books in my belly


Fantastic Four -#6-14

2016. március 22. 10:12 - RobFleming

f4_02.jpg (Fantastic Four vol.3 #6-14) (1998-1999) (írta: Chris Claremont; rajzolta: Salvador Larroca, Anthony Williams) (eng)

 

lehet, hogy a marvel univerzumban való járatlanságom még nem engedné meg, hogy komoly következtetéseket vonjak le, de úgy gondolom, hogy a fantastic four erőssége az, hogy közösen, csapatként végzik a dolgukat -egészen pontosan családként. erre mit tapasztal az ember ezekben a füzetekben? hogy nagyrészben mindenki külön utakon jár, még egy kicsit a tökéletes házasságba is belepiszkálnak (feat. namor), és ettől kicsit széteső lesz a sztori is. aztán amikor egy helyre kerül mindenki, akkor meg elveszítik a testüket... mondjuk ennek a kupac képregénynek talán pont ez a genosha-i kaland volt a legjobb része, mert volt abban potenciál, hogy önmaguk ellen kellett harcolniuk a képességeik nélkül, csak talán egy kicsit túlságosan is belezavarodtunk a helyi politikai helyzetbe, a polgárháborúba. és mostanság nem ez az első alkalom, hogy chris claremont-ban egy kicsit csalódok ezért, mert olyan hirtelen irányváltásokkal jár az agya, hogy alig bírok utána szaladni... vagy hogy bedob dolgokat (pl. hogy fontos a legkisebb richards), aztán el is ejti a témát, és valami mással kezd foglalkozni. és valószínűleg az sem véletlen, hogy még novemberben kezdtem az olvasást, és most értem a végére... ahol egyébként egy csúnya cliffhanger várt, de azért itt álltam meg, mert a következő szám a hamarosan érkező vasember kötetben megjelent, úgyhogy ez egy logikus pontnak tűnt. ($$03.20.)

komment

Wolverine -Blood Wedding

2016. március 17. 14:17 - RobFleming

wolverine02.jpg(Wolverine vol.2 #123-132) (1998) (írta: Tom DeFalco, Chris Claremont, Todd Dezago, Brian K. Vaughan, Fabian Nicieza; rajzolta: Denys Cowan, Leinil Francis Yu, Stephen Platt, Angel Unzueta, Scott Hanna, Rob Hunter)

 

azzal nincs baj, hogy több egymás után megjelent füzetet összecsapnak, hogy kötetként adják ki, mert felfoghatjuk antológiaként is, de akkor nem érzem jogosnak a közös kiadást, ha ennyire széttartó ez az időszak, ha ennyi író és rajzoló szorgoskodott a sorozat körül. és ez még csak az első problémám ezzel a kötettel... korábban pont az tetszett rozsomáknál, hogy nem tököl, céltudatosan megy előre és teszi a dolgát, most meg kényszeresen túlbeszéltetik a karaktert, narrációval rágják a szánkba, amit már úgyis tudunk (oké, értem én, hogy azt kell feltételezni, hogy minden füzetnél érkeznek új olvasók, de valahogy szebben is lehetne ezt, nem...?), és van pár visszatérő téma, ami egy idő után fárasztó, hogy újra-és-újra elmondják... (pl.: az adamantium-nélküli élet nehézségei) fura volt látni, hogy a jubileumi számában egyáltalán nem wolverine a főszereplő, kicsit azt éreztem, hogy chris claremont ürügyet keresett csak, hogy a fáradt sztorit feldobja egy-két x-men jelenlétével -ráadásul elég zavaros is ez a pár füzet... (filmes trükkök, wtf?) volt még egy-két érdektelen bunyó és belezés, valamint jó sok elmélkedés arról, hogy az állati ösztön mellett az emberség is fontos... az utolsó sztori hatásos volt a családon belüli erőszak témájával, de az meg pont a realitásával lógott ki az űr-pókok és indián átkok közül... ($$03.16.)

komment

Shattered Empire

2015. december 06. 11:57 - RobFleming

shatteredempire.jpg(2015) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Marco Checchetto)

bár a régi expanded universe-ben jártas olvasóknak biztos nem újdonság, nekem még feltérképezetlen terület ez a ’jedi visszatér’ utáni időszak, mármint hogy szó szerint, percekkel, órákkal, napokkal később járunk a nagy fináléhoz képest. és nem hiszem, hogy bárki azt gondolta volna, hogy az ewokok megölelése után minden birodalmi letette a fegyvert a teljes galaxisban, azért nem könnyű szembesülni azzal, hogy igen komolyan kellett továbbra is használni a fegyvereket a makacs ellenállás miatt (főleg, hogy a császárnak volt tartalék-terve is). örülök, hogy nem a szokásos főszereplőink szemszögéből látjuk az eseményeket, hanem egy új arcot kapunk (aki ráadásul egy olyan karakter édesanyja, aki majd a hetedik részben lesz fontos szereplő), de itt vannak a hőseink is, szép sorban mindenki beköszön -ahogy ismerős helyszíneken és szituációkban is járunk. (az meg különösen vicces, hogy miközben egy űrcsata izgalmait olvassuk épp, az agyunk gyönyörűen ki tudja egészíteni az állóképeket, még a filmekben lévő hangeffekteket is halljuk magunkban...) azt gondoltam, hogy valami drámai véggel zárjuk a csupán négyfüzetes minit, így kicsit váratlanul ért a happyend. ($12.05.)

