(2015) (írta: Paul S. Kemp) (magyarul: Szukits, 2015) (14BBY)

sajnos az a marketing része, hogy vader-t és az uralkodót kellett a borítóra rakni. sokan így csalódni fognak, hogy ők csak fontos mellékszereplői ennek a történetnek -fontos katalizátorok, de nem ez a könyv fogja feltárni a sith rend összes titkát (vagy akár a két aktív sith ellentmondásos kapcsolatát, igaz ez utóbbira bőven van utalás)... ezzel szemben a velük szemben-állóknál már sokkal részletesebb a kép, amit kapunk. elve tetszik az, hogy twi'’ek néppel így össze lehet kötni a filmeket, a tévé-sorozatokat és a regényeket, ők a galaxis legnépszerűbb rabszolgái, így jó ötlet volt rájuk építeni egy olyan történetet, ami egy szabadság-harc vakmerő lépéséről szól (plusz réteget adhat a harcuknak a bolygójuk geográfiája is, mert szerintem nem véletlen, hogy a barlangokban bujkáló twi’lek-ek kapcsán felmerül az, hogy folyton jönnek elnyomók, akik nem tudják felszámolni az ő ellenállásukat, ez számomra meglepően aktuális felhangokkal bíró analógia (lásd még az afgán tálibokat, akik harcoltak egyaránt a szovjetek és az amerikaiak ellen is)). de szabadság-harc-e ez vagy terrorizmus, ahogy a könyvben is többször felmerül ez a kérdés? mert egy elnyomó hatalommal szemben csak rengeteg áldozat árán lehet kivívni a szabadságot -és ezt a lélek-ölő dilemmát így írott formában még erőteljesebben lehet közvetíteni, mint a filmekben (ahol mindig rohanni kell előre a cselekménnyel, különben a türelmetlen nézők dobolni kezdenek a popcorn-os dobozukon)... mondjuk a tempóra itt a regényben sem lehetett panaszunk, mert a bevezető (és némi badass vader akciózás) után csupán egy napot ölel fel a cselekmény, ahol folyton sodródunk előre az eseményekkel, nincs igazán idő lelkizni, vagy karaktert építeni, de nem is hiányzik a mélysége, elég az a pár elejtett fél-mondat, hogy elgondolkozzunk egy pillanatra, aztán újra belevetjük magunkat az izgalmak közé... a csillagromboló megtámadása nagyon tetszett, mert okos volt és a fejemben lévő vásznon is egy nagyon látványos film tudott leperegni az olvasás alatt, viszont miután leértünk a felszínre, már kevésbé működött a regény, kicsit repetitívvé váltak a harcok a dzsungel-lényekkel és a kergetőzés egymással (inkább egy starship troopers regénybe illet volna a jelenetek többsége)... elsőre erőltetettnek tűntek vader visszaemlékezései is, de aztán érthetővé vált, hogy miért most villantak be neki az anakin skywalker-ként átélt események -de egyébként is csak öt évvel vagyunk a vader-ré válás után, még nem ért véget a tanulási folyamata... a könyv vége sem lett igazán katartikus (pedig annak örültem, hogy sikerült minden karaktert (és szálat) egy helyre hozni a végén) -talán azért, mert tudtuk jól, hogy kiknek kell túlélniük ezt a sötét kalandot... sötétség -talán ez működött a legjobban a regényben, hogy megnézhettük, hogy milyen árnyoldalai vannak a birodalmi megszállásnak, hogy milyen elszántság kell, hogy valaki szembe merjen szállni egy ilyen elképesztő erővel szemben (az mondjuk meglepett, hogy mennyire keveset tudnak az emberek a császárról -mondjuk a képességeiről). és igen, én igenis tudtam örülni, hogy beleláthattam egy lázadás működésébe -sokkal inkább, mintha csak két a sith nagyúrról olvastam volna... ($$12.03.)

