenvedés...? de az antiklimatikus csata-vég után sem kaptunk igazi lezárást, inkább csak egy gyors kitekintést a jövőbe, hogy milyen következményekkel járt a háború, hogy milyen lesz ez a szigorított és regisztrált új világ... (érdekelne azoknak a véleménye, akik csak ezt a fő-minit olvasták el, hogy mennyire kaptak teljes élményt, mert többször is érezhetően összedolgozott millar és straczynski, több jelenet is átfolyik innen a pókember-füzetekbe majd vissza ide. akár fontos dolgokat is átpasszolt millar nagylelkűségében -mondjuk a 42-es börtön bemutatását. de azt is hozzátenném, hogy még a szorosabb együttműködés mellett is érez azért az ember döccenőket -például peter eléggé leharcolódik itt a főszálon, aztán a saját füzetében hirtelen sokkal jobban lesz...) (eléggé filmszerűen próbálja millar a kezében tartani a sok szálat, néha csak egy fél oldal erejéig vág bizonyos hősökre, hogy ők is hallathassák a hangjukat, aztán robogunk is tovább az újabb helyszínre.)

pókember: (Amazing Spider-Man vol.1 #532-538) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: Ron Garney) (eng)

pókember identitásának része, hogy védi az identitását, így az ő szerepe volt a legérdekesebb ebben a polgárháborúban. és jól is érzékelteti straczynski a döntés súlyát, kellően végiggondolja peter, hogy melyik utat válassza, hogy meneküljön-e vagy maradjon hű a mentorához. és aztán, amikor lehúzza a maszkját, és felveszi a vállára az igazi terhet, akkor is végig kételkedik a döntése helyességében, főleg amikor rádöbben, hogy az általa választott oldalon árulóvá kéne válnia, és a barátait kéne feláldoznia a csatában... jól végigmentünk a színvallás összes következményén, a közkedveltség elvesztésétől kezdve a sajtó zaklatásán át az ellenfelek megvilágosodásáig. és persze a legsokkolóbb pillanatot j. jonah jameson élhette át, aki az első ájulás után máris jogi útra terelte a fortyogó dühét... ahogy az előzményben lincoln elnökre jutott egy kis rivalda, mint az igazi polgárháború jelképére, most a mccarthy-érához lett hasonlítva a törvény, amikor az újkori történelem legnagyobb ’boszorkányüldözése’ zajlott, amikor valódi ítéletek nélkül tették tönkre rengeteg ember életét (mert ugye itt is elég csak az, hogy valaki tudja rólad, hogy különleges képességed van, így a lelkes shield-es fiúk már zárhatnak is a börtönbe, kérdezés nélkül)... teljesen érthető peter pálfordulása, hogy fizikailag is összefeszül vasemberrel -de persze szép dolog belátni, hogy melyek azok az eszmék, amikhez minden körülmények között ragaszkodni kell, csakhogy az elkövetett megingások nem mindig hozhatóak helyre teljesen. és eléggé kegyetlen írói döntésnek érzem, hogy peter-t egy olyan következménnyel sújtja, amitől egész életében rettegett... (feltűnően sok közelit kaptunk vasember szem-nyílásáról. mondjuk nehéz is érzelmeket ábrázolni egy merev maszkon...)

az új bosszú angyalai: (New Avengers vol.1 #21-25) (2006, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Howard Chaykin, Leinil Yu, Olivier Coipel, Pasqual Ferry, Paul Smith, Jim Cheung)

egy kis műhely-titok: sokszor előre össze szoktam írni az olvasandó füzetek paramétereit (hányas számok tartoznak a kötetbe, évszám, író-rajzoló-csapat) -és most az új angyaloknál bosszankodtam egy sort, hogy minden számot más rajzolt, aztán mikor elértem a nagy olvasási sorrendemben az első füzethez, már megértettem a koncepciót. mivel az angyalok kettészakadtak a frakciók mentén, ezért bendis nem tudott csapat-képregényt írni erre az időszakra, ezért inkább minden számban másra helyezte a fókuszpontot (és ugye különböző rajzolóknak adta a feladatot, így aztán változatosan lehetett gyönyörködni a formásra kanyaríntott női hátsókban, máskor viszont erőteljes hunyorgatással lehetett csak kisilabizálni, hogy mire is gondolhatott a művész)... az adott hőstől függött, hogy mennyire mélyedtem bele szívesen az aktuálisan vele foglalkozó 22 oldalba -mert például az őrszemmel még mindig nehéz engem felcsigázni, főleg hogy ő most megkapta maga mellé a sótlan inhumánokat is... viszont jessica drew továbbra is kifejezetten érdekes a hármas-ügynök szerepében, főleg mert én még nem ástam bele magam a múltjába, úgyhogy a hidrás eredet-története is relevációval ért fel (azért meg nem igazán tudnék morogni, hogy bugyiban/melltartóban bunyózta végig az egész füzetet, talán ennyi szexizmus belefér az értékrendembe)... luke cage-nek nem meglepő módon a rabszolgaság és az afroamerikaiakkal való bánásmód jutott eszébe a regisztrációs törvényről -bár nekem inkább az tetszett, ahogy harlem szeretett hősnének ábrázolta bendis (és végre kaptunk egy lopott pillanatot a jessica jones-szal való kapcsolatából is)... a kapitány merengésre használta leginkább a számát, plusz a csapatgyűjtésére fókuszáltunk... az ironman-es részt viszont kicsit időhúzásnak éreztem, egy melléksztorinak tony stark egy balul elsült napjáról -viszont legalább láthattuk azt, hogy maria hill a tökösségével érdemelhette ki a pozícióját a shield-ben...

amerika kapitány és bucky: (Captain America vol.5 #22-24, The Winter Soldier -Winter Kills) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Mike Perkins, Lee Weeks, Stefano Gaudiano, Rick Hoberg)

mivel a főszálon eléggé lefoglalta mark millar a kapitányt, ezért ed brubaker azt főzte ki, hogy a társaira fókuszál inkább itt a szóló-címben -de szerintem nem kell azon bánkódnunk, hogy esik egy kis reflektor-fény sharon carter-re és bucky barnes-ra is (meg a háttérből egyre aktívabban tevékenykedő nick fury-ra). de persze azért a kedves szerző nem bírta megállni, hogy a kapitányt ne dobja be végül egy hidra-akció közepébe. mert legyen bármilyen konfliktus körülötte, steve rodgers-nek muszáj dolgoznia is egy kicsit... ezek mellett a gonoszok is beköszönnek a füzetek végén, csak hogy kellően idegesek legyünk, hogy mikor lép akcióba ez a förtelmes szövetség... (brubaker írt még egy bucky-s szóló-füzetet is, ami szintén megkapta a civil war címkét, és bár a többi ilyen típusú kiadványt lehagytam a listámról, ennél kivételt tettem, és nem is bántam meg, főleg mert így az ünnepek közeledtével nem ártott egy kis emlékeztető arra, hogy a karácsony nem csak a szeretetről szól, de ez lehet az az időszak is, amikor csendesen visszaemlékezünk, felidézve magunkban az életünk szép és szomorú pillanatait. ezen túl végre bemutatkozott számomra kate bishop is, már sokat hallottam rólad kislány, üdvözöllek az ismeretségi köreimben!)

