(Captain America vol.5 #37-42) (2008, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker; rajzolta: Steve Epting, Roberto De La Torre, Luke Ross) (eng)

azért ha belegondolunk abba, hogy min kellett keresztülmennie sharon carter-nek ebben a három kötetben, eléggé meg tudja hasítani a szívünket... ezzel akartam kezdeni a mondandómat, mert ez az érzelmi központja a kötetnek, de nézzük végig a többi réteget is: rosszul is kijöhetett volna brubaker a két kapitány ötletéből, de szokásához híven most is a múltra támaszkodott, így kellően hitelesen meg tudta magyarázni, hogy miként őrjönghet a paneleken egy férfi, aki a megszólalásig hasonlít steve rogers-hez (nyugi, nem klón!); várható volt, hogy a gonoszok törékeny szövetsége felbomlik majd, ha a tervek nem pont úgy alakulnak, ahogy eltervezték őket, és persze hőseink mindent megtettek, hogy megakadályozzák, hogy egy őrült (és bábjai) kezébe kerüljön az ország; bucky sikeresen belenőtt a kapitányi kosztümbe, az utolsó küzdelme már nem a lelkében és nem is a koponya seregei ellen zajlott, hanem a közvéleményt kellett meggyőznie arról, hogy méltó utódja steve rogers-nek, azokat az értékeket képviseli, amiket az emberek elvárnak amerika hősétől... izgalmas lezárása volt ez a kötet ennek a monstre, 18 füzetes ívnek, tele kézitusával és robbanással -és egy gonosz íróval, aki egy szerencsétlen női karakteren éli ki az összes frusztrációját... (##12.30.)