Saga -vol.7 (Saga #37-42) (2016-2017) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Fiona Staples) (eng)

ohhh, fuck you, brian... akartam egy kellemeset viccelődni itt a bejegyzés elején az űrhajók és a falloszok vizuális összehasonlításán, de egy ilyen befejezés után a faszomnak sincs kedve viccelődni -nem hogy darabokra törte a szívem, de kiszívta az összes szilánkot a mellkasomból, és most itt fekszem az ágyamon begubózódva, és radiohead-et hallgatok, hogy kitöltsem az űrt, ami keletkezett bennem. és sajnos nem túlzok... már korábban is voltak baljós előjelek, amikor az egyik kedvenc karakteremtől kellett búcsúzni, de ott még megértettem valahol a döntést, mert ha valaki arról mesél, hogy a háború értelmetlen áldozatokkal van tele, akkor ábrázolni is kell ezeket a történetében (és ha már a gondolatiságnál tartunk, volt itt megint sok minden a szép képek alatt, a kistestvér miatti gyermeki aggódástól a harchoz való ambivalens hozzáálláson át az apaságban való bizonytalanságig). de aztán ezek a pokolravalók elaltatták a figyelmemet -főleg azzal, hogy belátták, hogy fiona staples mennyire cukin tud cuki állatokat rajzolni, így be is vetettek belőlük egy szekérderéknyit, és persze megint voltak fordulatok meg szabadúszó végrehajtók (most épp szimultán fejjel), hogy akkor se’ unatkozzunk, ha a cselekmény lekorlátozódott két bolygóra. és persze a háború mindig is velünk volt, most egy kicsit közelebb is, mint eddig, de azért csak egy elmosódott foltként a horizonton -így aztán alattomosan sodródtunk bele az alávaló háborús taktikai húzásba, aminek végzetes következményei lettek hőseinkre, a körülöttük sertepertélő ártatlanokra -és az olvasók szívére... és most össze kell szednem magam a sokkból, miközben átkozom a sorsot, hogy épp’ most értem utol a kiadást, így hosszú-hosszú hónapok várnak rám, amíg lassan munkálva dolgozom fel magamban az olvasottakat. (#04.01.)