(Marvel's Doctor Strange Prelude #1-2, The Zealot (Infinite comics) (2016) (írta: Will Corona Pilgrim, rajzolta: Jorge Fornés) (eng)

mit lehet tenni, ha egy eredet-történethez akarnak készíteni előzmény-képregényt? ki kell hagyni a tényleges főhőst, és a többi karakterre kell koncentrálni, valamint arra, hogy egy kis betekintést nyújtsanak az univerzum ezen eddig ismeretlen szegletébe. és bevallom, én valami ilyesmit is vártam el, mielőtt megnyitottam volna az első oldalt a tabletemen, így nem is csalódtam amiatt, hogy a jó doktor nem tette tiszteletét... elég volt, hogy elutazhattam a távol-keletre kiképzésre, hogy ősi tárgyakért harcolhattam, hogy megmártózhattam ebben a misztikusságtól terhes hangulatban. plusz kaptunk egy erős motivációs hátteret a film leendő gonoszánál, igaz, ennek segítségével azért már nagy-vonalakban kitalálható, hogy merre visz majd az utunk a vásznon, de ez az ára annak, ha valaki minden kis szilánkját be akarja gyűjteni ennek az egyre terjedő univerzumnak... (film-kritika itt!) ($$10.29.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #7-12; Peter Parker: Spider-Man vol.2 #7-12, '99; Thor vol.2 #14-17; Iron Man vol.3 #21-22; Juggernaut vol.2 #1) (1999) (írta: Howard Mackie, JM DeMatteis, Dan Jurgens, Kurt Busiek, Roger Stern, Joe Casey; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr, Liam Sharp, Al Rio, Mike McKone, Lee Weeks, Mark Bagley, Sean Chen, Terry Shoemaker) (eng/hun)

disclaimer: ez a két kötet ugyanabba a crossover-sztoriba fut össze, úgyhogy azt gondoltam, hogy az a legtisztább, ha elolvasom mind a kettőt, és aztán közös kibeszélőt kapnak a végén (felkészülve így egy kicsit a nagy event-ekre)... de nem is baj, hogy pont a hálószövő meg a viharisten került egymás mellé, mert szép kontrasztot alkotva egészítik ki egymást. mert amíg egy thor történetben mindig ott fog munkálni a misztikum, addig spidey-nál a fantasztikumot nagyszerűen tudják ellensúlyozni a magánélettel, visszahúzni a realizmus talajára. persze a szuperhős képregényekben örök klasszikus téma a magánélet és a hősködés egymással szembe állítása, de még pók-srácnál még ennyi év után is működik a formula. főleg ha tényleg be-bekacsintgatunk a drámai mélység felé -mert például nagyon éretten kezelik a házassági válság bemutatását egy sokak által csak ’gyerek-képregény’-nek titulált alkotásban... de nem csak a mögöttes gondolatokat tekintve nyúltak ezek a spidey-füzetek a klasszikusok felé, hanem a karakterekkel is, mert felsorakoztatták az összes ikonikus ellenfelet, venom-ot, vérrontót és a megújult sinister six-et is. és én újoncként örömmel veszem ezeket a felbukkanásokat, mert kicsit többet megtudhatok róluk, nem csak a jobb/rosszabb filmváltozatokból kell felcsipegetnem a tudást -de hé, pont ezért kezdtem a képregények olvasásába, nem...? viszont vannak olyan ikonikus karakterek, akiknek a feltűnéséről tudja az ember, hogy nem a valóságot látja, mert ahol élve felbukkan ben bácsi és gwen stacy, az csak valami alter-univerzum vagy álom lehet... viszont a valóság néha nagyon furán tör át a rajzolt lapokon -például egy ’99-es füzetben látni, hogy robbanás történik a word trade center-ben az elég szürreális élmény... azért a fantasztikum is be-beköszön póki életébe, nem csak gengszterekkel veszi fel a harcot, hanem vámpírokkal is, valamint egy nagyon fura filozofikus elme-utazásra is indul, de ez nem igazán passzol az ő stílusához, talán inkább strange dokinak kellett volna adni ezt a sztorit -vagy thor-nak... mert a kalapács-vetőnél beleférnek az ilyen misztikus rejtélyes túlzások, bár most épp elég sokat foglalkoztunk az emberi alteregójával is. ennyi rész után feloldottuk a furán viselkedő mjölnir rejtélytét is, majd az addig vezetett szálakat gyorsan eldobtuk, hogy a már beharangozott füzeteken és karaktereken átívelő történetbe foghassunk. és ugyanígy járt az itt vendégeskedő iron man is, ahol konkrétan ketté szedték a felvezető füzetet, volt egy külön kaland carol danvers-szel (aki nagy örömömre egyenrangú partnere volt tony-nak. és továbbra sem felejtettük el az alkoholizmusát), hogy aztán minden beborítson a kalandfilmes hangulat és a működő misztikum a föld eldugott helyein fellelt templomokkal és ősi entitásokkal. azt tetszett, hogy mindegyik füzetben kicsit az adott karakter szemszögéből néztük az eseményeket (spidey-nál természetesen a cinikus kommentárok sem maradhattak el). (csodálkozom azon, hogy a juggernaut füzet nem fejlődött önálló sorozattá később, mert először arra gondoltam, hogy biztos azért abban záródik a sztori, mert ezzel akartak adni egy nagy marketing-löketet a címnek...) ($$10.21.)

(Captain America vol.3 #20-24, '99) (1999) (írta: Mark Waid, Jay Faerber, Tom DeFalco, Joe Casey; rajzolta: Andy Kubert, Patrick Zircher, Ron Frenz, Pablo Raimondi) (eng)

