books in my belly


Star Wars -Lázadás a Mon Cala-n (Mutiny at Mon Cala)

2020. október 16. 13:46 - RobFleming

sw02.jpg(Star Wars vol.2 #44-49) (2018, Marvel Comics) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca) (magyarul: Szukits)

 

a nagyfilmek jellegéből adódóan szűkös az időkeret a hátterek bemutatására, onnan ismerjük a calamari-kat (ackbar-t és raddus-t), onnan tudjuk, hogy a hajóik adták a gerincét a lázadók flottájának, de sosem láthattuk a szülőbolygójukat, ismerhettük meg a kultúrájukat -pont ezért a bővített galaxisért érdemes fellapozni a regényeket és képregényeket... a star wars-nak mindig is jól állt a kalandos hangulat, és kieron gillen nagyon helyesen megérezte azt, hogy milyen típusú kalandokba kell bedobnia a klasszikus trilógia szereplőit, milyen küldetéseket kell nekik szervezni, ahol bevethetik a teljes trükk-arzenáljukat és leleményüket. ráadásul film-szerűen ír, mini-cliffhangerekkel és gyors helyszínváltásokkal dolgozik. és nem veti meg a lüke humort sem (chewie, mint kéz-törlő, punk c-3po). szóval továbbra is kellemes olvasmány ez a run, semmi világmegváltás, de azért ad hozzá annyit a nagy egészhez, hogy ne érezzük felesleges kitérőnek... (több tényezőt érzek a háttérben, amiért egy egész hetembe került, mire be tudtam fejezni ezt a nyamvadt hat füzetet, sajnos leginkább az időhiányom tolta csak egyre hátrébb-és-hátrébb az olvasásomat. de azok után, hogy most már két kötetnyire vagyok a gillen-korszakban, így már látni vélem az összképet, az is hátráltató lehet, hogy inkább komplett kaland-sztorikat akar adni nekünk, nem valami nagy átívelő arc-ot, ahol azt érzi az ember, hogy minden kis részletre oda kell figyelnie. így nincs meg az az ösztönző erő, ami hajtana előre a mélyebb elmerülésben...) (×12.08.)

komment

Star Wars -Jedha hamvai (Ashes of Jehda)

2020. október 16. 13:28 - RobFleming

sw01.jpg(Star Wars vol.2 #38-43) (2018, Marvel Comics) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca) (magyarul: Szukits)

 

tudom, hogy csak a hozzám hasonló kontinuitás-fanatikusoknak fontos a story group munkája, azaz hogy a disney alkalmaz néhány őrült megszállottat, akik igyekeznek elsimítani mindent egységesre a star wars világában, de akkor is kikiabálom a világba, hogy igenis jó dolog, amikor azt érzi befogadóként az ember, hogy egy nagy pókháló közepén ül, ahol gondosan össze vannak sodorva a szálak... a rogue one antológia-film egyszerre retcon-tált bizonyos eseményeket a halálcsillaggal kapcsolatban, ugyanakkor olyan lyukakat is betömtek a sztorijával, amikről nem is tudtuk, hogy george lucas hátrahagyta őket... és igaz, hogy az utolsó jelenettel szépen sikerült összevarrni a filmet a new hope-pal, ez a képregény-kötet mosta igazán össze a két szálat. és kieron gillen egész jó munkát végzett a varrodában, nem érezni erőltetettnek azt, hogy luke-ék felbukkannak a rossz állapotú jehda-nál, és besegítenek az ellenállók maroknyi túlélőinek (plusz a saját korábbi sorozatából is hozott át egy fontos szereplőt, csakhogy a kompletista énem örömtáncot járjon)... bár maga a sztori sok újdonságot azért nem tartalmaz (adott egy gonosz birodalmi főmufti, nagy és erős fegyverekkel, amik ellen kell a lelemény és a bátorság, csak összefogással lehet győzedelmeskedni), ennek ellenére élvezetes a kaland, még akkor is, ha kicsit azt éreztem, hogy többször is bak-ugrásokkal haladunk a panelek között, mintha egy türelmetlen vágó kinyisszantott volna minden átmenetet a lapokról... luke alámerülését kevésbé éreztem starwars-osnak, viszont örülök, hogy a kételyek ott vannak hősünkben, igaz, furcsa látni, hogy ennyire könnyedén hányja (fénykard)élre az ellenfeleit... de egyébként is, a karakterek azon a fejlődési úton haladnak, amit a new hope/empire vonal kijelölt nekik, luke tudja, hogy sokat kell még tanulnia, han fokozatosan ráérez, hogy milyen csapatban dolgozni (ledobni a nagy-arcú csempész-álcát és emberinek mutatkozni), leia meg a szokásos diplomatikus arcát mutatja mindig... (×11.26.)

komment

Poe Dameron -The Awakening

2018. november 22. 14:14 - RobFleming

sw-poedameron_05.jpg(Poe Dameron #26-31) (2018, Marvel Comics) (írta: Charles Soule, rajzolta: Angel Unzueta)

 

arról tudunk, hogy poe azért bukkant fel a semmiből maz katana kastélya felett az x-szárnyújával, mert a forgatókönyv első változata szerint nem élte volna túl a jakku-i zuhanást -most ez a képregény összekötötte a két pontot... azt is tudjuk már, hogy jj abrams visszahozza snap waxley-t a kilencedik részbe (különben megsértődne rá az országos cimborája, a karaktert játszó greg grunberg), úgyhogy arra sem ártott magyarázattal szolgálni, hogy mivel bekkelte ki azt az időt a fekete század, amit a last jedi fedett le -természetesen küldetésen voltak... méghozzá utánpótlást próbáltak gyűjteni az ellenállás számára (rájuk is fér, mert ekkoriban már csak egy millenium falcon-nyian vannak csupán), és persze ez sok repüléssel és lövöldözéssel jár együtt. de a galaxis legjobb pilótáit nem olyan könnyű ám földre kényszeríteni... először csak gimmick-nek tűnt, hogy poe mesél a többieknek, mert reklámozási szempontból előnyösnek tűnt azt mondani, hogy ez az első történet, ami a nyolcadik film után játszódik (plusz így vendégszerepelhetett rey és finn is), de aztán tényleg egy picit továbbnyúltunk az eddig ismert sztorin... tudom, hogy telhetetlen vagyok, de az utolsó füzet lehetett volna egy kicsit kövérebb is, mert a végső epikus csatát egy kicsit összecsapottnak éreztem, néhány panelnyi látványos légiharc már nem nagyon terhelte volna meg a pénztárcákat, nem...? apropó, látvány, másnál látom hogy lelki törést okoznak a fotórealisztikus arcok, de szerintem a starwars-nál jól működnek ezek az ábrázolások, jobban a filmekhez kötik a hangulatot. és az ember szeme igényli is a szépséget, belelapoztam az annual-ba is, és azonnal közöltem, hogy ’nem, én ezt nem’... (a lucasfilm-nél okos üzletpolitikát folytatva ráhagyják az alkotóikra, hogy ott zárják le a történeteiket, ahol ők szándékozzák, ahol úgy érzik, hogy elmeséltek mindent, amit szerettek volna. majd kitárják a végtelen szütyőjüket, hogy újabb lehetőséget húzzanak ki belőle.) (##10.18.)

