(Runaways vol.2 #13-18) (2006, Marvel Comics) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Adrian Alphone) (eng)

aki ismeri brian k. vaughan munkáit, azt tudja, hogy ha ő ráírja a borítóra, hogy valaki meg fog halni, akkor azt komolyan is gondolja... de azért a drámai finálé előtt még rengeteg minden történt -például rászántunk egy kis időt molly-ra, hogy ne mindig csak az jusson eszünkbe róla, hogy buta gyerek-vicceket süt el és folyton elalszik... aztán persze nem felejtkeztünk el a szösziről sem, nem az volt szerencsére megírva neki a csillagokban, hogy boldogan éljen egy távoli galaxisban, amíg meg nem hal... de hát egyébként is visszahúzta volna a szíve, a múlt emlékei, mert a múlt már csak olyan makacs dolog, hogy nem akar az enyészetté válni (uh, ma nagyon bennem van a flow, hogy profin kössem össze a különböző gondolataimat!)... szóval a múltból táplálkozva egy új ellen-csapat jött létre, akik magukkal hoztak egy igazi gonoszt is a múltból -szó szerint... de igazság szerint nem csak az ő tetteik rongálták a csapatot, hanem a túlfűtött hormonjaik is... nem nagyon örültem annak, hogy abból a múltkori ártatlan pusziból ekkora paláver lett, ugyanakkor nagyon szerettem azokat a csöndes perceket, amikor a srácok egészségesen lelkiztek egymással -hálóingben és pizsamában... a következő kötetre maradt a nagy kérdés, hogy ezt a nagy sokk-kal járó befejezést el lehet-e temetni a múltba -az biztos, hogy a hangulatot gyökeresen meg fogja változtatni. (##12.10.)