(House of M #1-8) (2005, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Olivier Coipel) (magyarul: Kingpin, 2008/2009)

de most komolyan, mi baja van brian michael bendis-nek wanda maximov-val...? oké, értem én, hogy ez a történet egyenes-ági folytatása a disassembled káoszának, csak furcsa, hogy mindig szerencsétlen boszira húzza rá a vizes lepedőt (de ha a nagyobb képet nézzük, akkor sem távolodunk el a magnus családtól)... bár lehet hogy csak egy jó alter-univerzumos sztorit szeretett volna írni, és ahhoz jól jött wanda valóság-torzító képessége... láttunk és olvastunk már sok ilyen ’mi-lenne-ha’ történetet, de ezek nagy többsége disztópikus irányba torzította a valóságot, így üdítő volt látni, hogy magnus-ék álomvilága egy pozitív hely a hősök és gonosztevők jelentős részének (mondjuk azt nem tudom, hogy luke cage mennyit álmodozott arról, hogy a hell’s kitchen-i ellenállás vezetője lesz, tarkóig rasztában). és persze, ahogy az ilyen típusú történeteknél lenni szokott, jó móka felfedezni a változtatásokat, vannak itt menő ötletek, de fontosak az olyan csavarok is, amik magukban hordozzák a drámaiságot (mindig szegény peter parker szív)... ha egy író nem tartós módon tervez az univerzum kifordításával, akkor csak a kitaposott utat követheti -kell valaki, aki meglátja a mirázs hazugságát, és útra kel, hogy minél több embernek nyissa fel a szemét a valóságra, aztán amikor már szépen felduzzadt a csapat, jöhet a csetepaté, és a drámai visszatérés a valóságba... és végig is mentünk ezen az úton, mégsem unta az ember, hogy ismerős panelekből építkezik a dramaturgia, mert ügyesen vannak egymásra pakolva a kockák, és közben még érdekes adalékok is kiegészítik is ismerős ízeket -mert például azért is jó, hogy egy pozitív univerzum alakult ki a varázslat által, mert így meg lehet kérdőjelezni azt, hogy érdemes-e visszatérni a valóságba, ha ebben az álomvilágban ilyen jó élni... jól fokozódik fel a hangulat egész a végjátszmáig, maximum az utolsó csatában csordul kicsit a beleélési faktor azzal, hogy a tökéletlen panelezésnek köszönhetően nem mindig lehet egyértelműen követni az eseményeket. viszont az utolsó szavak kalapácsa így is nagyot tud ütni a szívünkre... és akkor még ott van a levezető füzet is, benne a karakterek sokkjával, és azzal a tudattal, hogy egy jó élet-változatot kellett eldobniuk (és megint peter-ért szakad meg a szív)... (bár kénytelen voltam úgy dönteni, hogy az ágas-bogas x-men részleget kénytelen vagyok (szinte teljesen) kihagyni a listámból, mert végtelenségig nyújtaná az időt, amit a marvel-re szeretnék szánni, de azért most igencsak kíváncsivá tettek azzal kapcsolatban, hogy mihez kezdtek anno az írók ezzel a brutális tizedeléssel kapcsolatban. de hé, erre való a wikipédia, nem...? azzal is tisztában vagyok, hogy számtalan mellékágról csipegethettem volna, hogy jobban megismerjem a mutánsvilágot, de nem hallottam egyikről sem, hogy olyan meggyőzően kihagyhatatlan lenne, szóval nekem ennyi volt a kirándulás ebben a más-világban. illetve, az öreg kapitánnyal még találkozhatunk mindjárt...) (##12.03.)