mark waid elvette cap-től a klasszikus pajzsot anno, mark waid visszaadta cap-nak a klasszikus pajzsot a végén... kár, hogy a búcsú ennyiben kimerült az írótól, mert elég furcsán lépett le a címtől, valami biztos történt a háttérben, legalábbis nekem gyanús, hogy az utolsó számában már a párbeszédeket sem ő írta... maga az ötlet egyébként nem volt rossz, hogy az összetört pajzsot, amit valamiféle vibránium rák tett tönkre (ehh, comics...), cap elviszi egy utolsó önfeláldozó küldetésre, aztán jön egy ellenfél (aki logikusan van itt, mert a vibránium az egyetlen gyenge pontja), és némi heroikus küzdelem után megtörténik a csoda... az önfeláldozás egyébként is fontos szerepet játszott az egész kötetben, cap minden alkalommal gondolkozás nélkül vetette bele magát a legnagyobb életveszélyekbe is -nem mintha ennek meglepőnek kéne lennie, csak most olyan gyakran tette ezt, hogy feltűnő volt... ugyanakkor örültem, hogy többször is láthattuk steve-et maszk nélkül, mert a tökéletes hős mellé kell kontrasztnak az átlagember életet élő alteregó is, aki ugyanúgy küzd a magánéletével, mint te meg én... no, volt még itt egy füzet, ami egy klasszikus hydra-s gonoszkodás megakadályozós volt, sokat verekedős kis semmiség, valamint két másik szám, amikben beszűrődött a valóságból egy-két szomorú vetület (pl.: a magánkézben lévő börtönök szörnyű állapota (a téma aktualitásáról itt olvashatsz!), valamint az olaj-vállalatok kapzsi gonoszsága), de sajnos nem sikerült egyiket sem érdekfeszítően kifejteni -főleg az annual fárasztott, ahol igazából nem is cap volt a főszereplő, hanem pár újságíró a daily buggle-től... no, kicsit úgy érzem, hogy túl vagyunk ezen is, és reménykedem, hogy érdekesebb korszak következik a kapitány életében... ($$10.15.)

(Avengers vol 3. #16-22, #0) (1999) (írta: Kurt Busiek, Jerry Ordway; rajzolta: George Pérez, Jerry Ordway, Stuart Immonen)

kezdjük azzal a három füzettel, amiket eredetileg nem tartalmaz ez a kötet, de én nem tudtam őket kihagyni, mert a teljesség iránti igényem nem engedte volna (ráadásul az egyik füzet ezek közül new orleans-ban játszódott!)... pedig nem egy nagy truváj ez sztori, amit jerry ordway vendég-íróként hozott, egy kissé retró hangulatú darab, mind a képi világában, mind a mélységében megidézi a klasszikusokat (és persze követi a busiek-i hagyományokat, azaz ezer szállal kötődik is a (rég)múlthoz). igazából két tanulság szűrődött le benne az olvasás után: 1. miért kéne kötődnünk egy olyan rinyáló hőshöz, mint amilyen jogbajnok? 2. nem jó ötlet, hogy ennyi captain meg ms. marvel szaladgál az univerzumban, mert ez mindenkit csak összezavar... no, de jöjjön a fő attrakció, azaz ultron, aki nem viccel a visszatérésével, és kiírt egy egész (fikciós) országot a balti-tenger partján -na valahogy így kell a tényleges fenyegetettség érzetét elérni... persze kurt busiek nem tagadja meg önmagát, így szépen végigvesszük a teljes ultron történelmet, de ez szerencsére nem azért van, hogy bizonygassa a mérhetetlen háttér-tudását, hanem mert nem csak a folyton újjá-épülő robot legújabb verziójával kell megküzdeniük hőseinknek, de az összes korábbi példány is felbukkan -plusz így még hangsúlyosabb lesz hank pym szerepe is, mégiscsak ő ultron ’apukája’... hmm, apuka... érdekes felvetés az, hogy egy mesterségesen létrehozott teremtménynek, egy tudattal rendelkező gépnek érzelmei, vágyódásai is lehetnek, és ultron nagyon vágyik valamire: egy családra (és ne felejtsük el víziót sem, aki nagyon pontosan ismeri a szerelem miatti fájdalmat). de egyébként is sok gondolatiság van eltemetve a zombi-robotokkal való küzdelmek alá, pár mondat jut a rossz kezekbe kerülő technikától való félelemnek is például, de a sajtótájékoztatón elhangzó kemény kérdések között is van olyan, amit lehetne kapargatni (miért nincs jelenleg az angyalok között színesbőrű?)... de szerintem azért burkolja busiek mindig gondosan adamantium-burkolatba ezeket a mélyebb dolgokat, mert igazából az akciók közben érzi magát elemében... és ott nem is vall kudarcot, jól pörgeti végig a sztorit, bár nekem furcsa volt, hogy a végén azzal akart még több drámaiságot és tempót kipréselni a lapokból, hogy kaotikusan egymásra dobálta a kép-paneleket (gondolom george perez-zel egyetértésben), és bennem ez egy kicsit az összecsapottság érzetét keltette -igaz, hogy a végére így is meglett a katarzis. és még jogbajnokot is rehabilitálta valamennyire... ($$10.12.)

(Iron Man vol.3 #15-20) (1999) (írta: Kurt Busiek, Roger Stern; rajzolta: Sean Chen, Patrick Zicher) (eng)

szegény seattle, nem csak egy hőst kaptak tony stark odaköltözésével, de egy csomó baj is érkezett a nyakukba (nem csoda, hogy a hosszú-hajú, kinyúlt pulcsis grunge-arcok lehúzott fejjel menekülnek az egyik füzetben)... mert tony stark is tipikusan az a hős, aki mindig vonzza a baj -majdnem annyira, mint a nőket... mivel most eléggé egyensúlyban volt az iron man-es és a tony-s jelenlét, így lépten/nyomon csinos hölgyek bukkantak fel a füzetek lapjain, akár csak egy ártatlan flörtre (a szöszi doktornő), akár lehelet-finoman utalva velük egy komoly kapcsolat reményére (pepper meg a cuki szeplői), akár a hős jószívűségét reprezentálva (carol támogatása az alkoholizmus leküzdésében). és persze a fő-gonosz is egy nő, egy fontos szereplő tony múltjából... az elején kicsit megijedtem, hogy a ’minden-hónapban-egy-rosszfiú-elfenekelése’ szerkezetet követjük majd, aztán azzal hozták rám a frászt, hogy túlságosan elmennek egy b-filmes vonalra az életre kelő sárkány-szoborral (meg az akaratos műkincs-gyűjtővel), de aztán a füzet-csomag második felére helyrebillentek az arányok, lett értelme a légi-csatáknak és a lelkizéseknek egyaránt. aztán a cliffhanger-ben azzal csigáztak minket, hogy érkezik egy újabb nő tony életébe... (volt időm, volt kedvem, mr.busiek is jó tempót diktált, így simán lecsúszott a hat füzet egy nap alatt.) ($$10.10.)