komment

Lando

2015. december 06. 11:55 - RobFleming

lando.jpg(2015) (írta: Charles Soule, rajzolta: Alex Maleev)

lando-ról csak úgy szabad sztorit írni, ha magad is hajlandó vagy egy nagy adag simlisségre. és igen, a nyitással máris átvertek minket, már kezdtem volna írni, hogy ’lando-nak is vannak érzelmei, hogy bele tud szeret... mi? egy birodalmi kormányzóban? comeon...’ szóval a felütés működik, és utána a fő küldetés is, ami persze egyre nagyobb lesz, ahogy derülnek ki a sötét részletek, és ahogy az már csak minden heist-sztoriban lenni szokott, a túl simán működő tervek csúnya véget érnek a végére (még némi érzelmi töltet is belefért az utolsó füzetben). közben jól pörgünk végig, sziporkáznak a párbeszédek, és működik a szerethető simlis hős karaktere is, aki pragmatikus és materialista, mézesmázos és meglepetésekkel teli. ilyen képregényekkel kéne kitömni az új kiterjesztett univerzumot, amik nem bolygatják meg az idővonalakat, cserébe viszont marha szórakoztatóak. (alex maleev érdekes választás egy starwars képregényhez, mert neki igazán a sötét tónusok állnak jól, igaz, hogy most hozhatott magával némi marvel-rutint, ha már kvázi-vasembert és fekete párduco(ka)t kellett rajzolnia...) ($12.04)

komment

Darth Vader -Shadows and Secrets

2015. december 06. 11:53 - RobFleming

darthvader_02.jpg(Darth Vader #7-12) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

áldás és átok, hogy vader-t új szituációkban láthatjuk -jó, mert olyan történetet kapunk vele, amilyet még biztos, hogy nem láthattunk, és rossz, mert szokatlan, és kissé karakter-idegen dolgok történnek vele. mert nem elég, hogy magán-hadserege van, még azt is hagyja nekik, hogy alternatív módon jussanak birodalmi kredithez, aztán meg végig kettős játékot játszik, hogy látszólag üldözi a sajátjait, de közben meg segíti őket -és a birodalomhoz való lojalitás az smafu...? és nem arról van szó, hogy nem tetszik, csak szokatlan. van egy csomó eleme, ami kifejezetten jól működik, szimpatikus az ifjú doktorlány (meg a két kifordított (gyilkoló) droid), jó lenne, ha még visszatérne. és fontosnak tartom, hogy vader komolyan kutat luke után, látjuk, ahogy lépésről lépésre ébred rá mindenre. és végre van egy birodalmi, aki használja az eszét is -ráadásul még ferencjózsef-rajongó is... ($12.03.)

komment

Star Wars -Showdown on the Smuggler's Moon

2015. december 06. 11:51 - RobFleming

starwars_02.jpg(Star Wars #7-12) (2015) (írta: Jason Aaron; rajzolta: Simone Bianchi, Stuart Immonen)

azért azt be kell látnunk, hogy a disney/marvel-nél nagyon értenek a marketinghez -elég volt telekiabálni a netet han solo feleségével, hogy mindenki figyelmét felkeltsék a képregény iránt (bizony, elég egy ilyen ’mítoszgyalázó’ lépés, hogy ne kelljen reklámra költeni, lásd még a női thor esetét, ahol a trollok és ’ősrajongók’ szintén felhizlalták a témát a kellő szintre). pedig ez csak tényleg egy gimmick volt, de legalább kaptunk ismét egy vagány női karaktert, aki tud lőni és nem fél a verbális párbajoktól sem. de úgy tűnik, hogy jason aaron-tól egyébként sem áll messze, hogy a cool-ságot helyezze mindenek felé, mert tulajdonképpen luke képzetlenségének problémáján kívül nincs sok mélység a sorozatban -de nincs is rá igény, főleg, amíg ott vannak azok a jelenetek, amik annyira menők, hogy az ember csak hatalmas vigyorral tudja olvasni őket (lásd: a ’mindenkinek egy fénykardot!’ fejezetet!). és amíg mennek a bunyók meg a menekülések a birodalom elől, egy cseppet sem érdekli az embert, hogy mrs.solo-t csak olvasó-csalogatónak dobták-e be, vagy sem. (ha már van aggodalmam, az továbbra is az, hogy hiába dobálják luke-ok mindenféle jedi-feladatok sűrűjébe, nem edzhetik meg jobban, mint ahogy a felkészültsége állt a birodalom visszavág elején...) ($12.02.)

