(2011) (írta és rajzolta: Lee Bermejo)

az már tim burton ’batman returns’-e óta köztudott, hogy a denevér-ember és a karácsonyi hangulat szépen megférnek egymás mellett, úgyhogy bátran emeltem le a polcról karácsony idején ezt a különszámot -hogy aztán semmi karácsonyi hangulatot ne érezzek ki belőle... de valószínűleg velem van a baj, mert sosem állt hozzám közel a dickens-féle karácsonyi ének (vagy annak bármelyik interpretációja), ráadásul hajlamos vagyok néha felületesebben olvasni, nem mindig sikerül a felszín alá mennem. mert elsőre az ember csak egy szépen festett képregényt lát, különleges panel-elrendezéssel, eltúlzott érzelmeket közvetítő arc-ábrázolással. meg egy narrációval, ami néha kizökkenti az ember a profánságával, de legtöbbször csak zavart okoz az olvasó fejében, hogy akkor most a scrooge-analógiát hogyan is kell rávetítenie a batman-mitológiára... érdekes, hogy nekem a kisember drámája működött a legjobban, mert bruce wayne tépelődését nem éreztem tökéletesen karakter-hűnek. de aztán jöttem/mentem a lakásban pár kört, mire nekiültem volna megírni ezt az értékelést, és kicsit közben próbáltam a felszín alá látni, így már sokkal jobban tudom értékelni az olvasottakat, mert igenis van értelme batman-nel rágódni azon, hogy mennyire megkeseredett az évek alatt, hogy mennyire nincs már bizodalma az egyszerű emberekben, hogy mennyire már csak a bohóc az egyetlen, aki a gondolataiban jár... úgyhogy mondhatom, hogy tisztelem a mű gondolatiságát, értékelem az erőfeszítését, a képi világát, de sajnos cseppet sem érzem azt, hogy rajongani tudnék érte, mint ahogy nagyon sokaknak sikerült. nekem még várnom kell egy másik karácsonyi csodára... ($$12.25.)

(2016) (írta: Christos Gage, rajzolta: Joe Bennett)

előzmény-képregény, avagy adjunk morzsákat a komplett élményre vágyó filmnézőknek... (eleve vannak bajaim ezekkel a digitális képregényekkel, mert a jó nagy (fekvő) képek plusz kevés szöveg kombinációjuk nem éppen kielégítő -bár wc-n olvasáshoz pont ideálisak...) azért értékelem az igyekezetet, hogy próbálták kicsit képbe hozni a karaktereket, akik többsége persze mind kőkemény a warner politikájához idomulva (batman odacsap, lois nem ismeri a félelmet, stb.), és azért próbálták kicsit piszkálni a man of steel utáni időszakot is, az emberek (és politikusok) hozzáállását superman-hez, a felelősség és hősiesség témáját -remélem ezekből valami majd a filmbe is beszivárog... (a rajzok rendben voltak, az mondjuk fura volt, hogy jesse eisenberg arca félelmetesen realistán lett ábrázolva, míg a többiek nem voltak ennyire felismerhetőek.) ($$03.25.) (update: itt a film kritikája!)

(Wonder Woman vol.2 #195-200) (2003-2004) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Drew Johnson) (eng)

