Superman -Hopes and Fears (Superman vol.4 #27-32) (2017) (írta: Peter Tomasi, Patrick Gleason, Keith Champagne, James Bonny; rajzolta: Scott Godlewski, Doug Mahnke, Ed Benes, Tyler Kirkham, Philip Tan) (eng)

átmeneti kötet -annak minden hátrányával... és nem az akciót meg a nagyívűséget hiányoltam, mert pont hogy az első két füzet tetszett igazán ebből a csokorból, pedig az alig tartalmazta a címszereplőt, ugyanis kent-ék jól megérdemelt pihenésüket töltötték itt. és tök jó volt látni supi-t lazítani kicsit, ahogy lakóautóval, kék pólóban, piros rövidnadrágban járja az országot, és ugyanakkor kicsit emelkedett is volt a hangulat attól, ahogy végigsuhantunk amerikai történelmén is, ahogy szeltük a mérföldeket. lehetett volna ez egy szájbarágós, száraz töri-lecke, de én úgy éreztem, hogy pont megálltunk a mérték határán... ezután viszont sajnos peter tomasi ment el vakációzni, és a követői nem értek fel az ő szintjére -bár gyaníthatóan a témaválasztásuk sem segített... mert az eltűnő gyerekek ügyében nyomozó superman még rendben lett volna, csak hogy aztán belebonyolódtunk egy lámpás történetbe, nekem viszont annyira hiányosak az ismereteim a dc ezen szegletében, hogy teljesen elidegenítettek, és azt sem éreztem indokoltnak, hogy miért egy superman-füzetbe kellett ezt a sztorit belefűzni... sajnos a priest-run deathstroke-tól is elidegenített, így a kissé értelmetlennek tűnő macska/egér-játékát sem tudtam élvezni, pedig az mindig jó, ha lois újságírói munkájára és clark-kal való kapcsolatára kicsit nagyobb hangsúlyt helyezünk... (##04.21.)

Action Comics -The Oz Effect (Action Comics vol.1 #985-992) (2017-2018) (írta: Rob Williams, Dan Jurgens; rajzolta: Guillem March, Viktor Bogdanovic, Ryan Sook, Dan Jurgens) (eng)

erősen viszkethetett már az írók ujja, hogy félrerakják végre a jótevő és hősies luthor-t, és gonoszkodhassanak vele egy kicsit -és most végre el is érték ezt, némi elmetrükk segítségével... na jó, ezzel le is tudtuk a felvezető két füzetet (amiben leginkább az fogott meg, hogy superman figyel a világ dolgaira, és nem csak az amerikaiakat menti meg folyton/folyvást, a mangásan kiabáló arcok viszont erősen bántották a szemem), úgyhogy engedjük be azt a közmondásos elefántot a szobába: komolyan gondolta dan jurgens és a szerkesztő-csapat ezt a pofátlan retcon-t mr.oz valódi kilétének felfedésénél...? mert sosem szerencsés egy olyan halál-esetet megváltoztatni, ami egy bizonyos karakter esszenciájának szerves részét képezi, mert egy olcsó csavar kedvéért kihúzhatod a talajt a lába alól... és oké, hogy egy bizonyos szintig érti az olvasó a háttér-gondolatot, hogy el kell bizonytalanítani kal-el-t abban, hogy érdemes-e az emberiség a megmentésre, és ehhez kerestek az alkotók egy releváns személyt, ami elveheti a remény jelképétől a reményt, de akkor is, ehh... eléggé utáltam ezt a fordulatot... igazából azért olvastam csak tovább nagy tempóval, hogy kiderül-e valami mögöttes turpisság... azt is mindig kicsit bizalmatlanul fogadom, amikor próbálnak összekötni minden szálat, azaz egy gonoszról kiderül, hogy ő volt mindvégig a függöny mögött, és sakkozott az eddig látott gonoszokkal, mert visszafele is elsülhet az ilyen egésszé formálás (ugyanakkor megfelelő kezekben meg pont annak örül az ember, hogy ívet kap az a sok füzet, amit eddig olvasott) -viszont itt még ez is csorbul egy kicsit, hisz’ a háttérben álló gonosz mögött is áll egy még-gonoszabb-gonosz a háta mögött... mr.oz tettei viszont egész hatásosan lettek összesűrítve ezekben a füzetekben, ahogy a világra ráömlött a sok baj, ahogy a kent család is komoly veszélyben forgott, ahogy az aktuális témák is belekeveredtek az emberiség bűnei közé (pl. terrorizmus, vegyi fegyverek, illegális gyógyszer-kereskedelem) -csak a konstans fejcsóválásom miatt nem tudtak ezek igazán maguk alá gyűrni... (##04.25.)