(Han Solo #1-5) (2016) (írta: Marjorie Liu, rajzolta: Mark Brooks)

mondhatnám, hogy magasak voltak az elvárásaim, mert han solo gyerekkorom óta a kedvenc karakterem és példaképem, de tudom már jól, hogy mit kaphatok ezektől a mini-sorozatoktól, úgyhogy inkább kisebbre vettem a kívánság-listámat -mondjuk szerettem volna, hogy valamennyi átszivárog harrison ford kisugárzásából a rajzolt lapokra, és ez szerencsére meg is valósult. vagy hogy ugyanúgy működjön a dinamika leia és han között, mint a filmekben, és ezt is jól sikerült elkapni. és tulajdonképpen a történet nagyrészével sem volt bajom, mert elég solo-s volt a versennyel összekötött küldetés, hiszen kellően legyezte a simlis csempész egóját a kőkemény pilóta-kihívás, ugyanakkor kellett kurázsi is a megvalósításhoz. és annak is örültem, hogy megint kiderült a falcon kapitányról, hogy a szíve épp olyan nagy, mint a szája... csak az a baj, hogy már az alapoknál megakadtam kicsit, mert számomra nagyon fura terv az, hogy úgy csinálunk titkos küldetést, hogy közben nagy nyilvánosságnak tesszük ki magunkat -legalább álnéven nevezték volna be han-ékat, akkor lehet, hogy kevésbé akadékoskodnék. mert ugye az első halálcsillag felrobbanása után járunk, nehogy már a birodalmiak nem ismerik fel sem a nevet, sem a falcon-t (ó, persze, mert a vödörfejek is itt vannak, de csak magával az őrült futammal kapcsolatban akadékoskodnak, han-t nem szedik elő szólóban)... de alapvetően elégedett voltam, a nagy rohanásba bőven fért kaland, némi érzelem is, és talán arról is tanulhattunk kicsit, hogy hogyan működött a lázadók titoktartási rendszere. ($$12.02.)

(Chewbacca #1-5) (2015) (írta: Gerry Duggan, rajzolta: Phil Noto)

szerintem mindenkinek az jutott elsőre eszébe, amikor meglátta a címet, mint nekem: akkor most ebben a képregényben végig morogni meg üvölteni fognak? és tulajdonképpen majdnem igazunk is lett... mert nem futtatták át a vuki mondatokat egy tolmács-droidon, így a maguk nyers valójában kaptuk meg az összes mondatot (ha egyáltalán mondat-szerkezetet használnak a kashyyyk-on...), így elég kevés fogódzkodónk volt ahhoz, hogy ez-vagy-az a hang épp’ milyen érzelmet közvetít. talán jobb lett volna legalább zárójelben ezeket az érzelmeket jelezni (mert egy mozgóképnél azért jobban érteni véljük a kiadott hangok jellegét, de így írottan ez nehezebb dió volt)... no, elég sokat elnyelvészkedtem, de ez azért is lehet, mert magáról a sztoriról nem sok mindent tudok elmondani, egy generikus starwars-szösszenet volt, kapzsi ember kihasználja a szegény helyieket, azok külső segítséggel a saját lábukra állnak és győzelmet aratnak -ja, és a birodalom is ott kavar a háttérben... egy kis mellékes kalandja egy ismert hősnek, nincs súlya, de nem is fáj. a rajz is ilyen volt a füzetekben, láttunk már szebbet is, csúnyábbat is, elment (mondjuk nekem a színezés elsőre fura volt, kicsit festmény-szerűvé tette a képeket). és igazából el lehet szórakozni az ilyen szösszenetekkel, de azért jobban örülnék, ha a képregényekkel is akarnának valami mélyebbet adni egy ifjúsági rajzfilm szintjénél... ($$11.30.)

(Kanan #7-12) (2015-2016) (írta: Greg Weisman, rajzolta: Pepe Larraz)