pókember -újra feketében: (Amazing Spider-Man vol.1 #539-542) (2007, Marvel Comics) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: Ron Garney) (magyarul: A hihetetlen Pókember, Kingpin)

tökéletesen megérti az ember peter dühét és fájdalmát amiatt, ami a nagynénjével történt, de közben meg azt is érzi, hogy straczynski inkább batman-t szeretett volna írni, és nem pókembert... de tényleg, gondolj csak bele: egy fekete éjszakán egy fekete ruhás hős fortyogó dühvel a lelkében, kíméletlenül vadássza le azokat, akik elvezethetik a következő nyomhoz, a felbujtóhoz, akit aztán némán, pusztán fizikai erővel győz le... ez nem egy pókember történet, mégis el akarja olvasni az ember, mert át akarja élni peter fájdalmát, akarja az összes csonttörő pofont, amit a tettes jutalmul kap... (tudom, hogy technikailag még egy szám tartozna a kötetbe az amazing-ből, de mindenhol azt láttam, hogy az inkább már felvezetése a drámai finálénak, úgyhogy oda tartogatom inkább. meg talán ez egy jó kiszálló-pont volt azzal a kilátástalan reményteleséggel, amit árasztott magából az utolsó oldal...)

epilógus: (Captain America vol.5 #25, Civil War -The Confession, Civil War -The Initiaticve) (2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Brian Michael Bendis, Warren Ellis; rajzolta: Steve Epting, Alex Maleev, Marc Silvestri)

(ez most kicsit vegyes-felvágott lesz, mert ide gyűjtöttem mindent, ami a csata befejezése után játszódik) tizenkét év eltelt ezen füzetek megjelenése óta, úgyhogy nem lehetett titok számomra, hogy mi lesz a gonosz csattanója a háború befejezésének -de ha annak idején olvastam volna a hírhedt 25.számot, akkor is már az elejétől kezdve éreztem volna, hogy valami fontos dolog fog benne történni, mert ed brubaker úgy építette fel az egész füzetet, hogy már a kezdetektől ott legyen benne ez az érzet. már a flashback-ek is gyanúsak lehetnek (bár brubaker előszeretettel élt velük korábban is, ez altathatná a figyelmünket), de aztán a kapitány megjelenik a bíróság lépcsőjén, és te tudod, hogy itt a pillanat, mégis remegve olvasod, mert hat, működik a dráma, a lövések, a kiabálások, a zuhanás. de ed brubaker a krimik kegyetlen világából érkezett, neki ennyi nem volt elég, hogy meggyötörje az olvasóit. neki kellett még egy csavar, hogy biztos hogy a lelkünk utolsó darabkái is a sötét mélybe hulljanak, mire becsukjuk a füzetet... ezután jött a vallomás, ahol elsőre nem láthatjuk, hogy tony kihez intézi a címben szereplő szózatot, de a körülményekből azért könnyen ki lehet találni. de az is kiderül, hogy bendis ezt a különszámot is kettéosztotta, ahogy a polgárháború kettéosztotta a hősöket, így tony az első részben az intellektusát fitogtatja, ahogy arthur királyról és a pürrosz-i győzelemről szónokol, míg az utolsó lapokon steve-et láthatjuk, ahogy a rácsok mögött is ember marad... tudom, hogy technikailag a new avengers 26-os száma akár odacsapható lenne a következő kötethez is, de a magyar kiadásból kimaradt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elfér itt is a háború lecsengetésében, bár igazából nem tudni pontosan, hogy mikor is játszódik ez a kis szösszenet, amikor is a halálból visszatért sólyomszem kutatja a lelki békéjét -hogy aztán meglepő helyen találjon magának testi vonzódást (alex maleev most is, mint mindig, ihletett formában alkotott)... az initiative című füzet nem is levezetés, inkább felvezetés a következő korszakhoz, belelesünk néhány frissen alakuló csapathoz, hiszen azt már a fő miniből is tudjuk, hogy tony-nak az a célja, hogy mindenhol legyenek szuperhősök észak-amerikában, és ehhez az ötletéhez még ahhoz is van gyomra, hogy a legalávalóbb gonosztevőket átforgassa a saját keze alá...

amerika kapitány halála (Fallen Son -The Death of Captain America) (Fallen Son #1-5) (2007, Marvel Comics) (írta: Jeph Loeb, rajzolta: Leinil Yu, Ed McGuiness, John Romita Jr., David Finch, John Cassaday) (magyarul: Marvel+, Kingpin)

a kapitány halála olyan jelentős esemény a hősök életében, hogy megérdemelt egy ilyen kaleidoszkóp-szerűen összerakott mini-sorozatot, amiben végignézhetjük a barátok és szövetségesek reakcióit. jó ötlet volt jeph loeb részéről, hogy a gyász lépései szerint tematizálta a füzeteit, így végig tudtunk lépdelni mi is az összes érzelmen, a tagadáson, a dühön, a letargián és az elfogadáson. ezek között volt, ami akcióval kecsegtetett, más inkább a lelkünket mardosta. kicsit előre is nézhettünk a kettészakadt angyalok mindennapjaira is -aztán pedig jöhetett a szívszaggató finálé, az emlékezésekkel átitatott temetés. bár tudjuk azt, hogy a képregények világában a halálok sosem véglegesek, csak átmeneti állapotok, ennek ellenére megható volt megélni egy ilyen jelentős hős búcsúját. (a koncepcióhoz mérten szándékosan sokszínű lett a művészi gárda is -bár mondjuk john cassaday-jel és david finch-csel nem lehet nagyon mellélőni, mindig lélegzetelállító rajzokat fognak a papírra vetni, igazán senkivel nem volt bajom ebből a pedigrés csapatból. igaz, azt nem értettem, hogy romita jr miért rajzol olyan széles vállakat vasembernek...)

