(Alias vol.1 #22-28) (2003-2004) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Michael Gaydos, Mark Bagley, Art Thibert) (eng)

egy eredet-sztorit nem lehet félvállról venni, vissza kell menni a kezdetek elé, fájóan felkapargatni a sebeket -és ha kicsit játszani akarunk, akkor lehet mondjuk a képi világgal is megidézni azt az aranykort, amikor hősök sokasága lepte el a popkultúra horizontját (azzal nem is tudom, hogy ki vagyok-e békülve, hogy jessica egy iskolába járt peter parker-rel, azon viszont jól szórakoztam, hogy b.m.bendis húzta előttünk a mézesmadzagot, mielőtt jessica megkapta volna a képességeit). lehet, hogy nem ez a legeredetibb eredet-történet (nem olyan menő, mint ka-zar-é a vadfölddel meg a kardfogú tigrissel), de megteszi, van benne dráma, van benne képesség-felfedezés, és a többi hőssel ellentétben nagyon hamar bekövetkezik benne a bukás is... bár a sorozatból ismerhettük killgrave-et (lehet hogy ott nem volt lila, viszont ezt kompenzálta david tennant vonzereje), de itt a rajzolt verziónál egy kicsit máshogy működött a megbabonázott hónapok drámaisága, máshogy tűnt szemétládának ez az alávaló gonosztevő (pl. más nőket dugott jessica szeme láttára, csakhogy az kívánja őt, wtf?)... a jelenkori összecsapás kellően meglepő lett, viszont a jópofának szánt meta-humor engem kizökkentett az olvasásból -mert oké, hogy az volt a cél, hogy jessica-val együtt mi is a bizonytalanság kétes színei közt vergődjünk, de amikor ilyen durván rugódik ránk a negyedik fal, az nem mindig éri el a megfelelő hatást... a sok lélek-zúzás után jólesett az őszies napsütésben a megnyugvás, a sok szarság után igenis járt nekünk (is) egy kis remény -a noir-nak indult történet egy szebb jövővel kecsegtet, kibújik az árnyékok közül a fényre, és istenemre, jól esik neki... (##02.01.)