értem én, hogy a rajzfilm-sorozat jelen-idejéhez akartak kapcsolódni egy kicsit, közben meg kanan személyiségét is mélyíteni akarták, de kicsit feleslegesnek éreztem a minden füzetet nyitó néhány oldalnyi idősíkot, mert nem adtak semmit hozzá az élményhez (az utolsó, teljesen a jelenben játszódó rész meg azért volt csonka, mert még nem olvastam a new dawn című regényt, amihez kapcsolódik) -nem úgy, mint a múlt eseményei... számomra a padawan-ság témaköre mindig érdekes volt, és itt most szépen sikerült mélyebben is beleásni magunkat ebbe, például megtudhattuk, hogy hogyan is alakul ki egy mester/padawan kapcsolat, hogy intuitív módon választják egymást -vagyis valószínűleg az erő dönt erről a meghatározó kapcsolatról is... aztán belevetettük magunkat a háború sűrűjébe, és ismét jól sikerült ábrázolni a jedik és a klónok közti kapcsolatot is, hogy milyen erős kötelék alakulhatott ki a csatatéren köztük, akár baráti viszony is... a ’first blood’ kötetcím gondolom kanan/caleb első ölésére utal, bár igazából sajnos nem ástunk túl mélyre ezzel, hogy a kölyök a haragja felhasználásával a könnyebb (és sötétebb) útra lépett... értem én, hogy egy rajzfilm-sorozat kiegészítője ez a képregény, de azért örültem volna, ha kevésbé rajzfilmes a rajz-stílusa -vagy legalább annak, ha könnyebben megkülönböztethetőek az arcok... ($$11.30.)

(Obi-Wan & Anakin #1-5) (2016) (írta: Charles Soule, rajzolta: Marco Checchetto)

benned is, bennem is, minden rajongóban ambivalens érzéseket keltenek a prequel-trilógia filmjei (főleg ha ugyanúgy középsikolásként/kezdő főiskolásként láttad őket, mint én, mert akkor még egy adag nosztalgia-réteget is le kell hámoznod róluk)... mert akkoriban az ember nehezen ismerte be, hogy ezek a filmek nem jók, manapság viszont azt nem könnyű belátni, hogy lucas bácsi sok rossz döntése (és pocsék rendezése) mellett igenis voltak jó és működő elemek is. vagy olyanok, amik sokkal jobbak is lehettek volna, ha olyan nyúl hozzá a szövegkönyvhöz, aki tényleg a karakterek mélyére akar leásni. mert igenis lehet jót kihozni ebből a kicsit lenézett korszakból is, kitűnő példának itt van ez a mini-sorozat, ami nem csak egy pofás akció-kaland anakin-nal és obi-wan-nal, de a sok robbanás és futkosás alatt ott dobog az érző szíve is. mert hiába obi-wan a galaxis egyik legjobb jedi-je, mégis tele van kételyekkel, főleg anakin tanításával kapcsolatban, és a padawan-jában is épp ennyi bizonytalanság van. és ezeket nagyon jól közvetíti a képregény, mint ahogy a mester/tanítvány viszony is átérezhető. és akkor ott van még a csúcspont is, amikor egy flashback-ben láthatjuk, hogy miként is kezdte meg palpatine a könnyen befolyásolható anakin befolyásolását... de érdemes a fő küldetés mögé is nézni, ahol is a háború értelmetlenségéről elmélkedhetünk egy sort... a kalandot és a mélyebb mondanivalót szemet gyönyörködtető képekbe csomagolták, csak hogy komplett legyen a csomag. ($$11.28.)

(2016) (írta: Alan Dean Foster) (magyarul: Szukits, 2016) (34ABY)

annak ellenére, hogy gyermekkoromban faltam a film-regényeket (egy starwars-könyvet bent is felejtettem a padban énekórán, aztán vehettem meg újra...), idősebb koromban már elgondolkozom azon, hogy mit is ad nekem egy ilyen könyv, ha már láttam a filmet. hogy tudja-e mélyíteni a karaktereket, (hisz’ akár lassíthat is a mozgóképes tempóhoz képest a formátumának köszönhetően), hogy vannak-e plusz jelenetek, amik esetleg kikerültek a filmből a végső vágás során. mert azért valljuk be, ma már az kevés, hogy a belső vetítő-vásznunkon újraéljük azt, amit már többször is láttunk a moziban vagy otthon a lapostévénken. és a starwars film-regények mindig is hullámzó minőségűek voltak (talán a sith...-eknél sikerült a legjobban hozzáadni azt a bizonyos pluszt), és sajnos ez a kötet sem lóg ki a nagy átlagból. mert csupán felmondja a szövegkönyvet, nem tudunk meg semmi többet az új- vagy a régi szereplőkről, és bár némi technikai háttér-tudást hasznosnak éreztem (avagy hogyan is működik a starkiller base), a plusz-jelenetek feleslegesnek érződtek (vagy túlságosan önismétlőnek -lásd a kantin-jelenetet, amiben leszakad egy végtag...). azért nem panaszkodom, mert hamar végig lehetett szaladni rajta, nem fárasztott le, de azért ezek csak a minimum-célok, lőjük már kicsit feljebb a minőséget, ha kérhetném... ($$06.06.)