(Black Panther vol.3 #6-12) (1999) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Joe Jusko, Amanda Conner, Mike Manley, Mark Bright) (eng)

egy sötét ruhás hős nem csak a fizikai erejét használja a gonoszok elleni harcban, hanem a szellemi nagyságát is -és az egyik legkellemetlenebb ellenfele egy őrült bohóc-szerű fickó, aki nem sajnálja az időt és a pénzt arra, hogy lehetetlen módszerekkel próbálja eltenni láb alól a hőst. nem, nem egy batman képregény hoztam ma nektek gyerekek... oké, nem volt nehéz párhuzamokat találni a bőregérrel, de ezek közül van ami erőltetett (fekete jelmez), és van ami szerintem szándékos hommage (achebe őrületének joker-szerűsége). persze gonosz volt tőlem ezzel kezdeni, mert a párduc nagyon is megáll a saját lábán, minthogy más ikonikus karakterhez kéne hasonlítgatni, de biztos ragadt rám némi cinizmus a narrációból -mert erre a kötetre is maradt a megbízhatatlan mesélőnk, aki csapong ide-oda, és közben sörétes puskával lövi a poénokat, amikből van ami betalál, és van ami nagyon nem. kell hozzá türelem, de megéri várni, mert idővel szépen összeáll a kép -ahogy meg lehet szokni a széria szerkezetét is, a képkereten kívüli szövegdobozokat. maga a sztori kicsit hasonult a hőséhez, először csak az izmozását látod, a cool lövöldözéseket és verekedéseket, aztán a végén kiderül, hogy van agya is, és a mélyben komolyabb kérdések is felmerülnek -magukról a karakterekről is, például érdekesen feszegetik azt, hogy két érdek feszíti t’challa-t, mert egyszerre király és szuperhős, így neki nem csak az ártatlanokat kell szem előtt tartania, de a népe érdekeit is (azt is feszegetjük, hogy miért is állt be annak idején az angyalok közé, és ezt egy szép színes/szagos, a sorozat képi világától nagyon elütő flashback-kel támogatták meg)... minden szempontból jó ez a kétarcúság, amint ráéreztél az ízére már nagyon élvezetes tud lenni mind az ellenségek levadászása, mind a gazdasági/politikai összeesküvés a háttérben. vagy a minden túlzása ellenére is személyessé tett finálé-küzdelem. ($$10.09.)

(Black Widow vol.1 #1-3) (1999) (írta: Devin Greyson, rajzolta: J.G. Jones)

mi a jobb egy fekete bőrbe öltözött dögös orosz kém-nőnél? hát két fekete bőrbe öltözött dögös orosz kém-nő... hmmm, felüdülés volt olvasni a sok narrációs, hosszú párbeszédeket tartalmazó kötetek után ezt a minit, amit egy-ülésben simán le tud tolni az ember, mert semmi más nincs benne, csak faltól-falig akció, sok helyszínen, ezer veszéllyel övezve, ahogy egy igazi kém-történettől elvárják a műfaj szerelmesei. örömmel cikázott a szemem a lapokon, ahol (végre!) a képekkel meséltek nekem, még szerencse, hogy mindent jól ki lehetett venni a robbanások és a szikláról lezuhanó teherautók között... az alibi-történet és a segg-szétrúgások között azért foglalkoztunk a két özveggyel is, leginkább a habitusokból való eltéréssel, jó volt a kontraszt a hideg profi (és vörös) natasha, és a forró-fejű (szőke) érzelembomba yelena között. nem lennék boldogtalan, hogy ez a két erős nőszemély időről-időre megtépné egymás haját -csak úgy elvtársilag... ($$10.06.)

(Thor vol.2 #9-13) (1999) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: John Buscema, John Romita Jr.) (eng)

a sok midgard-i jelenet miatt hajlamos vagyok elfelejtkezni arról, hogy ez a történet igazából egy fantasy, amiben gyakran egy másik világ helyszínén isteni erejű lények dicső tetteit láthatjuk. de a korlátlan hatalmú isteni lények összecsapásának bemutatásával óvatosan kell bánni, mert olvasóként nehéz izgalmat felfedezni abban, ha halhatatlan lények püfölik egymást tét nélkül. az már sokkal érdekesebb, ha egy istentől elveszed a legfőbb fegyverét, megfosztod minden erejétől, míg meg nem szűnik az isteni mivolta. ezt láttuk már korábban odin-nál is, és most így csupaszították le magát a vihar istenét is... viszont ha már isteni lények csapnak össze, akkor azt várja az ember, hogy epikussá fog fokozódni a csata, és ezt többnyire meg is kaphattuk itt a fináléra, bár nálam lehet hogy az is segített ebben, hogy úgy jött ki a lépés, hogy explosions in the sky-t hallgattam az olvasása közben (jó hangosan, hogy elnyomjam a plázában szóló borzalmat), és pont a megfelelő időben fokozódott fel a zene is a fináléval együtt... egészséges arányban volt elosztva a kötet öt füzete, egy rész a feledékeny olvasóknak, három jutott a sötét istenekkel való tényleges konfrontációra, majd egy füzet a győzelem utáni diadal-menetre (egy kis csavarral). nem volt elsöprő, nem volt rossz, pont ilyen a minőségi középszer... (ejj, tényleg muszáj ez a sok ’thou’ meg ’mayhaps’...? nekem semmit sem ad hozzá ez az ál-historizáló beszéd, ellenben kurvára idegesít...) ($$10.02.)

(Deadpool vol.1 #26-33) (1999) (írta: Joe Kelly, James Felder; rajzolta: Pete Wood, Walter McDaniel, David Brewer) (eng)

mindig a legvidámabb történetek alatt rejlik a legnagyobb mélység, avagy a legidiótább karakterek hordozzák magukkal a legtöbb drámát...? és én furcsa módon pont azt szeretem deadpool-ban, amikor komolykodik, és nem azt, amikor fullba nyomja a kreténséget... pedig a kötet kezdéséből úgy tűnt, hogy könnyedebb úton járunk majd, igaz, hogy gyanús volt, hogy mindenki sárga hátterű buborékokban beszél... de igazság szerint a komor események hatása alól senki sem húzhatja ki magát, még a legkeményebb gyilkoló-gép sem, igaz, hogy nem is mindenki hallucinál a lelki problémáitól úgy, mint deadpool... tök jó érezni a következményeknek ezeket a mázsás súlyait, mert egy nagy egésznek tűnik az ilyenektől a sztori. de az is jó, hogy vannak olyanok, akik a kezdetektől vissza-visszatérnek a füzetek lapjaira, mint például culloden, vagy kellemetlenebb esetben egy nagy darab albínó seb-tapasszal az orrán... és megint nem nehéz lehántani a hülyeség felszíni rétegét (pedig vannak benne csirke- és baba-fejek, meg star trek poénok, sőt, még a klónokat tartalmazó sztorik is megkapják a magukét...), és a mélyben ott találni wade wilson nem túl szép lelkét, ami még mindig nem tudja eldönteni, hogy szabad-e hősnek lennie... de áshatunk még mélyebbre is, és ehhez mindig jó segítség néhány keresetlen flashback -de ha már muszáj mindenképp a múltban vájkálni, akkor csavarjuk már csavarok közé a visszaemlékezéseket, és aztán ha ez megvan, akkor a csavart csavarokat csavarjuk be még egyszer, hogy az egyszeri néző csak kapkodja a fejét, és kételkedjen a sztori valóságtartalmában, még akkor is, ha teljesen hihetőnek tűnik a mese (háh, deadpool, ezt a mondatot rakd bele egy szövegbuborékba, ha mered!)... az utolsó lapon sokkolt a tudat, hogy ez volt joe kelly búcsúja a túl sokat pofázó zsoldostól -így félve nézek a jövőbe, mert nem tudom, hogy bárki is érti-e ennyire a karakter esszenciáját, mint ő, hogy más is hajlandó lesz-e a feszülős latex-gatya alá ennyi elgondolkodtató témát gyömöszölni... ($$09.22.)