komment

Poe Dameron -Legend Found

2018. november 22. 14:05 - RobFleming

sw-poedameron_04.jpg(Poe Dameron #20-25) (2017-2018, Marvel Comics) (írta: Charles Soule, rajzolta: Angel Unzueta)

 

egy kőhajításnyira vagyunk a force awakens idővonalától, így lor san tekka is fontos szerepet kapott ebben a kötetben -ami nekem azért volt furcsa elsőre, mert a film nyitányában nem úgy tűnt, hogy poe-val nagy ismeretségben lennének, de aztán az utolsó füzetre ezt szépen kikerekítette a szerző azzal, hogy most kapta meg az öreg kutató a küldetését, azaz hogy segédkezzen az ellenállásnak megtalálni luke skywalker-t... de előtte még ő maga volt a küldetés, mivel felelőtlenül belesétált egy tiltott zónába (jó látni, hogy a neimoidiak még 60 év múltán is ugyanolyan pénzéhes rátarti népség, mint egykor), ezért komoly vesszőfutás indul a személye miatt... leia személyesen is ott forgolódik az akcióban, ami azért nem csoda, mert a hosszú évek alatt rengeteg simlisséget tanult el a férjétől, így ezt a tudását most jól tudja kamatoztatni... de azért a főszereplő is pilótáink is megvannak, és meglepően dús körülöttük a magánéleti vonal, legyen az szerelem vagy robot-gyilkosság, de szépen színesednek ezektől panelről/panelre... (volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy az lesz a vége, hogy terex a jakku-ra dobja le az öreget, és ezért bukkan fel a film elején mindkét érdekelt fél a sivatag-bolygón, de charles soule még akart ezen felül is csavarni egyet az útvonalon. apropó terex, az ember már majd’ megsajnálta a diszfunkcionális implantátumai miatt...) (##10.15.)

komment

Poe Dameron -Legend Lost

2017. december 24. 23:59 - RobFleming

sw-poedameron_03.jpg(Poe Dameron #14-19, Annual 1) (2017) (írta: Charles Soule, Robert Thompson rajzolta: Angel Unzueta, Nicole Virella)

 

a kiterjesztett univerzum egyik legfőbb feladata, hogy olyan dolgokra szánjon időt, amikre a filmekben, jellegüknél fogva nem juthat kellő idő -például a nem főszereplő pilótákat leginkább csak bevetés közben láthatjuk, ahogy sisakban ülnek a fülkében, és próbálják túlélni a küldetéseket. úgyhogy örömteli, hogy poe dameron mellett itt jut nekik kellő hely, hogy többek legyenek, mint az ellenállás névtelen hősei (jellemző egyébként, hogy a force awakens harmadik nézésénél tűnt fel, hogy az egyik x-szárnyú pilótát jessica henwick játssza -oké, mivel a képregényben jól felismerhető az arca (és az anyajegye), így már egy életre megjegyeztem. de azért az sem ártott, hogy pont az ő karaktere kapott pár flashback-et is a nehéz gyermekkorára.)... és nem csak arról van szó, hogy arcot és nevet kapnak ezek a hősök, hanem érzelmeket is kiváltanak belőlünk, tudunk izgulni értük (még akkor is, ha vannak köztük olyanok is, akikről tudjuk, hogy a saga egy későbbi pontján még életben lesznek), és tudunk szomorkodni is, ha nem térnek vissza egy küldetésről. sajnos az élet erősítette fel a temetés jelenet drámai aspektusát, mert a rajzolt carrie fisher arcot látva, miközben leia arról beszél, hogy nem tudja még saját magáról sem, hogy meddig lesz még az univerzumban, kicsit bele szakadt a szív. de még az igaz szerelem is szomorú gellert kapott, de ez is azért kellett, hogy így érezzük igazán a tétek nagyságát, azt, hogy az önérdekeket félre kell rakni a nagyobb jó érdekében... továbbra is érdekes ez az interregnum állapot, hogy egyik fél sem mer nyílt konfliktusba bocsátkozni, ezért trükköket kell bevetniük a helyi győzelmekhez, és érdekes az is, hogy a közvéleményt meg kell győzni arról, hogy az első rend rossz -mert nem volt elég huszonöt évnyi birodalmi uralom, hogy a népek megtanulják felismerni a diktatúrát... a gonosz oldal is szépen módosult, terex-et kicsit félreraktuk (azért phasma-ról is megtudhattunk egyet-s-mást a statuálási módszerei által), és jött egy új, harcias ellenfél -nyugtalanító szemekkel... (#12.12.)

komment

Poe Dameron -The Gathering Storm

2017. december 24. 23:56 - RobFleming

sw-poedameron_02.jpg(Poe Dameron #7-13) (2016-2017) (írta: Charles Soule; rajzolta: Angel Unzueta, Phil Noto)