Star Wars Annual 1 (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Angel Unzueta)

jó látni, amikor egy értő kéz nyúl a kiterjesztett univerzumhoz, és talál olyan kapaszkodókat, amik addig rejtve voltak. mert végre láthattuk a birodalmivá változott coruscant-ot, az ismert logótól vöröslő utcákat, a császár szavait hűségesen közvetítő holo-kivetítőket. és azt is jó volt látni, hogy a lázadók nem csak egy frontvonalat húztak, hanem sokkal kényesebb módszerekkel is harcoltak a birodalom ellen -beépített kémekkel. csakhogy a császár eszén nem olyan könnyű túljárni, bármilyen fifikás is az ember... tetszett a tépelődő főhős is, olvasnék még vele történeteket -főleg, ha ilyen szép a körítésük, mert vizuálisan kifejezetten megkapó a füzet, jók a perspektívák, a színek, az esőfüggöny... ($$06.01.)

Darth Vader Annual 1 (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Leinil Francis Yu)

nehéz vader-t táncba vinni... akárhova is veti a sors, a kedvenc sith-lovagunk mindig kivágja magát -kifinomult stílusával és persze a fénykardjával... azért gondolom a császár számított némi diplomáciai bonyodalomra, és azért küldte az erő fekete öklét a vonakodó bolygóra és nem egy akta-tologatót. mert muszáj mindig példát statuálni, erőt mutatni, mert csak így lehet uralni a galaxist. főleg ha olyan helyről van szó, ami a nyersanyagai miatt elengedhetetlen. (azon gondolkoztam, hogy vader vajon nem fél egy vulkanikus bolygón azok után ami történt vele a mustafar-on? de nem úgy tűnik, hogy kialakult volna benne a láva-fóbia...) ($$06.02.)

C-3PO: The Phantom Limb (2016) (írta: James Robinson, rajzolta: Tony Harris)

bevallom, hogy sosem voltam a rajongója a szószátyár protokoll-droidnak, mert igen hamar fárasztóvá tud válni az általa képviselt humor. így volt bennem félsz, hogy a szóló-képregényébe mennyi fog ebből lecsapódni, de úgy látszik, hogy öregkorára kicsit komolyodni tudott az arany-kaszni alatt. mondjuk azt kicsit nehezen emésztem, hogy a robotok ennyire emberiek tudnak lenni, kvázi éreznek és elmélkednek, és siratják a régi szép időket, amik hiányoznak a memóriájukból... vizuálisan sem könnyű ezt megoldani, hiszen nem lehet a robot-arccal igazi érzelmeket kifejezni -az már egy más dolog, hogy ennél sokkal szebben és átláthatóbban is meg lehetett volna rajzolni a füzetet... viszont a lényeg, a vörös színű kar megszerzése tényleg hatásosra sikerült -ki gondolta volna, hogy robotokkal is lehet érzelmileg hatni az olvasókra... ($$06.02.)

(2015) (írta: Chuck Wendig) (magyarul: Szukits, 2015) (4ABY)