(Amazing Spider-Man vol.1 #503-508) (2004) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

most mondjátok, hogy nektek nem volt ezekiel a kezdetektől gyanús egy kicsit...? viszont azt nem mondhatjuk, hogy jms nem zárta kerekre az ő történetét (amihez hozzákapcsolta az eddigi természetfeletti elemeket is, ezzel mintegy igazolva önmagát) -én tényleg vártam valami hasonló fordulatot, de örülök, hogy egyből megkapta a megváltását is a karakter, és nem úgy végezte, mint sok meglepetés(nek szánt) gonosz, mert jól meg voltak indokolva a tettei, nem csak a pókhálón lógtak magukban... a természetfeletti miatti magyarázkodás azért is indokolt volt, mert a kötetet is egy ilyen sztorival kezdtük, ahol meglepetésre egész jól működött a spidey/loki szövetség, még ha a cselszövés istenébe elég kevés humorérzék is szorult -és az is tetszett, hogy a korábbi strange-es nagy eseményhez kötötték az új ellenség felbukkanását, mert jobban lehetett így érezni a folytonosságot... de ezt a siman tovagördülést segíti a magánélet is, mert szerencsére most is jutott hely egy olyan (két bunyó közti) átvezető füzetnek, ahol mj-re is kellő fény vetülhetett, kicsit átérezhettük azt, hogy csupán a szépség nem elég az álmaink eléréséhez, még a szórakoztatóiparban sem... (utólag belegondolva azért az elvont óriáspókos finálé fura volt egy kicsit, de olvasás közben ez nem igazán tűnt fel, mert húzott magával a tempója meg a feszültsége.) (##02.21.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #57-58, Amazing Spider-Man vol.1 #500-502) (2003-2004) (írta: J. Michael Straczynski; rajzolta: John Romita Jr, John Romita Sr) (eng)

ha valaki alter-dimenziós strange dokis sztorit akar írni, akkor miért nem azt teszi, és miért erőlteti szegény spidey-ra ezeket...? persze értem, hogy ez a dormammu-s sztori csak egy keret volt arra, hogy vissza tudjunk nézni peter eddigi életútjára, ha már ünnepi számról és egy nagy mérföldkő eléréséről van szó -és egy régi motorosnak biztos nagyokat dobbant a szíve a visszautalásoktól, én koca-olvasóként inkább az erőfeszítést értékeltem, ahogy peter-nek újra végig kellett küzdenie magát a számtalan ellenségén és lelki megpróbáltatásán... miután túl voltunk ezen a monstre utazáson, egy kicsit megpihentünk, és csendesebb közjátékokban váltottunk szemszöget, eltöltöttünk egy kis időt may néni gondolatai között (hogy ő miként is látja peter-t és a hősködést), valamint egy másik alulnézeti képben kaptunk egy aushwitz-i menekültet, aki ruha-és-kosztüm-készítésből él, és szépen meg tudja indokolni a kávét szürcsölgető pókembernek, hogy egy tisztességesen dolgozó embernek miért nem számít, ha tisztességtelen kezekbe kerül a munkája... (továbbra is elégedett vagyok parker-ék magánéletének ábrázolásával, és ki kell mondjuk, hogy mj még romita jr rajzain is szexi!) (boldog szülinapot -nekem!) (##02.18.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #51-56) (2003) (írta: J. Michael Straczynski, Fiona Avery; rajzolta: John Romita Jr) (eng)

halott maffiózók tömeg-sírjából kikecmergő hulk-frankenstein-szörnyeteg -straczynski túlpörgeti az őrült képregényes ötleteket... az alapok nem voltak rosszak, mert sosem vetünk el egy las vegas-i leszámolást, aminek a végén egy újabb gödör keletkezik a sivatagban, de aztán erre jöttek a rétegek, a kemikáliák meg a gamma-sugárzás, hogy ne lehessen annyira komolyan venni. ráadásul az én ízlésem szerint egy ilyen szörny-üldözés nem ér meg négy füzetet... viszont voltak itt olyan aspektusok, amiket érdemes komolyabban is megvizsgálni -például hogy peter pénzt fogadott el a szolgálataiért, ráadásul egy maffiózó munkavállalója lett, és ezek akkor is morálisan megkérdőjelezhető tettek, ha a végén helyrebillentette mindenki igazságérzetét... még fontosabb az, hogy a magánélet mennyire felnőttesen van kezelve, hogy nincs a lepedő alá rejtve, hogy parker-ék igenis élnek házaséletet, miért ne tennék? mert peter egy közkedvelt ifjúsági hős? comeon... a kötet utolsó harmadába egy másik sztori szorult, mert peter tanárként rendre talál olyan gyerekeket, akiket felkarolhat. ami viszont ebben a történetben elgondolkodtató volt, az a családok érzései, akik megszenvedik azt, ha egy rokonuk rossz útra lép, és a pókember igazságot szolgáltat náluk -bár talán egy kicsit fura, hogy peter-nek bűntudata van emiatt... (##02.15.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #46-50) (2002-2003) (írta: J. Michael Straczynski, Sara Barnes; rajzolta: John Romita Jr) (eng)

ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, jms most maximálisan beleállt a misztikus szintre vitt spidey-eredet-elméletébe -de tényleg, még ki is szól hozzánk olvasókhoz a párbeszédekben, hogy ’nézzetek már körül a marvel univerzumban, viharisten, gamma sugárzás, és EZT nem tudjátok elfogadni?’... még anansi-t, az afrikai pókistent is idecitálja, hogy igazán mélységet adjon mítosznak. és igazából el lehet fogadni, hogy szélesedik a kezdőlépés a hagyományos radioaktív pók (kvázi tudományos) megközelítéstől -az egy más kérdés, hogy szükségünk van-e erre a kiterjesztésre... érdekes adalék peter pók-ságának hangsúlyozásában, hogy sokkal több nyolclábú veszi körül hősünket, mint eddig, segítik őt a feladataiban, betakarják, amikor el kell bújnia, felvállalják a halálos csapást (amit peter, mint pozitív hős nem vihet be), de van, amikor csak együtt lógnak a sráccal a sarokban (pun intended)... a másik hozadéka a misztikumnak, hogy megérkezett a második csapás, egy újabb erős ellenfél, aki a póksága miatt támadja a pókfejet, és először megörültem a hölggyel kapcsolatban, amikor lelki csapást mért hősünkre, mert a sok verekedés között üdítő volt látni egy ilyen újfajta megközelítést -de aztán hamar visszatértünk az ökölharca... ehh, még mindig úgy érzem, hogy az írók gyávák érettnek nézni az olvasóikat, akiket szerintük elriasztanának a csöndes intim panelek, és ezért van az, hogy itt sem kaphatunk egy lecsupaszított pillanatot mj-vel, mert muszáj az érzelmes mondatokat megszakítani egy fátum doki körül zajló csetepatéval (mondjuk én már annak örültem, hogy nagy nehézségek árán sikerült egy reptérre terelni a házaspárt, mert sokáig húzta jms azzal az agyunkat, hogy hagyta, hogy az ország két felén merengjenek szegények)... szóval nem mondom, hogy nem érdekes az irány, amerre peter-rel elindultunk, de azért maximálisan nem sikerült még most sem behálóznia... (##02.13.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #40-45) (2002) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