(Thunderbolts vol.1 #23-37, Annual 2000) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek Joe Casey, Fabian Nicieza; rajzolta: Mark Bagley, Leonardo Manco, Norm Breyfogle)

még ennyi füzet elolvasása után sem tudom, hogy hányadán állok kurt busiek-kel... mert még mindig égnek áll a hajam attól, hogy dedós módon mindent túlmagyaráz és szájbarág -ugyanakkor elismerem, hogy legalább megpróbál többet adni, mint egy buta szuperhős-csapat-képregényt, ahol minden füzetben hülye nevű ellenfelekkel püfölik egymást a srácok/lányok... persze nem tűnt el teljesen ez a vonás sem, de mivel vannak átívelések a verekedések között, vannak bond-gonoszi tervekkel rendelkező fő-boss-ok, és az egészet körbeveszi ezzel a kicsit esetlen karakter-építéssel, így nem válik unalmassá a mindennapos ökölharc. tetszett, hogy nem csak a szája jár, hogy összeforr a csapat sólyomszem vezetésével, hanem tényleg érződik, hogy egyre jobban működnek együtt, hogy egyre távolabb kerülünk a régi mesterbűnözős beidegződésektől. és a jó adag lelkizés is működni kezd egy idő után, azt érezni, hogy megismered az embereket a kosztüm alatt (ugye most nektek sem villant be holdkő, aki igazából pucér a mentálisan létrehozott ruhája alatt...?). rendszeresen kapjuk a háttér-történeteket is, mindig van valaki, akit lehet még mélyíteni a múltbéli drámájával. sólyomszem is jól beilleszkedett az illusztris társaságba, bár időnként ki tud idegelni az okoskodásával és az arcoskodásával... bár a harc már jól megy együtt (szépen összeérhettek, miközben legyőzték a mester-bűnözőket, a kvázi-náci birodalmat meg a gravitációt), de azért az egymás iránti bizalommal még hadilábon állnak. vagy azzal, hogy meggyőzzék a közvéleményt, hogy elfogadtassák magukat, mint hősök. és ez utóbbi egyre nagyobb merészségre sarkallja őket, és az így kapott gyomrosok szétzilálják a csapat-egységet. és ekkor busiek egyszercsak lelép... és hű követőjének, fabian nicieza-nak mi más lenne a dolga, mint hogy még nagyobb gyomrosokat vigyen be -kezdve a legevidensebbel: megölve egy csapattagot... és olyan hirtelen csap le a dráma, és annyira közel kerültek már a karakterek az olvasóhoz, hogy működik a gyász -olyankor szokott nálam előjönni ez az érzés, mikor egy sorozatnál búcsúzni kell egy szereplőtől -de tulajdonképpen ez is egy sorozat, ha jobban belegondolunk... szóval úgy tűnik, hogy hiába tartja új ember a ceruzát, nagy változás nem lesz a képregény háza táján. illetve remélhetőleg egy dolog megváltozik: hogy atlasz végre elmondja a többieknek, hogy férfigyilkos egy bárban dolgozik... ($$09.07.)

(Captain America vol.3 #14-19) (1999) (írta: Mark Waid, rajzolta: Andy Kubert) (eng)

kedves marvel írók! nem kell ám mindent túlbonyolítani, tényleg nem... bár lehet hogy én vagyok ilyen maradi, hogy jobban élvezem a földhöz-ragadtabb kapitány-történeteket -illetve élvezném, ha nem kanyarodna minden kötet az űrbe, vagy legalábbis az űrlények közé... pedig olyan jól indultunk a noir-os első füzettel, ahol vizuálisan egy jól ismert, de mindig nagyon működő trükkhöz nyúltak az alkotók, ahogy az egyetlen vörös dolog kitűnik a szépia-színezésből. de hangulatilag is nagyon rendben volt a füzet, sőt, a red skull drámai narrációjával azt is elérték, hogy majdnem megsajnáljuk őt, mint gonoszt. de csak majdnem, mert a náci jövőkép vizionálásánál újra elveszített minket... a következő füzetben az volt a feltűnő, hogy milyen kis idétlenre/esendőre vették steve rodgers-t, de sajnos ezt aztán hamar levetkőzte, és jöhetett a szokásos csillagos-sávos fickó, aki bárhova is vetődik, mindig a szabadság üzenetét tűzi a zászlójára pajzsára... és sajnos nagyon széles spektrumban vetődött most, komoly bakugrásokkal közlekedve... és értem én, hogy a sztori része volt, hogy fő-főgonoszunk folyton reboot-olta az idővonalat, de igen zavarossá is vált ezáltal a nagy küzdelem. ja igen, mert nagy dérrel/durral beharangozták a koponya visszatérését, erre csak mellékszerepet kapott a sztoriban, mint pofozó-legény, és az igazi háttérből irányított gonoszság másnak jutott... szóval, kedves írók! nincs szükség idő-utazásra vagy skrull-okra, a kapitány a jelenben a mindennapi emberek között is épp’ olyan jól működne, mint ilyen extrém körülmények között... ($$08.31.)