 

azt hiszem, hogy a sorozat legnagyobb vonzereje a korszak, amiben játszódik -mert még mindig oly’ keveset tudunk arról a hidegháborúról, ami az ellenállás és az első rend között zajlott abban a politikailag ingatag közegben, amit az új köztársaság jelentett. persze voltak pillanatok, amikor ez a háború melegebb helyzetekbe fokozódott fel, de igazából azokat az olyan renegátok okozták, mint terex különleges ügynök (vagy ahogy a régi barátai ismerik: terex nagyúr)... és ennek a kötetnek a nagy fegyverténye, hogy alá akar ásni terex múltjának, amivel az egyik legérdekesebb új karakterré sikerült formálni -egy volt birodalmi rohamosztagos, aki sohasem adta fel az elveit (és a páncélját), viszont az első rend merevségéhez képtelen simulni, így ha merész lépésekben el kell térni a snoke által felállított direktíváktól, gondolkozás nélkül megteszi. megteheti, mert erős hátteret épített ki magának egy bűnözőkkel teli bolygón az elmúlt években -ráadásul az is szépen simult a sztoriba, hogy miként szerezte meg thrawn egykori hajóját is... úgyhogy a sötét(ebb) oldal mellett a címszereplő poe is kicsit háttérbe szorult, de azért még épp’ annyira sodródott az események sűrűjében, hogy a szórakoztató vagányságával feldobja a füzeteket... nagy meglepetés volt számomra c3po, aki egy fokkal kevésbé volt idegesítő az átlagosnál, és azért, mert egy meglepően kompetens sztorit kapott azzal, hogy egy besúgó-hálózat fejeként ábrázolják... (a story-group ismét erősen tartotta az írás ütőerén a kezét, mert nem csak az eljövendő force awakens-re volt utalás szép számmal, de a múlttal az utóhatás trilógia pár pontjára is rávilágítottak -az viszont tök ciki, hogy én most döbbentem rá, hogy a greg grunberg által játszott pilóta, az a kissrác karakter az utóhatás-ból...) (a hetedik füzet technikailag nem tartozik a kötethez, inkább egy annual, ami végül sorszámot kapott, de én nem szeretem variálni a kiadás sorrendjét, úgyhogy itt olvastam... -egyébként hasonlóan a többi füzethez, ez is egy kalandos adalék volt ahhoz, hogy miként próbálta fű alatt kijátszani egymás az ellenállás és az első rend.) (#12.10.)

komment

Doctor Aphra -Doctor Aphra and the Enormous Profit

2017. december 24. 23:52 - RobFleming

sw-aphra_02.jpg(Doctor Aphra #9-13, Annual 1) (2017) (írta: Kieron Gillen; rajzolta: Kev Walker, Marc Laming) (eng)

 

(második) kedvenc archeológusunk első kötete egy nagy kaland ígéreté nyújtotta át -ehhez képest talán egy kicsit csalódás, hogy a második adag füzet beszűkítette a teret, és egyetlen eseményre koncentrált: az aphra-féle káoszba forduló licit-háborúra... és persze azért nagy baj nincs, mert így is szórakoztató volt a sok szájkarate és a komoly vérveszteségekkel járó akció-jelenetek sora, de egy nagyon pici plusz azért hiányzott... annak viszont örültem, hogy a doktor egy picit más arcát is megismerhettük, mert bizony egy ilyen kiöltözős eseményen keményen smúzolnia kellett a vendégekkel, hogy kipuhatolózza, hogy kinek érdemes eladni a (kissé már túlhasznált) jedi-kristályt. és mondhatjuk, hogy szó szerint is új arcot kapott a lány, mert végre láthattuk elég sokáig a tipikus fejfedője meg a homlokra tolt szemüvege nélkül is, csinosan, egy parókával megváltoztatva az arc-karakterét... ahogy az ilyen sokféle figurát felvonultató nagy eseményeknél az megszokott, most is elszabadult a pokol, és nem volt elég a különböző fajú karakterek elhalálozása egy robot/szellem/jedi által, még vader is bekukkantott, hogy vagdalkozzon párat... úgy tűnik, hogy kieron gillen megunta a jelenlegi statusquo-t, és szétszedte az eddigi csapatot -de egy ilyen brigádnál, ahol mindennaposak a hátbatámadások, talán az a meglepő, hogy eddig együtt voltak... (volt annual is a kötetben, ami igazából csak egy alibi volt, hogy többet megtudhassunk a sebhelyes vuki hátteréről.) (#12.08.)

komment

Star Wars -Out Among the Stars

2017. december 24. 23:49 - RobFleming

sw-starwars_06.jpg(Star Wars #33-37, Annual 3) (2017) (írta: Jason Aaron, Jason Latour; rajzolta: Salvador Larroca, Andrea Sorrentino, Michael Walsh) (eng)

 

jason aaron tudta, hogy le akarja adni a sorozatot a közeljövőben, ezért valószínűleg már nem akart egy mélyebb sztoriba belemenni, úgyhogy one-shot-okkal bekkelte ki a maradék időt -és tulajdonképpen nem is állt rosszul a sorozatnak ez a szerializáltság... kapott egy külön kalandot leia és luke, és ha nem lenne furcsa, akkor azt mondanám, hogy majdhogynem romantikus vibe lengte be a füzetet -és tudok örülni annak (is), hogy nem az akció-részek voltak benne maradandóak, hanem a csöndes beszélgetések a csillagok alatt, ahol érezhetted azt, hogy a személyes traumák mennyire nyomják a híres hősöket is; aztán szántunk időt sana-ra, aki egy kifejezetten szórakoztató történetben vert át mindenkit (a vendégszereplő lando teljes elképedésére) -szoktam szeretni, amikor egy karakter az intellektuális fölényét villogtatja, ráadásul pont így képzelem el a fifikás csempészeket; han és chewie ismét bizonyíthatta a felkelőknek, hogy milyen értékes munkát tudnak végezni -a maguk módján; az artoo-s számban poénra lett véve a narráció, mivel egy gépkönyv száraz leírásaival lett ellenpontozva a kis asztromech droid összes elképesztő tette; azért a gonosz-oldalt sem felejtettük el, így egy ambiciózus rohamosztagosra is vetülhetett némi fény(kard)... (az elmúlt napokban megszállottan dicsértem a larroca-féle arc-ábrázolást, itt viszont már én is kicsit soknak éreztem a fotó-realisztikus mimikai betéteket, amik kicsit elütnek a kép többi részétől...) (#12.07.)

komment

The Screaming Citadel

2017. december 24. 23:47 - RobFleming

sw-screaming.jpg(The Screaming Citadel, Star Wars #31-32, Doctor Aphra #7-8) (2017) (írta: Kieron Gillen, Jason Aaron; rajzolta: Marco Checchetto, Salvador Larroca, Andrea Broccardo) (eng)

 