bár kétségtelenül szeretjük, ha új ízekkel ütik fel a megfáradó képregényes formulákat, azért vannak olyan új ötletek, amik az idegenségük miatt ledobják magukat az ismert hősökről -nem kertelek tovább, furcsa volt spider-man-t a testén kívül lebegve az asztrál-síkon látni. főleg azért, mert igazából ez csak egy ürügy volt, hogy peter megint lekésse a találkozóját mj-vel -és bevallom, hogy nagyon utáltam már a filmekben is ezt a visszatérő elemet (előfordulhat, hogy ennek személyes okai vannak -mert bár nekem nem szokásom elkésni sehonnan sem, mégis rendszeresen visszatérő rémálmom, hogy nem érek oda valahova időben)... a második sztori is hozott egy meglepő helyszínt (a pálmafás, kövér filmproduceres los angeles-t), de az azért kevésbé zavaró, hogyha amerika túlfelére lépünk ki queens-ből, mint egy másik dimenzióba... persze a szerelem hajtja peter-t a másik óceán partjára (may nénit meg a vágy, hogy láthassa személyesen pierce brosnan-t), de ha már arra jár, akkor össze is csap oki doki-val meg a szintén csápos trónkövetelőjével... mert lehet új impulzusokat behozni egy ilyen régóta futó szériába, de azért illik vissza-visszatérni a gyökerekhez is. hősünk is egész úgy viselkedik, ahogy elvárjuk a nagyszájú hálószövőtől, popkult utalásokkal terhelt poénokkal dobál minket szüntelenül (szép meta-utalásokkal volt teli a szuperhősös film forgatása -egy radioaktív rák által megcsípett hőssel a főszerepben...). (##02.07.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #36-39) (2001-2002) (írta: J. Michael Straczynski, rajzolta: John Romita Jr) (eng)

vannak olyan helyzetek, amikor a szuperhősök is tehetetlenek... nagy tisztelet j. michael straczynski-nek, hogy közvetlenül 9/11 után ki akarta magából írni a való világot sokkoló értelmetlen terror-támadást, és nem vádaskodott egy egész füzeten át, hanem a békés összefogás erejére hívta fel a figyelmet, hogy ne kollektíven ítéljünk el népcsoportokat (nekem még az ehhez az üzenethez csatolt könnyes szemű doktor doom is belefért). de egész (rövid) kötet meglehetősen érett témákat dolgozott fel úgy, hogy alig tartalmazta magát a címadó (jelmezbe bújt) hőst, hanem peter parker-rel, a hétköznapi emberrel foglalkozott, és jól is állt neki ez a csendesebb, elmélkedősebb hangvétel. a rossz helyzetben lévő gyerekek bánata után elérkezett az idő, hogy egy negyven éve létező probléma-csomót oldjanak fel, és kifejezetten erősen sikerült may néni és peter egész párbeszéde, amiben ott volt az önmarcangolás sötétsége és a családi szeretet erőssége egyaránt (szoktam bántani romita jr szögletes arcait, de most ezek az arcok annyi érzelmet fejeztek ki, hogy megbocsátó vagyok a szokásos stílusa miatt). jól sült el az is, hogy erre az időszakra esett a ’nuff said kihívás is, mert így még egy csendesebb (egész pontosan néma) füzet koronázta meg a kötetet, ahol szintén nem peter volt a főszereplő, hanem az élete két legfontosabb női karaktere, mj és may néni, és olyan érzékletesen sikerült ábrázolni néhány panelen át a magányt, hogy abba teljesen belesajdult a szívem... (a marvel-purgálásom egyik áldozata a ’peter parker: spider-man’ lett, mert nem éreztem erőt magamban, hogy ide/oda ugráljak a sztorik között, rájöttem, hogy beérem csak a fő cím (amazing) követésével is.) (##02.05.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #26-35, Annual 2001 / Peter Parker: Spider-Man vol.2 #26-34) (2001) (írta: Howard Mackie, J.Michael Straczynski, Paul Jenkins; rajzolta: John Romita Jr, Joe Bennett, Lee Weeks, Mark Buckingham, Charlie Adlard) (eng)

ott, ahol az egyik kötetet ’coming home’-nak hívják, az olvasó előre szimatol némi nosztalgiát -és aztán elégedetten tapasztalja, hogy ez a monstre húsz füzetes pókember monolit számos helyen tényleg visszatekint a múltba -csak nem abban a részben, amit ’coming home’ címen adtak ki... de tényleg azt éreztem, hogy a mára kultikussá nemesedett straczynski éra előtt az írók legszívesebben hátrafele tekintgettek -richard és ben parker-re is került némi fókusz, de itt kapott helyet az a tökéletes filler-epizód is, amikor rendőri szemszögből néztük vissza pár spidey-eseményre... howard mackie nem búcsúzhatott úgy pókembertől, hogy ne rakta volna helyre egy fontos lépését, és ne hozta volna vissza mj-t -amire persze mindenki számított, így nagy releváció nem lehetett belőle, viszont érzelmileg nagyon rendben volt a reunion... aztán viszont megint ki kellett tenni a képből a szép vörös feleséget, mert valamiért irtóznak az írók attól a gondolattól, hogy boldog párkapcsolatokat írjanak a szuperhősöknek (de legalább mj ptsd-je hihető magyarázatként szolgált)... már tíz füzeten túl voltam, mire elkezdtek komolyodni a helyzetek mind-a-két címben, a ppsm-ben jól meggyötörték spidey-t, lelkileg is megtörték azzal, hogy emberek haláláért lett felelős (plusz ugye ott volt a való életből vett gonosz-motiváció is, azaz a hős utánzásába belehalt kisgyerek szomorú története) -mármint ha mindez tényleg megtörtént... erre kellett rálicitálnia j.michael straczynski-nek az amazing-ben, úgyhogy kezdő sztoriként bedobott egy iskolai lövöldözést, majd testileg és lelkileg ő is meggyötörte peter-t -szép kezdet... (annak örülök, hogy azzal indította a pók-karrierjét, hogy kitalált egy új gonoszt, és nem valamelyik régit hasznosította újra, viszont nem biztos, hogy örülök annak, ha extrém ötleteket is a papírra enged (pl. spidey folyósított sugárzó anyagot fecskendez be a szervezetébe -de egyébként is lehet, hogy valami ősibb erő van benne, mint a radioaktív pók nyála...) (#05.19.)

(kedves olvasóim! fontos jubileumhoz érkeztünk, ez az ötvenedik bejegyzésem a marvel 616-os univerzumában. ráadásul a nyakunkon van egy nagy világrengető esemény, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy átívelős történet környékén megjelent, kötetbe nem rendezett füzeteket és a crossoverhez szorosan kapcsolódó sztorikat egy nagy monstre post-ban fogom prezentálni. induljon hát a nagy kaland!)