(Avengers Forever #1-12) (1998-1999) (írta: Kurt Busiek, Roger Stern; rajzolta: Carlos Pacheco)

láttam a neten, hogy a comic-szakik óvnak mindenkit ettől a képregénytől, akinek nincs a háta mögött harminc évnyi marvel sztori, és biztos hatalmas élmény lehet úgy olvasni, hogy érted az összes összefüggést, hogy fel tudod fedezni bizonyos események hátterét, de így majdnem-marvel-szűzen sem panaszkodhatom, mert a kezdeti fej-kapkodás után kitisztult annyira a kép, hogy élvezni tudjam ezt az őrült kalandot. talán a legnagyobb probléma ezzel a nem-tudással az, hogy a különböző korokból kiragadott karakterek nem teljesen azok, akiket követtél a közelmúltban, így nehezebben kötődsz hozzájuk, mert nem ismered annyira a problémáikat vagy a motivációikat (ugyanakkor a végére szépen meg lett indokolva, hogy miért épp őket ragadták ki az idő-folyamból)... aki próbált már legyűrni néhány időutazós történetet, vagy hozzám hasonlóan doctor who rajongó, az talán el tudta fogadni ezt a tekergőzős időhurkos gubancot, amit azért füzetről-füzetre kicsit más megvilágításba helyezett kurt busiek -így fért bele egy kis vadnyugati kaland, ötvenes évek-béli idegen-paranoia, sötét jövőkép egy totalitárius háborúval, egy inception-féle limbo-elmélet, vagy egy flashback-betét egy régi ellenfélről. és persze mindez egy nagyívű kalandba lett csomagolva, ami nem áll le egyetlen pillanatra sem, rohan előre a világ megmentése felé... ($$08.29.)

(Inhumans, vol.2 #1-12) (1998-1999) (írta: Paul Jenkins, rajzolta: Jae Lee) (eng)

én eddig meg voltam győződve arról, hogy az inhumánokat egy x-men-szerű csoportként írták meg anno, lehet hogy a hasonló sokszínűségük miatt, vagy csak azért, mert mostanság szóltak arról pletykák, hogy velük akarják helyettesíteni a képregényekben az x-eket. de ennél a mini-sorozatnál cseppet sem érződött ez a hasonlóság, sokkal inkább tudnék párhuzamot vonni a valós mitológiákkal, a görög vagy viking istenekkel -mert elkülönülve, rejtélyes helyen élnek, egy uralkodó-család vezeti őket, és félelmetes hatalom van a kezükben. így a klasszikus latex-ruhás hangulat helyett sokkal inkább neilgaiman-i érzet keríti hatalmába az olvasót, sőt, hogy még nagyobbat mondjak, van benne egy jó adag shakespeare-i királydráma is (lásd még: hatalomra törő őrült testvér). csak türelmesnek kell lenni, hogy eljussál ezekhez a rétegekhez... nem igazán szeretem ezt az írói módszert, ahol sok mindenbe belekap az alkotó, és aztán csak reménykedhetsz, hogy ezek a szálak a végén szép egységbe állnak össze. és nem is az a baj legnagyobb baj ezzel, hogy türelem kell hozzá, hanem hogy a sok nézetváltás miatt senkire sem kerül igazán a fókusz, így nehezebb kötődni is a karakterekhez, akik olykor több füzetre is eltűnnek. pedig érdemes lenne őket mélyíteni, jobban foglalkozni a történetük drámai elemeivel, például azokkal a fiatalokkal, akik épp most változtak át az igazi inhumán formájukká. és nagyon sokáig a kvázi főszereplővel, black bolt-tal is nehéz azonosulni, mert a némasága nem segíti a közel-kerülést -de aztán szerencsére a végére át tudjuk érezni a felelősségének a súlyát (amit jól meg is támogattak egy churchill-es analógiával). persze értem, hogy le akarta fedni az író a teljes népességi spektrumot, hogy ne csak a vezetők szemszögéből lássuk a drámai helyzetet, hanem az eldugottabb helyeken élőkéből is, de valahogy nem működött ez a diverzitás, szétesővé vált a narratíva (a kutya-perspektíváról már nem is értekeznék...). viszont a végére tényleg összeállt, főleg, amikor fellebbentek a fátylak a titkos tervekről, a nagy csavarról, ami miatt utólag sok mindent át kell értékelned. úgyhogy összességében azt mondanám, hogy működött a képregény, még ha nem is könnyen barátkoztunk össze, de úgy érzem, megérte a kemény küzdelem... ($$08.18.)

(Amazing Spider-Man vol.2 #1-6 + Annual '99, Peter Parker: Spider-Man vol.2 #1-6, Thor vol.2 #8) (1999) (írta: Howard Mackie, Dan Jurgens; rajzolta: John Byrne, John Romita Jr., Bart Sears) (eng)

valahol a marketing maximális pofátlanságának tartom, hogy elölről kezdenek számozni egy címet, aztán az első oldalon így kezdik: previosly... de egyébként értem, hogy miért új korszak ez peter parker életében -mert épp nem hajlandó felvenni a kosztümöt, nem akar a város első védvonala lenni. de vajon lemondhat-e egy hős arról, hogy hős legyen? vajon meddig tarthat ez a spidey-mentes állapot? hát nem sokáig... sajnos ez sokkal érdekesebben is lehetett volna boncolgatni, és nem csak abban kimeríteni a hálós ruci újbóli felhúzását, hogy lelkizés van abból, hogy mary jane elől el kell titkolni a világ-mentéses bizniszbe való visszatérést... de ez is beleillik valahol a nagy képbe, ami kicsit régies, avittas, mert m.j. szép és aggódik, may néni még mindig a gyermeket látja peter-ben, akit jól meg kell etetni, és hát a gonoszok is egy-két füzetenként cserélik egymást (és persze mindig van egy még gonoszabb a háttérben, ha más nem, hát egy csúnya politikus), nem sok minden változik, maximum a fel-felbukkanó vendég-szereplők névsora, de ezzel megint a marketing talajára tévedtünk... és bár általában szeretem, ha van valami innováció a képregényekben, igazából jól ellötyögtem ezekkel a füzetekkel, nem bántottak, igaz feltüzelni sem sikerült nekik... (viszont fura volt, hogy a realista magánélet mellé bekúszott a természet-feletti is, mert nem mindig tudtak szépen összesimulni...) (ja, és a ppsm negyedik füzete mennyire csúnyán volt már rajzolva, fúj...) ($$08.07.)