ahogy már a hiketeia-nál említettem, egy dc run-hoz elengedhetetlen, hogy wonder woman-t is olvassunk -és hát nem véletlen, hogy azt a sztorit vettem elő legutóbb, mert az volt greg rucka teszt-repülése, ami után ezeknél a füzeteknél kapta meg a hősnőt hosszú évekre. de egyébként is jó beugrási pontnak bizonyult, mert beveti az ’újonc segítségével hozzuk képbe a befogadót’ trükköt, és kétségtelen, hogy így a legkönnyebb magyarázni az új olvasóknak (és nézőknek, ha másik médiumról van szó). úgyhogy nem kapkodja az ember a fejét, hogy milyen pozíciót tölt be dianna, hogy mivel telnek a napjai, mert az első lapokról megtudhat mindent szépen sorban (ha már a hősnőt úgysem láthatja, hiszen jól rejtegetik az első füzeten keresztül. mert jobb dolga van...). a követségi feladatokkal adnak egy kis komolyságot a történetnek (plusz ezt szolgálják a wonder woman könyvének hatására felkorbácsolódott emberi érzelmek is), hogy aztán az olümposzi részekkel elemeljék kicsit a valóságtól -mert a karaktertől nem elválasztható a mitológia. és ez jó, mert még ha fel is van update-elve az istennek többsége, azért a kicsinyességük a régi... csak az utolsó résznél éreztem azt, hogy kihagytam valamit, mert nem igazán volt megmagyarázva, hogy a kiborg amazon miért is püföli dianna-t (egyébként is csak egy nagy bunyó volt az egész füzet). (bevallom, a 200. szám retrosított extra sztorijaihoz nem volt türelmem. viszont szeretnék önmagamnak egy high five-ot kiutalni, mert kitartottam hat füzeten át az angol nyelvűségük ellenére.) ($08.04.)

(Teen Titans vol.3 #1-7) (2003-2004) (írta: Geoff Johns; rajzolta: Mike McKone, Tom Grummet)

geoff johns-nak hasonló a véleménye, mint nekem -biztos, hogy jó dolog az, hogy gyerekek húznak szuperhős kosztümöt, és kockáztatják az életüket? csak míg én esetleg a számat húzom emiatt, addig ő ezeket a gondolatokat beépíti a történetébe (arra kíváncsi lennék, hogy ő maga akart a titánokról írni, vagy kiutalták neki ezt a sorozatot...). ha már minden szuperhősnek van sidekick-je és gyerek-változata (kivéve zöld lámpásnak!), akkor lehet is velük kezdeni valamit. persze lesz egy rakás tini-problémájuk (és nem csak az iskola-padban), és a humoruk is az életkorukhoz igazodik -de ott sötétlik a fejük felett a bevezetőben emlegetett probléma. hogy megéri-e az életük kockáztatása? johns nem is kíméli az újonnan alakult csapatot, az egyiknek a térdét veri szét, a másiknak a fél fejét (még szerencse, hogy a mesterségeset, és nem a természeteset...). aztán nem bírja kihagyni, hogy a nagy példaképekkel is legyen egy összezördülés -de talán itt ez azért természetes, mert minden titánt úgyis a felnőtt változatához mérnek. ha egyben nézem, látszik az ügyes felvezetés, a korrekt rajzok, már csak azt a gondolatot kell megszoknom, hogy a felnőttek hagyják, hogy gyerekek ugráljanak szuperhős-kosztümben... ($05.31.)

(Birds of Prey vol.1 #62-68) (2004) (írta: Gail Simone; rajzolta: Ed Benes, Michael Golden) (magyarul: Batman #01-06 (Kingpin))

szerintem elég enyhe perverziónak számít, úgyhogy nyugodtan bevallhatom, hogy gerjedek a rajzolt nagymellű csajokra... de most komolyan, van olyan, akinek nem dobban meg a (khmm) szíve, ha lapozgatja például a birds of prey ezen füzeteit, és meglátja a karom nevű hölgyet a nem túl sokat takaró hálóingében...? biztos arra gondol majd, hogy ’jaj, szegény, csak meg ne fázzon!’... most kijöhetett volna problémaként, hogy ez a történet korábban játszódik, mint a már elolvasott war games, de nem tartózkodtak sokat a csajok az óratoronyban (ami, spoiler, kicsit tönkrement annak a sztorinak a végén), meg egyébként is, úgy kell felfogni, mintha egy egész estés flashback-et olvasnék. úgyis fontos volt a történetben is a múlt, a kanári kétszeresen is annak démonjaival küzdött (az egész az öreg sensei-ével kezdődik, és ott van az anyja egy megoldatlan ügye is, amire egy teljes füzetet szántunk). de persze a jelenben ugyanúgy ott vannak azok a mocskok, akiknek szét kell rúgni a seggét. nem volt zavaró, hogy külön utakon jártak hősnőink, mert ügyes vágásokkal jól futottak párhuzamosan a történetek. amik aztán egy erős fináléra futottak ki, ahol az eddigi legnagyobb girl-power összpontosulhatott. (nem tudom, hogy a magyar kiadásba bekerül-e, de ha igen, akkor sem tudtam kivárni, hogy megjelenjen a következő füzet, ami átmeneti jellegű, csajos lelkizés két küldetés között, így elolvastam angolul -nagy örömömre csak néhány szónál kellett a szótárhoz nyúlnom, ez mindenképp megerősített a távlati terveimben.) ($05.03.)