(Iron Man vol.3 #31-34, Annual 2000) (2000) (írta: Joe Quesada; rajzolta: Alitha Martinez, Paul Ryan, Dan Panoisan) (eng)

retcon. így hívják azt, amikor egy karakternél belepiszkálnak a múltjába, mert az íróknak épp egy olyan ötlete támadt, ami miatt azt kell mondaniuk, hogy ’áh, az nem is úgy volt!’... azért most nem olyan drámai a helyzet, tony még mindig vietnámban esett fogságba, és hozta létre egy tudósemberrel a vasember páncélt -csak a fogolytársak esetében érkeztek új elemek a sztoriba. és az egy dolog, hogy sokáig még azt is elhitették velünk, hogy az öreg tudós mégsem halt meg annak idején, de ami igazán őrült ötletnek bizonyult ebben a revizionálásban, az az iron man szekta ötlete... mert alapvetően a vallás és a technika csak csikorogva férnek el egymás mellett, meg egyébként is furcsa, hogy tony-nak a playboy szerep mellé magára kell vennie a prófétaság terhét is, de mindenképp érdekes koncepció volt ez a lebegő várossal meg a buddhistának tűnő szerzetesekkel egyetemben. sajnos a főgonoszban már közel sem volt ennyi innováció, csak egy tipikus badguy-t kaptunk, akinek be nem áll a szája, és kívánatos nők csókolgatják az eltorzult testét... a múlttal való szembenézés után jött egy kis levezetés, szuperhős-drog és súlytalan bunyó, a drámai füzetek után lebegősen, cinikusan elviccelve mindent -nem volt rossz, de azért spidey-nak jobban áll ez a stílus... (a tököm tele van már az annual-okkal, amikor egy sorszámozott füzetnél néhány oldal után esik le, hogy nagy lyuk tátong a sztoriban, és mehetek megkeresni a hiányzó láncszemet a neten...) (#01.31.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #20-23 / Peter Parker: Spider-Man #20-23, Spider-Man Annual 2000) (2000) (írta: Howard Mackie, Paul Jenkins, Chris Claremont, Bill Rosemann; rajzolta: Erik Larsen, John Romita Jr., Mark Buckingham, Joe Bennett) (eng)

amióta felosztották az írói feladatokat a két sorozatban, azóta markánsabban el is tér a füzetek hangvétele. howard mackie az amazing-ban sztori-orientáltabban ír, míg paul jenkins a pp-ben inkább szeret lelkizni, és úgy mellesleg egy-két bunyóval felpörgetni a hangulatot (a lelkizésen nem nagyon lepődtem meg, eddig bármit olvastam tőle, ott mindig a tépelődésen volt a hangsúly, nem a szuperhősködésen)... ez így rendben is lenne, ha mackie-nek sikerülne jól egyensúlyoznia a sok szállal, amit vezetni szeretne, de nagyon döcögősen áll össze az egész a politikus-vonallal, a stacy-családdal és venom-mal, hiába veti be a flashback-eket is extra magyarázatként... jenkins viszont rutinosan hozza peter gyászát, a ben bácsis elmélkedéseket, plusz idétlen humorral szórja meg a füzeteket (peter meztelenül queen-t énekel; nem tudja, hogy a jobb kézre húzott jegygyűrű manapság a melegség jele, ilyesmi). de az mindkettejükre igaz, hogy túlbeszéltetik a gonoszaikat (vagy legalábbis minden alkalommal baaaaromira hosszúnak tűnnek a monológok, amiket lenyomnak), és persze a gonoszok tipikus gonosz-húzásokkal operálnak (pl. választani kell, hogy kit mentsen meg spidey, a szeretteit vagy az ismerőseit)... és akkor ott van még a különszámot jegyző chris claremont is... én elhiszem, hogy ő egy legenda a ’70-es/’80-as évek-béli x-men-je okán, de itt az ezredfordulón én eddig csak hajmeresztő dolgokat olvastam tőle... például egy percig sem veszem be, hogy peter felcsapna csaposnak, valahogy idegen tőle ez a fajta éjszakai élet. és akkor a west side romeo&juliet háttér-sztoriról még nem is beszéltem... no, ténylegesen elkezdtünk készülődni a maximum security című nagy eseményre, amitől azért fázok egy kicsit, ha ennyire űrlényes-scifis irányba viszik el, mint ami itt peter körül ólálkodott az előkészületek során... (ennyi füzetnél óhatatlan a hullámzó rajz-színvonal, de az asm #20-as száma különösen rondára sikeredett...) (#02.12.)

Thor -Across All Worlds, part1 (Thor vol.2 #26-29) (2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Erik Larsen, Andy Kubert) (eng)

kicsit fura érzés egy fél kötetről írni, de mivel a nyakunkon lévő nagy esemény épp kettévágja a sztorit, így kénytelen vagyok én is darabolni a mondanivalómat (hátha vannak követőim, akik hasonló ütemben olvassák a füzeteket, mint én -szegények össze lennének zavarodva, ha a crossover után egyben írnék erről a kötetről...). az is baj, hogy ez a négy árva füzet nem ad lehetőséget a szóvirágaim részletes kibontására, mert sok esetben csak előkészítik a későbbi világokat rengető eseményeket, felhalmozzák a gonoszokat és a konfliktusokat. vagy csak tesznek egy kitérőt, hogy a szivacsember (lánykori nevén absorbing man) szomorú családi históriájáról meséljenek. vagy csak egy kicsit könnyítenek az égzengető komolyságon, és azzal alkotnak filler-jeleneteket, hogy viccesnek mutatják az asgardiak találkozását a modern technikával, a time square-rel vagy egy nagy bödön jégkrémmel... (mint egy kisgyerek, úgy meg tudok örülni annak, ha olyan érkezik a sorozatba, amit/akit ismerek már a filmekből, és most bőven volt okom örömködni az odin álomnál, malekith-nél és hella-nál, aki csak idén fog érkezni a gyöngyvászonra.) (#02.15.)

Maximum Security (Maximum Security: Dangerous Planet / Maximum Security #1-3 / Thor vol.2 #30 / Amazing Spider-Man vol.2 #24 / Black Panther vol.3 #25 / Iron Man vol.3 #35 / Captain America vol.3 #36 / Incredible Hulk vol.2 #21 / Thunderbolts vol.1 #45 / Avengers vol.3 #35) (2000-2001) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway, Dan Jurgens, Howard Mackie, Christopher Priest, Joe Quesada, Paul Jenkins, Fabian Nicieza; rajzolta: Jerry Ordway, Andy Kubert, John Romita Jr., Sal Velluto, Alitha Martinez, Dan Jurgens, Kyle Hotz, Patrick Zircher) (eng/hun)