(Daredevil vol.2 #1-8) (1998-99) (írta: Kevin Smith, rajzolta: Joe Quesada)

mi a közös pont kevin smith-ben és matt murdock-ben? a katolikus neveltetés, és a hithez való kritikus hozzáállás... érdekes látni, hogy ezt kábé a dogmá-val egyidőben írhatta mindenki (második) kedvenc videotékása, de míg oda a vallás-kritika humoros oldalával fordult, ide (néhány cinikus narrációt leszámítva) a komorabb énjét hozta. mert ez illik a pokol konyhájának ördögéhez -aki egyébként sincs jó passzban már a történet elején sem, de sikerül brutális módon még lejjebb húzni lelkileg. először mindenki bajba kerül körülötte, aztán meg jön a brutális dráma, amit nem lehet kiheverni egyhamar (csodálom is, hogy egy újoncként érkező külsősnek ennyire szabad kezet adtak abban, hogy kinél suhinthatja meg a nagy kaszát)... a hitről való elmélkedés nem áll meg a gyóntató-fülkében, még rá is játszik a sok ködös misztikummal a sztori elején (titkos szervezetek! megváltó! antikrisztus!), hogy aztán a végére realista módon magyarázatot adjon mindenre (egy filmes gonosszal, aki passzol is így kevin-hez. btw, hogyan máshogy tudnánk meg a véghezvitt trükkök hátterét, ha nem egy gonosz-monológból!)... azt kell hogy mondjam, hogy gyakrabban is összeállhatnának úgy a csillagok, hogy a világ legnagyobb szájú csendes fickója papíron is megmutathatja, hogy mennyire érti a képregény-kultúrát. mert tök jól olvastatta magát ez a nyolc füzet, átgondolt volt, íve volt, lehetett örülni a vendég-szereplőknek (stan lee shot!), és figyelt arra is, hogy a szívünk megfelelő ritmusban dobogjon -lehetőleg úgy, hogy már fájjon minden dobbanás... (azt viszont be kell vallanom, hogy évekkel ezelőtt már olvastam ezt a sztorit, és rohadtul nem emlékeztem semmire belőle...) ($$08.01.)

(Black Panther vol.3 #1-5) (1998-99) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Mark Texeira, Vince Evans) (eng)

egy írónak nem az lenne a célja egy újra-kezdett történetnél, hogy egyből berántsa az olvasót...? csak mert kétlem, hogy egy ilyen zavaros kezdés bárkit is arra ösztönözne, hogy azonnal a folytatást követelje... és elhiszem, hogy jópofa volt írni egy ilyen megbízhatatlan narrátort, aki ide-oda csapong a sztoriban, kihegyez és túloz ha kell, és majdnem annyi popkult utalást sző bele a mondókájába, mint a jó öreg deadpool barátunk, de olvasni elsőre rémálom volt. aztán amikor megszokta az ember a hirtelen kanyarokat, már tudott arra figyelni, ami a sok bullshit alatt lapul gyémántként -mert bizony a mélyből sok érdekes témát lehet felhozni. mondjuk az afrikai népek közti ellentéteket, vagy az épphogy pedzegetett amerikai rassz-kérdést. és az is tud segíteni a továbbolvasásban, hogy a főhős nem egy óvatoskodó piperkőc, mert sokkal keményebb morális háttérrel és neveltetéssel érkezett afrikából, mint amit az amerikai kollégáitól megszokhattunk. plusz így nem állnak tőle messze a (már-már batman-esen) cool pillanatok sem... szóval le kell hántani a látszat-menőséget, kicsit visszafogni a misztikumot, és rendben is leszünk... (a képi világ is a sötétebb vonalat képviseli, és igazából csak a szuperhősökhöz szokott szememnek fura ez egy kicsit, de pár füzet alatt hozzá lehetett szokni.) ($$07.30.)

(Avengers vol.3 #8-15) (1998-1999) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: George Perez)

ebben a kurt busiek heavy időszakban (az avenger mellett lásd még: thunderbolts, iron man) egyre jobban kiigazodok az öreg írás-technikáján. akció-központú minden füzete, csak néha szakítja meg ezeket az akciókat némi kosztümökről szóló csevejjel... na jó, viccelek, de igazából az is kiderült most, hogy az íróúr is kábé ennyire veszi komolyan a karakter-pillanatokat, hiszen amikor végre leülteti beszélgetni a hősöket (egy jazz-klubba!), akkor személyesen megjelenik a lapokon, hogy megnyugtasson mindenkit, nem kell sokat várni, és jön a zúzás... persze az erős ellenfelek püffölése közben se’ felejtkezünk el a karakterekről, mert még mindig sokat gondolkoznak és narrálnak, az én ízlésem szerint egy kicsit túl sokat is... de valószínűleg ez attól is függ, hogy melyiküknek milyen problémái vannak, mert míg annak tudok örülni, ha wanda bajaival foglalkozunk, addig jogbajnok nyivákolására kevésbé vagyok kíváncsi... amire még szintén lehet számítani egy busiek műben, az a mindent körbefonó nosztalgia, és most extra adagban kaptuk ezt is, mivel évfordulót ünnepeltünk az avengers életében, úgyhogy jöhetett a parádé meg az utalás-halmaz -egész addig, míg nem jött egy rosszfiú tönkretenni a bulit... kicsit azt érzem, hogy nem csak a csapat-összetétel nívója miatt ez a nagy összegzős zászlós-hajója a marvel-nek, hanem mert kvázi itt lehet reklámozni a többieket is, mondjuk a thunderbolts-ot vagy a new warriors-t (azért meg külön respekt, hogy arra is jut a figyelemből, hogy cap pihenjen egy számot itt addig, amíg deadpool-lal mentik meg a világot). a vége persze nyitott, remélem legközelebb több csavar jut a nagy ellenfélig való eljutás útjára, vagy a kvázi szcientológus csapat jól megkavarja majd a megkavarnivalót... (u.i.: beast mit szívott, hogy ennyire túlpörögte a vendégszereplését...?) ($$07.27.)

(Iron Man vol.3 #8-14, Iron Man & Captain America Annual, Fantastic Four vol.3 #15) (1998-99) (írta: Kurt Busiek, Chris Claremont; rajzolta: Sean Chen, Patrick Zircher, Salvador Larroca) (eng)

vajon kurt busiek mennyi képregényt olvasott életében...? amikor az ő füzeteit olvassa az ember, mindig érzi ezt a mérhetetlen tudást a háttérben, de az a jó, hogy sosem hagy minket sem a félhomályban, hanem beleszövi a múltat is panelekbe, hogy értsünk mindent, például a mandarin motivációját. és az is jó, hogy ezek a flashback-ek nem törik meg a lendületet, így filmesen, eszeveszett tempóban rohannak az oldalak (kivéve, ha teleírja őket gonosz-monológokkal...), folyton valami akció közepén vagyunk, szadomazo whiplash-sel harcolunk, vagy orosz szuperhősök csatlakoznak a bunyóhoz (még sarló/kalapács utalás is van!), esetleg egy óriás robot-sárkányhoz repülünk túl közel... és teszi mindez azért, hogy, testileg/lelkileg megtörje a hőst. és jó, hogy van idő kifejteni ezeknek a töréseknek a következményeit, mert komolyan a sebek, veszélyben a titkos identitás, sőt, még az is felvetődik, hogy tony sosem viselheti többé a páncélt. innen szép visszajönni... (a rehab-kórháznál csak én éreztem egy jó adag thunderball-feeling-et, vagy csak a james bond mániám uralkodott el rajtam...?) (azért a nagy rohanásban hagynak kicsit gondolkozni is, például azzal, hogy a mandarin egy modern feudalizmust akar építeni, ha már nem lökheti az egész világot vissza a középkorba...) (azért frusztráló lehet, ha elkezdesz egy sztorit olvasni egy sorozatban, és az egy másik füzetben ér véget -ugye fantastic four rajongók...?) ($$07.21.)

