(2011) (írta: Mark Lawrence) (magyarul: Fumax, 2012)

a regények egyik kulcsát a narrátorok, a nézőpont-karakterek tartják, tőlük függ, hogy miként ismerjük meg az író által felépített világot, hogy milyen hangulatban éljük át az eseményeket. és az írók hagyományosan pozitív szereplőket helyeznek ebbe a pozícióba, akikkel könnyen azonosul az olvasó, akiknek megértik az érzéseiket és gondolkozásmódjukat. pont ezért kockázatos vállalás, ha egy komoly pszichopatológiai problémákkal küszködő tizenéves kerül ebbe narrátori szerepbe, akiből az élet kiölt minden pozitív érzést, düh és harag pumpálja az ereit, és régóta nem ismeri már a hagyományos morális értékeket, semmit sem jelent számára az emberi élet -és ezzel a lelkéből áradó hideg sötét űrrel vonja be a mondanivalóját is, elidegenítve az olvasókat. de mark lawrence zsenijét mutatja, hogy a szokatlan nézőpont ellenére is működik a könyv, bár biztos vannak olyan érzékeny lelkűek, akik már túl soknak érzik jorg szociopata megnyilvánulásait... de ehhez a kifordult világhoz jól illik ez az önmagából kifordult karakter -mert bizony, a borító meg az alapfelállást még egy szokványos fantasy-t sejtett, de hamar kiderül, hogy a kiskirályok és lovagi páncélok alatt egy sokkal érdekesebb felállás bujkál, nem is túl mélyen, igen hamar elkezdenek kibújni a föld alól az európai kultúrára és a jelenlegi technikai ismereteinkre való utalások. és bár én nem mindig vagyok oda az ilyen összehegesztett hangulati elemekért, de itt természetesen épültek be a málló betonfalak a feudális viszonyok közé (sőt, a legmegrendítőbb jelenetet is egy ilyen modern eszköznek köszönhetjük -mondjuk egy gombafelhő minden történetben hatásos lenne)... de ugyanígy csínján bánik a fantasy-kra jellemző mágiával is, egy részükre még magyarázattal is szolgál, de szerencsére egyszer sem lovagol be a képbe egy elcsépelt nagyszakállú mágus, hogy vadul hadonásszon a kezével... érdekes volt a kötet dramaturgiája is, mert a kezdeti (kegyetlenkedős) vándorlásnál még nem látni, hogy mi lesz később a fő csapásirány, aztán szépen kikristályosodik a küldetés és annak az utózöngéi is... de egyszer sem ült le, a flashback-ek is érdekes párhuzamként futottak a jelen-szál mellett -jó volt olvasni, vitt magával, hol drámaian, hol szórakoztatóan, a maga kegyetlen módján... (×02.02.)