(2002) (írta: Greg Rucka, rajzolta: J.G. Jones)

ideje visszatérni egy nagyobb kanyar után a dc-univerzumba. de még mielőtt beleesnék a nagyobb események örvényébe, egy kicsit még visszanéznék. mert például kedvet kaptam wonder woman-hez (továbbra is igénylem az erős női karaktereket). persze most is ezerszer végigrágtam, hogy meddig menjek vissza, aztán egy olyan történetnél kötöttem ki, amit már olvastam évekkel ezelőtt. sőt, már akkoriban is próbáltam írni néhány értelmes mondatot a befogadott művekről, de hasztalan kerestem mindenféle elfekvő vincsesztereken, sajnos úgy tűnik, örökre elveszett ez a gyöngyszem. talán azért kár ez, mert arra kifejezetten emlékszem, hogy nem igazán tetszett a képregény, és kíváncsi lennék, hogy miért húztam a számat. mert második olvasásra igenis jónak tűnt. talán nem értettem a jól beleszőtt görög mitológiát? talán nem tudott megfogni a drámaisága? talán csak nem éreztem még rá a képregény-olvasás ízére? talán kellenek az ember életébe az ilyen rejtélyek... ($04.26.)

(2000-2001) (írta: Mike Mignola, Richard Pace; rajzolta: Troy Nixey)

baj-e az, ha vannak előadók, akik csak egyféle témában tudnak kiteljesedni? ha működik a markáns kézjegy, akkor miért ne? szerintem mike mignola bármihez nyúl, abból biztos, hogy csak csápos lényt tud kirakni, így van bekötve szegény, és mi pont így kedveljük (még akkor is, ha tisztában vagyunk a lovecraft-i ihletettség nyilvánvalóságával). és ha azt gondolnád, hogy batman-hez nem illenek ezek a túlvilági nyálkás gusztustalanságok, akkor tévedsz, igaz, az sem ártott, hogy a húszas évekre lett áttranszformálva a környezet. ez abból a szempontból is jó, hogy szabadon kezelhetett minden kötelező gotham-i kelléket, ki lehetett szakítani a hagyomány gyökereit úgy, hogy azért ápolgatva voltak serényen. nagyon tetszett, ahogy az összes ismert karakter kapott egy mignolá-s gellert, misztikusságot, természetfelettiséget (harvey dent átalakulása talán a legjobb példa erre, de lehetne sorolni a ghul-családot, a gyilkos krok-ot, az igazi orákulumot, vagy poison ivy-t is). és ezt a fájdalmas transzformációt nem úszhatta meg hősünk sem, ami nagy írói bátorságra vall. az egyszerűnek látszó kalandtörténet igazi epikus ponyva-fináléba torkollott, megadva a végső döfést a realizmus gyenge szívének. (kicsit fura volt, hogy a nagyon mignolá-s történethez nem jöttek a nagyon mignolá-s rajzok, de ezek a klasszikusabb, kerekebb ábrázolások is szépek voltak.) ($03.18.)

