(X-Factor vol.3 #28-32) (2008, Marvel Comics) (írta: Peter David; rajzolta: Pablo Raimondi, Valentine De Landro) (eng)

a messiás-komplexus elég sok érzelmet felszabadított a mutáns nyomozóirodában, és ennek nagyrészét szerencsére sikerült ránk, olvasókra zúdítani... biztos én vagyok fordítva bekötve a többi képregény-olvasóhoz képest, ugyanis nálam most az akció vette el egy kicsit a kötet élét, sokkal jobban tetszett, amikor még lelkizett mindenki az elején a széthulló csapatban, ahol még mindig nem heverték ki a tagok layla elvesztését, ahol minden egyes távozóval (és új jövevénnyel) újabb-és-újabb hullám drámát lehet duzzasztani. és eközben érezhetjük a mutánsvárosi frusztrációt is, ahol egymás ellen fordultak az egykor különleges képességgel rendelkezők, ugyanis vannak, akiken nyomot hagyott az egykori mutációjuk, így nem sok esélyük van a társadalomba való beilleszkedésre... szóval én még ilyesmiken rágódtam volna, amikor jött egy tiritarka hülyegyerek, hogy mindenféle illúziókat küldjön a hőseinkre, és ezt korántsem találtam olyan izgalmasnak, mint a szerző szerette volna -viszont aztán megint komolyra fordultak a dolgok, és én újra a fedélzeten találtam magam... mert sikerült megint csak drámaian lezárni az x-faktor eddigi tevékenységét a városban (miközben még a holokauszt is ott lebegett a háttérben, mint egy allegória), mindent felégetve maguk körül egy megújított élet felé indultak a karakterek... (×11.14.)