újabb év, újabb crossover a fő sorozatok között -igaz, most érezhetően kieron gillen vitte a zászlórudat, mert inkább támaszkodtunk aphra doki sorozatára (lásd még az ott megszerzett csoda-kristály fontos szerepét itt), a klasszikus hősök inkább csak asszisztálni ugrottak be ebbe a kicsit starwars-idegen scifi-sztoriba... kicsit olyan hangulata volt az összképnek, mintha mondjuk egy stargate:sg1 epizódot néznék -ahol ügyesen elintézték a producerek, hogy néha villanhasson egy fénykard... mert egy olyan bolygón jártunk, ahol az uralkodó némi alien-segítséggel tartja a kezében a gyeplőt, és a gonosz praktikája hőseinkre is komoly hatást tesz. lehet egyébként, hogy csak a szimbióták miatt ugrott be a csillagkapu párhuzam, de valahogy az egész olyan epizodikus mellék-küldetésnek érződött, ahol a rész végére minden rendbe-jön, és lehet menni a következő kalandra... szerencsére az írók azért némi karakter-építést be tudtak csempészni a nem túl eredeti sztori és a verekedős akciók alá, luke le tudta vonni a tanulságot a jedi útjának nehézségeiről, és aphra is tarthatott egy kis önvizsgálatot... (rossz volt nézni, ahogy a rajzminőség hullámzik a két sorozat között, mondjuk salvador larroca arcaival nehéz felvenni a versenyt...) (#12.06.)

komment

Doctor Aphra -Aphra

2017. december 24. 23:43 - RobFleming

sw-aphra_01.jpg(Doctor Aphra #1-6) (2016-2017) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Kev Walker) (eng)

 

szerintem jól döntött kieron gillen, hogy lezárta megyek a darth vader szériáját, és nem húzta csak azért még éveken át, mert az öreg sisakossal el lehet mindent adni az univerzum rajongóinak. inkább fogta az oda megalkotott karaktereit, hogy teljesen új kalandok felé terelje őket. és most itt érthetjük szó szerint a kalandokat, mert egy archeológusnak mindig tele van izgalommal az élete -igaz, hogy aphra doktor egy kicsit más, mint a nagy elődje a régész-szakmában, ugyanis amíg indiana jones mindig is a közjó (és a múzeumok) javát nézte, addig hősnőnk számára a pénztárcája élvez prioritást. de azért találhatunk közös vonást is bennük, mondjuk a nők iránti erős vonzódást -vagy az erős apakomplexust... eddig leginkább szórakoztató volt a karakter, ahogy lavírozott a starwars-univerzumban viszonylag ritka szürke-zónában, most viszont komoly mélységet kapott a családi háttér-történetével -de ha komolyodott volna is menet közben hősnőnk, akkor tripla-zero gondoskodott a humoros oldásról. fekete krrsantan-t meg a zúzásért tartják, de hát egy wookie mi másra lenne jó, mint hogy bezúzza az óvatlan birodalmiak fejét... ügyesen játszott kieron gillen a korszakkal is, mert az ikonikus yavin4-re is ellátogattunk -ami egyébként logikus lépés, mert mindig is tudtuk, hogy ősi templomok emelkednek a holdon, és ha valami régi, akkor ott van keresnivalója egy régésznek... a hangulat, a karakterek és érzelmi többlet a régmúltba nyúló sztori fölé emelkedett, de ezt nem érzem nagy bajnak, ráadásul jól állt az is a kötetnek, hogy nem mindig vette komolyan a történet-mesélést -például egy flashback-et is többféle szemszögből mesélte, mert egy megkopott legendánál úgyis homályba vész, hogy ténylegesen mi történhetett... (#12.05.)

komment

Star Wars -Yoda's Secret War

2017. december 24. 23:41 - RobFleming

sw-starwars_05.jpg(Star Wars #26-30, Annual 2) (2016-2017) (írta: Jason Aaron, Kelly Thompson; rajzolta: Salvador Larroca, Emilio Laiso) (eng)

 

én már az elejétől szűkösnek érzem azt a játszóteret, amit a sorozat számára megszabtak, a három éves időperiódust a new hope és az empire között, és az ezzel járó megkötések (nem szerepelhetnek bizonyos karakterek és helyszínek) is lefojtó erővel bírnak. de jason aaron kitalálta a biankó csekket ben naplójával, amivel szélesíteni tudja a repertoárját, így írhat nyugodtan yoda-s sztorit is úgy, hogy a kis zöld mestert nem mozdítja ki a dagobah kellemetlen szagú mocsaraiból... és oké, lenyeljük a kerettörténetet az űrben unalmában olvasgató luke-kal, de azt már nehezen bocsátjuk meg, hogy szegény öreg zöld jedi-t egy ilyen érdektelen sztoriba pazaroltuk el... mert még a legyek ura / mad max hangulat működgetett az elején, de aztán annyira túl lett húzva ez a kő-szörnyes, filozofikus tanmese, hogy szerintem luke is el-elszundított két lapozás között... így főleg kiütközött, hogy ez csak egy hosszúra nyúlt lábjegyzet volt, az olvasó csak túl akart lenni rajta, hogy közelebb juthasson az igazi kalandokhoz, és az ilyen felületes/átszaladós olvasás mindig megtépázza egy sorozat renoméját... a szintén a kötetben szereplő annual pont fordítottja a gerincet adó yoda-s unalomnak, mert egy izgalmas mellék-történetet nyújt rajzfilm-szerűen ronda rajzokkal (míg ugye salvador larroca gyönyörű rajzait ez a vád nem érheti) -és nagyon tudtam örülni egy fizikailag és lelkileg is erős női vendég-karakter jelenlétének. ráadásul érdekesen pedzegettük azt, hogy a felkelők sem voltak szentek, hogy mind-a-két oldal cselekedetei nyomán érték sérelmek és fájdalmak azokat, akik részt sem akartak venni ebben a konfliktusban. (#12.04.)

komment

Darth Vader: Dark Lord of the Sith -The Choosen One

2017. december 24. 23:36 - RobFleming

sw-dv-sith01.jpg(Darth Vader: Dark Lord of the Sith #1-6) (2017) (írta: Charles Soule, rajzolta: Giuseppe Camuncoli) (eng)

