(Daredevil vol.2 #116-119, Daredevil vol.1 #500) (2009, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: David Aja, Micahel Lark, Stefano Gaudiano) (eng)

van-e kiút a múlt bűnei elől? jár-e mindenkinek a megváltás, a megtisztulás, a boldogság? wilson fisk számtalan alávaló dolgot követett már el életében, minden elé helyezte a hatalom iránti vágyát, ám most félreállt, és csendesen gyászol. nem akar visszatérni, nem akar újra vezér lenni, megtalálta a boldog kis szigetét. de ed brubaker még ezt is elveszi tőle... a magával-ragadóan hangulatos spanyolországi kezdés után még egy fél füzetet kell várnunk, hogy az álruhás címszereplőnk feltűnjön a paneleken, de igazság szerint nem is hiányzik a vörös ruha, amikor nincs a képen, pont az az erőssége még mindig ennek a sorozatnak, hogy a hős emberi esendőségét épp annyira hangsúlyozza, mint a verekedési képességeit... érdekes az alapfelállás azzal, hogy a nemeziseknek szövetkezniük kell egy nagyobb gonosz ellenében, és a murdock-fisk kézfogás persze egészséges konfliktusokat is szül (főleg foggy kifakadása erős) -de persze az alvilági oldalnak eszében sincs tisztességesen játszani, és betartani az egyességet... épülő feszültségen és természetesnek ható párbeszédeken át jutunk el a végkifejletig, a korábban már belengetett nagy fordulatig -mert ed brubaker egy lehetetlen szituációban vette át brian michael bendis-től az írást (’matt murdock börtönbe kerül, tessék ed, ezzel kezdj valamit!’ (sátáni kacaj)), úgyhogy ő is egy tőr-döféssel felérő új statusquo-val adta át a stafétát az utódjának (’matt murdock, mint a kéz feje! heheh, jó munkát!’)... én viszont borzasztóan sajnálom, hogy mr.brubaker ezzel a kötettel letette a lantot, mert nagyon szerettem elmerülni a pokol-járásában, ahol épp annyira voltak fontosak a háztetőkön való ninjás verekedések, mint az igazi gyomorba-maró lélek-vájkálások. és azt is borzasztóan sajnálom, hogy ennyire lehúzza mindenki a folytatást, mert matt murdock annyira a szívemhez nőt az évek során, hogy eléggé a lelkemre tudom már venni, ha méltatlanul bánnak vele -így azt hiszem az a jó döntés, ha egy időre elszakadok a pokol konyhájától, nem erőltetem az olvasást addig, amíg a közhangulat meg nem változik (és nem arról van szó, hogy ennyire befolyásolható vagyok mások által, elég riasztó az is, amiket a kritikákból ki tudtam mazsolázni a shadowland-es sztoriról. meg egyébként is, kinek van kedve csalódni?)... (×05.04.)

(Daredevil vol.2 #111-115) (2008-2009, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Clay Mann, Michael Lark, Tonci Zonjic, Stefano Gaudiano) (eng)

hát valahogy így kell összepárosítani a daredevil történetek két nagy erősségét: a magánélet hangsúlyosságát és a ninjákat... először kicsit bűntudatot éreztem, amiért vonzónak találtam a gondolatot, hogy dakota és matt fizikailag is közel kerülhetnek egymáshoz (hisz’ hősünk egy mentális problémákkal küzdő nő férje), aztán egy múló pillanatig soknak éreztem a megcsalás körül kialakult drámát, de ed brubaker persze tudta, hogy mire akar kilyukadni ezzel az újabb lelki sebbel, amit matt-nek (ismét) el kellett szenvednie, és a végére pozitívan jött ki ebből a szálból is... ugyanígy nézhetünk a távol-keleti horizont felé is, mert a cím azt sugallta, hogy kapunk egy gonosz-klónt, aki csak azért van, hogy összeakaszkodjon az ördöggel, de hamar túllépet ms.célpont ezen a szerepen, még ha abban túl sok meglepő nincsen is, hogy a kéz-nek már megint benne van, khmmm, a keze a dolgokban... (érdekes, hogy a történet-folyam írói mennyire túl akarnak lépni a daredevil-hez tartozó alap-elemeken, hogy tovább akarják őt lökni a pokol konyhájának tetőiről, így vált brian michael bendis alatt az alvilág vezetőjévé, és így talált neki most brubaker egy újabb karrier-célt...) (×04.29.)

