(írta: Rick Remeder, rajzolta: Wes Craig) (magyarul: Fumax, 2019)

rick remeder azt írta az előző kötet utószavában, hogy ennyire önéletrajzi ihletésű művet még nem adott ki a kezei közül, és talán itt a folytatásban még jobban érezni lehetett, hogy tényleg a lelke mélyére túrt, hogy előássa azokat az érzéseket, amik szétfeszítik a mindenkori tinik mindennapjait, a szélsőségesen megélt érzéseket, a magányt és a depressziót, a bipoláris csillogásokat, a folytonos frusztrációt, a haragot és a romantikus érzelmek erősen hullámzó amplitúdióit. és igen, ebbe belefér egy szerelmi háromszög is, ami (szinte) minden oldalnak csak fájdalommal jár -még akkor is működött ez az érzelmi gubanc itt, ha ezt a dramaturgiai fordulatot már teljesen elkoptatták az írók az elmúlt évtizedekben. (de lehet hogy csak azért fogadtam könnyebben, mert maria-val láthatóan toxikus volt a kapcsolat, bár nem hiszem, hogy abban pozitívabb véggel kecsegtet, ha egy yakuza-gyermekkel áll össze az ember nagyokat szexelni...) hogy remeder erősítse a személyes kötődését, ezért telepakolta popkult utalásokkal a füzeteket, hol poszterekről köszön vissza (a) the smiths vagy az erasehead, hol képen (és szövegben) is megidéződik (a) the cure, michael jackson vagy a beetlejuice. sőt, egy jelenetben minden stílus megkapja a magáét, a mopedes mod-ok, a feketére mázolt góthok és a divat-lázadó punkok is... persze azért kő-realizmussal nehéz lenne vádolni egy sztorit, ami ennyire túlpörgeti az erőszakot (és ami ennyire karikatúrába tolja el a vérfertőző/kecskebaszó trailer-park-os létet), de igazság szerint nem sokáig tart a mosolyunk a túlzások miatt, mert a kirobbanóan feszült fináléban megmutathatja mindenki, hogy cseppet sem nevetséges... az utolsó csattanó meg, hát izé, odabaszós cliffhanger, mit ne mondjak... szóval úgy gondoltam, hogy most már a magyar kiadást fogom követni, ha már utolérték az olvasásomat, de egy ilyen befejezés után nehéz lesz megállni, hogy ne nyúljak a tabletem után inkább... (jól megfértek ebben a kötetben a flashback-ek is, a nyitó kötetben nem lehetett minden drámai múltat megmagyarázni, most jött el az idő, hogy végigszoronghassuk marcus és maria sírni-valóan kegyetlen gyerekkorát...) (×05.19.)