no, hát itt van végre a világrengető, mindent behálózó nagy átívelés -ami azért, ahogy lenni szokott, kisebbet pukkan a vártnál... mert oké, hogy van a fő-mini, ami a történet gerincét adja, de a karakterek füzeteibe átszivárgó kapcsolódó kalandok nagyon vegyes képet mutatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire is kapcsolódnak. mert van ahol épp’ csak be kell érnünk egy űrlény-bunyóval (és ezzel arra késztetik az olvasót, hogy a marketingeseket okolja az egész crossover-ért), máshol viszont tényleg lényeges elemek adódnak hozzá a nagy egészhez. és mivel az elején eldöntöttem, hogy csak azokat a kapcsolódó füzeteket fogom felvenni az olvasási listára, amiket egyébként is elolvasnék, így gyanítottam, hogy hiába rágom át magam rengeteg panelen, lesz hiányérzetem -és persze a fináléban jöttek elő olyan utalások, amik az általam teljesen ignorált x-men-vonalban történtek meg (de egyébként is rémálom-szerű ez az egész marvel-kontinuitás egy kompletistának, például a thor füzet közben derült ki, hogy ’ja, hogy ehhez kellett volna még egy minit is olvasni!’)... szerkesztői szempontból is érdekes lehet egy ilyen crossover levezénylése, mert rá kell venni az írókat, hogy rakják félre az addig vezetett történeteiket, és erőltessenek bele a sztoriba valami mást -ez esetben űrlényeket... és ezért is lett ilyen sokféle ez a füzet-halmaz, mert volt olyan, aki vonakodva engedelmeskedett csak (lásd a két pókember epizódot), vagy mondjuk elviccelte a dolgot egy kicsit a végére (paul jenkins mosolygós csavart kanyarintott hulk-nak). és volt olyan, aki nem volt hajlandó lemondani az addig felépített drámai cliffhanger-jéről, így ha mondjuk valaki random bekapcsolódott a black panther-be, akkor csak azért érthetett valamit is az érzelmi sokkból, mert christopher priest ügyesen használja a narrációt mindig a füzetek elején. (szegény vasember meg csak mellékszereplő lehetett a saját sorozatában, mert be kellett gyömöszölni a fantasztikus négyest is a nagy egészbe...) a fő-szálban egyébként annak ellenére találtam izgalmas dolgokat, hogy továbbra sem vagyok a barátja az űr-kalandok és a szuperhősök keverésének, de jó ötletnek tartom az univerzum-szintű nagytanácsot (george lucas csókoltat mindenkit), a földön létesített űrbörtönt, vagy a felgyorsított evolúciót. és azt is el kell ismerni, hogy a végére pont olyan nagyívű és epikus lett az összecsapás, ahogy egy ilyen típusú sztorihoz illik -még egy önfeláldozással is próbálta kurt busiek emelni az érzelmi görbét, igaz azon meglepődtem, hogy senki sem halt bele a nagyszabású küzdelembe... valahol jó, hogy egy ismert arcot kaptunk mastermind-nak, aki az egész hatalom-ittas terv mögött állt, ugyanakkor hervasztó már megint hosszú gonosz-monológot olvasni egy magát felsőbbrendűnek gondoló karaktertől... (az sem volt rossz ötlet, hogy a sok karakter közül egy kevésbé ismertet emeljen ki a mini-sorozat, de szegény u.s.agent akkora seggfej, hogy képtelenség vele szimpatizálni...) (jegyzeteltem még egy csomót mindent füzet-szinten, de most nem kezdenék elmélkedni arról, hogy mondjuk mennyire más volt malekith itt, mint a rossz-emlékű thor filmben, mert úgyis mindjárt folytatom a viharisten kalandjait, majd ott előjön még a karakter. na látjátok, ezért nem ideális az ilyen crossover-rendszerű olvasás, mert egy csomó sorozat sztoriját kényszerűségből kettévágja...) (#03.10.)

Thor -Across All Worlds, part2 (Thor vol.2 #31-35) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Andy Kubert, Stuart Immonen) (eng)

szóval thor visszatért a mélyűrből, hogy bunyóból-bunyóba, cseberből-vederbe keveredjen -és nem túlzok, ennyi volt a füzetek nagyrészében, jött egy új ellenfél, akit meg kellett kicsit ruházni, kalap, kabát. még asgard-ra is rá mertek támadni ezek a kutyák -kétszer is... (ez épp olyan skandalum, mint amikor a pokol befagy -ja, várj, ez is megtörtént az egyik füzetben...) oké, értem, hogy az istenek most gyengének tűnnek odin alvása miatt, és thor is összeszedett már pár ellenséget a múltban (illetve a jövőben, de erről majd mindjárt beszélünk még), de azért tényleg lehetne más is a sztoriban, mint epikus ököl (és mjölnir) harcok... ha már sohasem szabadulunk jake-től, hát foglalkozzunk vele (és az egyre gyarapodó háremével) jobban -bár gyaníthatóan ez most fog megtörténni, mert (dramaturgiailag megfelelő ponton) a legfőbb isten megébredt, és egyből kiosztott egy sallert a fiának, amiért az ennyi időt tölt a földön... úgy érezni, hogy ebből a repetitív megrekedt állapotból lassan ki fogunk kecmeregni, legalábbis nagyon remélem, hogy a sötét jövőképet nem csak olcsó fogásként dobta be dan jurgens, hanem szépen építkezni akar erre a pontra mostantól -egy kicsit remélhetőleg változatosabban... (#03.23.)

Spider-Man -Revenge of the Green Goblin (Revenge of the Green Goblin #1-3 / Amazing Spider-Man vol.2 #25 / Peter Parker: Spider-Man #25) (2001) (írta: Rodger Stern, Howard Mackie, Paul Jenkins; rajzolta: Ron Frenz, John Romita Jr., Mark Buckingham) (eng)

hello darkness, my old friend... amikor sikerül egy hős mellé megalkotni a tökéletes anti-tézist, az igazi gonoszt, akkor használni is kell őt, újabb-és-újabb összecsapásokba kell hajszolni a karaktereket. ilyenkor az írók megpróbálják feldobni ezeket a nagy ellenállásokat, így gyakran megölik a negatív szereplőt, majd visszahozzák őket az élők sorába, vagy mondjuk átállítják őket a jók oldalára, hogy aztán egy árulás közepette hulljanak egyből a mélybe -mindegy, hogy milyen őrült ötlettel állnak elő, csak ne mindig ugyanazok a sematikus harcok legyenek... szerintem norman osborn-nal is megtettek mindent az írók, amit csak el lehet képzelni egy ikonikus gonosz kapcsán -most épp’ azt a korszakát éli, amikor egy tubus fogpasztával mérgezi az ős-ellenségét... a gonosz-központú nézet sokszor tud érdekes lenni, és itt most nem csak arról volt szó, hogy kicsit belestünk norman őrült elméjébe, de a múltjába is bőven vájkáltunk, és persze nem maradhatott ki az örök gonosz-gyengepont sem: a szerelem... de az álmok és tévképzetek egy egészen érdekes útra vezettek minket -mert norman osborn ezúttal nem megölni akarta peter-t, hanem át akarta neki adni a manó-álarcot, örökösévé tenni, ha már a fiával ezt nem teheti már meg... persze őrült egy terv ez, ami nem nélkülözi azt sem, hogy jól meggyötri peter-t (és a hozzá közelállókat) -ugyanakkor van igazsága abban, hogy a kettős személyiséget élő sztreccs-ruhás emberekben akkor is nagyon sok közös vonás van, ha az érme különböző oldalain állnak is... szépen építkezett fel a történet a hatásos fináléjáig, és tudom értékelni az olyan apróságokat is, hogy a rossz álmok nem légből-kapottan érkeztek a sztoriba, hanem volt rájuk bőven utalás a korábbi füzetekben is. (#03.25.)