(Daredevil vol.2 #106-110) (2008, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, Greg Rucka; rajzolta: Paul Azaceta, Michael Lark) (eng)

ki kellett mozdítani matt-et abból az idegállapotból, amibe az elmúlt időszak szarságai miatt került -és ehhez ed brubaker (és aktuális tettestársa greg rucka) segítségül hívta a legkacérabb szeretőjét: a krimit... oké, előtte még áthúztunk magunkat egy füzeten, ahol a dühvel átitatott depresszió összes tünetét megvizsgálhattuk, különböző szemszögekből (ben ulrich ilyenkor mindig jól jön, mint morális iránytű), de aztán matt-nek sikerült annyira kitisztítania a fejét, hogy érdekelni kezdje egy ártatlan élet megmentése... bár mondhatjuk, hogy láthattunk már ilyen nyomozós sztorikat, számolatlanul, akár a tévében, akár a batman-füzetek tájékán, de itt is jól működött, ahogy a rejtély-központúsága összefogta a szálakat, ahogy felsejlettek egy tönkretett élet mögött a hatalommal való visszaélés és a korrupció rothadó szálai... és nem csak az volt a jó, ahogy matt megtalálta magában a tüzet arra, hogy ki akarja deríteni az igazságot, de hű magánnyomozója, dakota north is csilloghatott, mint erős és okos nő, aki a (szó szerinti) pofonok ellenére is egy bulldog kitartásával megy előre, ha szagot fogott (és gondolkozás nélkül teremti le az önsajnálatba burkolózó barátját is) -pedig szegény lánynak nem is kellene egy marék jéggel hűtenie a feldagadt száját, mert választhatott volna egyszerűbb életet is, de ő nem akart csupán egy szép (és üres) pofika lenni... a fenegyerek életének ezen pontján nagy szükség volt egy ilyen sztorira, ahol ki lehet futtatni pozitív hangulatúra a befejezést, ahol egy apró mosoly is megjelenhet a túl sokat megélt matt murdock arcán. (×01.03.)

(Daredevil vol.2 #100-105) (2007-2008, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Michael Lark, Marko Djurdjevic, John Romita Sr., Gene Colan, Bill Sienkiewitz, Alex Maleev, Lee Bermejo, Paul Azaceta) (eng)

ha gonosz lennél, és valaki olyan életére törnél, aki már több fontos nőt is elveszített korábban, azt vajon mivel tudnád térde kényszeríteni...? mr.fear-ben nem a maszkja félelmetes (sőt), hanem az a hidegség, ahogy véghezviszi a nagy tervét, hogy az ősellenségének tartott matt murdock-ot megtörje. és mondhatjuk, hogy pont ezért veszélyes, ha egy szuperhősnek van magánélete is, mert a szerettei folytonos fenyegetettségnek vannak kitéve, ugyanakkor tényleg hatással van rád, az olvasóra is, ahogy elszörnyedve látod, hogy (jelen esetben) ed brubaker min húzza keresztül szerencsétlen milla-t. és ezúttal egy pillanatig sem érzed azt, hogy majd megkönnyebbülhetsz a végén, mint ahogy a vérző szuperhősökről tudod, hogy előbb-vagy-utóbb fel fognak állni a padlóról és győzedelmeskednek -nem, itt egy ember élete örökre tönkre lett téve egy értelmetlen bosszú miatt... matt nem is úgy reagál, ahogy a konszolidált szuperhősöktől megszokhattuk, a sarokba hajítja a moralitás utolsó fátylait is, és csonttörő módon halad előre, hogy véget vessen ennek az őrületnek (még a maszkja nélkül, a bíróságon sem tudja türtőztetni magát)... az ember nem jókedvében olvas fenegyerek történeteket, mert nyomasztóan tudnak ezek a borzalmak rátelepedni az élményre, ugyanakkor meg talán mindenkinek szüksége van arra, hogy néha összetörjék a lelkét kicsit -nagyon... (csak mellékesként kaptunk némi alvilági banda-harcot is, csak hogy egy kicsit kapcsolódjunk a korabeli fő irányvonalhoz is, ahol már láthattuk, hogy a hood irányítja a dolgokat a sötét sikátorokban.) (a 100. számba kötelező mindig valami visszaemlékezést csempészni? igaz, itt meg lettek indokolva a bevillanó régi képek matt hallucinációival, kár hogy nem sok újdonságot tartalmaztak, csak a szokásos dd témákat, idősebb murdock-ot, célpontot, elektrát és persze a legjobban vérző sebet: karen-t.) (hmmm, egy ilyen komor sorozatba elhelyezni egy inside-joke-ot? a taxi tetején annak az oceanic airlines-nak a reklámja bukkant fel, akiknek a repülőgépe lezuhant a lost című sorozat nyitányában.) (×01.02.)

