(1990) (írta: Alan Moore, rajzolta: David Lloyd) (magyarul: Fumax)

anglia a nyolcvanas években nem volt jó hely, a nép ki volt zsigerelve, egy értelmetlen háborúba is belekeveredtek, nem csoda, hogy a tomboló thacherizmus közepén a gondolkodó alkotók nem látták fényesen a jövőt... alan moore ifjú szerzőként nem találta fel a kereket ezzel a disztópikus történettel, de gondosan végigvette magában, hogy milyen lenne, ha egy totalitárius fasiszta rendszer ragadná magához a hatalmat, hogyan hálóznák be az élet minden területét, hogyan gyalulnák le a népet a szokásos szélsőjobbos mocsokságokkal (kisebbségek táborokba gyűjtése és kínzása, álszent vallásosság látszata)... és mit tehet egy nép, ha elhomályosítják a tisztánlátását hazugságokkal, ha állandó félelemben kell élnie? miért nem kergetik el az emberek a rajtuk uralkodó tetveket? -teszik fel ilyenkor azok az emberek a kérdést, akik kellően szerencsések ahhoz, hogy nem kellett még ilyen rendszerben élniük... v egy nagyon érdekes főhős, mert egyszerre nagyon konkrét motivációja van a tettei mögött (bosszút akar állni azokon, akik a koncentrációs táborban megkínozták), ugyanakkor egy eszme megtestesítője is, akinek az a feladata, hogy levegye az emberek szeméről az kötést, hogy megmutassa, hogy egy megdönthetetlennek hitt rendszer is megdönthető. ez utóbbi funkciójához kellenek a szimbolikus tettek, a guy fawkes szerep felvállalása, a név- és arc-nélküliség... régóta mániám, hogy rendbe rakjam az emberek fejében lévő káoszt az anarchiáról, és nagyon örültem neki, hogy moore pontosan érti ezt az eszmét, azaz nem a káosszal azonosítja (mint oly’ sokan mások), többször is beszélteti főhősét a rend-nélküli-rend-ről... bár v a címszereplő, sokszor tűnik el a képregény lapjairól, és átadja a helyét a többi karakternek -akikből számtalan van, mert moore alaposan be akarja mutatni a rendszer romlottságát. viszont az a képessége még nincs meg a szerzőnek, hogy igazán karakteres vonásokkal ruházza fel a mellék-alakokat, ezért néha kell pár panel, hogy az olvasó összerakja fejben, hogy kit is lát épp’ aktuálisan. ebben a rajzolója sem segíti, mert mereszteni kell a szemeket néha a panelekre... de ezek csak apróbb bukkanók, mert egyébként nagyon hatásosan működik az egész történet, tud nagyon mélyre menni amikor a fasiszták bűntetteiről van szó, és folyamatosan dolgoztatja az agyad a gondolatiságával. alan moore könnyedén lépked fel a kedvenc szerzőim közé, nála még az sem zavar, hogy a nyolcvanas évek vizuális világa nem a kedvencem a képregény-kultúrában... (×11.03.)