a második halálcsillag felrobbant, az ewokok partiznak, hurrá-optimizmus a levegőben -de hogyan tovább...? a starwars-saga egyik legizgalmasabb időszaka ez, ahol rengeteg érdekes témát lehet találni, és chuck wendig meg is talál ezek közül többet is -hogy aztán ne nagyon foglalkozzon velük... mert a nagyon furán veszik ki magát, hogy a kis színesként bedobált kitekintők a galaxis lelkiállapotára sokkal érdekesebbek, mint a borzasztóan csikorogva összeálló főszál. én sokkal szívesebben olvastam volna még többet arról, hogy mi zajlik le az emberekben most, hogy a szemük láttára formálódik át a világuk, hogy milyen sérüléseket okozott bennük a birodalom elnyomása, a megélt háború borzalmai. és ezeknek a csírái ott vannak, és az ember könyörögne, hogy kapjon még többet belőlük, de mindhiába, mert folyton vissza kell térni egy jelentéktelen bolygó kis-szabású eseményeihez (a legjobban talán a világnézeti különbségekbe beleroppanó család tetszett, de például a coruscant-i gyerek-katonákról is többet akarnék tudni). de lehet, hogy nem panaszkodnék emiatt, ha a könyv hősei érdekesek lennének, de sajnos bántóan egydimenziósak, és eltelik a regény fele mire egyáltalán találkoznak (jól mutatja a bevonzódási szintemet, hogy mindig bajban voltam a nevekkel, ha kimaradt pár nap két fejezet között). talán még a birodalmi oldal járt jobban, itt azért érződik némi ’most-hogyan-tovább’ érzet, aminek az egész kötetet át kéne járnia. azt viszont elismerem, hogy amikor végre nagy nehezen összeáll a csapat, ott van pár pofás akció-jelenet -azért viszont mérges voltam, hogy a belengetett halált gyáva módon lett visszacsinálta, elvéve azt a kis működő drámai élt is, kétszer is... a legjobban talán egy novellás-kötetben működne ennek a korszaknak a bemutatása, ahol minden aspektust körbe lehetne járni. hé! nem állunk össze fan-fiction-ként megírni...? (nem nagyon értem, hogy mind a régi, mind mostani új kiterjesztett univerzum írói miért vonzódnak ennyire wedge-hez, mert nekem csak egy nevesített pilóta, semmi több...) ($$05.31.)

(2015) (írta: Claudia Gray) (magyarul: Szukits, 2015) (11BBY-5ABY)*

réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban még az ifjúsági regények is jobbak, mint nálunk a nagy átlag... de tényleg, ne ijedjen meg senki, hogy rásütötték a kötetre a manapság divatos ’young adult’ címként, mert azon kívül hogy két fiatal a főszereplője, nem sok köze van az ide tartozó alkotásokhoz. szerelem azért van benne persze, de nem pöffeszkedik minden elé ez az érzés, nagyon szépen, organikusan illik bele a nagy egészbe, a két főszereplő sorsába (és köszönöm, hogy nyoma sincs az ilyen (férc)művekben kötelező szerelmi három/négy/satöbbi szögeknek, amivel csak erőltetetten akarnak mindig drámát csiholni...). mint ahogy ez a két főszereplő is nagyon szép organikusan illeszkedik bele a régi trilógia emlékezetes jeleneteibe, új perspektívát adva az ismert történetnek -kicsit alulnézetből, kicsit a túloldalról. nagyon okosan vegyít a sztoriba olyan elemeket, amiknél sorra döbben rá az ember, hogy még sosem gondolkozott el rajtuk. mert például belétek hasított már az a fájdalmas felismerés, hogy luke skywalker tulajdonképpen tömeggyilkos, aki mintegy kétmillió ember haláláért felelős közvetlenül...? mert bizony a filmekben a birodalmiak csak velejéig gonosz vezetőkből és arctalan tömegekből álltak, pedig bizton állíthatjuk, hogy nem mindenki volt gonosz, aki a császárt szolgálta. mert az egyszerű katonák legtöbbször csak tették a kötelességüket. sőt. bennük is ébredhetett kétely, érezhették azt, hogy romlott ez a berendezkedés, de mégsem tehették meg, hogy ellene forduljanak (és szerintem ritkán jelentek meg eddig az univerzumban azok a helyek is, amiket teljesen kizsákmányolt a birodalom hadi-gépezete). és ez a kötelesség-tudat és kétely-érzet nagyon szépen végigvonult az egész regényen, esszenciálisan megjelenülve a két főszereplőben. de ennél sokkal több szerencsére ciena és thane, kellően szerethetőek, és akiknek akkor is érdekelt volna a sorsa valószínűleg, ha nem bukkannak fel a legfőbb filmes helyszíneken. de egyébként nem volt zavaró, hogy mindig ott voltak minden csatában, csak néha érezte úgy az ember, hogy kicsit erősebb az erő jelenléte (a.k.a. az írónő keze) a két karakter megfelelő helyzetbe hozásánál... azzal kezdtem, hogy nem tipikus ifjúsági regény, és ez az érzet az utolsó lapokra még inkább megerősödött bennem, mert a legtöbb helyen biztos, hogy egy könnyes összeborulós befejezés lett volna, itt viszont nagyon higgadtan megmaradtunk a realitás talaján -ami egy lendületes űroperánál igen nagy szó... (nem is tudom miért álltam meg tavaly év végén az olvasással, mert már akkor is nagyon tetszett a hangulata és a felépítése, viszont nem véletlen így az sem, hogy pontosan emlékeztem, hogy hol hagytam abba, és élénken meg is maradt a fejemben minden fontos mozzanat, amit addig olvastam. és persze az újrakezdés után nagyon hamar végeztem -ezt hívják szerelemnek...) ($$04.20.)