(2003) (írta: Mark Millar; rajzolta: Dave Johnson, Kilian Plunkett)

egy olyan idegennek, mint superman, minden ember egyforma, és mindig is az volt a célja, hogy ezek az emberek békében éljenek a földön -hát csoda, hogy kommunista lett a kiscserkészből...? az ember meghall egy eredeti ötletet, amivel kiforgatják az ezerszer megrágott sztorit, és már előre imádja. pedig ezerszer el lehet rontani egy kitűnő variációt is, de hála marx-nak és lenin szellemének, mark millar nem esik ebbe a hibába. mert ugyanezzel az ötletességgel végig tudja vinni az egész koncepcióját. és nem csak arról van szó, hogy a legamerikaibb ikonra sarlót és kalapácsot rak, hanem az általa képviselt eszmével is eljátszik. mert az acélember jelleme nem változik attól, hogy kansas-i farm helyett egy ukrán kolhozban nő fel (ebből szerettem volna többet is kapni), vagy hogy hűen magáévá teszi a kommunizmus alapgondolatait. mert persze ő lesz az első, aki a gyakorlatba is át tudja ültetni az utópisztikus elképzeléseket -igaz, hogy a személyi kultusz nála is kötelező kellék, valamint az eszmével egyet nem értők agyi beavatkozáson esnek át. hogy mi? superman nem makulátlan? végre! nincsenek elmismásolva a megvalósuló kommunizmus problémái, de nincsenek is gonosz vörös démonnak beállítva a szovjetek, és ez üdítő. ahogy az ellenpont sem egy végletekig gonosz és önérdek-vezérelt luthor, hanem egy különc zseni, aki a saját agyának szórakoztatása mellett az emberiség sorsáért is aggódik. de a többi vendég is ügyesen van kiforgatva (batmanovics, hehe!), nem beszélve a történelmi anomáliákról. végig gördülékeny és nagyszerű olvasmány, annak ellenére, hogy komoly tanulságok vannak a mélyben, amiket superman és az emberiség is évtizedek/évszázadok alatt tanul meg -mindegy milyen eszme-rendszerben gondolkozunk, a lényeg, hogy össze kell fognunk, és nekünk kell felvirágoztatni ezt a bolygót. eszesen és egyenlően. ($03.17.)

(Batman -The 12cent Adventure, Detective Comics #797-800, Legends of the Dark Knight #182-184, Nightwing #96-98, Gotham Knights #56-58, Robin #129-131, BatGirl #55-57, Catwoman vol.3 #34-37, Batman #631-634) (2004-2005) (írta: Devin Grayson, Andersen Gabrych, AJ Lieberman, Bill Willingham, Dylan Horrocks, Ed Brubaker; rajzolta: Raymond Rachs, Pete Woods, Brad Walker, Mike Lilly, Al Barrionuevo, Giuseppe Camuncoli, Sean Phillips, Paul Gulacy, Kinsun, Jon Proctor, Mike Huddleston, Thomas Derenick, Paul Lee)

