(Daredevil vol.2 #82-87) (2006, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, rajzolta: Michael Lark) (eng)

lehet hogy közelebb kéne helyezni egymáshoz a borítón a ’félelem nélküli ember’ alcímet és ed brubaker író nevét, mert megérdemelné, hogy ő is megkapja ezt az állandó jelzőt azért, amilyen kíméletlenséggel vette fel az elődje által eldobott fonalat... még úgy is, hogy igazán nem akart újítani, noir-ba mártja ő is a hangulatot, végig morog a narráció, sötét és nyálkás minden -sőt, a panel-rendezéssel is visszább lép egy korszakot azzal, hogy sok helyen a klasszikus kilenc-paneles felállást alkalmazza. és persze ő sem hagyhatja nyugodni a főhősét, lelki és fizikai terroron húzza keresztül, mindent elvesz tőle, hogy igazán mélyen magába kelljen néznie (a ’minden’-be beletartoznak az utolsó még élő szerettei is)... kihasználja a helyzetet, amit örökül kapott, és belepréseli ebbe a hat füzetbe az összes börtön-toposzt, amik eszébe jutnak az embernek a rács mögötti életről. kíméletlen és nyomasztó a környezet, a szituáció, ezért egyfelől megterhelő olvasni, másrészről viszont olyan magas színvonalat képvisel, hogy az ember nem akarja elengedni, amíg az utolsó, sokkoló relevációval kecsegtető oldalig el nem ér... de előtte is akadnak már jól működő csavarok az úton, a rejtélyek is megfelelően gördülnek előre, hogy végig izgalomba tartsa az agyunkat is, miközben legyalulja a lelkünket... (hehe, olyat se láttam még, hogy egy író bocsánatot kér az egyik fordulatáért egy utószóban...) (ha brubaker miatt nem is aggódtam, azért gyanítottam, hogy alex maleev rajzai után nehéz lesz bármelyik művésznek felpróbálnia ezt a cipőt, de michael lark jó munkát végzett, jól illik az ő stílusa is a koncepcióhoz, még ha kevésbé egyéni is, mint maleev zsenije.) (##12.14.)