 

darth vader-ről már mindent tudunk -a sanyarú gyerekkorát, a homok-utálatát, az elátkozott szerelmét, a hatalmas erejét, és hogy a benne dúló mérhetetlen harag és düh ellenére még ottmarad a lelkében a jóság szikrája... bátor dolog a saga egyik leginkább cikizett eseményével indítani a sötét nagyúr új sorozatát (’noooooooo!’), de mivel ez még egy kvázi feltérképezetlen terület, ezért inkább mosolyogva félrenézünk az első kockáknál (ahol egyébként sokkal inkább érezni a maszk súlya alatti első sokkot, mint a filmben)... a disney-érában komoly hangsúly került a kyber-kristályokra, így vader is egy ilyen kincs felkutatására indul első küldetésként -igaz, az ő esetében alapfeltétel, hogy ez a kristály egy még élő jedi kardjának lelkét adja (ellentmondásosnak érzem, hogy maul az alant látható kötetben az első jedi áldozatáért indult vörös fénykarddal a kezében, addig most a császár azt mondja, hogy egy jedi megölése színezi be, rontja meg a kristályt. a story-group aludt vagy valaki hazudik...?). jó volt látni, hogy nem csak a szokásos elpusztíthatatlan gyilkológép ikonban mer gondolkozni egy író, hanem igenis egy sérülékeny karakterként ábrázolja antihősét, aki az első botladozó lépteit teszi meg itt a robot-lábain, akinek nem csak a köpenye szakad el, de komoly sebeket is el tud szenvedni az egyébként is meggyötört testén. és persze lelkileg is dúl benne a csata, egy tökéletes éteri tiszta fénnyel világító kristály is meg tudja még kísérteni a páncél alatt élő anakin-t... az utolsó füzet már inkább a következő történetet vezette fel, mert charles soule talált egy újabb rést a birodalmi históriában, amit érdemes kitölteni -kik azok az inkvizítorok, akik a rebels-sorozatban keserítették meg ezra-ék életét. (volt egy két hatásos beállítás a kötetben, de az arcok ábrázolásában nem jeleskedett a rajzoló-brigád...) (#11.30.)

komment

Poe Dameron -Black Squadron

2016. december 11. 21:19 - RobFleming

sw-poedameron_01.jpg(Poe Dameron #1-6) (2016) (írta: Charles Soule, rajzolta: Phil Noto)

 

üdítő végre egy viszonylag ismeretlen korszakból olvasni egy star wars történetet, olyan karakterekkel, akiket még nem használtak túl az elmúlt években. nem is tudtam, hogy milyen kalandra számíthatok poe dameron (és bb8) főszereplésével, és örülök, hogy sikerült egy olyan vezérfonalat találni, amire jól felfűzhető az összes küldetése, és ez jól illeszkedik a hetedik filmhez is -ugyanis az ellenállás legjobb pilótája azt kapja feladatául, hogy keresse meg azt az öreg vándort, akit végül majd a jakku-n talál meg a film nyitójelenetében. de nagy a galaxis és sok kitérőt kell még tenni addig... nagyon tévésorozatosan kezdődött a kötetben található két kaland, meglepő akcióval az elején, majd visszaflesselve az események elé, hogy magyarázatokat kapjunk -de egyébként is kellően filmszerűek a rajzok, nagyon szépen vannak plánozva a képkockák, storyboard-szerűek a lapok... nagyon mélyen járunk a scifi birodalmában, van itt furcsa szekta egy nagy kék tojással, van godzilla-szerű óriás-szörny harc, van bolygóméretű börtön is, ahol a gravitáció a legerősebb börtönőr -és persze vannak űrhajós jelenetek is szép számmal, ha már pilóták a sorozat főszereplői... de örültem, hogy jutott idő a csendesebb pillanatokra is, barátságok és szerelmek építésére is. no meg a fő-gonoszra, mert poe máris kapott egy nemezist, egy simlis első rend-béli hírszerző személyében. (btw, érdekes a korszak fennálló viszonya, még nem tört ki a háború az első renddel, de ott van a levegőben, hogy bármikor forróvá válhat a konfliktus.) (hmmm, hogy került tarkin kormányzó hajója egy első rend-béli karakterhez? ebben az a vicces, hogy most olvasom a tarkin című könyvet, ahol a carrion spike egy vadiúj hajó...) ($$12.10.)

komment

Star Wars -The Last Flight of the Harbinger

2016. december 09. 08:59 - RobFleming

sw-starwars_04.jpg(Star Wars #20-25) (2016) (írta: Jason Aaron; rajzolta: Jorge Molina, Mike Mayhew)

 

jason aaron továbbra is tesztel minket, hogy melyik őrült ötleténél mondjuk azt, hogy ’na ezt már neee...’ -de ügyesen egyensúlyoz, még azt talán pont el tudjuk fogadni, hogy hőseink ellopnak egy csillagrombolót... de frankón, és egy páran el is vezetgetik egy új küldetés felé -mármint megpróbálják működésre bírni (mert azért a lopás alatt eléggé sikerült leamortizálni), és közben még jut idő arra is, hogy egymással élcelődjenek és civódjanak (de mint a gyerekek -oké, a leia/han kémia működik, de most komolyan versenyt futnak a hajóban, mint két éretlen alsótagozatos...?). aztán persze megérkezik a birodalom is, mert azért csak piszkálja őket, hogy lába kélt egy hajójuknak... egy egész füzetet rászántunk a sztori fő-ellenségére, hogy másik szemszögből is megnézzük a lázadást -és egész újszerűnek hatott, hogy végre egy olyan rohamosztagos is megismerhettünk, akinél szorult némi intelligencia és taktika is a vödörfejébe. az már egy másik téma, hogy aztán ezt az eszességet keménykedéssel meg fénykard-lóbálással fedték el később... no, a sztori elszálltsága még renden lenne annyira, hogy ne húzzam a számat olvasás közben, de az új rajzoló stílusára már nem nagyon találok mentséget -és az egy dolog, hogy a rajzfilm-szerű arcok nem jönnek be, mert ez egyéni preferencia kérdése, de egy starwars képregénynél nehezen megbocsátható, hogy nem működnek az űrcsaták paneljei, nincs bennük semmi dinamika és ’hűha!’-faktor... (az obi-wan-szám viszont most is gyönyörűen nézett ki, és a szokásos hangulatot is hozta. érdekes látni, hogy miként kopik meg egy jedi a sivatag homokjától koptatott évek alatt. azt meg pontosan tudtam, hogy mi fog történni a fekete bundás vukival, mikor láttam, hogy itt még nincs meg a sebhelye...) ($$12.08.)