(* a starwars univerzumában az első halálcsillag felrobbanása a 0 pont, minden esemény időpontját ehhez viszonyítják: BBY ->a yavini csata előtt; ABY -> a yavin-i csata után)

(2015) (írta: Greg Rucka, rajzolta: Marco Checchetto)

bár a régi expanded universe-ben jártas olvasóknak biztos nem újdonság, nekem még feltérképezetlen terület ez a ’jedi visszatér’ utáni időszak, mármint hogy szó szerint, percekkel, órákkal, napokkal később járunk a nagy fináléhoz képest. és nem hiszem, hogy bárki azt gondolta volna, hogy az ewokok megölelése után minden birodalmi letette a fegyvert a teljes galaxisban, azért nem könnyű szembesülni azzal, hogy igen komolyan kellett továbbra is használni a fegyvereket a makacs ellenállás miatt (főleg, hogy a császárnak volt tartalék-terve is). örülök, hogy nem a szokásos főszereplőink szemszögéből látjuk az eseményeket, hanem egy új arcot kapunk (aki ráadásul egy olyan karakter édesanyja, aki majd a hetedik részben lesz fontos szereplő), de itt vannak a hőseink is, szép sorban mindenki beköszön -ahogy ismerős helyszíneken és szituációkban is járunk. (az meg különösen vicces, hogy miközben egy űrcsata izgalmait olvassuk épp, az agyunk gyönyörűen ki tudja egészíteni az állóképeket, még a filmekben lévő hangeffekteket is halljuk magunkban...) azt gondoltam, hogy valami drámai véggel zárjuk a csupán négyfüzetes minit, így kicsit váratlanul ért a happyend. ($12.05.)

(2015) (írta: Charles Soule, rajzolta: Alex Maleev)

lando-ról csak úgy szabad sztorit írni, ha magad is hajlandó vagy egy nagy adag simlisségre. és igen, a nyitással máris átvertek minket, már kezdtem volna írni, hogy ’lando-nak is vannak érzelmei, hogy bele tud szeret... mi? egy birodalmi kormányzóban? comeon...’ szóval a felütés működik, és utána a fő küldetés is, ami persze egyre nagyobb lesz, ahogy derülnek ki a sötét részletek, és ahogy az már csak minden heist-sztoriban lenni szokott, a túl simán működő tervek csúnya véget érnek a végére (még némi érzelmi töltet is belefért az utolsó füzetben). közben jól pörgünk végig, sziporkáznak a párbeszédek, és működik a szerethető simlis hős karaktere is, aki pragmatikus és materialista, mézesmázos és meglepetésekkel teli. ilyen képregényekkel kéne kitömni az új kiterjesztett univerzumot, amik nem bolygatják meg az idővonalakat, cserébe viszont marha szórakoztatóak. (alex maleev érdekes választás egy starwars képregényhez, mert neki igazán a sötét tónusok állnak jól, igaz, hogy most hozhatott magával némi marvel-rutint, ha már kvázi-vasembert és fekete párduco(ka)t kellett rajzolnia...) ($12.04)