ezek a kiadók meg a crossover-eik... értem egyébként, hogy miért kapcsolják össze a képregényeiket időről-időre, és nem csak anyagi szempontból (bár biztos, hogy azt is számításba veszik, hogy több füzetet kell vásárolni, hogy az egész sztorit el tudd olvasni), hanem mert így képezhet az univerzumuk egy nagy egészet, és van, amikor kifejezetten logikus is, mert egy helyszínen játszódnak, vagy összetartoznak a karakterek -mint itt. koca-olvasóként viszont szokni kell, hogy egy ilyen esemény kapcsán hirtelen kapcsolódik be az ember olyan történet-szálakba is, amiket eddig nem követett. de nem vészes a dolog, apróbb agy-munkával ki lehet következtetni, mire utalnak épp, de az írók is sokszor segítenek (konkrét példával szemléltessek: mi is a helyzet a sztori idején a robin-okkal batman körül). már csak a macskanős run-om miatt belefutottam volna ebbe a nagy csimbummba, de már az alap-felállása is érdekesnek tűnt -mi történik, ha egymásnak esik az összes gengszter-banda gotham-ben. a válasz természetesen az, hogy rossz lesz mindenkinek, nagyon rossz... ha van előnye a crossoverek-nek, az az epikusság érzésének felfokozási képessége, talán tényleg kellett ez a sok füzet ahhoz, hogy átérezzük a helyzet súlyosságát (bár azért néha repetitívvé vált, hogy hőseink elmentek valahova, és szétrúgtak pár segget -már megint...). de működött a hangulat, nyomasztó volt a tehetetlenség, amikor elszabadult a pokol, elkerekedő szemmel nézte az ember a veszteség-listát, és felhúzta magát a rendőri inkompetencián. a fő antagonistán már csak azért nem, mert nehezen tudott volna mélyebbre süllyedni, mint a catwoman-es horror-sztoriban. de azért jól működött a dráma a végén, ahogy a haldoklókat és sérüléseket nézve lecsupaszították batman karakterét (akinek meg kellett várni a háború végét, hogy kimutathassa az érzelmeit). azon csodálkoztam, hogy bár hiába futott különböző karakterek címeiben a történet, csak ritkán fókuszáltunk egy karakterre, sokszor inkább film-szerűen vágtak a különböző helyszínekre, egységes organikus egész volt a sztori a különböző írók ellenére. szívesen olvastam, de azért legközelebb az akció-batman mellé beleférhetne több nyomozós batman is... (meg egyébként is, fényes nappal hordani a streccs-rucit nem menő...) ($03.04.)

(2004) (írta: Will Pfeifer, rajzolta: Patrick Gleason)

bár az entourage próbálta belénk-beszélni, hogy aquaman cool, azért még mindig az egyik legkétesebb megítélésű szuperhősről beszélhetünk (a lelki-társával namor-ral együtt). ha az ember bele is botlik a képregényébe, vonakodik beleolvasni. de vagy kifogtam azt a pár füzetet, ami a leg-kétely-oszlatóbb (a will pfeifer által írt pár számról van szó), vagy mindenkinek felül kell írnia azt, amit erről az uszonyos hősről gondolt eddig. oké, már a felütéssel megvettek, ahogy a döglött pandamaci úszik a tengerben, de az egész katasztrófa hatásosan van bemutatva (a rajzok is erősen rásegítenek erre, de egyébként is, meglehetősen az én szememre valóak a képek). miután túltettük magunkat a sokkon (ti. fél san diego a víz alá került a lakosaival együtt), már egy jól pörgő hagyományosabb nyomozás és megoldás kerekedett ki a történetből (a következményekkel kevésbé törődő tudós alakját jól elhasználták már hollywood-ban is, de amíg működik egy toposz, addig felesleges panaszkodni). az utolsó két füzetben megnézhettük azt is, hogyan kezd működni ez az új vízalatti világ, ahol, nem meglepő módon máris felüti a fejét a bűnözés. az ember minden közegben ember marad... ($02.27.)

(Catwoman vol.3 #25-33) (2004) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Paul Gulacy, Sean Philips, Stefano Guadiano, Diego Olmos)

a rossz környékeket nehéz megmenteni. mert hiába nyersz meg egy csatát, mindig lesz, aki be akar nyomulni a hatalmi vákuumba, aki le akarja fölözni a terület bevételeit. így selina-nak újra munkába kell állnia. bár most is vannak lelkileg megterhelő durvulások (kezdésnek agyonvernek egy embert), de most inkább fizikailag gyötrik hősnőnket, ezzel eltolva a hagyományosabb szuperhősös történetek felé a hangulatot (a szokásos tápos gonoszt is kipipáljuk). de bekúszik a noir mellé egy másik ponyva-zsáner is, ahogy az egyiptomi misztikum hangsúlyossá válik egy füzetben, és átveszi a hatalmat a b-filmes kaland-érzet. szomorú vagyok, hogy most sem sikerült egy rajzolóval végig vinni egy történetet, bár paul gulacy-val szemben is vannak ambivalens érzéseim, mert olyan, mintha pénzfeldobással döntené el, hogy a következő kockában szépen vagy pocsékul húzza a vonalakat (igaz, selina testét mindig dögösre tudja rajzolni...). ($02.21.)