komment

Kanan -The Last Padawan

2015. december 06. 11:48 - RobFleming

kanan_01.jpg(Kanan #1-6) (2015) (írta: Greg Weisman, rajzolta: Pepe Larraz)

ha van valami, ami nagyon működött az előzmény-trilógiában, az a 66-os számú parancs, azaz palpatine végső megoldása a jedik kiírtására. ez egy olyan igazi dráma, amit érdemes újra átélni, megvizsgálni több szemszögből is -mert a klónok oldaláról is érdekes, hogy lelkileg aztán fel kellett dolgozniuk, hogy olyanok ellen fordultak, akikkel együtt harcoltak már évek óta. bár kanan nevével adják el a füzetet, igazából ez a kissrác lehetne akármelyik padawan, aki túlélte a szörnyű csapást, és valahogy boldogulni próbál a megváltozott világban -miközben kísértik a múlt szellemei. az vár rá, mint általában az utcagyerekekre bármelyik félreeső sárgolyón -talál magának egy simlis mentort, aki kitanítja, hogy hogyan lehet túlélni a félhomályban, a zavarosban. és tulajdonképpen ezzel tudjuk visszakapcsolni a rajzfilmben megismert kanan-hez, aki már profi szinten alkalmazza ezeket a képességeit. és persze nem felejtette el, amit padawanként tanult. ($12.01)

komment

Princess Leia

2015. december 06. 11:45 - RobFleming

princessleia.jpg(2015) (írta: Mark Waid, rajzolta: Terry Dodson)

fel sem tűnt ez elmúlt évek alatt, hogy mennyire nem foglakoztunk annak a lelki hatásaival, hogy leia elveszítette azt a bolygót, amin felnőtt, és annak minden lakóját. úgyhogy teljesen ésszerű, hogy megvizsgáljuk ezt, kár, hogy mark waid nem tudta igazán szerethetően beleágyazni ezt egy történetbe -mert a hercegnő önmarcangolása egyébként működne. kap maga mellé egy társat, akiről nem sokat tudunk meg, majd nagy rohanásba kezdünk, hogy összeszedjük az életben-maradt alderaan-iakat (akik között persze széthúzás van és vádaskodás), valamint kicsit a birodalmiak orrára koppintunk. talán a nagyszabás hiányzik belőle. vagy jobban tudná értékelni az ember, ha más lenne a képi világa, mert a dodson házaspár rajzfilm-szerű ábrázolásmódját ledobja magáról a star wars világa. ($11.30)

komment

Darth Vader -Vader

2015. november 28. 14:57 - RobFleming

darthvader_01.jpg(Darth Vader #1-6) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

az hogy lehet, hogy itt van minden idők egyik legikonikusabb gonosza -és nem utáljuk, sőt, gyermekien rajongunk érte ennyi év után is? mitől lesz ennyire badass, ami ennyire működik? a hat filmből tudunk már róla szinte mindent (talán veszített is az erejéből, hogy megismerhettük a gyermekkorát is), lehet-e vele újat mondani? azt gondoltam, hogy kieron gillen a járt úton marad, és üldözőbe veteti vader-rel a lázadókat, de szerencsére ő sokkal jobb író nálam, ezért voltak trükkök a kabátujjában. először is köszönöm a disney-nek, hogy komolyan veszik az univerzum-építést, mert a történet elejét és végét szépen összefűzték a másik ongoing sorozatukkal. de a közepe, apám, sorra jöttek a meglepetések... vader magán-hadsereget épít magának, kételkedik a mesterében (hogyne tenné, egy idegesítő pacákot fölé helyez a ranglétrán...), majd felfedezi, hogy az uralkodónak vannak még tervei, hogy a mesterségesen fejlesztett lények sora nem állt meg griveous-nál és magánál vader-nél... csupa bátor vállalás, amik jól sülnek el, az ember kíváncsian falja a füzeteket, mert nem tudhatja, hogy a külső űr következő sarkán túl mi vár még rá. és még azt is megoldották, hogy úgy utalgatnak lépten/nyomon az előzmény-trilógiára, hogy annak a szentségtörő aspektusai nem tolakodnak előre. ($11.28.)

komment

Star Wars -Skywalker Strikes

2015. november 28. 14:54 - RobFleming

starwars_01.jpg(Star Wars #1-6) (2015) (írta: Jason Aaron, rajzolta: John Cassaday)

talán lehetetlen megmagyarázni, hogy mi a nagybetűs ’star wars hangulat’, inkább csak érzi az ember, hogy megvan-e vagy nincs. és kétségtelen, hogy jason aaron és john cassaday valamit nagyon eltaláltak, mert maximálisan hozzák ezek a füzetek ezt az érzetet. és nem csak arról van szó, hogy azokat a hősöket láthatjuk, akiket gyerekkorunkban úgy megszerettünk. vagy hogy ezek az emberek hasonló szituációkba keverednek, mint a klasszikus történetekben (ez nálam inkább hátrány, mert hajlamos vagyok azon morogni, hogy ’nemár, már megint...?’), hanem az összhatás miatt (legtöbbször sikerült még az arcokat is a színészek mimikájához lehető legközelebb vinni). vékony jég ez, hogy a két film közti hézagot töltik ki, mert vannak bizonyos dolgok, amiket nem tehetnek meg, úgy kell izgalmassá tenniük a kalandokat, hogy tudjuk, hogy hova futunk ki. nem könnyű úgy zsonglőrködni a jókkal és a gonoszakkal, hogy ne legyen erőltetett egyikük szerepeltetése sem. és ez a hat füzet alapján ügyes zsonglőrökkel van dolgunk, a kezdő fegyver-gyáras sztori berúgja az ajtót, veszettül pörög és hatalmas móka, az ember élvezettel falja a lapokat, mert szerethető, kalandos, és nagyon-nagyon starwars-os. aztán kicsit leülünk, és végiggondoljuk a dolgokat, kicsit lelkizünk, és aztán már a folytatásra építkezünk. így kell lerakni egy új kezdet alapjait. ($11.27.)

