(Archie, vol.2 #1-6) (2015-2016, Archie Comics) (írta: Mark Waid; rajzolta: Fiona Staples, Annie Wu, Veronica Fish) (eng)

hiába ágyazódott be a kultúrába majd’ nyolcvan éve a riverdale-i banda, hozzánk nem igen akart begyűrűzni ez az ismertség -azt hiszem, hogy én például kevin smith-nél hallottam először róluk, amikor a képtelen képregény-ben (lánykori nevén chasing amy) arról vitatkoztak a srácok, hogy archie vajon meleg-e (a fordító is megküzdött a jelenet utalás-cunamijával, mert emlékszem, hogy jughead-et sikerült lütyő-nek magyarítani)... már egy ideje kíváncsi voltam, hogy újoncként mennyire fogna meg ez a régi hagyományokra visszanyúló sorozat, ha a neveken és a középsulis környezeten túl nem ismerek igazán semmit belőle előzetesen. ehhez tökéletes belépő pont volt a 2015-ös nagy megújulás, amikor a kiadónál mark waid-et bízták meg a ráncba-szedéssel, mert a szerző gondosan ügyelt arra, hogy mi freshmen-ek is tökéletesen eligazodjunk a riverdale-i gimiben (és mivel mindenhol csak ódákat látok az interneten a régi olvasóktól is, ezért ki merem jelenteni, hogy úgy újított, hogy közben a régi esszenciát is tökéletesen megtartotta)... jó módszernek bizonyult, hogy archie kibeszél hozzánk olvasókhoz, gondosan bemutat minden karaktert, kis háttér-információkat csepegtet -de nincs nehéz dolgunk, amikor a tablóra felkerülő arcokat kell az eszünkbe vésni, mert jól megfeleltethetőek a középiskolás típus-karaktereknek. ugyanakkor azért bőven van bennük annyi eredetiség is, hogy valódi személyiségekké váljanak. és szerintem tök szórakoztató lett a sok kis apró/cseprő mindennapi zűr és lelki vívódás, ami a lapokra került, semmi nagyszabás, nem szúr mélyre, csupán szórakoztat... oké, ha kicsit megkapargatjuk a mutatós rúzsát, azért ki lehet szedegetni a tanulságokat mondjuk a nagy szakításból, vagy az elkényeztetett fruska családi hátteréből... bár egy kicsit talán túl sokat szenvedtünk a titkos akción, ami megakadályozná archie-t, hogy egy rossz kapcsolatba kezdjen bele, élveztem a viszony-rendszer feltérképezését, jó döntésnek tartom azt az érzelmi pontot, ahol beléptünk a sztoriba (egy hosszú kapcsolat befejezése után vagyunk, a következő hajnalán). amivel nehezebben békülök, az archie túltolt bénázása, mert kicsit karikatúrába viszi el a karaktert... mivel idén nincs saga (szipp), ezért ezzel a pár füzettel kell beérnem fiona staples-ből, ami hatalmas tragédia, mert nagyon szeretem a stílusát, és végtelenül lehangolt vagyok, hogy nem volt ideje legalább az első kötetet végigvinni -főleg mert olyanok vették át tőle a stafétát, akik a stilizáltabb ábrázolás hívei... mostanában valamiért nagyon élem a középiskolás életérzést, és az archie ennek a kikönnyített verziója, és pont ezért tök jól esik. (×07.09.)