(Saga #13-18) (2013-2014) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Fiona Staples) (eng)

egy író karakter beépítése a történetbe mindig jó eszköze egy szerzőnek arra, hogy meta-üzenetekkel bombázzon minket olvasókat -persze rossz kezekben ez erőltetetten fárasztóvá válhat, de brian k. vaughan-nál nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is valamihez rossz kézzel nyúl... mert vannak itt aranyos kiszólások arról, hogy az író fél az illusztrátoroktól, hogy tudja, hogy belassult a történet, de például kapunk jó tanácsokat is arra nézve, hogy milyennek kell lennie egy ideális gyerekmesének -de hogy mindezt azért ne vegyük túl komolyan, így húgyfoltos kisgatyába öltözteti az írót, és lehányatja vele a csecsemőt (igen, még ennyi füzet után tud hozni ’na-neeee...!’ pillanatokat, ez volt az egyik ilyen ebben a kötetben)... ez volt a harmadik kör, aminek most az a feladat jutott, hogy tovább szélesítse a világot, még több hátteret adjon a karaktereinek (például alana családjával), és kicsit kitalálja, hogy hogyan is menjen tovább, mire összeérinti az összes szálat a katartikus fináléban... bár nem mondom, hogy nem voltak meg a szokásos őrültségek (például gwendolyn első szeretőjének a csillag alakú fehér fanszőre nálam tipikusan ez a kategória), de azért be-belopakodott a komolyság is a gyönyörűen megrajzolt lapokra -például szépen elmélkedtünk a szeretteink elvesztéséről. mondjuk biztos vagyok benne, hogy mindenki a legfontosabb tanulságot tette leginkább magáévá: basszál, ne háborúz... az utolsó füzetben éreztem meg igazán annak az előnyeit, hogy az ellenfelekre is bőven szántunk időt eddig -mert a felfokozott hangulatban képes voltam mindenkiért izgulni... (ezért sem aggódom amiatt, hogy az újságírók is velünk maradtak, mert biztos, hogy célja van velük az írónknak -ha más nem, hát az, hogy hitet tegyen a meleg-házasság mellett.) ($$12.18.)

(Saga #7-12) (2012-2013) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Fiona Staples) (eng)

annyira rohantunk az első kötetben, hogy törvényszerű volt, hogy meg kell majd állni hamarosan kifújni magunkat, lenyugodni, és körülnézni egy kicsit, hogy hova jutottunk és kikkel is vagyunk együtt... de cseppet sem baj az, hogy a vad kalandozásról a karakterizációra került át a hangsúly, sőt, így töltődik meg igazán tartalommal a puszta szórakoztatás -na nem mintha a karakter-építés ne lenne szórakoztató, az összes párbeszéd úgy van megírva, hogy az életszerűségük mellett a jópofaság sem veszik ki belőlük, és a múltidéző jelenetekben is mindig van annyi csavar, hogy ne csak kipipáljuk az összes korábban megtörtént eseményt (mondjuk fura belegondolni abba, hogy a narrátorunk a saját fogantatását is részletesen elmeséli...) -és szükségszerű is volt, hogy flashback-ekben kerüljenek elő dolgok, ha már az első füzetet egy hatásos felütéssel akarta kezdeni mr.vaughan... bár a főszereplő-párosunk nagyon jól működik együtt (még a vitáikat is imádom), de jó ötlet volt szétszedni őket, és két új karakter (azaz a nagyszülők) segítségével láttatni őket egy kicsit más szemszögből is... de nem csak a szereplők múltja mélyült a visszaemlékezésekkel, de egyre jobban át tudjuk érezni a két nép ellentétét is, azt, hogy milyen mélyen beléjük ivódott a gyűlölet -és azt, hogy mennyire nagy szó az, hogy alana és marko nem nézték a szárnyakat és a szarvakat, amikor egymásba szerettek... arra is volt idő, hogy az ellenséges oldalt is mélyítsük kicsit, sőt, egy-egy egész füzetet rászántunk (a) the will-re és a robot-hercegre is. sok kis aprósággal épült a róluk alkotott képünk, például nem lehet véletlen, hogy a hercegnek melegpornó jelent meg a képernyőjén, amikor megsérült a csatamezőn (érteni vélem már, hogy miért nem ment a szex a hitvesével), és annak is tudtam örülni, hogy a rabszolgaságból felszabadított kislányt okosan beintegrálták a sztoriba, nem csak egy pedofília elleni kiáltvány maradt... fiona staples-től szívesen megkérdezném, hogy mit rajzol nagyobb örömmel: cuki antropomorf állatokat (akik aztán premier plánban robbannak a képünkbe...), vagy óriási keléses herezacskókat...? ($$12.16.)