komment

Avengers -Supreme Justice

2015. november 28. 14:50 - RobFleming

avengers_02.jpg (Avengers vol.3 #5-7; Iron Man vol.3 #7; Quicksilver #10; Captain America vol.3 #8) (1998) (írta: Kurt Busiek, John Ostrander, Joe Edkin, Mark Waid; rajzolta: George Perez, Sean Chen, Derec Aucoin, Andy Kubert)

azért kicsit megmosolyogtató, hogy amikor két csapat összefut a szuperhős képregényekbe, akkor mindig gondosan párokra oszlanak, és úgy ütik-vágják egymást, szépen elrendezve mindenkit képességek szerint -és eleve, mindig összeakadnak egy másik csapattal, legyenek azok jók vagy gonoszok, ahol mindenkinek megvan a maga szuperhős/gonosz neve. tudom, még szoknom kell a képregényeket... de ez csak az első két füzet volt a kötetben, a második fele, a crossover már sokkal jobban működött -mert bár itt is volt csapat-szintű összecsapás, de fel tudták fokozni az un. epic szintig, ahol már nem törődsz ilyen szőrszál-hasogatásokkal, csak élvezettel veszel el a bunyóban. ehhez az is kell, hogy a drámai alapok jók legyenek. és ez most működött carol-lal, akinél rossz nézni a leépülését, de teljesen logikus is, hogy megkészült, hiszen két oldalon keresztül csak azt mesélték nekünk, hogy mennyit szenvedett szerencsétlen az utóbbi időben (hawkeye hisztije pont ezért nem tetszik, mert ő azért hisztis, mert ööö... mert seggfej...?). és klisé vagy sem, az mindig nagyon tud működni, amikor egy hőst lerántanak a földre -akár szó szerint is. ($11.27.)

komment

Avengers -Morgan Conquest

2015. november 28. 14:47 - RobFleming

avengers_01.jpg (Avengers vol.3 #1-4) (1998) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: George Perez)

aki csak a filmekből ismeri az avengers csapatát, azt gondolja, hogy ez csak pár hős, akik néha összeállnak közösen ütlegelni az ellent, pedig a képregényben a 60-as évek óta már számtalan tagja volt a csapatnak. és ezzel a ténnyel játszik el egy kicsit kurt busiek, mert annyi arcot gyűjt egybe, akik simán megtöltenének egy sport-csarnokot is. nem örültem, hogy egy alternatív világos sztorival indultunk, mert egy kicsit sok volt a mágia itt az elején (ebben iron man pártján vagyok, több tudományt, kevesebb vudut), de aztán pont azért kezdett működni a sztori, amiről az elején szó volt: hogy ez a sok különböző hős összeadta az erejét, hogy legyőzzék a legyőzhetetlennek tűnő gonoszt (és végülis a kvázi-középkori hangulat sem volt rossz). a negyedik füzetben aztán jöhetett a szelektálás, mert ennyi hőst képtelenség együtt mozgatni, meg szerintem minden író igényt tart arra, hogy maga állítsa össze a csapatot, amiről írni akar. és nem felejtett el közben odakoppantani a médiának sem, akiknek élőben kellett közvetítenie a teljes kiválasztási folyamatot, persze. no, megvolt a prológus, összegyűlt a csapat, most már lehet csapatni, keményen... ($11.26.)

komment

Iron Man -Deadly Solutions

2015. november 28. 14:45 - RobFleming

ironman_01.jpg(Iron Man vol.3 #1-6) (1998) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: Sean Chen) (hun/eng)

iron man in da house! bár az első füzet után azt hittem, hogy elsősorban tony-ra fogunk koncentrálni, kicsit benézve a páncél alá, talán visszavéve az arroganciából, de aztán hamar átfordultunk tipikus szuperhősködésbe, ahol minden füzetben jön valami ellenfél, akivel változatos helyszíneken össze lehet csapni, tudva azt, hogy ez csak ideiglenes győzelem lehet, mert a háttérből valaki sokkal gonoszabb mozgatja a szálakat (ez alól a hatos füzet első fele volt kivétel, ahol tony pőrén elég védtelennek tűnt, de aztán megkapta a szuper-bőröndjét, és jöhetett a csihipuhi. viszont a mindig dögös romanoff ügynök lelkével is foglalkoztunk egy kicsit.). de ez egész addig nem zavar, amíg elég epikussá tudják fokozni a veszélyhelyzeteket, és ezzel azt hiszem az ötödik számban felértek a csúcsra, ahol a bunyó hátterét egy kitörő vulkán szolgáltatta. ha ez egy mozi lenne, akkor azt mondanám, hogy préseltek bele a székbe a képsorok... ($11.26.)

komment

Heroes for Hire -(8-12.)