komment

Darth Vader -End of Games

2016. december 08. 10:15 - RobFleming

sw-darthvader_04.jpg(Darth Vader #20-25) (2016) (írta: Kieron Gillen; rajzolta: Salvador Larroca, Max Fiumara)

 

tiszteletreméltó, amikor egy író érzi azt, hogy mennyi történetet akart elmesélni, és maga dönt úgy, hogy lezár egy hosszú kifutású sorozatot. ez persze a finálénak is jót tud tenni, mert így el tud varrni minden szálat, amit szeretne, és hát tényleges finálé-érzetet kap az olvasó. persze könnyű dolga van egy írónak, ha vader a főszereplője, mert ő elég határozottan tudja véglegesre nyesni a szálakat -és a sötét lovagnál most fogyott el a kegyelem, úgyhogy nem kíméli az ellenségeit és a mellékszereplőket sem... szerencsére nem arról van szó, hogy csak kétszer suhint a fénykardjával, és mindenki holtan hever a lábainál, hanem azért meg kell küzdenie minden egyes alkalommal. ezek között volt (a most már szokásosnak mondható) vagánykodás is (kardpárbaj az űrhajó külső felszínén), de ami igazán érdekes volt, az az, hogy kihasználta kieron gillen a tényt, hogy vader egy mechanikus testbe zárt ember -egész pontosan anakin skywalker... megkapó volt látni a flashback-szerű látomásokat, főleg mert számomra ez az összekötő kapocs mindig is bántóan hiányzott a két filmes trilógia között (azaz hogy miért nem került szóba sohasem az eredeti trilógiában padmé). itt most a nagyúr leszámolhatott az összes kételyével és lelki sebével, így még kegyetlenebbé válhatott a belső utazás után. ennek az árát többek között aphra doki itta meg, akitől egy hatásos jelenetben búcsúztunk. illetve... oké, tudtuk előre, hogy jövőre saját képregény-sorozatot kap a hölgy, de az akár játszódhatott volna korábban is, de nem kell ilyen trükköket bevetniük a lucasfilm-nél, mert bevetettek egy másikat -egy végefőcím utáni jelenetben vezették fel az új produktumot, ami persze így elvette kicsit a korábbi drámai hangulatot, de mindenképp hatásos felütésre sikeredett... az előző kötetnél azzal zártam az írásom, hogy remélem, hogy kiderül, hogy miért tesztelte vader-t az uralkodó, és most azt mondhatom, hogy egy hatásos palpatine-monológtól nagyjából megkaptam azt, amit vártam, sőt, igazából sok dologgal kapcsolatban visszamenőlegesen is át kell értékelnem a gondolataimat, mert lett értelme annak, hogy a kezdetektől ott keringett vader körül ez a sok technológiailag módosított személy és lény (akiknél én azért többször ráncoltam a homlokom, mert valahogy nem éreztem őket vader mellé valónak). itt a végén rájöttem, hogy miért kellettek: hogy igazán aláhúzzák a sorozat egyik fő témáját, a technika harcát a misztikum ellen... ($$12.07.)

komment

Darth Vader -The Shu-Torun War

2016. december 07. 11:13 - RobFleming

sw-darthvader_03.jpg(Darth Vader #16-19) (2016) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

 

engem a nagy kalandok mellett mindig is érdekeltek a háttérben zajló dolgok is -például hogy a birodalom honnan szerzi be azt a mérhetetlen sok nyersanyagot, amit felhasznál a mindennapjaiban. az ilyen háttér-információk feltárására valók a könyvek és a képregények, mert a filmekben csak megakasztanák a cselekményt. bár ha lennének a starwars univerzumában (igazi) tévé-sorozatok, oda elférnének az ilyen szálak egy filler-epizódba. de hé, ki mondta, hogy a képregény-sorozatokban nem lehetnek filler-történetek...? mert bizony most vader nem a lázadókkal foglalkozik, hanem megreguláz egy bolygót, ami a nyersanyagok szempontjából létfontosságú -csak az a baj, hogy ahol értékeket rejt a föld, ott létezik az a dúsgazdag arisztokrata réteg is, amelyet nem könnyű betörni a birodalom rabigájába... már a különszámban találkozhattunk ezzel a konfliktussal, de most kibővült a harc újabb négy füzetre. és még így is úgy éreztem, hogy csak végigszaladunk az eseményeken, olyan gyors volt a tempó. nincs idő megállni, így igazából nehéz maradandót alkotni, maximum csak néhány cool pillanat fog megmaradni az olvasóban (óriási harci fúró!). a karakterek is csak úgy vannak, lázadnak, harcolnak, árulóvá lesznek, behódolnak, egyedül a bolygó királynőjénél érezni némi fejlődést, ahogy az ártatlan kislányból kemény uralkodónő válik... de a legnagyobb nyűgöm talán az, hogy most sem tudtam meg sokkal többet a gazdasági háttérről, mint egy főszálas történet esetén... (remélem a most következő utolsó történetben lesz magyarázat arra, hogy az uralkodó miért teszteli folyamatosan vader-t.) ($$12.06.)

komment

Star Wars -Rebel Jail

2016. december 06. 15:23 - RobFleming

sw-starwars_03.png(Star Wars #15-19) (2016) (írta: Jason Aaron; rajzolta: Leinil Francis Yu, Mike Mayhew)

 

a ’new hope’ és az ’empire...’ közti három évben voltak olyan napok, amikor nem történt semmi igazán világrengető hőseinkkel -na ez a kötet az ilyen napokat ábrázolta... oké, a hercegnő megint egy kicsit életveszélyben volt, de han és luke tényleg csak sodródtak, hogy ők legyenek ezeknek a füzeteknek a comic relief-je (btw, az életkorom miatt elsősorban szinkronnal ismerem a sw filmeket, így elsőre nem esett le, hogy miért poén, hogy ’nerf’-eket szállítanak a falconon, pedig a ’nerf herder’ kifejezést már hallottam párszor -csak ugye magyarul azt szőrös-talpúnak fordították...) leia-ék börtön-kalandjánál legalább volt némi izgalom, meg magasan szállt a girl-power (lehetne még közös kalandja az organa/sana/aphra csapatnak). valamint kicsit moralizálunk is: van-e elég és akarat a lázadókban, hogy győzni tudjanak? elég-e az erkölcsi fölény a siker eléréséhez...? nem mondom, hogy nem voltak szórakoztatóak ezek a füzetek, de azért jó lenne, ha újra a fontosabb napokra koncentrálnánk... (az obi-wan-os külön-füzet most is hangulatosra sikerült, jó belelátni abba, hogy miként támogatta luke-ot a háttérből ben kenobi. vizuálisan is szép volt ez a füzet -viszont elég félelmetesre sikerült a fotó-realisztikus gyerek mark hamill arc...) (persze arra, hogy mi történt az annual-ban, már egyáltalán nem emlékeztem...) ($$12.06.)

