(Star Wars: Darth Maul -Son of Dathomir #1-4) (2014) (írta: Jeremy Barlow, rajzolta: Juan Frigeri)

darth maul annyira túlélő-típus, hogy az ő képregénye az egyetlen, ami a dark horse kiadványai közül ma is a hivatalos kiterjesztett univerzum részének számít... de természetesen nem az elpusztíthatatlan zabrak az oka annak, hogy kánonnak tekintik ez a történet, hanem az, hogy (a) the clone wars rajzfilmhez írt forgatókönyv alapján készült -és ha az a sorozat része maradt a nagy egésznek, akkor logikus, hogy ez is túlélte a disney nagy purgálását... (sőt, azóta a marvel is újra kiadta, csak hogy egyértelműsítsék a helyzetet) és igazából a hosszas felvezetésemmel el is árultam, hogy mi a képregény legnagyobb problémája -hogy 1. nem egy önálló alkotás, és 2. hogy egy másik médiumhoz készült vázlatok alapján lett létrehozva. mert aki nem ismeri a rajzfilmet, az nagyon sok mindent nem fog érteni, annyira építkezik az ott vezetett dathomir-i szálakra, a vázlatossága meg talán a felületességén érhető tetten, hogy kapkodva szaladunk végig a négy füzeten. kicsit egyébként azt éreztem, hogy az volt a cool koncepciójuk, hogy összeeresztik a prequel-korszak ikonikus gonoszait -ééés ezzel el is fogyott az összes ötletük... de igazságtalan vagyok, mert azért szépen bővítették maul háttér-történetét az akció-jelenetek közben is -és igenis cool dolog látni azt, ahogy összecsap maul, dooku, sidious, griveous és talzin anya... a rajzok ’okék’ voltak -azt kicsit sajnálom, hogy az űrcsatákat nehéz papíron olyan intenzíven visszaadni, mint mozgóképen, de sebaj, mert dúdoltam olvasás közben némi starwars-os zenét, és majdnem meglett a kellő hangulat hozzájuk... (#05.03.)