2015. november 28. 14:42 - RobFleming

heroesforhire02.jpg(Heroes for Hire vol.1 #8-12) (1998) (írta: John Ostrander; rajzolta: Pascual Ferry, Scott Kolins) (eng)

nagyokat bólogattam, amikor a továbbra is vicces narrációt nyomó john ostrander benyögte, hogy le kéne egyszerűsíteni a plot-ot, mert túl van egy kicsit bonyolítva... de tényleg, csak kapkodta az ember a fejét, hogy a különböző utakon járó hősökkel mi van éppen, üdítő volt az az egyszerűség, amikor a megtorlóért mentek egy sima bunyóra newyork-ba. és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a ’ki-kivel-van, ki-ver-át-kit’ játék is a maximumon pörgött... aztán a végére minden egy felé rántódott, és minden hős előkerült egy nagy közös bunyóba egy nagyon gonosz ellen, ahogy ezt elvárjuk egy csapat-képregénytől (és mindenki megkapta a szó szerinti hozzá legjobban passzoló verekedő-partnert). ($11.24.)

komment

Captain America -To Serve and Protect

2015. november 22. 15:22 - RobFleming

cap_01.jpg(Captain America vol.3 #1-7) (1998)  (írta: Mark Waid, rajzolta: Ron Garney) (eng)

a filmes univerzum óta nagy kedvencem lett cap’ karaktere, úgyhogy vártam már, hogy eljussak az önálló képregényéhez. és nem is kellett csalódnom, mert az eddigi marvel kalandozásaim közül ez adta az egyik legnagyobb élményt. most azt mondjátok, hogy ugyan már, haver, ez a karótnyelt unalmas karakter...? pedig a filmeken is és itt is érezhető, hogy jól tudják adaptálni a csillagos/sávos srácot az adott korszakra. mert most is tetszett, hogy nem tököltünk, hogy faltól-falig akció volt az egész, de azért a lényeg a felszín alatt volt. hogy hogyan is viszonyul a kilencvenes évek sztár-kultuszát nyögő mindennapi ember egy eszmét képviselő hőshöz. vagy még inkább, hogy hogyan viszonyulnak a marketingesek... elsőre fura is volt, hogy japánban kezdtünk, pedig ha van nép, aki nagyon-nagyon tud lelkesedni, akkor azok ők. de az amerikaiak sem maradnak le nagyon, ők is szívesen csábulnak el, ha a rajongásról van szó -így könnyen manipulálhatóak is... szóval érdekes gondolat ez, hogy a kapitánynak vagy be kell állnia a média-gépezet keltette hype-ban a spicegirls és bill clinton mellé, vagy meg kell próbálnia megint újradefiniálni magát, átalakítani a kultuszát. (és ne felejtkezzünk el arról a társadalmi gondolatról sem, hogy az emberiségből bármikor azonnal kibújik a kirekesztő egy pillanat alatt, az első szóra...) (örülök, hogy a filmes univerzumban nem ebben a szerkóban nyomja a hydra a harcot, bár nem tudtam nem észrevenni, hogy kick-ass-nek viszont tök hasonló zöld/sárga cucca volt...) ($11.21.)

komment

Fantastic Four -(1-5.)

2015. november 22. 15:19 - RobFleming

f4_01.jpg(Fantastic Four vol.3 #1-5) (1998) (írta: Scott Lobdell, Chris Claremont; rajzolta: Alan Davis, Salvador Larroca) (eng)

első körben nem akartam benevezni erre a sorozatra, mert a filmekből meg innen/onnan szedett ismereteim alapján azt gondoltam, hogy egy f4 füzet csak szertelen családi szórakozás lehet, és nekem arra nincs szükségem. aztán győzött a kompletitás-mániám, és mégis leszedtem, és hát néhány oldal után meg kellett állapítanom, hogy ez tényleg egy szertelen családi szórakozás, csakhogy nagyon jól áll neki, és tényleg szórakoztató. nincs átvitt értelemben vett világ-megváltás, csak minden füzetben feltűnik valami gonosz, akivel el kell bánni, a többit meg elviszik a karakterek, az egymás iránti szeretetük és az ebből adódó piszkálódásaik. és mindenki úgy viselkedik, ahogy elvárjuk, reed-nek be nem áll a tudományos szája, johnny meg ben húzzák egymást, mindenki kedves, minden ártalmatlan. de miért kéne mindennek sötétnek és barátságtalannak lennie? az is jó, hogy filmszerűen vannak felépítve a sztorik, főleg ahogy belépünk egy-egy jelenetbe, és aztán haladunk tovább a következő szálra. és működik na, nagy örömömre. ($11.18.)

komment

Thunderbolts Classic, vol.2

2015. november 15. 15:40 - RobFleming

thunderbolts02.jpg(Thunderbolts vol.1 #6-14, Heroes for Hire #7) (1997-1998) (írta: Kurt Busiek, John Ostrander; rajzolta: Mark Bagley, Pascual Ferry)

várható volt, hogy a kötetek szerinti olvasás miatti lesznek kontinuitás-problémák, de igazából együtt tudok élni ezekkel, mert az sem lenne megoldás, hogy füzetenként ugrálnék a különböző történetek között (ahogy az sem okoz problémát, hogy mindig valami ezeréves dologra hivatkozik kurt busiek, de olyan mértékben, hogy már a szerkesztők is élvelődnek rajta). annyiban viszont jó ez, hogy nagy egészként kezelik a marvel univerzumot, hogy jól érezni tőle a folyamatot. eljutottunk odáig, hogy terítve lettek a lapok -bár érzésem szerint egy kicsit hamarabb, mint azt előzetesen tervezték, kicsit hirtelennek éreztem a váltást minden előkészítettsége mellett is, gondolom a zsebuniverzumos fiaskó után hamarabb vissza kellett hozni a nagy hősöket, így itt is lépni kellett. és tényleg tök jól fel volt építve, ahogy megváltoztak az egykori bűnözők érzései, mondhatjuk, hogy megkísérti őket a jó oldal -kivéve persze a főnököt, aki bár nem érez elégedettséget a győzelem kapujában, de azért csak tör továbbra is a világuralmi vágyai megvalósítására. mert vannak, akik képtelenek változni. de a megmaradt csapatban is érdekes lesz a dinamika, egy önző vezetővel, egy örök optimista kölyökkel, egy tépelődő melákkal és egy egymást erősítő szerelmes-párral. a rovaros bolygón lévő kalandot kicsit időhúzásnak éreztem, igazából csak azt respektálom benne, hogy ezt sem a levegőből szedték, hanem ráépítették egy korábbi részre -és biztos vagyok benne, hogy erre is még fog épülni a későbbiekben. ($11.12.)