komment

Vader Down

2016. december 05. 16:18 - RobFleming

vaderdown.jpg(Vader Down (one-shot), Star Wars #13-14, Darth Vader #13-15) (2015-2016) (írta: Jason Aaron, Kieron Gillen; rajzolta: Mike Deodato Jr, Salvator Larroca)

 

mivel a két fő széria (a.k.a. star wars / darth vader) egy időben játszódik, ezért elkerülhetetlennek tűnt, hogy összehozzák őket egy közös történetre -és szerencsére jason aaron és kieron gillen tényleg összefogtak, és közösen írtak egy összefüggő kalandot, nem csak valami alibi-átívelést adtak el nekünk ’vedd meg ezt a füzetet is! crossover’ címen... és ha már begyűjtötték mind a két sorozat olvasóit, hát igazi mindent-bele kalandot adtak nekik, ahol félelmetes tempóban zúdították a veszélyeket és izgalmakat a hősökre és rosszfiúkra, összegyűjtve a starwars-os dolgok legjavát, ahol az ismerős elemeken épp annyit tekertek, hogy még nagyobb legyen a cool-ság faktoruk (látványos kar-elvesztések! vuki vuki ellen! mon calamari cyborg fénykardokkal!). kicsit én még mindig tartok ezektől a két film közé eső találkozásoktól, mert ilyenkor az jár a fejemben, hogy vajon miért nem kerültek szóba ezek az életveszélyes helyzetek a ’birodalom...’-ban, de most egész jól megoldották azt, hogy hiába van közös füzetekben vader és luke-ék csapata, azért eléggé közvetett a konfrontációjuk (inkább csak névtelen lázadók tömegei bánták a találkozást a sötét nagyúrral)... (ja, igen, eléggé jellem-hűnek éreztem, hogy leia az önfeláldozásig is elment volna, ha ezzel le tudja győzni vader-t -bár persze mindig tudjuk, hogy kiknek kell túlélniük ezeket a kalandokat, így nem aggódunk, inkább érdeklődve figyeljük, hogy honnan érkezik majd a felmentő sereg, vagyis hogyan ássák ki magukat az írók a kelepcékből...) (a képi világról: epic sztorihoz epic látvány is dukál, engem le lehet venni a lábamról a hatásvadász egy-vagy-két-oldalas egész panelekkel. és persze azt is tudom értékelni, amikor a rajzolt arcon tökéletesen megjelenik a színész mimikája.) ($$12.04.)

komment

Kanan -First Blood

2016. december 01. 11:48 - RobFleming

kanan2.jpg(Kanan #7-12) (2015-2016) (írta: Greg Weisman, rajzolta: Pepe Larraz)

 

értem én, hogy a rajzfilm-sorozat jelen-idejéhez akartak kapcsolódni egy kicsit, közben meg kanan személyiségét is mélyíteni akarták, de kicsit feleslegesnek éreztem a minden füzetet nyitó néhány oldalnyi idősíkot, mert nem adtak semmit hozzá az élményhez (az utolsó, teljesen a jelenben játszódó rész meg azért volt csonka, mert még nem olvastam a new dawn című regényt, amihez kapcsolódik) -nem úgy, mint a múlt eseményei... számomra a padawan-ság témaköre mindig érdekes volt, és itt most szépen sikerült mélyebben is beleásni magunkat ebbe, például megtudhattuk, hogy hogyan is alakul ki egy mester/padawan kapcsolat, hogy intuitív módon választják egymást -vagyis valószínűleg az erő dönt erről a meghatározó kapcsolatról is... aztán belevetettük magunkat a háború sűrűjébe, és ismét jól sikerült ábrázolni a jedik és a klónok közti kapcsolatot is, hogy milyen erős kötelék alakulhatott ki a csatatéren köztük, akár baráti viszony is... a ’first blood’ kötetcím gondolom kanan/caleb első ölésére utal, bár igazából sajnos nem ástunk túl mélyre ezzel, hogy a kölyök a haragja felhasználásával a könnyebb (és sötétebb) útra lépett... értem én, hogy egy rajzfilm-sorozat kiegészítője ez a képregény, de azért örültem volna, ha kevésbé rajzfilmes a rajz-stílusa -vagy legalább annak, ha könnyebben megkülönböztethetőek az arcok... ($$11.30.)

komment

Darth Vader -Shadows and Secrets

2015. december 06. 11:53 - RobFleming

darthvader_02.jpg(Darth Vader #7-12) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

áldás és átok, hogy vader-t új szituációkban láthatjuk -jó, mert olyan történetet kapunk vele, amilyet még biztos, hogy nem láthattunk, és rossz, mert szokatlan, és kissé karakter-idegen dolgok történnek vele. mert nem elég, hogy magán-hadserege van, még azt is hagyja nekik, hogy alternatív módon jussanak birodalmi kredithez, aztán meg végig kettős játékot játszik, hogy látszólag üldözi a sajátjait, de közben meg segíti őket -és a birodalomhoz való lojalitás az smafu...? és nem arról van szó, hogy nem tetszik, csak szokatlan. van egy csomó eleme, ami kifejezetten jól működik, szimpatikus az ifjú doktorlány (meg a két kifordított (gyilkoló) droid), jó lenne, ha még visszatérne. és fontosnak tartom, hogy vader komolyan kutat luke után, látjuk, ahogy lépésről lépésre ébred rá mindenre. és végre van egy birodalmi, aki használja az eszét is -ráadásul még ferencjózsef-rajongó is... ($12.03.)

