(2008-2009, IDW Publishing) (írta: Joe Hill, rajzolta: Gabriel Rodriguez) (magyarul: Fumax, 2018)

gyerekként még sok minden képes fellobbantani a képzeletünket, rácsodálkozunk a varázslatos világra, vagy csak egy takaró alól rettegve lesünk ki a félelmeink kivetülésére. felnőttkorunkra sajnos ez már nagyon megkopik, kiszürkülnek a mindennapok -de azért vagyunk még egy páran, akik őszülő halántékkal is kutatják a régi vibráló érzéseket, akik rááldozzák az időt, hogy aláássanak a sötéten csillogó gyöngyszemekért is... személy szerint engem a horror zsánere sem akkoriban, sem mostanában nem mozgat(ott) meg, persze ha jó környezetbe van ágyazva a kellemetlen rettegés, akkor én is izgalomba tudok jönni. így elég kívülállóként néztem sokáig a nagy lelkesedést, ami a fumax kiadó bejelentése után hullámzott végig a magyar interneten, miszerint kiadják ezt a kötetet (sőt, luxus-kiadást) -aztán egy kicsit rágtam a dolgot, végül minden ellenérzésem ellenére beadtam a derekam, és óh, teremtőm, csodás élményt kaptam jutalomként... pedig joe hill alap-paneleket használ elsősorban, egy tragédiában csonkává lett családot, egy ódon házat, ami megannyi titkot rejt, egy gyerekkorától kezdve lelkileg megnyomorított veszélyes karaktert, egy természetfeletti lényt, aki a megtévesztések mestere (és így bármelyik nép folklór-meséjében is megállná a helyét)... viszont nagyon feszesen vannak összeillesztve ezek a toposzok, amik mellé azért bőven jöttek az izgalmas eredeti ötletek is (elsősorban a kulcsfontosságú kulcsokkal), és az egész egy nagyon erős karakter-építésbe van ágyazva... mert a jó ütemű tempóban van hely a flashback-ekre is, és lehet változtatni a fókuszt is rendszeresen, hogy mindenki lelki világát alaposan megismerjük. eléri a szerző, hogy törődjünk ezekkel a szereplőkkel, még akkor is, amikor a frusztrációik és lelki töréseik miatt nem a legszebb arcukat mutatják felénk, ugyanakkor izgalomban tart azzal is, hogy érezteti, hogy ez csak egy gigantikus történet nagy szelete, amit ismerkedésként megkaptunk itt az elején, hogy rengeteg titok van még eldugva az ódon falak közé... (érdekes ellentét-feszülés érzek aközött, hogy mennyire képes fókuszálni a tinik problémáira (az érzéseikre és a félelmeikre), és aközött, hogy mennyire felnőttesen is van tálalva a sztori -azaz hogy mennyire véres és erőszakos, hogy milyen felnőttesen megy bele a horror-pillanataiba...) (×05.30.)