(The Wicked + The Divine #18-22; The Wicked + The Divine: 1831 (one-shot)) (2016) (írta: Kieron Gillen; rajzolta: Jamie McKelvie, Stephanie Hans) (eng)

aha, szóval a kötetek címei jól predesztinálnak, a félresiklott harmadik felvonás (’anyagi öngyilkosság’) után most akciót ígér, és akciót is nyújt -nagy mennyiségben... mert kieron gillen végre kihasználja, hogy elképzelhetetlen hatalommal rendelkező isteneket vett kölcsön a világ kultúráiból, így most egymásnak ereszti ezeket az erős túlvilági lényeket, több alkalommal is, frakciókra osztva onthatják egymásra az áldást, mélyítve csak egyre a karmok okozta sebeket... ezzel, hogy összeeresztette a teljes pantheon-t, nem csak a tempóváltást segítette elő, de a plot is megtisztult a mellék-vágányok többségétől, és elkezdtek a szálak egy irányba mutatni -ami által egyre jobban szorulhatott a gonosz nyakán a hurok... illetve... nehéz megállapítani, hogy ki is igazán a gonosz, baphomet most ment át egy komolyan retcon-on, hogy levegyük a válláról a gyilkosságok terhét, ananke meg úgy tűnik, hogy egy nagyobb jó érdekében cselekszik elítélendő dolgokat (én legalábbis arra számítok, hogy a tinikből ifjú felnőtté érő pantheon-tagoknak a nagy finálé előtt tényleg szembe kell majd néznie egy sötét hatalommal). de még az istenként sötét aurát magára öltő laura-nak sem tiszta minden lépése... nincs túlmagyarázva hősnőnk visszatérése, de látunk épp eleget, hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy a második kötet sokkoló befejezése után újra itt van köztünk... de nem hiszem, hogy bármit is túl kéne magyarázni, főleg nem egy ilyen akció-vezérelt kötetben, ahol nagy élvezettel vet bele minket az összecsapásokba (mondjuk egy hatalmassá növelt valkűr-gólemmel), ahelyett hogy kibogozná tettek mögöttes motivációit... (nem a kötet része, de ebben az időszakban jelent meg a sorozathoz tartozó első one-shot is, ami a pantheon 1830-as évek-béli utolsó tetteit mutatta be, és ami hangulatában és képi világában pont passzolt ehhez a szomorkás október-végi halloween-közeli időszakhoz. arra is jó volt még, hogy érzékelhessük, hogy kieron gillen milyen alattomosan játszik a nemiséggel, hogy teljes természetességgel forgatja az isteneket ide-vagy-oda...) (#10.22.)