komment

Star Wars -Showdown on the Smuggler's Moon

2015. december 06. 11:51 - RobFleming

starwars_02.jpg(Star Wars #7-12) (2015) (írta: Jason Aaron; rajzolta: Simone Bianchi, Stuart Immonen)

azért azt be kell látnunk, hogy a disney/marvel-nél nagyon értenek a marketinghez -elég volt telekiabálni a netet han solo feleségével, hogy mindenki figyelmét felkeltsék a képregény iránt (bizony, elég egy ilyen ’mítoszgyalázó’ lépés, hogy ne kelljen reklámra költeni, lásd még a női thor esetét, ahol a trollok és ’ősrajongók’ szintén felhizlalták a témát a kellő szintre). pedig ez csak tényleg egy gimmick volt, de legalább kaptunk ismét egy vagány női karaktert, aki tud lőni és nem fél a verbális párbajoktól sem. de úgy tűnik, hogy jason aaron-tól egyébként sem áll messze, hogy a cool-ságot helyezze mindenek felé, mert tulajdonképpen luke képzetlenségének problémáján kívül nincs sok mélység a sorozatban -de nincs is rá igény, főleg, amíg ott vannak azok a jelenetek, amik annyira menők, hogy az ember csak hatalmas vigyorral tudja olvasni őket (lásd: a ’mindenkinek egy fénykardot!’ fejezetet!). és amíg mennek a bunyók meg a menekülések a birodalom elől, egy cseppet sem érdekli az embert, hogy mrs.solo-t csak olvasó-csalogatónak dobták-e be, vagy sem. (ha már van aggodalmam, az továbbra is az, hogy hiába dobálják luke-ok mindenféle jedi-feladatok sűrűjébe, nem edzhetik meg jobban, mint ahogy a felkészültsége állt a birodalom visszavág elején...) ($12.02.)

komment

Kanan -The Last Padawan

2015. december 06. 11:48 - RobFleming

kanan_01.jpg(Kanan #1-6) (2015) (írta: Greg Weisman, rajzolta: Pepe Larraz)

ha van valami, ami nagyon működött az előzmény-trilógiában, az a 66-os számú parancs, azaz palpatine végső megoldása a jedik kiírtására. ez egy olyan igazi dráma, amit érdemes újra átélni, megvizsgálni több szemszögből is -mert a klónok oldaláról is érdekes, hogy lelkileg aztán fel kellett dolgozniuk, hogy olyanok ellen fordultak, akikkel együtt harcoltak már évek óta. bár kanan nevével adják el a füzetet, igazából ez a kissrác lehetne akármelyik padawan, aki túlélte a szörnyű csapást, és valahogy boldogulni próbál a megváltozott világban -miközben kísértik a múlt szellemei. az vár rá, mint általában az utcagyerekekre bármelyik félreeső sárgolyón -talál magának egy simlis mentort, aki kitanítja, hogy hogyan lehet túlélni a félhomályban, a zavarosban. és tulajdonképpen ezzel tudjuk visszakapcsolni a rajzfilmben megismert kanan-hez, aki már profi szinten alkalmazza ezeket a képességeit. és persze nem felejtette el, amit padawanként tanult. ($12.01)

komment

Darth Vader -Vader

2015. november 28. 14:57 - RobFleming

darthvader_01.jpg(Darth Vader #1-6) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

az hogy lehet, hogy itt van minden idők egyik legikonikusabb gonosza -és nem utáljuk, sőt, gyermekien rajongunk érte ennyi év után is? mitől lesz ennyire badass, ami ennyire működik? a hat filmből tudunk már róla szinte mindent (talán veszített is az erejéből, hogy megismerhettük a gyermekkorát is), lehet-e vele újat mondani? azt gondoltam, hogy kieron gillen a járt úton marad, és üldözőbe veteti vader-rel a lázadókat, de szerencsére ő sokkal jobb író nálam, ezért voltak trükkök a kabátujjában. először is köszönöm a disney-nek, hogy komolyan veszik az univerzum-építést, mert a történet elejét és végét szépen összefűzték a másik ongoing sorozatukkal. de a közepe, apám, sorra jöttek a meglepetések... vader magán-hadsereget épít magának, kételkedik a mesterében (hogyne tenné, egy idegesítő pacákot fölé helyez a ranglétrán...), majd felfedezi, hogy az uralkodónak vannak még tervei, hogy a mesterségesen fejlesztett lények sora nem állt meg griveous-nál és magánál vader-nél... csupa bátor vállalás, amik jól sülnek el, az ember kíváncsian falja a füzeteket, mert nem tudhatja, hogy a külső űr következő sarkán túl mi vár még rá. és még azt is megoldották, hogy úgy utalgatnak lépten/nyomon az előzmény-trilógiára, hogy annak a szentségtörő aspektusai nem tolakodnak előre. ($11.28.)

komment

Star Wars -Skywalker Strikes

2015. november 28. 14:54 - RobFleming

starwars_01.jpg(Star Wars #1-6) (2015) (írta: Jason Aaron, rajzolta: John Cassaday)

talán lehetetlen megmagyarázni, hogy mi a nagybetűs ’star wars hangulat’, inkább csak érzi az ember, hogy megvan-e vagy nincs. és kétségtelen, hogy jason aaron és john cassaday valamit nagyon eltaláltak, mert maximálisan hozzák ezek a füzetek ezt az érzetet. és nem csak arról van szó, hogy azokat a hősöket láthatjuk, akiket gyerekkorunkban úgy megszerettünk. vagy hogy ezek az emberek hasonló szituációkba keverednek, mint a klasszikus történetekben (ez nálam inkább hátrány, mert hajlamos vagyok azon morogni, hogy ’nemár, már megint...?’), hanem az összhatás miatt (legtöbbször sikerült még az arcokat is a színészek mimikájához lehető legközelebb vinni). vékony jég ez, hogy a két film közti hézagot töltik ki, mert vannak bizonyos dolgok, amiket nem tehetnek meg, úgy kell izgalmassá tenniük a kalandokat, hogy tudjuk, hogy hova futunk ki. nem könnyű úgy zsonglőrködni a jókkal és a gonoszakkal, hogy ne legyen erőltetett egyikük szerepeltetése sem. és ez a hat füzet alapján ügyes zsonglőrökkel van dolgunk, a kezdő fegyver-gyáras sztori berúgja az ajtót, veszettül pörög és hatalmas móka, az ember élvezettel falja a lapokat, mert szerethető, kalandos, és nagyon-nagyon starwars-os. aztán kicsit leülünk, és végiggondoljuk a dolgokat, kicsit lelkizünk, és aztán már a folytatásra építkezünk. így kell lerakni egy új kezdet alapjait. ($11.27.)

komment
süti beállítások módosítása