Teen Titans -Blood of the Manta (Teen Titans vol.6 #9-11) (2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Phil Hester, Khoi Pham, Pop Mhan) (eng)

tudom, hogy technikailag ez a sorozat nem tartozik a ’super’-ek közé, de szerencsétlen tinik crossover-től crossover-ig bukdácsolnak (a 12. és 15. számuk is az lesz), így valahova be kell suvasztanom a máshová nem kapcsolódó füzeteiket -és mivel láttam, hogy a super sons következő borítóján ott virítanak a srácok/lányok, ezért arra gondoltam, hogy akár beleférhetnek ebbe a kupacba is... szóval a fárasztó deathstroke-os kitérőt leszámítva ott tartottunk, hogy megismerhettük aqualad legújabb inkarnációját (előbb gyorsan rágugliztam, úgyhogy már tudom, hogy rajzfilmben debütált ez a verziója, ide a rebirth-höz viszont komolyan átfazonírozták a személyiségét -lásd mondjuk a szexuális orientációját), és most próbál beintegrálódni a meglehetősen töredezett csapatba, ahonnan kidflash épp’ frissiben távozott, damian épp’ elveszíti a vezetői szerepét, és úgy kábé mindenki fúj mindenkire... nincs is igazi szuperhős komoly szülő-problémák nélkül (damian is kábé azt közli jackson-nal, hogy ’daddy-issue? húzz sorszámot...’), úgyhogy aqua-srác is mélyre merülhetett abba a drámába, hogy az apja nem csak hogy hanyagolta őt a születése óta, de még egy számító gonoszként is mutatkozott be számára, akit a kincs és a hatalom jobban érdekel, mint a saját vérvonala... (##04.26.)

Super Sons -Planet of the Capes (Super Sons vol.1 #6-10) (2017-2018) (írta: Peter Tomasi; rajzolta: Jorge Jiménez, Carmine Di Giandomenico, Jose Luis) (eng)

soha nem láthattuk batman-t és superman-t gyerekként egymásnak feszülni -de jól leképezhető a hős-spektrum két véglete egy generációval később is. és ne mondja nekem senki, hogy nem baromi élvezetes a két srác verbális adok/kapok-ja... a szemünk előtt lesz az ifjú jon-ból igazi szuperhős, akit először a szülei csak este tízig engednek el (fán rekedt macskákat menteni), később viszont már külön búvóhelyet is kapnak damien-nel, hogy maguk intézhessék a hős-bizniszüket (btw, nagyon cukik kent-ék, ahogy lelkesednek a fiúk miatt, igaz, a példa ragadós, mert jon-ban is az az egyik legvonzóbb tulajdonság, hogy gyermeki naivitással tud még örülni mindennek)... bár a kaland-hangulat most is fogós volt, azért a történetet nem éreztem lehengerlőnek, bár voltak elemei, amik jól működtek számomra is, mert vagy látványosak voltak (mint a bolygót bekebelező gonosz parazita érkezése) vagy jól passzoltak az ifjúsági hangvételhez (a gyarló ’varázsló’ megtalálja a lelke mélyén megbúvó hőst)... az apró ügyektől nagyot léptünk előre egy interdimenzionális világmegmentésre, alig várom, hogy láthassam, hogy mi lesz a következő lépcsőfok. (##05.02.)