(2017) (írta: Beth Revis) (magyarul: Szukits, 2017) (13-0BBY)

az elmúlt másfél évben többször is kárhoztattam már a rogue one-t a felszínes karakter-kezeléséért, és többször is fejet hajtottam már a lucasfilm storygroup-ja előtt, hogy a kiegészítő történetekben teret engednek a karakterek helyének tágítására -mert a film során jyn múltjának jórésze homályban maradt, pedig a viselkedése és döntései szempontjából hasznos lett volna tudni a korábbi élethelyzeteiről, behatásairól, a lelki útjáról. oké, az tudtuk, hogy nem lehetett könnyű gyerekkora azután, hogy a birodalom megölte az anyját és elhurcolta az apját, majd saw gerrera vette maga mellé, de kellett ez a regény, hogy igazán átérezzük azt, hogy milyen lehetett így felnőni, hogy a magány miként szőtte be a mindennapjait, hogy milyennek látta a közelében gyakran megforduló felkelőket, hogy miként fejlesztette a képességeit. mert a saw-val töltött időszak egy ’tutorial’ volt a számára, kiszuperált robotokkal, ütött/kopott rohamosztagos-páncélokkal és egy kódtörő masina társaságában, és szerintem jó döntés volt az írónő részéről, hogy nem dobta be egyből a küldetések sűrűjébe a serdülő tinilányt, hanem hagyott időt neki érni (és persze itt doboghatott leginkább a jyn/saw kapcsolat-építés szíve is)... de eljött az ideje az igazi küldetéseknek és a halál megismerésének is, majd hamar lecsapott a kudarc is -és következhetett egy új élet-fejezet... egyedül itt lehetett érezni, hogy a szándék szerint ez a könyv fiatal felnőtteknek készült, mert egy romantikus kapcsolat is szövődhetett a tovatűnő idillben -mert naivitás lett volna azt gondolni, hogy innentől már csak nyugalom és béke vár jyn-re, ahogy azt is naivitás gondolnia a galaxisban élőknek, hogy a birodalom nem talál majd valami ürügyet a rekvirálásra, hatalom-átvételre, eltaposásra... hitelesen vannak ábrázolva ezek a birodalmi módszerek a könyvben, de a másik oldal sincs piedesztálra emelve, végig ott lebeg előttünk a kétely, hogy szabad-e fegyverekkel (terrorista-módszerekkel) harcolni a békéért -és jyn úgy érzi, hogy nem, mert az ő fejére a lázadók épp annyi bajt hoztak, mint a birodalmiak... starwars-könyvhöz képest elég nyomasztó a befejezés hangulata, ahogy jyn szívéből eltűnik a parázs, elvesznek az érzelmek, és végképp az apátia mocsarába csúszik bele -de persze a film miatt adott volt ez a pont, ez az életérzés (a szintén innen eredő sanyarú börtönkorszak is elég keményen lett ábrázolva)... de mondjuk azt, hogy ez az ’erso-trilógia’ birodalom visszavágja, és szerintem jól is működhet, ha az ember a katalizátor-ral kezdi az olvasást, majd jön ez a regény, aztán ízlés szerint eléri a finálét a rogue one film-vagy-regény változatával. (##04.15.)