(Captain America vol.3 #9-13, Captain America/Citizen V Annual) (1998-1999) (írta: Mark Waid, Kurt Busiek, Barbara Kesel; rajzolta: Andy Kubert, Doug Braithwaite, Mark Bagley) (eng)

oh, azok a kilencvenes évek, amikor minden digitálissá vált -még cap pajzsa is... a sok generikus csihipuhi között mindig érdekes megállni egy kicsit, és foglalkozni az emberrel a maszk mögött, megnézni a hősködés-mentes mindennapokat, vagy még inkább a mindennapi hősködéseket, kicsit megfürdetni a képregényvilágot a realizmusba, akár valós problémákat is behozva a rajzolt lapokra. sajnáltam is, hogy mark waid csak egy apró ízelítőt akart adni ebből nekünk (láthattuk steve-et a lakó-közösségében, sőt, még politizálni is), de aztán inkább egy generikusabb szuperhős-történetre fordult át, világuralomra törő gonosszal, magukból kifordított hősökkel -nincs ezzel semmi baj, csak az emberi kezdés után valami mélyebbet szerettem volna inkább. mondjuk, hogy jobban fejtegessük az amerikai álom mibenlétét, vagy azt, hogy mit is jelent a kapitány, mint szimbólum az embereknek... (a citizen v-s annual egész máshogy működött, ott nem is volt ígéret mélységre, csak olcsó kalandfilmes és világháborús ponyva-hangulatot akart árasztani, és ezt a küldetését sikeresen teljesítette is.) ($$07.11.)

(Thor vol.2 #1-7) (1998-1999) (írta: Dan Jurgens, rajzolta: John Romita, Jr.) (eng)

mindig izgalmas behozni egy új karaktert az olvasási palettára, főleg, ha már ismered őt egy másik médiumból (filmekből, tévéből), mert így már kialakult benned egy kép, hogy milyen lehet az a történet, ami esszenciálisan bemutatja a hőst, és aztán érdekes látni, hogy beváltják-e az első füzetek ezeket a prekoncepciókat. például elvárja az ember, hogy az asgard-i viharisten történetét újraindító történet csordulásig teljen természetfeletti elemekkel, nagyhatalmú lényekkel -és nem is kell csalódnunk most ebben... bár a viking istenségek még nem mind kerültek elő a lost gods óta (örülék vala, hogy nem felejtettük el ezt a szálat!), de azért így is van elég isteni hatalommal rendelkező lény, akivel össze lehet csapni. és a főgonoszok még csak épphogy megmutatkoztak, a háttérből szövik a maguk szálaikat. ugyanakkor az alkotók próbálták az emberi oldalt is erősíteni -először azt hittem, hogy azért emelődik ki egy halandó az első számban, hogy kontrasztot nyújtson, de aztán egy érdekes fordulattal thor alteregójává vált. bár kicsit tartok tőle, hogy azért erőltetik ezt a vonalat, hogy a magánéletet gubancolják vele (nem véletlen, hogy jane foster is beköszönt már)... szóval egész nagyot suhintottak a mjölnir-rel elsőre, még az avengers-t is bevetették, hogy hassanak ránk, romita jr. retrós képei is kellemesek. csak egyetlen dolog van, aminél komoly kihívás elé állítottak: hogy megértsem thor historizáló beszédét... ($$07.09.)

(Deadpool vol.1 #17-25, #0, Deadpool and Death Annual) (1998-1999) (írta: Joe Kelly; rajzolta: Walter McDaniel, Pete Woods, Anthony Williams, Steve Harris, Yancey Labat) (eng)

kétpólusú a világ, vannak a jók meg a rosszak -meg van deadpool... mivel mondhatjuk, hogy ez egy nagy összegzése volt az eddig történteknek, az első fejezet epikus fináléja, így természetes, hogy még hangsúlyosabbá vált a legfontosabb kérdés ezzel a lüke karakterrel kapcsolatban -hogy el tudja-e fogadni, hogy ő egy hős... maga a kötet is két-pólusú volt, mert míg az elején a múlttal foglalkoztunk erőteljesen, (némi átvezetés után) a végén a jelen súlyos nagy kalandja hozta el a kötet ballasztját. és nem véletlen a szóhasználat, mert okkal súlyosabb és komolyabb minden, ahogy tét is nagyobbra nőt. persze, sokszor így is el lett viccelve sok minden, de azért érezhető volt, hogy nem mindig vidám ez a történet, főleg, ha az univerzum megmentésének a súlya is ránehezedik... érdekes volt olvasni a kezdetekről a film-változat megtekintése után, azért ezeken a lapokon súlyosabbnak érződött az átalakulás és az ajax-szal francis-szel való harc is (az meg főleg, ahogy játszottak a halál szimbolikájával, mert ugye wade szó szerint néz szembe a múltjával a halál előtt, sőt, meg is csókolja őt a halál...). aztán rátértünk arra a főszálra, aminek a fináléját már az első szám óta várjuk, hogy deadpool beteljesítse a végzetét, és akármennyire is nem akarja, de a megmentőnkké váljon. sok minden tapadt erre a szálra is, például monty drámája (feloldva egy kis monte carlo-i kalanddal), dixon nagyfőnök őrült elvtelensége, al ragaszkodása wade-hez, vagy az itt vendégeskedő captain america elbukása. és persze a legfőbb kérdés, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: predesztinálva van-e deadpool a gyilkos életmódra...? (nem mondom, hogy könnyű átrágni magamat ezeken a sűrű füzeteken, de szerencsére mindig azt érzem a végén, hogy megéri, mert szórakoztat és elgondolkodtat.) ($$07.03.)