(Thunderbolts vol.1 #46-50) (2001) (írta: Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Patrick Zircher)

fabian nicieza a nyolcvanas évek derekán került a marvel-hez, aztán a kilencvenes évek elején teljesedhetett ki a szerzői vénája rob liefeld mellett -és azért hozakodtam elő ezzel a történelmi leckével, mert a mennydörgőket épp’ úgy írja, mintha még nem léptük volna át az ezredforduló küszöbét, hanem még mindig a kilencvenes évek árnya vetülne ránk, túlbonyolítottnak tűnő fordulatok várnak minden sarokban, a szereplők egymáson élcelődnek cool-nak szánt mondatokkal, sőt, van olyan, aki káromkodik is. a tizenéves énem könnyekbe szökött épp’ az elébb... azért persze ki lehet hámozni a lényeget a sokkolónak szánt fordulatok alól: a hős-létet akarja piszkálgatni egy kicsit, ami azért van rendben, mert a sorozat már a kezdetektől erről szól, azaz hogy a korábbi rossz tettek alól van-e feloldozás. persze mind tudjuk, hogy ha létezik is ilyesmi, annak mindig ára van... bár egy kicsit élcelődünk a nagyszámú karakter-visszahozáson (’alig várom, hogy én mikor halok meg és térek vissza’), de tényleg elértéktelenedik az összes drámai pillanat, ha tudjuk előre, hogy füzetekkel később úgyis visszacsinálják majd... valahogy elég kényes gyomrú lettem, mert nem lakok jól, ha valami túl egyszerűen van tálalva, de az sincs ínyemre, ha valamit annyi alapanyagból kotyvasztanak össze, mint ahány szál felbukkant ezekben a füzetekben, bekeverve a szuperhős megváltás-sztori mellé egy jó adag scifit meg kormányzati összeesküvés-elméletet náci hajlamú gonosztevővel... (#03.26.)

(Thor vol.2 #18-25, Annual 2000) (1999-2000) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: John Romita Jr, Michael Ryan, Jerry Ordway) (eng)

azon gondolkoztam, hogy a hős karakter vajon mennyire predesztinálja a gonoszokat, akikkel összecsap? azaz vajon az asgard-i istennek muszáj mindig hatalmas erejű túlvilági mitikus lényekkel összecsapnia? mert ebben a kötetben is legyűrtük a komoly kihívást jelentő ellenfeleket, és máris a sarkon várakozott a következő, még erősebb kontingens... és persze, az összecsapások mértékéből adódóan működik az epikusság érzete, de ha folyamatosan ilyen kalandokba keverik a hőst, akkor az olvasó egy idő után már csak megvonja a vállát -illetve jelen esetben az elején vonja meg a vállát... mert most a múltkorról ide átcsúszott talizmánosoknál éreztem azt, hogy egy helyben topogunk, cseppet sem tudtam ráhangolódni a füzetekre. a második fele már jobban működött, talán azért, mert nem egy no-name nagydarab gonoszt hoztak box-zsáknak, hanem magát a nagy thanos-t vetették be -az már egy másik kérdés, hogy továbbra sem értem (sem a képregényekben, sem a filmekben), hogy egy negatív karakternek miért életcélja az, hogy kiirtson mindenkit az univerzumban, neki ebből mi haszna lesz... talán azért is élveztem ezt a részt jobban, mert a kötet közepén többet foglalkoztunk jake-kel, az emberi alteregóval is, így kicsit ki tudtunk szakadni a földön túli verekedésekből (sőt, némiképp le is zártuk ezt a szálat -az működött ahogy lelepleződött loki ármánykodása, azon viszont meg tudtam lepődni, hogy be merték vetni a gonosz-iker fordulatot, és a jake körüli karakterek még be is vették ezt...). hát azt nem mondanám, hogy teljes szívvel oda tudtam tenni magam a füzetek mellé, sőt, ott bujkált az olvasási tempó mögött a ’legyünk túl rajta’ érzete... ($$11.24.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #13-19, Annual 2000; Peter Parker: Spider-Man #13-19; Spider-Woman vol.3 #9) (2000) (írta: Howard Mackie, John Byrne, A.A. Ward; rajzolta: John Byrne, Erik Larsen, Lee Weeks, John Romita Jr, Graham Nolan, Klaus Janson) (eng)

sokszor táncoltunk már a mélység felett, de szerencsére eddig még mindig akadt egy vékony pókháló, amivel elkerültük a becsapódást... bár most howard mackie és bűnelkövető-társai mindent megtettek, hogy peter parker közel legyen a mélyponthoz, összetörték lelkileg, rázúdítottak egy csomó ellenséget, elvették a megélhetését, a tetőt a feje fölül, a pók-ruháját, és a legfontosabbat, a feleségét -de mégsem sikerült őt teljesen megtörniük, mert bármilyen mélyre is taszítják, ő akkor is visszamászik a háztetőkre háló-hintázni... először azt hittem, hogy néhány bunyóval kibekkeljük azt az időszakot, amíg mary jane vissza nem tér a látszólagos halálából (mert ki gondolná azt az olvasók közül, hogy tényleg meghalt -még a készítők is élcelődnek azzal, hogy peter körül hullanak a karakterek, akik aztán ilyen/olyan módon, de visszatérnek az élők közé), de aztán szépen végigvettük a gyász összes formáját, a sírástól a tagadásig. aztán viszont sajnos csak egy lappangó háttér-sztorivá silányult az, hogy peter meg akarja találni a halottnak hitt kedvesét -és érteni vélem, hogy mindig valami újdonsággal kell fenntartani az olvasók érdeklődését, de ez az erős érzelmi szál ennél többet érdemelt volna. és ha egy kicsit letisztították volna a narratívát, akkor jobban is működhetett volna ez a nagy kupac füzet, mert túl sok minden került terítékre, spider-woman-ek, carnage és venom szomorú históriája, latvéria, robotok, időutazó vendégszereplő, hulk, osborn-ék, ál-goblin, és még biztos, hogy kifelejtettem valamit... persze tudom, hogy kell a szórakoztató faktor is, de néha elég lenne letekerni a hangerőt, és hagyni, hogy peter igazán tépelődhessen magában, mert az jól megy neki. ja, és hagyni kéne, hogy egyszer az életben ne zavarja meg semmi, és odaérjen időben, hogy rohadt fárasztó már, hogy mindenhonnan elkésik, mert a hősködés fontosabb neki bármi másnál -tudom, hogy ez a karakter esszenciája, de minden második füzetben ellőni ezt a formulát már baromira túlzás... (romita jr szögletes arcait kezdem megszokni, john byrne hanyagnak tűnő panel-kezelése viszont nagyon tetszett.) ($$11.09.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #7-12; Peter Parker: Spider-Man vol.2 #7-12, '99; Thor vol.2 #14-17; Iron Man vol.3 #21-22; Juggernaut vol.2 #1) (1999) (írta: Howard Mackie, JM DeMatteis, Dan Jurgens, Kurt Busiek, Roger Stern, Joe Casey; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr, Liam Sharp, Al Rio, Mike McKone, Lee Weeks, Mark Bagley, Sean Chen, Terry Shoemaker) (eng/hun)

