(2013) (írta: Mark Lawrence) (magyarul: Fumax, 2013)

az előző két kötet kikövezte az utat, és mark lawrence a zárásnál sem akart letérni az ösvényről -most is lassan gördítette előre az eseményeket, két szálon, nyugodtan rakosgatta a kirakós darabjait, míg végül minden csodásan összeállt... a múlt ezúttal szó szerint a világ-bővítésre lett használva, új tájak, új hangulati elemek érkeztek a forró déllel a kötetbe, és jorg király kalandjai közben sok információt áshattunk ki az elmúlt ezer évnyi múltról a sivatag homokja alól... a jelen elsőre döcögősebbnek tűnt, mert nem éreztem annyira érdekesnek a nagy utazást a kongresszusra, de aztán itt is jól fel lettek ütve izgalmakkal, horrorral és az apaság kérdésével az egyre fogyó kilométerek. mert bizony jorg ismét léphetett előre egyet az emberré válás útján, igaz, a leleményes kegyetlenségét most sem hagyta hátra igazán (engem minden alakalommal szórakoztat, amikor immorális módon old meg egy problémát, amikor semmibe veszi az emberi életeket a céljai elérése során)... mivel egy fináléról van szó, ezért biztos sokan valami nagy epikus küzdelmet vártak, aztán biztos ők is, mint én, nézegették a hátralévő, egyre fogyó oldalszámokat, és kételkedni kezdtek abban, hogy ilyen irányba akarná kifuttatni a sztorit a szerző. de szerintem nem baj, hogy annak ellenére kisebb és intimebb lett a befejezés, hogy igazából a teljes emberiség volt a tét. sőt, én az elemeltebb, spirituálisabb konklúziót sem bántam, főleg mert minden eleme ott volt korábban is a sorozatban -bár főleg az tetszett, ahogy érzelmileg fel volt építve az egész katarzis. persze, aki a ’sorok között’ is olvasott, az sejthette, hogy jorg nem kaphatja meg a feloldozást olyan könnyen, mintha egy hollywood-i produkcióban élne... viszont mindenképp becsülendő, hogy mark lawrence nem engedett az elveiből, és kerek egészre formálta ezt a három kötetet -bár azt már tudjuk azóta, hogy ezt a különleges és jól felépített világot nem tudta elengedni, így új karakterekkel indult újra a széthullott birodalomba. és persze nem kell mondanom, hogy hamarosan én is követem majd őt ide vissza... (túl-jól-nevelt gyerekként mindig élvezet látni, ahogy egy amorális karakter a nőkkel bánik, és hát jorg király nem fogja vissza magát, ha le kell varrni egy porcelánbőrű északi szépséget vagy egy hosszú-életű nekromantát...) (×02.24.)