(X-Factor vol.3 #7-12) (2006, Marvel Comics) (írta: Peter David, rajzolta: Ariel Olivetti) (magyarul: Kingpin)

na ezért jó back-to-back olvasni az egy családba tartozó marvel köteteket, mert nagyon jól működik bennük a pillangó-effektus -azaz ha az egyik sztoriban meghal egy karakter, akkor biztos, hogy szóba kerül abban a kötetben, amiben egy családtagja is szerepel (még ha az ismeri is a klasszikus ’mindenki visszatér legalább egyszer a halálból’ szuperhős trope-ot, így nem is akarja befogadni a gyász érzését)... elég sűrű volt ez a kötet, peter david egyszerre akart a nagy marvel univerzumba bekapcsolódni és a saját pecsenyéjét is sütögetni, ezért a nyomozó-iroda tagjainak is hitet kellett tennie a polgárháború nagy kérdésében, azaz hogy a regisztrációt választják-e, vagy az ellenállást, eközben továbbra is fel akarják göngyölni az m-nap nagy rejtélyét is (pedig layla-nál ott lenne minden tudás, tehát messzire nem kéne szaladniuk az irodától), és mindeközben még minden szinten meg kell küzdeniük a sorozat nagy nemeziseivel, a mr.tryp-féle bizarr társasággal... és tényleg volt itt minden, hipnózisban elkövetett árulás, verbális konfrontáció, teljes csapatos letámadás, és egy kicsit elemelt háttér-magyarázat a gonosz mibenlétére (az apróbb visszaemlékezések is jól jöttek, mert alapot adnak a későbbiekhez is -a bosszú mindig jó motiváció!)... a szerteszét ágazó sztorihoz változatos rajzoló-csapat is dukált, nem is tudom, hogy melyik állt jobban a sorozatnak, a rajzfilmesebb stílus (ahol a szokásosnál sokkal kifejezőbb arc-kifejezésekkel voltak tele a panelek), vagy a karcosabb, noir-osabb (alex maleev-esebb) kinézet... (×10.23.)