disclaimer: ez a két kötet ugyanabba a crossover-sztoriba fut össze, úgyhogy azt gondoltam, hogy az a legtisztább, ha elolvasom mind a kettőt, és aztán közös kibeszélőt kapnak a végén (felkészülve így egy kicsit a nagy event-ekre)... de nem is baj, hogy pont a hálószövő meg a viharisten került egymás mellé, mert szép kontrasztot alkotva egészítik ki egymást. mert amíg egy thor történetben mindig ott fog munkálni a misztikum, addig spidey-nál a fantasztikumot nagyszerűen tudják ellensúlyozni a magánélettel, visszahúzni a realizmus talajára. persze a szuperhős képregényekben örök klasszikus téma a magánélet és a hősködés egymással szembe állítása, de még pók-srácnál még ennyi év után is működik a formula. főleg ha tényleg be-bekacsintgatunk a drámai mélység felé -mert például nagyon éretten kezelik a házassági válság bemutatását egy sokak által csak ’gyerek-képregény’-nek titulált alkotásban... de nem csak a mögöttes gondolatokat tekintve nyúltak ezek a spidey-füzetek a klasszikusok felé, hanem a karakterekkel is, mert felsorakoztatták az összes ikonikus ellenfelet, venom-ot, vérrontót és a megújult sinister six-et is. és én újoncként örömmel veszem ezeket a felbukkanásokat, mert kicsit többet megtudhatok róluk, nem csak a jobb/rosszabb filmváltozatokból kell felcsipegetnem a tudást -de hé, pont ezért kezdtem a képregények olvasásába, nem...? viszont vannak olyan ikonikus karakterek, akiknek a feltűnéséről tudja az ember, hogy nem a valóságot látja, mert ahol élve felbukkan ben bácsi és gwen stacy, az csak valami alter-univerzum vagy álom lehet... viszont a valóság néha nagyon furán tör át a rajzolt lapokon -például egy ’99-es füzetben látni, hogy robbanás történik a word trade center-ben az elég szürreális élmény... azért a fantasztikum is be-beköszön póki életébe, nem csak gengszterekkel veszi fel a harcot, hanem vámpírokkal is, valamint egy nagyon fura filozofikus elme-utazásra is indul, de ez nem igazán passzol az ő stílusához, talán inkább strange dokinak kellett volna adni ezt a sztorit -vagy thor-nak... mert a kalapács-vetőnél beleférnek az ilyen misztikus rejtélyes túlzások, bár most épp elég sokat foglalkoztunk az emberi alteregójával is. ennyi rész után feloldottuk a furán viselkedő mjölnir rejtélytét is, majd az addig vezetett szálakat gyorsan eldobtuk, hogy a már beharangozott füzeteken és karaktereken átívelő történetbe foghassunk. és ugyanígy járt az itt vendégeskedő iron man is, ahol konkrétan ketté szedték a felvezető füzetet, volt egy külön kaland carol danvers-szel (aki nagy örömömre egyenrangú partnere volt tony-nak. és továbbra sem felejtettük el az alkoholizmusát), hogy aztán minden beborítson a kalandfilmes hangulat és a működő misztikum a föld eldugott helyein fellelt templomokkal és ősi entitásokkal. azt tetszett, hogy mindegyik füzetben kicsit az adott karakter szemszögéből néztük az eseményeket (spidey-nál természetesen a cinikus kommentárok sem maradhattak el). (csodálkozom azon, hogy a juggernaut füzet nem fejlődött önálló sorozattá később, mert először arra gondoltam, hogy biztos azért abban záródik a sztori, mert ezzel akartak adni egy nagy marketing-löketet a címnek...) ($$10.21.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #1-6 + Annual '99, Peter Parker: Spider-Man vol.2 #1-6, Thor vol.2 #8) (1999) (írta: Howard Mackie, Dan Jurgens; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr., Bart Sears) (eng)

valahol a marketing maximális pofátlanságának tartom, hogy elölről kezdenek számozni egy címet, aztán az első oldalon így kezdik: previosly... de egyébként értem, hogy miért új korszak ez peter parker életében -mert épp nem hajlandó felvenni a kosztümöt, nem akar a város első védvonala lenni. de vajon lemondhat-e egy hős arról, hogy hős legyen? vajon meddig tarthat ez a spidey-mentes állapot? hát nem sokáig... sajnos ez sokkal érdekesebben is lehetett volna boncolgatni, és nem csak abban kimeríteni a hálós ruci újbóli felhúzását, hogy lelkizés van abból, hogy mary jane elől el kell titkolni a világ-mentéses bizniszbe való visszatérést... de ez is beleillik valahol a nagy képbe, ami kicsit régies, avittas, mert m.j. szép és aggódik, may néni még mindig a gyermeket látja peter-ben, akit jól meg kell etetni, és hát a gonoszok is egy-két füzetenként cserélik egymást (és persze mindig van egy még gonoszabb a háttérben, ha más nem, hát egy csúnya politikus), nem sok minden változik, maximum a fel-felbukkanó vendég-szereplők névsora, de ezzel megint a marketing talajára tévedtünk... és bár általában szeretem, ha van valami innováció a képregényekben, igazából jól ellötyögtem ezekkel a füzetekkel, nem bántottak, igaz feltüzelni sem sikerült nekik... (viszont fura volt, hogy a realista magánélet mellé bekúszott a természet-feletti is, mert nem mindig tudtak szépen összesimulni...) (ja, és a ppsm negyedik füzete mennyire csúnyán volt már rajzolva, fúj...) ($$08.07.)

(Thor vol.2 #1-7) (1998-1999) (írta: Dan Jurgens, rajzolta: John Romita, Jr.) (eng)

mindig izgalmas behozni egy új karaktert az olvasási palettára, főleg, ha már ismered őt egy másik médiumból (filmekből, tévéből), mert így már kialakult benned egy kép, hogy milyen lehet az a történet, ami esszenciálisan bemutatja a hőst, és aztán érdekes látni, hogy beváltják-e az első füzetek ezeket a prekoncepciókat. például elvárja az ember, hogy az asgard-i viharisten történetét újraindító történet csordulásig teljen természetfeletti elemekkel, nagyhatalmú lényekkel -és nem is kell csalódnunk most ebben... bár a viking istenségek még nem mind kerültek elő a lost gods óta (örülék vala, hogy nem felejtettük el ezt a szálat!), de azért így is van elég isteni hatalommal rendelkező lény, akivel össze lehet csapni. és a főgonoszok még csak épphogy megmutatkoztak, a háttérből szövik a maguk szálaikat. ugyanakkor az alkotók próbálták az emberi oldalt is erősíteni -először azt hittem, hogy azért emelődik ki egy halandó az első számban, hogy kontrasztot nyújtson, de aztán egy érdekes fordulattal thor alteregójává vált. bár kicsit tartok tőle, hogy azért erőltetik ezt a vonalat, hogy a magánéletet gubancolják vele (nem véletlen, hogy jane foster is beköszönt már)... szóval egész nagyot suhintottak a mjölnir-rel elsőre, még az avengers-t is bevetették, hogy hassanak ránk, romita jr. retrós képei is kellemesek. csak egyetlen dolog van, aminél komoly kihívás elé állítottak: hogy megértsem thor historizáló beszédét... ($$07.09.)