(1989-90) (írta: Neil Gaiman) (rajzolta: Mike Dringenberg, Malcolm Jones III, Chris Bachalo, Michael Zulli) (borítók: Dave McKean)

lehet, hogy mielőtt a kezedbe veszed a kötetet, még egyértelmű, hogy ki a baba, és ki az, aki babázik, pedig nem így van. kicsit szabadkozik is gaiman az utószóban, pedig felesleges, nem kell egyértelműnek lennie. sőt, még egyenes vonalú történetet sem kell írnia. mert bár egységesebb ez a kötet, mint az előző, most eltűnt álmokat és veszélyes örvényt keresünk, de ugyanakkor nyugodtan lehet kanyarogni és anekdotázni, az is nagyon élvezetes és érdekes (volt itt afrikai mese, hallhatatlan történet, szörnyülködés a sorozat-gyilkosokon, meg szuperhős-parafrázis). van összekötőkapocs, mind a vágyaik beteljesüléséről álmodnak. pedig vágy sokkal veszélyesebb hallhatatlan, mint álom... de máshogy is fonódik össze a nagy egész univerzum, szövődik az utalás-háló, karakterek térnek vissza, egy-egy korábbi mondatnak súlya lesz, ezért nagyon kell figyelni, mert sosem tudhatod, hogy később ki vagy mi lesz fontos. ugyanakkor nem veszett el a játékosság sem, a kedvencem az álomnál elforduló panelek voltak. ...azt hiszem felforgatott bennem valamit az olvasás, félálomban őrült ötletek kavarogtak a fejemben tegnap este. jó lenne leírni őket, mondhatnám, ez minden vágyam... (++09.21.)