komment

Journey Into Mystery -(514-521.)

2015. november 15. 15:37 - RobFleming

journey_bw.jpg(Journey into Mystery vol.1 #514-521) (1997-1998) (írta: Ben Raab, Scott Lobdell, Marv Wolfman; rajzolta: Brian Hagen, Randy Green, Karl Kerschl) (eng)

én azt hittem, hogy ez a cím mindig thor-hoz volt köthető, de úgy látszik, itt a végén már mindegy volt, és néhány alsóbb kategóriás hős antológiájává alakították át -ami azért is fura, mert az első kettőben nincs semmi ’mystery’, hagyományos emberek, az átlagnál nagyobb ügyességgel és verekedési képességgel. ami mind a három sztorit összeköti, hogy a gonosz valami jamesbond-villain-szerű tervvel rendelkezik (víz mérgezése droggal, shield-ügynökök kollektív kiiktatása, vámpír-uralom létrehozása vegyi támadással). a kung-fus történet szimplán követi egy átlagos hongkong-i akciófilm dramaturgiáját; a black widow-s füzetek is elsősorban a verekedésre épülnek, valamint a egy nagy csavarra, amit ha konkrétan nem is tudsz kitalálni, azt végig érezni, hogy valami nem stimmel a mesélő öreglánnyal; a vámpíros zárás meg olyan, mintha az alkotók kicsit irigykedtek volna mike mignola-ra, és az ő képregényeinek hangulatát összecsapták némi noir-os elemekkel (narráció, femme fatale) -csak kár hogy penge nem ért rá... ($11.11.)

komment

Deadpool Classic, vol.3

2015. november 15. 15:33 - RobFleming

deadpool_classic-03.jpg(Deadpool vol.1 #9-17) (1997-1998) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Ed McGuiness) (eng)

azt hiszem, joe kelly végre rájött, hogy a marvel nem fogja néhány szám után kaszálni a sorozatát, így nyugodtan elveszíthette a maradék eszét is. bemelegítésnek volt itt némi őrült álom-jelenet, aztán a világ legbénább szuperhőseit vendégszerepeltette, majd egy eszement időutazás következett a hatvanas évekbe, ami még úgy is baromi vicces volt, hogy az utalások egy része biztos, hogy elszáguldott mellettem (de a korabeli stílus mímeléséért mindenképp jár a kis piros pókember matrica). és ez még csak az első három füzet a kötetből... és az a legjobb, hogy az egész őrület az érzelmekből indul ki, azok tartják a realitás talaján. mert deadpool annyira meg van zuhanva a szerelemtől, hogy belecsöppen minden kalamajkába (ráadásul még a szokásosnál is érthetetlenebbül beszél). és még gonoszul is bánik vele kelly, mert egy pillanatra odaadja neki a megváltó boldogságot, aztán röhögve elveszi. mint ahogy majdnem az életét is. de majd most, amikor magasztos célt kapott... ehh, hehe... ti sem gondolhatjátok komolyan... az is tetszik, hogy nem csak wade az, aki formálódik szép lassan, hanem a társai is, egy ilyen hippi-happy képregényhez képest meglehetősen komoly al szála, és az ő érzelmei a wade-del való kapcsolatában. ($11.09.)

komment

Wolverine -Not Dead Yet

2015. november 07. 16:56 - RobFleming

wolverine01.jpg(Wolverine vol.2 #119-122) (1997-1998) (írta: Warren Ellis, rajzolta: Leinil Francis Yu)

néha összeállnak olyan alkotói evidenciák, amiknél nem értjük, hogy miért nem történnek meg gyakrabban. például az állatias rozsomák és az erőszak-király warren ellis párosa pont ilyen. mert a karakterből pont azt lehet hangsúlyozni, ami ellis-nek is az erőssége. és valószínűleg nem is kell több, hogy működjön a képregény -itt sem kell több a távol-keleti múlt felemlegetésénél és egy pont megfelelő hosszúságúra nyújtott üldözéses bosszúnál. kicsit felpiszkálja a karaktert, hogy aztán moralizálhasson azon, hogy ő vajon jobb-e, mint azok, akiket épp most hányt karom-élre. és persze mindezt a maga nyers stílusában írja meg a hírhedt skót, már amennyire a marvel engedi az erőszakot, sokszor képen kívülre szorul a halál. az akció-jelenetek viszont gyönyörűek, dinamikusak, átláthatóak, nagyszabásúak (főleg az autós/motoros részek). szóval, ha van egy ilyen működő páros, akkor a kiadó miért nem látja meg benne a lehetőséget...? ($11.03.)

komment

Heroes for Hire -(1-6.)

