(The Wicked + The Divine #1-5) (2014) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Jamie McKelvie) (eng)

a rajongóik szemében a popsztárok valóságos istenek -miért ne lehetne ezt az alapigazságot továbbgondolni azzal, hogy ténylegesen isteneket öltöztetünk flitterbe és teszünk reflektor-fénybe...? kieron gillen-t a darth vader óta bírom, tetszett az alapötlete is a 90 évente reinkarnálódó istenekkel, az image comics is garancia a minőségre (és a káromkodás/vér/szexualitás szentháromságra), így nem lőhettem nagyon mellé azzal, ha bevállalom ezt a sorozatot -és nem is kellett csalódnom... bár nem túl forradalmi ötlet, hogy egy külső szemlélővel dobnak be minket a nyúl üregébe, ennek ellenére jól működik, hogy egy emberi karakter a vezetőnk, mert így mi is kapkodhatjuk a fejünk vele együtt az isteni játszmák közepén... és néha bizony szédítő tempóban kanyarog a fejünk, mert (szerencsére) nincs túlmagyarázva a mitológia, komótosan épülnek fel az alapok, ugyanakkor nagyon hamar a bonyodalmak kereszttüzében találjuk magunkat, úgyhogy a tempóra igazán nem lehet panasz. de főleg az utolsó füzetben pörög fel igazán minden, a hatalmi harcok valóságos küzdelemmé forrósodnak, mjg hősnők az önfeláldozás szélére sodródik -és aztán arcul-csap egy hirtelen halál-eset, aminél az ember először felhúzza magát, mert az addigi legerősebb és legszórakoztatóbb karakternek gondolta az áldozatot, aztán belátja, hogy igenis kijöhet jól még az író ebből a fordulatból, mert új dinamika alakulhat ki a megváltozott felállásból... nem csak a sztorival, de a körítéssel is elégedett vagyok, különösen a kissé művészieskedő panel-használattal, de hé, nagyhatalmú pop-istenekről van itt szó, a művészkedés hozzátartozik az imidzshez... (#10.14.)