(Darth Vader #7-12) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

áldás és átok, hogy vader-t új szituációkban láthatjuk -jó, mert olyan történetet kapunk vele, amilyet még biztos, hogy nem láthattunk, és rossz, mert szokatlan, és kissé karakter-idegen dolgok történnek vele. mert nem elég, hogy magán-hadserege van, még azt is hagyja nekik, hogy alternatív módon jussanak birodalmi kredithez, aztán meg végig kettős játékot játszik, hogy látszólag üldözi a sajátjait, de közben meg segíti őket -és a birodalomhoz való lojalitás az smafu...? és nem arról van szó, hogy nem tetszik, csak szokatlan. van egy csomó eleme, ami kifejezetten jól működik, szimpatikus az ifjú doktorlány (meg a két kifordított (gyilkoló) droid), jó lenne, ha még visszatérne. és fontosnak tartom, hogy vader komolyan kutat luke után, látjuk, ahogy lépésről lépésre ébred rá mindenre. és végre van egy birodalmi, aki használja az eszét is -ráadásul még ferencjózsef-rajongó is... ($12.03.)

(Star Wars #7-12) (2015) (írta: Jason Aaron; rajzolta: Simone Bianchi, Stuart Immonen)

azért azt be kell látnunk, hogy a disney/marvel-nél nagyon értenek a marketinghez -elég volt telekiabálni a netet han solo feleségével, hogy mindenki figyelmét felkeltsék a képregény iránt (bizony, elég egy ilyen ’mítoszgyalázó’ lépés, hogy ne kelljen reklámra költeni, lásd még a női thor esetét, ahol a trollok és ’ősrajongók’ szintén felhizlalták a témát a kellő szintre). pedig ez csak tényleg egy gimmick volt, de legalább kaptunk ismét egy vagány női karaktert, aki tud lőni és nem fél a verbális párbajoktól sem. de úgy tűnik, hogy jason aaron-tól egyébként sem áll messze, hogy a cool-ságot helyezze mindenek felé, mert tulajdonképpen luke képzetlenségének problémáján kívül nincs sok mélység a sorozatban -de nincs is rá igény, főleg, amíg ott vannak azok a jelenetek, amik annyira menők, hogy az ember csak hatalmas vigyorral tudja olvasni őket (lásd: a ’mindenkinek egy fénykardot!’ fejezetet!). és amíg mennek a bunyók meg a menekülések a birodalom elől, egy cseppet sem érdekli az embert, hogy mrs.solo-t csak olvasó-csalogatónak dobták-e be, vagy sem. (ha már van aggodalmam, az továbbra is az, hogy hiába dobálják luke-ok mindenféle jedi-feladatok sűrűjébe, nem edzhetik meg jobban, mint ahogy a felkészültsége állt a birodalom visszavág elején...) ($12.02.)

(Kanan #1-6) (2015) (írta: Greg Weisman, rajzolta: Pepe Larraz)

ha van valami, ami nagyon működött az előzmény-trilógiában, az a 66-os számú parancs, azaz palpatine végső megoldása a jedik kiírtására. ez egy olyan igazi dráma, amit érdemes újra átélni, megvizsgálni több szemszögből is -mert a klónok oldaláról is érdekes, hogy lelkileg aztán fel kellett dolgozniuk, hogy olyanok ellen fordultak, akikkel együtt harcoltak már évek óta. bár kanan nevével adják el a füzetet, igazából ez a kissrác lehetne akármelyik padawan, aki túlélte a szörnyű csapást, és valahogy boldogulni próbál a megváltozott világban -miközben kísértik a múlt szellemei. az vár rá, mint általában az utcagyerekekre bármelyik félreeső sárgolyón -talál magának egy simlis mentort, aki kitanítja, hogy hogyan lehet túlélni a félhomályban, a zavarosban. és tulajdonképpen ezzel tudjuk visszakapcsolni a rajzfilmben megismert kanan-hez, aki már profi szinten alkalmazza ezeket a képességeit. és persze nem felejtette el, amit padawanként tanult. ($12.01)