2015. november 07. 16:52 - RobFleming

heroesforhire01.jpg(Heroes for Hire #1-6) (1997) (írta: Roger Stern, John Ostrander; rajzolta: Pascual Ferry)

tetszik, hogy úgy kezelik a marvel univerzumot, mintha valóságos lenne -ha hős-hiány van, akkor be kell tölteni az űrt. és a thunderbolts után itt van egy újabb csapat, akik hősködhetnek a nagyok hiányában -plusz így csapatban könnyebb eladni a c kategória polcáról levett karaktereket (nekem külön jó, hogy kicsit megismerhetem luke cage-et és iron fist-et a jövőre esedékes netflix sorozataik előtt). túl sok meglepetés-ötlet nem jutott eszébe az alkotóknak, itt van pár arc, aki gonosz seggeket rúg szét, és a háttérben eközben egy még gonoszabb szervezkedik. talán az dobja fel a dolgokat, hogy egyik hős sem makulátlan, mindnek van valami stiklije vagy lelki gondja, ahogy az a marvel-nél illik egy standard hírónak... valamint az is pozitív, hogy a szájbarágós narrációt sem veszik túl komolyan, beszólásokkal és rejtvényekkel szórakoztatnak minket. no, szép lassan összeáll a csapat, és jól szétrúg pár segget (a második fő sztori kicsit zavarosabb lett az elsőnél, vagy csak ráébresztett, hogy hány entitás és különleges népcsoport lehet, akikről fogalmam sincs még). (tudom, hogy csúnya cliffhanger-nél hagytam abba, de a hetes füzet megjelent a második thunderbolts kötetben, úgyhogy nyugalom, hamarosan folytatjuk gyerekek, tartsatok ki addig!) ($11.03.)

komment

Journey Into Mystery -The Lost Gods

2015. november 07. 16:49 - RobFleming

journey01.jpg(Journey into Mystery vol.1 #503-511) (1996-1997) (írta: Tom DeFalco, rajzolta: Deodato Studios)

lehet kísérletezni a szuperhős képregények képi világával, de be kell látni, hogy igazán csak izmos férfiakkal és nagycsöcsű nőkkel működnek ezek a füzetek. és a legjobban a fékevesztett kilencvenes években volt látható ez a jelenség, tegnap is örömködve mutogattam anyámnak, hogy nézze már meg ezeket a képeket, a rikító színeivel, az indokolatlanul kevés ruhába bujtatott csajokkal, tökéletes lenyomata ez a korszaknak. mit nem adtam volna azért, ha ’96-ban, kamaszként vehettem volna kézbe... valahol azt olvastam, hogy ez a legjobb thor történet, amiben nem szerepel thor, és a szerény jártasságom okán, amit a témában szereztem, még hajlandó is vagyok elhinni… igazából a földre száműzött istenek miatt egyből gaiman-t kiáltanék, ha nem tudnám, hogy a zseniális ’amerikai istenek’ csak öt évvel később jelent meg. talán azért volt jó, hogy a földről indult a történet, mert így fokozatosan lehetett egyre epikusabbá növeszteni a harcot -meg lehetett találgatni, hogy ki melyik viking istenség igazából. tetszik, hogy a ’90-es évek közepén tényleg arról szólt minden, hogy a legnagyobb hősök eltűntek az univerzumból, ide is szépen beépült thor hiánya. ami már kevésbé tetszik, hogy a korszakra még mindig jellemző a túl-beszélés, de lassan már megszokom, hogy minden információt extra adagban kapunk meg. no, ha egy dögös sztorit akarsz, ami azért újdonságokat nem hoz a zsánerbe, de nyomokban asgard-iakat is tartalmaz, nem fogod megbánni, ha ezt kézbe-veszed. ($11.02.)

komment

Deadpool Classic, vol.2

2015. november 07. 16:45 - RobFleming

deadpool_classic-02.jpg(Deadpool vol.1 #2-8, #-1, Annual '97) (1997) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Ed McGuiness) (eng)

hogy kicsoda deadpool? egy effektíve sérthetetlen zsoldos, aki megállás nélkül nyomja a laza dumát. de tényleg csak ennyi? hát joe kelly szerint szerencsére nem. mert egyből itt a sorozata elején úgy gondolta, hogy mélyíteni is lehetne ezt a karaktert, kifordítani kicsit (nem úgy, ti beteg gondolkozásúak!) -minden szinten emberivé tenni. mert tök jó ez a gyógyulós képesség, de mi van akkor, ha megfosztjuk tőle? és tök jó ez a cinikus álarc, de lehet, hogy nem csak a csúnya arca van mögötte, hanem esetleg érzelmek is? miért úgy írom ezt az értékelőt, mintha két hetes pszichológus-képzésre jártam volna, ahol csak a kérdés-feltevésig jutottunk...? szóval tök tetszett, hogy lehullott kicsit az álca, hogy a szerelemtől és egyéb hormonoktól kicsit formásabbá tették a srácot. aztán jött a kötet második fele, ami elsőre megint egy agyatlan verekedésnek tűnt, de ismét csak több lett belőle, mert feltette azt a nagy kérdést, ami minden képregény-szakértőt foglalkoztat már az elejétől kezdve: kicsoda deadpool? hős vagy antihős? és szerencsére nem adta meg a helyes választ, inkább csak tologat minket is és ’pool-t is az egyik oldalra. ami viszont a másik oldalt erősíteni (a.k.a. deadpool nem ’jófiú’), az az a kontraszt, amit a közös füzetükben daredevil képvisel -merthogy a jófiúk, az igazi nagybetűs hősök nem szoktak ölni, míg a nagypofájú zsoldosnál ez a mindennapi rutin része. ($10.31.)

