(1990) (írta: James Ellroy)

mindenkit más hajt -van, aki meg akar felelni az imádott apjának; van, aki a gyerekkori traumáján nem képes túllépni; és van, akit a saját hibájának árnyai kísértenek. hogy engem mi hajt, hogy már harmadszor merülök el los angeles mocskában, azt nehezebben tudnám ilyen tisztán leírni... mikor elolvastam a prológust, jót mosolyogtam, mert azt gondoltam, hogy ellroy egy cinikus fasz, aki csak azért ad nekünk és a karaktereinek némi reményt, hogy egyből a következő kötet elején lemészárolja ezeket az álmokat, de aztán a könyv végefelé beillesztette ezt a halált is a nagy egészbe, úgyhogy megengedőbb vagyok vele: nem fasz, csak cinikus... természetesen ez a könyv nem üthetett akkorát, mint az elődei, mert az elmúlt tizenpár év alatt nem egyszer néztem meg a filmváltozatot, így kevesebb volt a meglepetés, plusz egy-két ikonikus kép is beugrott az olvasás közben (a színészektől próbáltam elvonatkozatni, főleg úgy, hogy a regényben mindenki fiatalabb). de azért így is élmény volt minden este megmerítkezni a bűnben. természetéből fakadóan a regény gazdagabb is, mint a film, bár gondolom az sem véletlen, hogy a walt disney-s szálat hagyták ki elsősorban az adaptációkor (ahogy nem véletlen az sem, hogy új nevet kapott a karakter, míg mondjuk mickey cohen-nél nem kellett változtatni). de tudjátok, hogy mi tetszik a legjobban abban, hogy nem kell a hollywood-i producerekre hallgatniuk a regényíróknak? mert így náluk nem kötelező a jóknak győzni, a bűnösöknek meg elbukni. egyébként is, jó meg bűnös, muszáj éles határt húzni a két szó közé...? (kicsit nehezen szokom meg, hogy ellis képes egyetlen mondattal megölni valakit, aztán simán továbbszáguldani a következő eseményre -nekem meg felocsúdni sincs időm, maximum egy szolid bazdmeg-re... és szokatlan volt a könyv szerkezete is ezekkel az időugrásokkal és az azokat kitöltő újság-szemelvényekkel.) ($10.09.)