(James Bond vol.2 #1-6) (2017) (írta: Benjamin Percy, rajzolta: Rapha Lobosco) (eng)

gyanítom, hogy benjamin percy hozzám hasonlóan ifjúkorában kapta el a bond-lázat, így az elmúlt évtizedek alatt magába szívta a sorozat összes kötelező kellékét, aztán azokat egy pedáns kis listába rendezte, így most jól fel tudja használni őket a képregényéhez... ez abból is érezhető, hogy már a síelős coldopen-nél elkapja az embert a megfelelő hangulat, és onnan nem is ereszti a végéig. és szerintem addig nincs is baj azzal, hogy megidézi a nagy elődök ikonikus pillanatait, amíg ilyen szeretettel teljes a hommage... mert itt van a már emlegetett havas kezdés, ami a moore-éra csúcspontjainak állít emléket, aztán jön a halhatatlan henchman, aki magában hordozza odd-job és a vasfogú örökségét. plusz futja néhány gadget-re is a q-ügynökségtől -igaz, csak módjával, mert a költségvetési keret nem engedi a merészebb ötleteket... de az sem véletlen, hogy a 007-es egy titkos kaszinóban mondja el a híres bemutatkozását... viszont mindig furcsa látni, amikor a megkövült dinoszaurusz bond modern dolgok közé keveredik, és most röpködtek a feje felett az ellopott adatok között email-ek meg facebook-üzenetek... és az sem mindig megszokott, hogy egy kompetens nő feszít az oldalán, akit nem hogy nem kell megmenteni, de ő maga menti meg többször is hősünk életét... úgy látszik, hogy japán most menő helyszín az íróknál (lásd még egyel lejjebb felix leiter-nél is), de végülis ki tudok egyezni ezzel a háttérrel -főleg ha van kellő mennyiségű yakuza meg sumós... könnyen olvastatta magát ez a kötet, sodort magával a tempója -sőt, igazából annyira etette magát, hogy majd’ együltő helyemben fogyasztottam, mert ’óh, már csak két és fél füzet, már csak kettő, most már mindegy hány óra van, eljutok a végére’... (#09.01.)