Star Wars Annual 1 (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Angel Unzueta)

jó látni, amikor egy értő kéz nyúl a kiterjesztett univerzumhoz, és talál olyan kapaszkodókat, amik addig rejtve voltak. mert végre láthattuk a birodalmivá változott coruscant-ot, az ismert logótól vöröslő utcákat, a császár szavait hűségesen közvetítő holo-kivetítőket. és azt is jó volt látni, hogy a lázadók nem csak egy frontvonalat húztak, hanem sokkal kényesebb módszerekkel is harcoltak a birodalom ellen -beépített kémekkel. csakhogy a császár eszén nem olyan könnyű túljárni, bármilyen fifikás is az ember... tetszett a tépelődő főhős is, olvasnék még vele történeteket -főleg, ha ilyen szép a körítésük, mert vizuálisan kifejezetten megkapó a füzet, jók a perspektívák, a színek, az esőfüggöny... ($$06.01.)

Darth Vader Annual 1 (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Leinil Francis Yu)

nehéz vader-t táncba vinni... akárhova is veti a sors, a kedvenc sith-lovagunk mindig kivágja magát -kifinomult stílusával és persze a fénykardjával... azért gondolom a császár számított némi diplomáciai bonyodalomra, és azért küldte az erő fekete öklét a vonakodó bolygóra és nem egy akta-tologatót. mert muszáj mindig példát statuálni, erőt mutatni, mert csak így lehet uralni a galaxist. főleg ha olyan helyről van szó, ami a nyersanyagai miatt elengedhetetlen. (azon gondolkoztam, hogy vader vajon nem fél egy vulkanikus bolygón azok után ami történt vele a mustafar-on? de nem úgy tűnik, hogy kialakult volna benne a láva-fóbia...) ($$06.02.)

C-3PO: The Phantom Limb (2016) (írta: James Robinson, rajzolta: Tony Harris)

bevallom, hogy sosem voltam a rajongója a szószátyár protokoll-droidnak, mert igen hamar fárasztóvá tud válni az általa képviselt humor. így volt bennem félsz, hogy a szóló-képregényébe mennyi fog ebből lecsapódni, de úgy látszik, hogy öregkorára kicsit komolyodni tudott az arany-kaszni alatt. mondjuk azt kicsit nehezen emésztem, hogy a robotok ennyire emberiek tudnak lenni, kvázi éreznek és elmélkednek, és siratják a régi szép időket, amik hiányoznak a memóriájukból... vizuálisan sem könnyű ezt megoldani, hiszen nem lehet a robot-arccal igazi érzelmeket kifejezni -az már egy más dolog, hogy ennél sokkal szebben és átláthatóbban is meg lehetett volna rajzolni a füzetet... viszont a lényeg, a vörös színű kar megszerzése tényleg hatásosra sikerült -ki gondolta volna, hogy robotokkal is lehet érzelmileg hatni az olvasókra... ($$06.02.)

(Marvel's Captain America: Civil War Prelude #1-4; Marvel's Captain America: Civil War Prelude Infinite Comics) (2015-2016) (írta: Will Corona Pilgrim; rajzolta: Szymon Kundranski, Lee Ferguson, Goran Sudzuka, Guillermo Mogorrow)

még jó, hogy nem volt időm újranézni a második fázis fontosabb filmjeit... de tényleg megleptek azzal, hogy civil war prelude-ként eladtak egy minisorozatot, ami tulajdonképpen az iron man 3 és a winter soldier film-képregénye. ráadásul gondolom feltételezték, hogy mindenki látta a filmeket, mert csupán a képregényből nem biztos, hogy össze tudtam volna rakni a sztorit, hisz’ a kapkodós negyven oldalakon is ki kell hagyni egy csomó kulcs-jelenetet. és hát az akciók sem lehetnek olyan látványosak... a tényleges előzmény a szokásos infinite képregényben volt, és továbbra sem vagyok rajongója ennek a formátumnak (aki nem ismerné: lapról lapra bővül az információ, egy rajz több oldalon is ismétlődik, csak apróbb változások vannak rajta), de legalább nem csak cap-re és bucky-ra fókuszáltak rá, de crossbones-ra is, úgyhogy most már biztos vagyok benne, hogy fontos szerepe lesz a filmben is. ($$05.04.) (update: film-kritika!)

(Iron Man -Iron Age #1-2) (1998) (írta: Kurt Busiek, Richard Howell; rajzolta: Patrick Zircher)

ha vissza akarsz nyúlni egy karakter múltjába, azt úgy érdemes megtenni, hogy valami pluszt adsz hozzá az ismert történethez -például érdekes nézőpontot választasz. és szerintem ez itt jól sikerült, mert pepper és happy kapták a füzetek narrációját, sőt ennél többet is, mert úgy éreztem, hogy nem véletlen, hogy pepper-nél az emberi aspektus domborodott ki, hogy hogyan lett a piperkőc playboy-ból egy felelősségteljes vállalat-vezető, addig happy-nél egy kalandosabb történet bontakozott ki, egy igazi bond-gonosszal és jó pár pofonnal (ja, mert ez a happy hogan nem azonos a film-változat nyápic karakterével, itt egy kérges szívű, de üvegállú boxolóról van szó). nem volt rossz ez a mini-történet úgy sem, hogy csak nagyon az alapokat ismerem tony stark történetéből, de gondolom annak még többet adott, aki ráismert a sok apró utalásra a hatvanas évek klasszikus sztorijaiból. ($$04.06.)

(Thunderbolts vol.1 #15-22, #0) (1998-1999) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: Mark Bagley)

az átmeneti időszakokban az a legnehezebb, hogy át kell vészelni őket... (majdnem) hőseink átestek egy nagyobb traumán az előző kötetben, így most erőteljesen jelen van a ’hogyan tovább’ kérdés hangulata. hogy milyen útra is lépnek, lesznek-e ténylegesen hősök, vagy újra a bűn útjára lépnek. és mindezt úgy kell mérlegelni, hogy erős ellenszélben kell létezniük, mert az emberek nem bíznak bennük, komoly harcokat kell lefolytatni az elfogadásért. ráadásul nincs egységes álláspont a csapaton belül sem, sőt, igazi vezetés sincs, csak sodródnak az eseményekkel. és persze bunyóznak. kicsit már fárasztó is volt, hogy minden füzetben jön valaki, akit le kell verni (ráadásul köztük a great lake avengers-t, izé, the lightning rods-ot, nemáá..), de azért nem mondhatjuk, hogy kurt busiek ne dobna be minden számba valami menő fordulatot. érezhető, hogy kell egy erős főnök, így aztán be is lovagolt sólyomszem, aki kellően tökös, hogy elismerje mindenki, hogy kivezesse a csapatot ebből az átmeneti állapotból a tényleges hős-tevékenység dicsőséges mezejére... (és kellően ismert a neve, hogy az olvasottságot is felhúzza...) (az jó, hogy belefért két háttér/eredet-történet is, de így meg hiányérzetem támadt, hogy a többiek akkor hol maradnak...?) ($$04.01.)