(Superman vol.2 #204-215) (2004-2005) (Írta: Brian Azzarello, rajzolta: Jim Lee)

azért nem lehet könnyű írói feladat megtalálni ennek a tökéletes kiscserkésznek azt a pontját, ami érdekes lehet az olvasók számára -és brian azzarello nem járt rossz nyomon, amikor a tökéletlen emberségét emelte ki, a kényszert az emberek megmentésére, a felelősség súlyát, és a hitet, hogy mindenre képes. ez utóbbi különösen hangsúlyos lett, de mi mást várnék, ha egy papot tett meg társ-főszereplőnek, aki hasonlatosan az acélemberhez, tele van kétségekkel. de azokból bőven kijutott jézusnak is, mert nem, nem szeretném elmismásolni, hogy a nyilvánvaló párhuzam a superman-kultusz és a katolikus hit között erőteljesen megjelenik, képben és szövegben egyaránt. először kicsit sajnáltam, hogy a nagyon is emberi kezdést megtörte a fel-update-elt lény a maga nem-evilágiságával, de aztán szépen fejlődött fel a történet is, kerültek bele egyre fantasztikusabb és tipikusan superman-es elemek -arról nem beszélve, hogy az ilyen nagyívű dc-s történetek írói mindig késztetést éreznek arra, hogy a nagynevű szövetségesek összecsapjanak párszor. de aztán elült minden csatazaj, és itt maradt nekünk ez a tépelődő emberi szuperhős, akinek csak a teste acél, a szíve biztos, hogy nem. (tudom, hogy vizuálisan könnyen megvezethető vagyok, de engem jim lee mindig le tud nyűgözni, nekem hozzá tartoznak a képregényekhez a széles állkapcsú férfiak és a tökéletes testű gyönyörű nők.) (vicces, hogy pár füzet után eszméltem rá, hogy én ezt már olvastam pár éve, de így is élvezetes volt végig.) ($02.15.)

(Catwoman vol.3 #10-24) (2002-2003) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Brad Rader, Cameron Stewart, Javier Pulido)

szerintem ed brubaker magára értette, amikor a ’könyörtelen’ címet adta a kötet egyik szegmensének... mert értem én, hogy ez egy felnőttesebb, érett sztreccsruhás történet (azért nem írok szuperhőst, mert selina -szerencsére- nem az), de azért ennyire lehet, hogy nem kéne alámeríteni hősnőjét -és mindenki mást körülötte. bebizonyosodott, hogy nem csak a szájuk jár, hogy az east end egy rossz környéke gotham-nek. ahol nem csak piti bűnözők vannak, akik beérik annyival, hogy megböknek egy sikátorban. nekünk sem volt könnyű átérezni azokat a gyötrelmeket, amiket a pokolra-szállás közben átéltek a karakterek, így nem csoda, hogy mély nyomokat hagyott rajtuk a sok elképzelhetetlen seb. így szükség volt az utána jövő három füzetre, ahol beleláthattunk a lelkükbe, ahogy szedegették az összetört darabokat. de nem emiatt hagytam félbe az olvasást egy időre itt, hanem a csúnya rajzok vették el egy kicsit a kedvem. pedig érdemes volt kitartani, jött a minőségi ugrás rajzilag, az írásban meg gondolom érezte az alkotó, hogy ki kell kicsit könnyíteni, vissza kell hozni a karaktereket a fényre. így elvitte őket gotham-ből egy kis túrára a dc-világba, kicsit nosztalgiázni kevésbé ismert hősökkel is. túl vagyunk a nehezén, és ilyenkor az ember nyújtaná tovább olyanoknak, akik még mindig azt károgják, hogy a képregény gyerekeknek való... ($02.15.)

