(Knights of the Old Republic #47-50) (2009-2010, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller, rajzolta: Brian Ching) (eng) (3963 BBY)
oké, tudtam, hogy ez az utolsó kötet a sorozatból, de nem gondoltam, hogy john jackson miller ennyire össze akarja húzni a korábban történteket egy igazi fináléba... mert másról sem szólt ez a kötet, minthogy felfedésre kerültek a múlt titkai (akár olyan eddig el nem mesélt mellék-szálak is, mint hogy gryph-ék miként menekültek meg a lebombázott bolygóról és lettek a köztársaság hősei), valamint egy nagy csavarral azt is elérte, hogy sok mindent átértékeljünk a korábbi füzetekből. és közben mindenki benézett, aki fontos volt korábban, még egy elcsent sith ereklyének is lett szerepe a végjátékban, és összekötöttük az összes félbehagyott szálat jarael életével kapcsolatban is... a rég látott demagol-ra vetült a legérdekesebben a fókusz itt a fináléban, ahogy megértettük a korábbi motivációit a jedik boncolására, ahogy jelentőssé vált a szerepe a végjátékban... kifejezetten élveztem ezt a masnit, amit a szerző kötött ide a végére, ahogy egy mozgalmas finálé után nyugodtan utunkra engedett minket olvasókat is (bár azért kicsit ráncoltam a homlokom, hogy középtájon narrációval tette nehézzé a kötetet -azt értem, hogy sok infót kellett átadni, hogy mindenki megértse az összefüggéseket, de lehetett volna ezt elegánsabban, képregényesebben is megoldani talán)... (zayne carrick-re még egy kaland vár, egy képregény-minisorozat, azonban engem most nagyon elbizonytalanítottak a netes kritikák, mert a legtöbben azt mondják, hogy az a sztori fényévekre van attól a színvonaltól, amit ebben a fő szériában megszokhattunk, így nyugodtan ki is hagyható az olvasási listából -úgyhogy ne lepődjetek meg, ha a délutáni szunyókálásom után tényleg úgy ébredek, hogy inkább továbblépek a régi köztársaságba tett utazásomban, minthogy arra pazaroljak másfél-két órát, amit nagy valószínűséggel nem fogok élvezni...) (ismeritek a bechdel-tesztet? az a lényege, hogy egy adott műnél azt vizsgálja, hogy van-e két női szereplő benne, azok beszélnek-e egymással, és a párbeszédben esik-e szó a férfiakon kívül másról is. azért villant most ez be, mert jarael és chantique verbális összefeszülésénél csak és kizárólag egy férfiról, zayne-ről tudtak beszélni...) (×04.19.)
(Knights of the Old Republic #42-46) (2009, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Ron Chan, Bong Dazo, Brian Ching) (3963 BBY)
(Knights of the Old Republic #36-41) (2008-2009, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Bong Dazo, Dean Zachary, Brian Ching) (3963 BBY)
(Knights of the Old Republic #29-35) (2008, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Bong Dazo, Alan Robinson, Brian Ching) (3963 BBY)
(Knights of the Old Republic #25-28) (2008, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller, rajzolta: Scott Hepburn) (3963 BBY)
(Knights of the Old Republic #19-24) (2007, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Bong Dazo, Dustin Weaver) (3963 BBY)
(Knights of the Old Republic #13-18) (2007, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Dustin Weaver, Brian Ching, Harvey Tolibao) (3963 BBY)
(Knights of the Old Republic #7-12) (2006-2007, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Dustin Weaver, Michael Heisler) (3964-3963 BBY)
(Knights of the Old Republic #0-6) (2006, Dark Horse Comics) (írta: John Jackson Miller; rajzolta: Brian Ching, Travel Foreman) (3964 BBY)