(Star Wars #26-30, Annual 2) (2016-2017) (írta: Jason Aaron, Kelly Thompson; rajzolta: Salvador Larroca, Emilio Laiso) (eng)

én már az elejétől szűkösnek érzem azt a játszóteret, amit a sorozat számára megszabtak, a három éves időperiódust a new hope és az empire között, és az ezzel járó megkötések (nem szerepelhetnek bizonyos karakterek és helyszínek) is lefojtó erővel bírnak. de jason aaron kitalálta a biankó csekket ben naplójával, amivel szélesíteni tudja a repertoárját, így írhat nyugodtan yoda-s sztorit is úgy, hogy a kis zöld mestert nem mozdítja ki a dagobah kellemetlen szagú mocsaraiból... és oké, lenyeljük a kerettörténetet az űrben unalmában olvasgató luke-kal, de azt már nehezen bocsátjuk meg, hogy szegény öreg zöld jedi-t egy ilyen érdektelen sztoriba pazaroltuk el... mert még a legyek ura / mad max hangulat működgetett az elején, de aztán annyira túl lett húzva ez a kő-szörnyes, filozofikus tanmese, hogy szerintem luke is el-elszundított két lapozás között... így főleg kiütközött, hogy ez csak egy hosszúra nyúlt lábjegyzet volt, az olvasó csak túl akart lenni rajta, hogy közelebb juthasson az igazi kalandokhoz, és az ilyen felületes/átszaladós olvasás mindig megtépázza egy sorozat renoméját... a szintén a kötetben szereplő annual pont fordítottja a gerincet adó yoda-s unalomnak, mert egy izgalmas mellék-történetet nyújt rajzfilm-szerűen ronda rajzokkal (míg ugye salvador larroca gyönyörű rajzait ez a vád nem érheti) -és nagyon tudtam örülni egy fizikailag és lelkileg is erős női vendég-karakter jelenlétének. ráadásul érdekesen pedzegettük azt, hogy a felkelők sem voltak szentek, hogy mind-a-két oldal cselekedetei nyomán érték sérelmek és fájdalmak azokat, akik részt sem akartak venni ebben a konfliktusban. (#12.04.)