(Selina's Big Score + Catwoman vol3. #0-9.) (2002) (írta: Ed Brubaker, Darwyn Cooke; rajzolta: Darwyn Cooke, Brad Rader)

nem tudom, hogy miért éreztem úgy, hogy a dc képregényes világába a női karakterek segítségével kell fejest ugranom (lásd még itt). mondjuk ez a történet egyáltalán nem szuperhősös, úgyhogy még csak óvatosan próbálgatom a sztreccs-ruhát. van egy elméletem, mely szerint a noir, mint stílus mindenhez passzol, de ebben az univerzumban bizonyítottan helytálló ez (uhh, úgy néznék/olvasnék noir fantasy-t mondjuk...). mert a városok alsó szintje, az utca mocska vonzza azokat a jegyeket, amik ezt a zsánert erőssé teszik. kurvák és gengszterek. korrupt zsaruk és kiégett magán-hekusok. itt nincs helyük a makulátlan hősöknek -itt az tud érvényesülni, aki ismeri a másik oldalt is. úgyhogy macskanő ideális választás. még kis is mondja az egyik füzetben, hogy ő olyanokkal is foglalkozik, akik mondjuk batman-nek kellemetlenek lennének. mondjuk azok a kurvák, akiket sorban öl egy őrült. vagy akit a korrupt rendőrök akarnak levadászni. nem egy szívderítő vidék, ahol gyerekek hasában érkezik a drog, ahol a rendőrök üzletelnek a gengszterekkel. a nyitánynál furcsán éreztem magam, mert jó beugrási pont volt a nulladik szám, ahol a halálból tér vissza hősnőnk, de mégis kényelmetlen volt, hogy sokat utalgattak visszafele. aztán jött a különszám, ami egy klasszikus vonat-rablás körül bonyolódik, és ugyanabba a hibába esik, mint a kezdőszám –túl sok a szöveg, rengeteg narráción kell átrágnia magát az embernek (és igen tudom, enélkül nincs noir, de itt az egészségesnél több volt). aztán amikor sorozattá változik a történet, ott helyrebillenek az arányok. onnan már csak pár szám, és a rajzfilmes, kicsit elnagyolt rajzolást is megszokja az ember... (ezek voltak az első képregények, amiket tableten olvastam, néha nagyon szürreális tud lenni, ahogy a színeken átvilágít a fény.)(++11.15.)

(Birds of Prey vol.1 #56-61) (2003-2004) (írta: Gail Simone, rajzolta: Ed Benes) (magyarul: Kingpin)

szerintem már az is hím-soviniszta, ha felhozzuk, hogy egy nő írta a képregényt... amiből egyébként a kötet első felében nem sok érződik, főleg, ha a pörgős akciókat, a benyögött egysorosokat és a hosszú combokat nézzük. az utolsó két füzetben már inkább felerősödött a csajos lelkizés, eluralkodott a szakítás utáni rossz hangulat, de belefért simán. üdítő a szemnek és a szívnek egyaránt, hogy nem macsó pasik ugrálnak a sztreccs-ruciban, a nők nem kizárólag a megmentendő áldozatok, hanem mindkét oldalon ők állnak. na jó, a gonoszok maradtak férfiak, de ott meg savant elmebaja és gyerekkori traumái miatt kicsit elnézőek vagyunk, a korrupt madárgyilkos szenátort viszont szívből lehet utálni (meleg verőembert viszont tényleg csak egy nő alkothatott meg...). igazából semmi extra nincs ebben a kötetben, a könnyedén átnyújtott üzenete mellett (lásd még: ’milyen eszközökkel élhet valaki, ha a bűnt írtja’) csupán szórakoztatni akar egy pörgős kalanddal, és ennek maximálisan eleget is tesz. és tartsatok bármennyire is egyszerű pasinak, én imádom, amikor dögös, alig-ruhás nagymellű csajokat rajzolnak a képregényekbe... (++10.12.)