(Daredevil vol.2 #94-99) (2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Lee Weeks, Michael Lark) (eng)

szóval itt az ideje, hogy utánakeressek, mennyi tanulmány készült már arról az utálatról, ami a képregényírók-és-szerkesztők irányából árad a párkapcsolatok és különösen a házasságok irányába... és ha igazán át akarjuk érezni, hogy milyen feleségnek lenni a marvel univerzumban, akkor ez a tökéletes olvasmány, mert ebben a kötetben sokszor mrs.murdock, azaz a vak milla szemszögéből nézhetjük az eseményeket (már ha élhettek ezzel a morbid fordulattal). és át tudjuk érezni, hogy aggódik a férje miatt, aki minden éjszaka másokért kockáztatja az életét, tudjuk jól, hogy milyen szenvedés lehetett neki átélni az elmúlt időszak megpróbáltatásait, és még azt is megértjük, hogy érzékenyebben reagál egy nőre, aki akaratlanul is komoly befolyással bír a férfiemberekre... de ez még nem elég ed brubaker-nek, szegény nő még egy étterembe sem mehet el nyugodtan a férjével, mert egy őrült ott is rájuk talál, aztán még kap is pár pofont, és végül egy szál semmiben le is dobják egy tetőről... matt-nek nem csak ezzel a magánéleti csomóval kell megküzdenie, hanem a már emlegetett őrülttel is, egy önmagából kifordult régi baráttal, aki kifejezetten nagyokat tud ütni, ennek ellenére a régre nyúló kapcsolatuk miatt önmagától is meg kell próbálnia megmenteni... részben talán könnyebbséget jelent, hogy a hell’s kitchen-i rendőrök elnézőek a helyi hősükkel szemben, mert ők pontosan tudják, hogy mennyire fontos szerepe van a környék megtisztításában, viszont az utóbbi idők fenegyerek-ínsége meg felbátorította az összes mocskot, akik most rászabadultak az utcákra, úgyhogy mindig esemény-teli az éjszakai műszak. de könnyű meglátni azt is, hogy az eseményeke összefüggnek, hogy megint van valami igazán alávaló gonosz, aki a háttérből irányítja ezeket az eseményeket... lélek-rágás, narrációval fedett akciók, fokozódó feszültség -ja, és azt ugye mondtam már, hogy mennyire ördögien ért brubaker a cliffhanger-ekhez...? (×01.01.)

(Daredevil vol.2 #88-93) (2006-2007, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: David Aja, Michael Lark) (eng)

