(X-Factor vol.3 #1-6) (2006, Marvel Comics) (írta: Peter David; rajzolta: Ryan Sook, Dennis Calero) (magyarul: Kingpin)

kedves olvasóim, biztos feltűnt már a nagy marvel univerzumos olvasásomban egy bántóan hiányzó folt, azaz hogy néhány kivételtől eltekintve távol tartottam magam eddig a mutánsoktól. és higgyétek el, ez nem a bennem tomboló ’mutkó-utálat’-ból adódott, egész egyszerűen egy nagy összefüggő masszának tűnt kívülről az univerzum ezen szeglete, amit túl nagy falat lehet feltörni -de ennek most vége! rászántam magam, összeszedtem az infókat, és visszaléptem kettőt, hogy megfelelő helyen tudjak belépni az x-ek világába -bátrabban tettem most ezt, miután a pókfejnél is ignoráltam az eddigi időrendemet (most azzal nyugtatom magam, hogy sokkal jobb lesz, ha mostantól spirálban haladunk a naptárban, nem egyenes vonalban előre)... ha csak a kritikai visszhangot figyeljük az egyes köteteknél, akkor azt hiszem nagyon magasan sikerült fellépni erre a (mutánsokkal kikövezett) útra, mert peter david x-factor-át általános hozsannák kísérték az évek során, és most már azt is tudom, hogy nem érdemtelenek ezek a dicséretek, legalábbis ez a nyitó-kötet igazán mély benyomást tett rám... és tudom, hogy illett volna az előzménnyel kezdeni, mivel jamie madrox-nak van egy saját mini-sorozata, ahol az aktuális x-factor-t megalapítja, de azt érzem, hogy sokkal hatásosabb volt ez a belépő így szűzen, hogy dögös akciók során ismerhettem meg a karaktereket, ezt a diszfunkcionális csapatot, ami elég egyedi módon kovácsolódik össze, miközben minden panelt kihasználnak arra, hogy osszák egymást verbálisan -egy csapat különc és (számomra) friss arc, akik kellően érdekesek ahhoz, hogy követni akarjam őket hosszútávon is... erősen rányomja a bélyegét a kötetre a korszak is, amiben játszódik, ugyanis nem sokkal vagyunk wanda hírhedt mondata után, amitől a mutánsok kilencven százaléka elvesztette a képességét, emiatt összeomlott a mutánsváros-nak nevezett kerület társadalma is, és a ’normális’ ember-közösség is vérszemet kapott. úgyhogy minden adott a parázs konfliktusokra, főleg mert a sötét sikátorok gyilkosokat és gonosz-tevőket is rejtenek. a nyomozó-irodában játszódó setup ellenére nem éreztem igazán a ’klasszikus nyomozós’ hangulatot, de most inkább még csak alapoztunk, erre az aspektusra lesz még később is idő, ha a szerző meg akarja erősíteni ezt a vonalat. ha nem, nekem az is megfelel, egy ilyen szórakoztató olvasás után erős bizodalmat érzek peter david felé... (×10.20.)