(2015) (írta: Mark Waid, rajzolta: Terry Dodson)

fel sem tűnt ez elmúlt évek alatt, hogy mennyire nem foglakoztunk annak a lelki hatásaival, hogy leia elveszítette azt a bolygót, amin felnőtt, és annak minden lakóját. úgyhogy teljesen ésszerű, hogy megvizsgáljuk ezt, kár, hogy mark waid nem tudta igazán szerethetően beleágyazni ezt egy történetbe -mert a hercegnő önmarcangolása egyébként működne. kap maga mellé egy társat, akiről nem sokat tudunk meg, majd nagy rohanásba kezdünk, hogy összeszedjük az életben-maradt alderaan-iakat (akik között persze széthúzás van és vádaskodás), valamint kicsit a birodalmiak orrára koppintunk. talán a nagyszabás hiányzik belőle. vagy jobban tudná értékelni az ember, ha más lenne a képi világa, mert a dodson házaspár rajzfilm-szerű ábrázolásmódját ledobja magáról a star wars világa. ($11.30)

(Darth Vader #1-6) (2015) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

az hogy lehet, hogy itt van minden idők egyik legikonikusabb gonosza -és nem utáljuk, sőt, gyermekien rajongunk érte ennyi év után is? mitől lesz ennyire badass, ami ennyire működik? a hat filmből tudunk már róla szinte mindent (talán veszített is az erejéből, hogy megismerhettük a gyermekkorát is), lehet-e vele újat mondani? azt gondoltam, hogy kieron gillen a járt úton marad, és üldözőbe veteti vader-rel a lázadókat, de szerencsére ő sokkal jobb író nálam, ezért voltak trükkök a kabátujjában. először is köszönöm a disney-nek, hogy komolyan veszik az univerzum-építést, mert a történet elejét és végét szépen összefűzték a másik ongoing sorozatukkal. de a közepe, apám, sorra jöttek a meglepetések... vader magán-hadsereget épít magának, kételkedik a mesterében (hogyne tenné, egy idegesítő pacákot fölé helyez a ranglétrán...), majd felfedezi, hogy az uralkodónak vannak még tervei, hogy a mesterségesen fejlesztett lények sora nem állt meg griveous-nál és magánál vader-nél... csupa bátor vállalás, amik jól sülnek el, az ember kíváncsian falja a füzeteket, mert nem tudhatja, hogy a külső űr következő sarkán túl mi vár még rá. és még azt is megoldották, hogy úgy utalgatnak lépten/nyomon az előzmény-trilógiára, hogy annak a szentségtörő aspektusai nem tolakodnak előre. ($11.28.)

(Star Wars #1-6) (2015) (írta: Jason Aaron, rajzolta: John Cassaday)

talán lehetetlen megmagyarázni, hogy mi a nagybetűs ’star wars hangulat’, inkább csak érzi az ember, hogy megvan-e vagy nincs. és kétségtelen, hogy jason aaron és john cassaday valamit nagyon eltaláltak, mert maximálisan hozzák ezek a füzetek ezt az érzetet. és nem csak arról van szó, hogy azokat a hősöket láthatjuk, akiket gyerekkorunkban úgy megszerettünk. vagy hogy ezek az emberek hasonló szituációkba keverednek, mint a klasszikus történetekben (ez nálam inkább hátrány, mert hajlamos vagyok azon morogni, hogy ’nemár, már megint...?’), hanem az összhatás miatt (legtöbbször sikerült még az arcokat is a színészek mimikájához lehető legközelebb vinni). vékony jég ez, hogy a két film közti hézagot töltik ki, mert vannak bizonyos dolgok, amiket nem tehetnek meg, úgy kell izgalmassá tenniük a kalandokat, hogy tudjuk, hogy hova futunk ki. nem könnyű úgy zsonglőrködni a jókkal és a gonoszakkal, hogy ne legyen erőltetett egyikük szerepeltetése sem. és ez a hat füzet alapján ügyes zsonglőrökkel van dolgunk, a kezdő fegyver-gyáras sztori berúgja az ajtót, veszettül pörög és hatalmas móka, az ember élvezettel falja a lapokat, mert szerethető, kalandos, és nagyon-nagyon starwars-os. aztán kicsit leülünk, és végiggondoljuk a dolgokat, kicsit lelkizünk, és aztán már a folytatásra építkezünk. így kell lerakni egy új kezdet alapjait. ($11.27.)