komment

Thunderbolts Classic, vol.1

2015. október 30. 19:12 - RobFleming

thunderbolts01.jpg(Thunderbolts vol.1 #1-5, #0, #-1) (1997) (írta: Kurt Busiek, rajzolta: Mark Bagley)

mivel képtelenség, hogy az ember visszamenjen 1961-ig, és elolvasson minden egyes füzetet azóta, ezért bárhol is kapcsolódik be a történetbe, elfogadónak kell lennie azzal kapcsolatban, hogy egy csomó minden már megtörtént ezekkel a szereplőkkel. mikor én elhatároztam, hogy belevágok a marvel univerzum feltérképezésébe, ki kellett választanom egy megfelelő időpontot, amikor felveszem a fonalakat. amikről tudtam, hogy ritkán lesznek egy új szövet kezdetei. de belátó vagyok, el tudom fogadni ezt, kivárom, hogy elmagyarázzák nekem az írók a homályos foltokat. azt tudtam, hogy egy légüres térbe fogok érkezni, amikor a föld legnagyobb hősei egy zseb-univerzumba költöztek át (ehh, képregények...), és a hiányuk érdekes helyzeteket szülhet a mi világunkban. például szükség van a pótlásukra. azt hinnéd elsőre, hogy ez csak marketing-duma, hogy a marvel-nél kitalálták, hogy hogyan adjanak el egy újabb csapatot, de kurt busiek nem is csinálhatta volna okosabban a létrehozásukat. mert elsőre tényleg egy avengers koppintásnak tűnnek, akik vígan szétvernek akárhány segget, kicsit még a g.i.joe-kra is emlékeztetnek (le sem tagadhatnák a kilencvenes éveket), de aztán az első füzet végén jön a tényleg meglepő fordulat -hogy nem is olyan jófiúk ők, mint elsőre tűntek. és ez egy olyan helyzet, amiből rengeteget ki lehet hozni. mert hiába nemtelenek a céljaik, máris elkezdték élvezni a hőslétet, hogy most ők rúghatják szét a rosszfiúk seggét, hogy győztesen hagyhatják el az összecsapások színhelyeit, hogy a nép szereti őket. és alig várom, hogy meghasonuljanak. ja, és nem zavar, hogy (mester)bűnözőként hosszú előélettel rendelkeznek, mert szép fokozatosan kibontják a múltjukat is (erre alkalmasak a különböző különszámok is). szóval örülök, hogy ti is new york védői közé álltatok, kedves mennydörgők. ($10.29.)

komment

Deadpool Classic, vol.1

2015. október 30. 19:06 - RobFleming

deadpool_classic-01.jpg(New Mutants, vol.1 #98, Deadpool: The Circle Chase, Deadpool: Sins of the Past, Deadpool vol.1 #1) (1991, 1993, 1994, 1997) (írta: Rob Liefeld, Fabian Nicieza, Mark Waid, Joe Kelly; rajzolta: Rob Liefeld, Joe Madureira, Ian Churchill, Ed McGuiness) (eng)

no srácok, arra gondoltam, hogy ha már angolul is akarok olvasni marvel képregényeket, akkor az lesz a legjobb, ha egyből a legnehezebbel kezdem. és nem is csalódtam, mert nem elég, hogy a főhős vezetésével mindenki rengeteget pofázik, de még szét is van roncsolva a nyelvezete, hogy imitálják az akcentusokat és szlengeket, és ettől csúnyábbak lettek a szövegbuborékok, mint a közelről shotgun-nal szétlőtt kézfejek. de akkor is megküzdöttem a rohadékkal... pedig csak az utolsó pillanatban találtam ki, hogy deadpool-t is be kell vennem a portfólióba, nem is tudom, hogy felejtkezhettem el őkelméről korábban, de sebaj, itt van, és örülök, hogy itt van, mert kell egy ilyen szórakoztató idióta is a karótnyelt komolykodók közé, kicsit lazítani, kicsit kikacsintani. és tudom, hogy ezek a sztorik egy kicsit korábban vannak az általam kijelölt olvasási határtól, de milyen hülyén nézett volna már ki, ha a vol.2-vel kezdem az olvasást... így is volt benne kihívás, mert hiába virít rajta a ’vol.1’, meg az ’ez deadpool első mini-sorozata!’, azért egy csomó utalás felett kellett szemet hunynom. igazából ezért nem jó beugrási pont, de egyébként jól hozzák az írók a karakter esszenciáját, bár a történetekbe lehetett volna több spiritusz is: mind a két mini kimerül a ’mindenki ki akarja nyírni deadpool-t’ zsánernél (igen, ez egy külön zsáner!), de mivel szórakoztatóan hozzák a kötelező minimumot, így nincs gond. fura módon az első ongoing első füzete is ebbe a kötetbe volt csapva, mintegy megelőlegezve, hogy milyen mókák várnak még ránk. ($10.28.)

komment
süti beállítások módosítása