(Rogue, vol.1 #1-4) (1995) (írta: Howard Mackie; rajzolta: Mike Wieringo)

tudom, hogy az ezer éve félbehagyott dc-run-t kéne folytatnom, de ahhoz most nem füllött a fogam, viszont majd’ elemésztett a vágy, hogy végre belevessem magam a marvel 616-os univerzumába. jó sokat gondolkoztam, hogy meddig kéne visszamenni, hogy melyik karakter életébe érdemes bekapcsolódni, de minderről majd később, mert ez még nem a mélyvíz, csak a bemelegítő, amivel visszaszoktatom magam a hideg realista papír-alapú könyvekről a tableten olvasott színes világba. és mivel vadóc a kedvenc x-em, így az első önálló mini-sorozatára esett a választásom, ráadásul még a kiválasztott időpontomhoz is közel esett a megjelenése. így elolvasva azért nem mondanám, hogy ez egy korszakos mű, amivel érdemes a képregények világába megmártózni... először is, túl van beszélve, a narrátor folyton okoskodik, és olyan információkat oszt meg, amiket fölösleges hangsúlyozni -de hősnőnk is annyit gondolkozik a bunyók alatt, mintha ő maga lenne az a bizonyos szószátyár hálószövő. és valljuk be, a történet sem valami vastag, a harmadik füzet konkrétan egy nagy verekedés. ugyanakkor van némi kilencvenes évek bája, és tök vicces, hogy a fülemben hallottam vadóc rajzfilmsorozat-béli rekedt hangját. az is jó, hogy a kedvenc városomba, new orleans-ba kanyarították a történetet, igaz a hangulat nem nagyon jött át. viszont felkeltették az érdeklődésemet az orgyilkos/tolvaj ellentét iránt. a legfontosabb viszont, hogy vadóc jellemének a lényege ott dobog a sztori alatt, a mutáns-erejének a drámája, pont az, amit annyira szeretek a karakterben. ($10.23.)

(2003-2004) (írta: Neil Gaiman, rajzolta: Andy Kubert)

az ismert dolgok kiforgatásánál a legfontosabb kérdés, hogy van-e az ötletes csavarokon és karakter-utalásokon túl bármi, amit még élvezni lehet. mert oké, hogy egy váratlan környezetbe pottyannak a legismertebb marvel-hősök, és sokáig lehet találgatni, hogy a felbukkanó új arcok kik is az ismert univerzumban, de egy idő után az ember elkezd többre vágyni. történetre. és hát pont neil gaiman lenne az, aki ne tudna kitalálni egy történetet egy ilyen alap-felütéshez? oké, kicsit keresgélnie kell, de aztán szépen összeáll minden szál. de ami még fontosabb, hogy hozza a kora-újkori hangulatot (főleg az elején), ideális történelmi korszak az inkvizícióval, hogy a kirekesztésről meséljen. (és van még egy klasszikus gaiman-i téma is, ’az angol, aki átutazik a nagy óceánon túlra, hogy új otthonra leljen’.) (bírom, amikor nyitott szemmel kell nézni egy képregény, például láttátok matt murdock hajában a kis szarvacskákat...?) ($03.16.)

(2002-2004) (író: Greg Rucka, Mike Carey / rajzoló: Salvador Larocca)

uhh, én szeretem a street-level hősöket, nem kell mindig nagyszabás meg epikus kozmikus nagy csata. le lehet vinni emberi szintre vinni a hősködést. lehet, hogy külön kellett volna választanom a két minit, mert egy picit másképp állnak a zsánerhez. az elsőnek nem sok köze van a szuperhősködéshez, egy realista történet, ahol a hagyományos emberi gonoszság az, amit nem lehet tűrni (a gazdag ficsúrok mindig erőszakosak és el akarják tusolni az alávalóságukat). és pont emiatt az életszerűsége miatt lesz érdekes. de a kolis környezet is hozza elő az emlékeket az emberből. a másik történet már sokkal inkább a hagyományos daredevil-es világot hozza, a kötelező gonoszokkal, és a pitiáner gengszterekkel teli noir underground-ot. kicsit mozgalmasabb, és előkerül a bőr-ruci is (igaz, csak elektránál, matt valamiért megmaradt bekötött szemű ninjának, de jól van ez így). a mondandó viszont mindkét esetben ugyanaz: meddig mehetünk el az igazság üldözésében, mi az a morális határ, amit nem léphetünk át, mennyire hagyhatjuk eluralkodni magunkon a bosszú ízét, ami félreviheti a tetteinket. jó lenne azt gondolni, hogy a tinik is nyitott szemmel olvassák ezeket a képregényeket. (++05.03.)

(2005-2008) (író: Orson Scott Card / rajzoló: Andy Kubert, Mark Bagley)

valahol el kell kezdeni az univerzum-építést. és igen, tudom, hogy azóta már kánonon kívülre retcon-olták a történetet, de annyira mégis érdekelt, hogy itt ugorjak fejest az ultimate világába. az alternatív világok nagy előnye, hogy bátran el lehet térni az eredetitől, csak kérdés az, hogy érdemes-e radikálisan mást rakni az eredeti helyére. mert az még oké, hogy a gyermek- és tinédzser tony stark kalandjait láthatjuk (volt nagy meglepetésem az első füzetben, amikor realizáltam, hogy baszki ez az idősebb stark, mert persze a környezettel sem mutatták, hogy mikor járunk). mondjuk azért nem vagyok oda, amikor kiderül, hogy mindenki mindenkit ismert már gyerekkorban is. és kár, hogy obadiah-t ilyen végtelenül irritáló suhancnak csinálták meg. de jó volt a gyerekkori trauma megírása, nem hiányoltam a mellkas-sérülést sem. de. én szeretem iron man-ben azt, hogy ember, aki a gépei és tudása révén lesz az aki, és nem egy igazi szuperhős. itt viszont háromszor felrobban és ötször növeszti vissza a végtagjait. és ettől emberfeletti lesz, ami pont az ő karakterének nem előny. egyébként nem volt rossz, a sztori pörgött, felépített egy alternatív hőst, a rajzok is megszokhatóak voltak. de miért van ilyen fura feje a páncélnak...? (++05.01.)