(Fantastic Four vol.1 #583-588) (2010-2011, Marvel Comics) (írta: Jonathan Hickman; rajzolta: Steve Epting, Nick Dragotta, Mark Brooks) (eng)

a hollywood-i blockbusterek hozzászoktattak minket ahhoz, hogy a sztorik fináléjában elvárjuk a nagy bumm-ot, amikor telepumpálják a vérünket adrenalinnal, amikor felgyújtják bennünk az összes érzelmi reakciót -és most jonathan hickman elmondhatja magáról, hogy sikeresen átültette ezt a metódust a képregény-panelek világába, non-stop akcióval és szívszaggató drámával elérte, hogy kifizetődőnek érezzünk minden alapozást, amit az előző kötetekben lefektetett... szoktuk azt mondani, hogy a marvel első családja akkor működik igazán, ha szerető és összetartó családként vannak ábrázolva, de most nem éreztem problémának, hogy a szerző inkább elszeparálta őket külön történet-szálakra, mert így tudta éreztetni igazán a nagyszabást, hogy mennyi fronton van szükség arra, hogy hőseink helytálljanak és megmentsék a világot... susan vízalatti kalandjánál nem lepődtem meg, hogy namor már megint arrogáns seggfejként lett ábrázolva, de már csak azért megérte a tengerek királyának szerepeltetése, mert így láthattuk, ahogy suzan istenesen elkeni a száját... persze reed szála volt a legelvontabb a fekete lyukkal meg a mesterséges agyban tárolt személyiségekkel, és talán a rá áldozott lapok működtek a legkevésbé a sztori-görgetegben, de a nagyívűsége miatt kellett ez a vonal is az összkép nagyításáért... a baxter-házi külön-csata hozta a legtöbb érzelmet a kötetbe, eleve ott volt ben grimm, aki évek óta először láthatta meg az emberi arcát, ott voltak a tetrekész gyerekek (és a future foundation-ös társaik), és ott volt az önfeláldozás is, ami akkor is egy megunhatatlan fordulat a hősi történetekben, ha tudjuk, hogy nem biztos, hogy végleges ez a búcsú... főleg mert hickman tényleg tud hatni ránk olvasókra is a halállal, és ezt azzal éri el, hogy nem beszéli túl a gyászt, sőt, némává teszi az utolsó füzet nagyrészét, így még intenzívebben teszi átérezhetővé a felfoghatatlan hiányt. a bezárkózást. a tehetetlen dühöt. a fájdalmat. végül megtalálja a tökéletes embert, aki a beszédével vigaszt tud nyújtani -egy karaktert, aki talán a legtöbb szerettét veszítette már el a marvel világában. (×09.29.)