(Y: The Last Man #11-17) (2003-2004) (írta: Brian K. Vaughan; rajzolta: Pia Guerra, Paul Chadwick) (eng)

megváltozna-e a sorozat dinamikája, ha nem yorick lenne az egyetlen utolsó férfi? majdnem megtudtuk ezt, mert a hím-gyilkos himlő (uhh, bocs, szóvicc-halál) az űrbe nem jutott fel, úgyhogy a nemzetközi űrállomáson is életben maradtak ketten -csak onnan meg nem egyszerű lejutni... persze hősünk nem sokáig örülhetett annak, hogy a gyengécske vállairól lekerül a hatalmas teher, mert hát maradni kellett a koncepciónál, egy férfi, egy majom, nincs apelláta (esetleg csak a nyitva-hagyott kérdés, hogy az űrben nemzetközi összefogásban fogant gyermek szebbé teszi-e a jövőt)... yorick egyébként nincs túl jó formában a kötetben, szakállal fejezi ki a rosszkedvét a kötet elején, minden megszólalásában elejt egy cinikus popkult utalást, majd lefertőtlenítik, elfogják és megszégyenítik, mint szabadulóművészt... nyitottabbá vált a történet, hogy kicsit szélesebb látószögünk nyílt a kulturálisan sokszínű gárda segítségével (még arra is figyelt bkv, hogy az oroszok következetesen kozmonautát mondjanak az űrhajósokra), de szerintem az is jó ötlet volt, amikor két füzet erejéig félretettük a főhősöket, hogy kicsit betekintsünk egy másik mikroközösség életébe és gondolkozás-módjába is -és hát a választott színházi közeg arra is jó volt, hogy meta-utalásokkal görbe tükröt állítson magának a szerző, akár azzal, hogy felfedi az előképeit (pl. mary shelley regényét), akár azzal, hogy a darab közönségének reakcióiba beépíti az olvasói reakciókat (magyarul azt a folyton felvetődő problémát, hogy szexre vágyó hordaként van ábrázolva a nők egy csoportja a képregényben)... (##03.02.)