Green Arrow vol.6 #6-11) (2016-2017) (írta: Benjamin Percy; rajzolta: Stephen Byrne, Otto Schmidt, Juan Ferreyra) (eng)

azt veszem észre magamon, hogy amikor egy kötet nem egy nagy egységet sztorit foglal magába, hanem kisebb részekre bomlik fel, akkor nehezen találom meg a kezdő-hangot az íráshoz, mert hiányzik az a vezérfonal, amin elindulhatnék -és most már kijelenthetjük, hogy ez az antológia-szerű második kötet trenddé vált a rebirth sorozatoknál, mint ahogy az is, hogy el-elkalandozunk a fókusszal a hősünkről egy másik fontos szereplőre... jelen esetben emiko, oliver féltestvére emelkedik kulcs-szereplővé az első két füzetben, maga a címszereplő csak flashback-ekben tűnik fel (valószínűleg azért, hogy egyáltalán benne legyen a sztoriban, bár vannak analógiák is az órakirály múltbéli legyőzése és a jelen eseményei között). és ez azért nem baj, mert érdekes háttértörténettel rendelkezik a lány (yakuzákkal súlyosbított családi múlttal), plusz mindig élvezet nézni, ahogy egy törékenynek tűnő kislány seggeket rúg szét vagy az észbéli fölényét is fitogtatja... a japán szál is tetszetős volt, bár azzal mindig vannak bajaim, amikor egy hihető sztoriba egyszercsak bedobnak egy méretes sárkányt... aztán jött a kötet címadó sztorija, amit ha vázolok, akkor azt mondjátok, hogy ezt adjam oda inkább a seagal-filmek írójának, mert a robot-medvéket leszámítva simán passzolna egy (khmmm) szolidabb költségvetéssel készülő akciófilmhez a titkos szigeten gyártott szuper-heroin, amit egy tenger-alatti vasúttal juttatnak el amerikába összeégett arcú rosszfiúk. és az a jó, hogy minden túlzása ellenére működik a sztori -részben az akció-vezéreltsége miatt, részben pedig azért, mert a szívére is kellő mértékig koncentrál: azaz a dinah/oliver kapcsolatra... és annyira üdítő volt a szemnek és léleknek a sok képregényes borongás után csodás pasztell-színeket látni a panelekben, egy kicsit megmártózni nem csak a tengerben, de a romantikában is... a harmadik sztori szervesen kapcsolódott ide a vonat segítségével, csak még feljebb tekerte benjamin percy az akciót. és egy vonat mindig jó helyszín a csetepatéra, mert szűk a tér, és az sem hátrányos, ha közben körülvesz az óceán mérhetetlen súlya... egy picit azért megengedi azt is, hogy a háborúról elmélkedjünk, mert oliver-ék nem csak az életükért robognak előre a tengerfenéken, de a világbéke is az ő kezükben van (valamiért a háború mindig érdekében áll valamilyen hatalmi csoportnak)... (#08.19.)