(Paper Girls #26-30) (2019, Image Comics) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Cliff Chiang) (eng)

az előző kötet végén szét lettek dobva a csajok az idősíkok négy sarkába, így most nem lehetett olyan egységesre felhúzni a kötetet, mint az előzőket -viszont bkv van annyira őrült, hogy erényt kovácsolt ebből a daraboltságból, leginkább abban a füzetben, ahol szó szerint minden lapon páthuzamosan vitte előre a négy különböző szálat... hogy tökéletesen kitisztult-e az időutazós timey-wimey meg a nagy háború a végére? nem teljesen, de igazából én például nem is akartam megérteni a nagy összefüggéseket, nekem a négy főszereplőnk (és a köztük lévő kapocs) volt a lényeg mindig is. és szerencsére maga a szerző is így érzett, bevallottan nem akart csimbumm finálét (ezen élcelődött is az egyik párbeszéd-buborékban), egy csendes és intim befejezéssel akart elküldeni minket az utunkra, ahol a csajok megkapják az örök barátságot, csak egy kicsit kevésbé őrült formában, mint ahogy mi megkaptuk velük korábban... (némi filozófiai és vallás-elméleti kérdés is megfért a popkultúrális utalások között, nem mondhatjuk, hogy bkv parlagon hagyná az agyunk a dimenziók közti nagy rohanások közepette...) / még ha nem is vált soha a kedvenc brian k. vaughn írásommá ez a sztori, szokásosan erős írás jellemezte ezt a művét is, ami az összetett őrületével arra ösztönöz, hogy egyszer majd újra nekiessek, hogy minden mozaik-darabot figyelmesebben a helyére illesszek. úgy lenne illendő, hogy akkor már papír-alapon csodáljam a vibráló pasztel-neon színeit, csak az a baj, hogy ha megrendelem az angol köteteket, akkor biztos, hogy egy magyar kiadó bejelenti, hogy elhozzák nekünk ezt a nagyon szerethető történetet az otthonunkba (bár nem bánom, hogy a saga-ból is kétféle verzió csücsül a polcomon)... (×08.03.)