(2015) (írta: Alexander Freed) (magyarul: Szukits, 2016) (6BBY-3ABY)

a starwars-ban a jedik kecses fénykard-mozdulataihoz és az x-szárnyúak légies táncaihoz szoktunk hozzá, ritkán adatott meg (főleg a rogue one előtt), hogy a háború mocskos oldalával is szembesítsenek minket, az örökké talpaló gyalogság mindennapos gyötrődéseivel a lehető legrosszabb körülmények között... úgyhogy maximális létjogosultsága van ennek a regénynek, amit bár egy játék örvén adtak ki, de csupán marketing-fogásként szerepel a logó a címlapon, más kapcsolódás nincs. maximum a vér-tartalmuk lehet hasonló... szóval minden szinten lemegyünk a felszínre, vállvetve, dacosan küzdünk az egyszerű közkatonákkal, aprókat harapva a birodalmi gépezetbe, távol az ismert hősök misztikus világától (tetszett, hogy még az erőhasználat is egy megmagyarázhatatlan dolog ezeknek a hétköznapi hősöknek), és ez az alul-nézett erős realisztikus felhangokat eredményezett. az eseményeivel is a saját véres küldetését járta, kivéve, amikor szintén alulnézetből mutatta be a hoth-bolygón lezajlott véres birodalmi megtorlást, de arra meg szükség volt, mert ott egy olyan pofont kapott a lázadás, ami után kénytelen volt új taktikák után nézni... az embernek olvasás közben nem is starwars-os előképek villannak be, hanem világháborús filmek -vagy azért, mert a csaták naturalisztikusan vannak ábrázolva, vagy azért, mert úgy belemegy a katona-lélektanba, ahogy a legerősebb háborús filmek szoktak (az alap filozófiai kérdés adott: miért is folyik a harc? mert az egyértelművé válik, hogy nem mindenki a lázadás eszméi miatt fog fegyvert ebben a küzdelemben, vannak, akik csak a háborút ismerik, így magáért a harc miatt harcolnak)... a könyv katonás jellegét erősítik a fejezetek elejére kiírt helyszínek és időpontok is -apropó, ezekre azért is szükség van, mert folyamatosan vissza-visszanézünk egy flashback-re is, valamint azért kapunk birodalmi kitérőket is az alkony század mellé (ez utóbbinál sikerül kihozni a birodalom emberibb arcát is, egy rohamosztagos nő(!) segítségével, aki csak szakmának tekinti a fehér páncél felhúzását, nem megkérdőjelezhetetlen eszmei célnak, a jószívűsége is túlmutat a szokásos arctalan fehér sisakos alakokon)... a szereplő gárda viszonylag sokszínű lett, és organikusan fejlődnek a kapcsolataik a megpróbáltatások alatt (és ezekből bőven kijut, tapintható a nyomás, fájnak az erős birodalmi (ellen)csapások) -és legnagyobb örömömre a magas számú női karakter ellenére sem alakul ki (egyértelmű) romantikus viszony a karakterek között (nem azért örülök ennek, mert egy jég-bolygó van a szívem helyén, hanem mert egy ilyen maszkulin történetbe nem illett volna egy ilyen típusú mellékszál)... először nem voltam kibékülve azzal a váltással, amikor a főhőst előreléptették, mert így nekünk olvasóknak is kicsit hátrébb kellett húzódnunk a harctérről (mondjuk pont erre az időre esett, amikor a harcok egyébként is vázlatosabb leírást kaptak, mert a birodalom pedánsságára épülő terv része volt a sok kisebb rajtaütés), de aztán a végére még egyszer alábukhattunk egy véres csata kegyetlen sűrűjébe... érezhetően fekszenek nekem ezek a fő starwars vonalaktól messzebb eső, földhözragadtabb, emberibb történetek az univerzum mocskosabb szegletéből -most sem került nagy erőfeszítésembe araszolni előre a mondatok lövészárkain keresztül... (##06.17.)