Batman -The War of Jokes and Riddles (Batman vol.3 #25-32) (2017) (írta: Tom King; rajzolta: Mikel Janin, Clay Mann) (eng)
tom king fokozatosan akarja felépíteni a saját batman-es játszóterét -először új hősöket hozott gotham-be, majd csapatot formált batman köré, aztán nem riadt vissza az igazi fizikai erőszaktól sem. és most jött el szerinte az az idő, amikor előhúzza a zsebéből a két jollyjoker-ét, és keményen odavágyja az asztalra... a cím már sejtette, hogy nagy csatározásba torkollik batman két legnépszerűbb ellenfelének a szembenállása -arra viszont nem számítottam, hogy ennek a csatának a fizikai részével nem nagyon fogunk foglalkozni... mert a szerző nem tartotta fontosnak, hogy a kettéosztott bűnöző-csapat végeláthatatlan bunyójával foglalja a helyet más fontosabb témák elől, úgyhogy ezeket letudtuk a néhány látványos dupla-oldalban. mert a kedves írót a szellemi csatározás és a lelki folyamatok sokkal jobban izgatták, mint a könnyen unalomba vezethető verekedések... érdekesen lettek kiforgatva joker és riddle, mert míg a nevetés hercege faarccal, alig pár szót szólva komorkodta végig a füzeteket, addig nygma szájából nem csupán a rejtvények pattantak ki, de megállás nélkül monologizált is... a véres események élét maximum az a tudat veheti el, hogy az egészet csak bruce meséli selina-nak (mondjuk én elsőre nem fogtam fel, hogy mennyire régen is történtek ezek az események) -és érdekes az egész visszaemlékezésnek a háttere is: hogy batman azt akarja bizonyítani élete szerelmének, hogy ő nem jó ember, mert a hősködése hajnalán tett morálisan megkérdőjelezhető dolgokat is... (először fura volt, hogy egy olyan zs-kategóriás negatív szereplő kap két füzetes kiemelést, mint kite man (hell yeah!), de aztán olyan szívfacsaróan lett kerekítve az ő sztorija is, hogy megláttam ebben a húzásban is az írói nagyságot.) eleve baromi erős hangulatot hozott mind a narráció, mind a háború tétje, de ezt még tudta fokozni mikel janín a rajzaival, amiktől válik igazán emlékezetessé ez a kötet (a joker ábrázolásának szerintem bele kéne égnie a popkultúrális alap-tudatba, annyira esszenciálisan elkapta a bűn hercegét). (##05.04.)
Detective Comics -A Lonely Place of Living (Detective Comics vol.1 #963-968) (2017-2018) (írta: James Tynion IV, Christopher Sebela; rajzolta: Carmen Carnero, Eddy Barrows, Álvaro Martínez) (eng)
szerintem a punkok tehetnek arról, hogy a világ félreértelmezi az anarchizmus eszméjét, hogy az emberek fejében a káoszhoz kötődik ez a fogalom, úgyhogy hatalmas pozitív meglepetés volt számomra, hogy james tynion anarky karakterén keresztül tisztázta ezt a félreértést az olvasóinak, bemutatva azt az utópisztikus közösséget, ami (szó szerint) egy földalatti mozgalommá akar fejlődni, önellátó módon, függetlenség zászlaja alatt (bocs a tudományos hablatyért, de a főiskolán részletesen foglalkoztam az anarchizmussal, mondhatjuk, hogy a szenvedélyem volt a téma...) mostanában úgy tűnik, hogy trend lett a dc-nél, hogy nem töltik ki a hat-füzetes keretet egy-egy sztorival, hanem a mellék-szálaknak is jut hely (gondolom elsősorban logisztikai okokból, itt is meg kellett várni, amíg az action-ben felfedik mr.oz kilétét, azért kellett két számon át ’húzni’ az időt...) -de tulajdonképpen abból csak jól jöhetünk ki, ha így arra is van hely, hogy a máskor kicsit háttérbe szoruló alakokkal is foglalkozzunk (mondjuk agyag-pofával és spoiler-rel)... maga a címadó fő-sztori egy szükséges lépés volt (visszahozni tim-et a ’halála’ után), de egy egészséges csavarral sikerült tálalni ezt. bár az időutazást már nem nevezném túlságosan eredeti megoldásnak, de a sötét jövővel riogató új batman azért itt működött -mert megértettük, hogy tim miként juthat ebbe a sötét lelki állapotba, hogy miként roppanthat valakit össze a felelősség súlya. és azért az sem volt semmi, ahogy az összes robin egyszerre esett neki az ellenségesen viselkedő jövőképnek... (felderengett, hogy tavaly volt egy batwoman szám, ami egy sötét jövőben játszódott -az ide kapcsolódott volna? mert ott magában nem sok értelme volt...) (##05.09.)