az előző kötet szívdobbantó befejezése után foglalkoznunk kellett foggy nelson-nal egy kicsit, úgyhogy a nyitányt rá is szántuk -egy eléggé nyomasztó füzet erejéig, amit eléggé szétvetett a tehetetlenség, ahogy foggy próbálta elérni az ismerőseit, hogy tudassa velük, hogy él (david aja erőteljes ceruza-vonásait nagyon feldobta a piros szín meghatározó jelenléte)... aztán jött a fő attrakció, amiben matt james bond módjára turnézta végig európát -igaz, a brubaker-i hagyományokhoz mérten nem a kém-történetek voltak a minta-adók, vagy legalábbis most is teletömte noir-vonásokkal a sztoriját (van nyomozás, kemény kikérdezésekkel sötét sikátorokban; van femme fatale, aki összezavarja a hős fejét; van hentchman, aki a testi erejével majdnem felülkerekedik a hősön; és van egy mastermind a háttérben, aki bármilyen szálat meg tud mozgatni, hogy elérje a célját)... igazából mondhatjuk azt, hogy kellett ez a kötet, hogy brubaker vissza tudjon állítani sok elemet, amiket bendis-szel karöltve félreraktak az utóbbi időben -mert nem lehetett matt feje körül örökké a wanted felirat, mint ahogy wilson fisk-ket sem rejtegethették örökké a rácsok mögött. és ez utóbbitól lesz igazán mélysége a fordulatnak, mert matt-nek a lelkére kellett venni azt a terhet, hogy mostantól a vezér összes elkövetett tettéért felelősséget kell vállalnia... a végén nagyon jó érzés volt látni matt mosolyát, ahogy összeölelkezett a legjobb barátjával, ugyanakkor a tönkrement életek sötét drámájának felhői még mindig hosszú árnyékot vetnek a new york feletti égről... (##12.23.)

(Daredevil vol.2 #82-87) (2006, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, rajzolta: Michael Lark) (eng)

lehet hogy közelebb kéne helyezni egymáshoz a borítón a ’félelem nélküli ember’ alcímet és ed brubaker író nevét, mert megérdemelné, hogy ő is megkapja ezt az állandó jelzőt azért, amilyen kíméletlenséggel vette fel az elődje által eldobott fonalat... még úgy is, hogy igazán nem akart újítani, noir-ba mártja ő is a hangulatot, végig morog a narráció, sötét és nyálkás minden -sőt, a panel-rendezéssel is visszább lép egy korszakot azzal, hogy sok helyen a klasszikus kilenc-paneles felállást alkalmazza. és persze ő sem hagyhatja nyugodni a főhősét, lelki és fizikai terroron húzza keresztül, mindent elvesz tőle, hogy igazán mélyen magába kelljen néznie (a ’minden’-be beletartoznak az utolsó még élő szerettei is)... kihasználja a helyzetet, amit örökül kapott, és belepréseli ebbe a hat füzetbe az összes börtön-toposzt, amik eszébe jutnak az embernek a rács mögötti életről. kíméletlen és nyomasztó a környezet, a szituáció, ezért egyfelől megterhelő olvasni, másrészről viszont olyan magas színvonalat képvisel, hogy az ember nem akarja elengedni, amíg az utolsó, sokkoló relevációval kecsegtető oldalig el nem ér... de előtte is akadnak már jól működő csavarok az úton, a rejtélyek is megfelelően gördülnek előre, hogy végig izgalomba tartsa az agyunkat is, miközben legyalulja a lelkünket... (hehe, olyat se láttam még, hogy egy író bocsánatot kér az egyik fordulatáért egy utószóban...) (ha brubaker miatt nem is aggódtam, azért gyanítottam, hogy alex maleev rajzai után nehéz lesz bármelyik művésznek felpróbálnia ezt a cipőt, de michael lark jó munkát végzett, jól illik az ő stílusa is a koncepcióhoz, még ha kevésbé egyéni is, mint maleev zsenije.) (##12.14.)

(Captain America -The Winter Soldier, vol.2 (Captain America vol.5 #8-14) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Steve Epting, Michael Lark, Lee Weeks) (magyarul: Hachette, 2018)

