(X-Force vol.3 #1-6) (2008, Marvel Comics) (írta: Craig Kyle, Chris Yost; rajzolta: Clayton Crain)
csak a vallási fanatikusoktól ments meg uram, kérlek... craig kyle és christopher yost úgy tűnik, hogy nem tudják elengedni a tisztogatókat, akik bár nem égetik a kereszteket, hanem a mellkasukon hordják, és nem a négereket kívánják a pokolra, hanem a mutánsokat, ugyanannyira megvetendő fanatikus csürhe, mint a ku klux klán a való világban... ráadásul halmozódik a sok gonoszság a kötetben, mert ezeknek a megátalkodottaknak van egy ördögi terve a világ fehérre törlésére, amihez nem restek bevetni a hipnózist vagy az űrlény- és jövő-technológiát sem... szegény rahne-t kikölcsönözték a szerzők a factor-ból, és valami hihetetlen mély mocskon húzták keresztül, amiből nem tudom, hogy miképp fog felépülni lelkileg... a szerzőkre jellemző drámai pillanatokból egyébként sem volt hiány, most is kiszaladt a számon egy-két ’hö!’ olvasás közben (mondjuk az összes jelenetnél, amiben fontos szerepet kapott az angyal-szárny)... ha egy csapatba összetereled logan-t, x-23-at és hadiösvényt, akkor ne csodálkozz, hogy véres lesz a végeredmény, de ez most egy kifejezetten fröcsögős kötetre sikerült, amit nem mondanám, hogy bántam... a drámaiság hatását emelték a festmény-szerű képkockák is, ebben a formában kifejezetten jól működnek a horrorisztikus beállítások... nem tudom, hogy örülök-e annak, hogy feltámasztottak egy csomó x-gonoszt (akikhez nekem nem sok közöm lesz az újoncságom okán), de most már kezdek vakon megbízni a kyle/yost párosban, úgyis maguk alá gyűrnek legközelebb is egy-két füzet alatt... (×11.15.)
(Messiah Complex #1, Uncanny X-Men vol.1 #492-494, X-Men vol.2 #206-208, New X-Men vol.2 #44-46, X-Factor #25-27) (2007-2008, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Peter David, Craig Kyle, Chris Yost, Mike Carey; rajzolta: Marc Silvestri, Billy Tan, Scot Eaton, Humberto Ramos, Chris Bachalo)
(Endangered Species #1, X-Men vol.2 #200-201, Uncanny X-Men vol.1 #488-491, New X-Men vol.2 #40-42, X-Factor vol.3 #21-24) (2007, Marvel Comics) (írta: Mike Carey, Chris Yost, Christos N. Gage; rajzolta: Scott Eaton, Mark Bagley, Mike Perkins, Andrea Di Vito)
(New X-Men vol.2 #37-43) (2007, Marvel Comics) (írta: Craig Kyle, Chris Yost; rajzolta: Skottie Young, Niko Henrichon)
(New X-Men vol.2 #33-36) (2007) (írta: Craig Kyle, Chris Yost; rajzolta: Paco Medina)
(New X-Men vol.2 #28-32) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Craig Kyle, Chris Yost; rajzolta: Paco Medina)
(New X-Men vol.2 #24-27) (2006, Marvel Comics) (írta: Craig Kyle, Christ Yost; rajzolta: Paco Medina)
(New X-Men vol.2 #20-23) (2006, Marvel Comics) (írta: Craig Kyle, Chris Yost; rajzolta: Mark Brooks, Paul Pelletier)