így utólag már be kell látnom, hogy hiba volt mindenféle okoskodó alakokra hallgatnom az interneten, inkább mehettem volna a saját fejem után, mert egyben kellett volna elolvasnom a tél katonája teljes történetét, nem így kettétörve az egységes ívét (ráadásul most küzdhetek a szavakkal, hogy a második részről is tudjak írni néhány értelmes mondatot)... szóval teljessé vált bucky története, egészen a kapitánnyal való első találkozásától a közelmúltig kaptunk szemelvényeket az életéből, főleg azokról a sötét időkről, amikor a hidegháború alatt bevetették őt a szovjetek a titkos akcióikban. és ezek miatt át tudjuk érezni azt, hogy milyen piszok nehéz lesz felülírnia az agymosása káros hatásait, hogy újra a jó oldalhoz tudjon majd tartozni... és átérezzük a kapitány dilemmáját is, aki lelöki a róla alkotott tökéletesség szobrát a talpazatáról azzal, hogy kétségek gyötrik, hogy ennyire heves érzelmekkel ragaszkodik ahhoz, hogy bucky-ban még ott él a régi jóság (a hathatós szovjet kezelések alatt is)... abban is hasonló maradt ez a hat füzet az első kötethez, hogy a kizökkent idő itt is meghatározó a narratíva szempontjából, folyamatosan ugrálunk napokat/évtizedeket előre-hátra, de pont annyira van csak megcsavarva az időrend, hogy ne legyen zavaró... (nem akartam megtörni a mutánsvilág kötetet plusz betoldással, úgyhogy átvezetésként itt olvastam el azt a füzetet, ahol a kapitány öregen tengeti a mindennapjait magnus-ék álom-birodalmában. de úgy tűnik, hogy csak a mutánsoknak jár álomszerű élet ebben az utópiában, mert steve-nek is tönkremegy az élete azok után, hogy nem fagy bele a jégbe, hanem végigéli a hidegháborút -és a felesége elhidegülését is... egyszer-használatos alter-történet volt ez, néhány okos gondolattal (a mccarthy-bizottság nem csak a komcsikra szállt rá itt, hanem a mutánsokra is).) (##12.04.)

(Captain America vol.5 #1-7) (2005, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Steve Epting, Michael Lark, John Paul Leon) (magyarul: Hachette, 2018)

annak csak örülni lehet, hogy a russo testvérek (és a tehetséges forgatókönyvíróik) feldolgozták ezt a képregény-alapvetést mozgókép formába, mert nekem a mai napig az egyik személyes kedvencem az a film a marvel sorból, ugyanakkor kicsit szomorkodhatok is itt későn érkezőként, hogy nem tudtam szűz szemmel kézbe venni a kötetet, a megjelenése idején komoly hullámokat vető fordulat nem csaphatott homlokon így... egyébként azért bátorkodtam a filmmel előhozakodni, mert maga a képregény is nagyon film-szerűnek érződik, a rajzok úgy vezetik a szemet, hogy könnyű fejben mozgóképpé transzformálni... de maga a dramaturgia is kellően filmes, a rosszfiúval nyerünk egy első betekintést, majd több szálon következik be a fenyegetés -sőt, még a beiktatott visszaemlékezések sem idegenek a mozitermek világától... apropó, ezektől a flash-ektől érzi azt az ember, hogy jó beugró-pont ez a kötet a kapitány világába, mert ed brubaker szépen feleleveníti velük a világháborús múltat, de ha a jelent nézem, már nem biztos, hogy olyan határozottan nyomnám egy újonc kezébe a kötetet, mert esetleg nehezebben értené meg steve zaklatott lelki állapotát (vagy mondjuk a sharon carter-rel való összetett kapcsolatát)... bár talán hasonlóan magával ragadná az olvasás, mint engem, és akkor könnyen átsiklana az ilyen apróbb bukkanókon... (a fő sztori cliffhanger-ét még egy füzettel tetéztük, mert azt még brubaker sem engedi meg magának, hogy csak úgy megöljön valakit steve rodgers múltjából, így egy szívszaggató históriában mesél egy elátkozott karakterről -és eközben ügyesen magyarázza ki az ötvenes években megjelent kapitány-történetek kontinuitás problémáját is.) (hupsz, tényleg, kontinuitás! valahogy nem igazán tud zavarni, hogy nem sikerült tökéletesen eltalálni az időrendet, és nick fury úgy parolázik itt, hogy közben eltűnve kéne lennie a secret war vége szerint -de azért most feltúron megint a netet egy jobban működő időrendért...) (##11.27.)