(Y: The Last Man #32-36) (2005) (írta: Brian K. Vaughan; rajzolta: Goran Suduzka, Pia Guerra) (eng)

óh, azok a fránya csalódások... ’csaj-csajon’, ígérgeti a cím, erre a dokinéni/355 maszatolást yorick csúnyán megzavarja -de persze értelmezhetjük átvitt értelemben is a címet, hiszen a tengeren játszódik (majd’) az egész kötet, és hát a hajók mindig nőneműek, az angol nyelvben is (vagy mondhatjuk azt, hogy a víz felett és a víz alatt is csajok vannak, több rétegnyi csaj, ehh, inkább befejezem az etimológiai fejtegetést)... azért is húztam egy kicsit a számat, mert feldobott a tudat, hogy a hajóskapitánnyal kaptunk egy új női karaktert, aki kedves, támogató, és nem akar egyből hősünkre támadni (és ügyesen kerüli ki a kapitányi kliséket azzal, hogy nem papagája hanem majma van) -erre két füzettel később nem kiderült, hogy a látszat csal nála is, és mégsem rakhatom őt a pozitív oldalra...? elég durva felvetés az bkv-tól, hogy nők tömegei teszik tönkre magukat heroinnal a lelki csapásaik miatt, de igazság szerint nem tűnik ez olyan valóságtól elrugaszkodott feltevésnek... a gyors lefolyású eseményeknek köszönhetően könnyen végig lehetett szaladni a köteten, kicsit aperitifnek éreztem csak a ránk váró kalandok előtt... (ismét volt egy fősodoron túli extra füzet is, ami ügyesen megkavarta beth háttértörténetét a horrorisztikus és szuperhősnős lázálmokkal (ez utóbbinál még a színezés is átváltott retróban, nagyon helyesen).) (##03.20.)

(1981) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Mœbius (Jean Giraud) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2017)

tudjuk le a kötelező első kört: alejandro jodorowsky és moebius a meg nem valósult dűne film-projektjuk után érzet alkotói tüzükben hozták létre ezt a képregényt, átmentve ide minden ötletet és inspirációt, amik kútba estek volna a film elsüllyedésével (további információkért erre keresgéljetek tovább!). bár a dűnével kapcsolatos ismereteimet nem mondanám teljesnek (láttam a lynch-féle próbálkozást és a kanadai mini-sorozatot is, a regényt viszont pár fejezet után feladtam), így ezzel a szemmel abszolút önálló világnak tűnik az incal univerzuma (még ha pár épület vagy látvány-elem vissza is köszön a vázlatokban fennmaradt film-tervekből)... az első kötet története nem akarja megváltani a világot, egy tipikus noir felállással nyitunk, egy (a tudatbefolyásoló szereket nem megvető) magán-hekus találja magát egy kulimáz közepén (még femme fatale is van), egy elsőre macguffin-nak tűnő tárgy után szaladgál mindenki -hogy aztán erről a tárgyról kiderüljön, hogy igenis fontos szerepe lesz a történetben, mi több, önálló entitásként kell gondolnunk rá... az a jó, hogy miután az ember két három oldalt lapozott a kötetben, már nem érdekli a klisés alaphelyzet, mert addigra elsodorták az események örvényei, a sarkokon túl váró hihetetlen fordulatok, a jodorowsky-féle őrült ötletparádék. alapozás ez a javából, ahol épp’ csak bedugjuk a kis-lábujjunk ebbe a szokatlan világba, megismerjük a szereplőket, és már végig is szaladtunk ezen a szerény 48 oldalon... egy kicsit azért tartottam a képregény vizualitásától, mert a kora nyolcvanas évek rajzai nem szoktak közel állni a szívemhez, de szerencsére moebius jellegzetes formái és részlet-gazdag stílusa sokkal könnyebben vonzotta a szemem, mint remélni mertem... (a blacksad-hez hasonlóan a pestikönyv ismét baromi igényes munkát végzett a magyar kiadással, élvezet kézbevenni a méretes kötetet, szívesen lapozza az ember a meglepően vastag lapokat.) (##03.18.)

Cassian & K-2SO (2017) (írta: Duane Swierczynski, rajzolta: Fernando Blanco) (eng)

k2so nem véletlenül lett az egyik közönség-kedvenc a (kissé szegényes) rogue-one karakter-kínálatból, mert a száraz humorával feldobta a film komolyságát. cassian is rendben volt, bár nem ártott volna többet is megtudni róla -mint ahogy a többiekről sem (huppsz, most nem a filmet kéne kritizálnom)... egy képregényes one-shot pont betölthet ilyen karakter-mélyítős szerepet, el lehet mesélni benne mondjuk két szereplő első találkozását... persze k2 itt még (nagyrészben) hideg gyilkológép, aki előszeretettel szorongatja a későbbi átprogramozója nyakát (minden barátság kezdete nehéz), de a végére megtalálja a saját hangját -valamint a kalkulációkhoz és statisztikákhoz való vonzódását... gyors lefolyású képregény volt ez, egy mini-küldetés, ami jól kitöltött egy hézagot, de a nagy képből nem lógott ki egyik irányba se... (a rajza is olyan semmilyen, hogy csak a középszerűsége jut eszembe, semmi más...) (##03.12.)

The Storms of Crait (2017) (írta: Ben Acker, Ben Blacker; rajzolta: Mike Mayhew) (eng)

jól kitalálta lucas annakidején, hogy a yavin4 elhagyása után a lázadók évekig menekülve keresték a következő alkalmas bázis-helyet, mert a kiegészítő történetekkel most izgalmasan lehet kitölteni ezt az időszakot... először kicsit ferde szemmel néztem erre a one-shot-ra, mert nem szeretem, amikor utólag erőltetnek bele egy nagyobb történetbe korokon átívelést, de tegnap este újranéztem a last jedi-t, és mivel a bolygó kapcsán elhangzik, hogy volt itt régen egy lázadó bázis, így megnyugodtam -hogy aztán az olvasás után csalódott legyek, hiszen luke-ék mégsem vetették itt meg a lábuk hosszútávon (még szerencse, hogy kicsit lejjebb ástam crait múltjába, így megtudtam, hogy bizony tényleg létezett itt komolyabb bázis, de az a leia-ról szóló könyvben játszik fontos szerepet, ami magyarul még nem jelent meg -btw, vicces, hogy visszafele rakom össze a látványos só-bolygó sztoriját így)... a füzet vizualitásáról is érdemes pár szót ejteni -a bolygó predesztinálja magát látványos háttérként, de nem irigylem a színezőket, akiknek komoly feladat lehetett, hogy hitelesen visszaadják azt a vöröset és fehéret, amiért a moziban is úgy odavoltunk. az arcok meg... szóval oké, van amikor jól néznek ki ezek a fotorealisztikus mimika-ábrázolások, de az baromi zavaró tud lenni, amikor konkrét jelenetet tudok mondani a szent trilógiából, amit imitálni próbált a rajzoló bizonyos panelekben... (##03.15.)

DJ: Most Wanted (2018) (írta: Ben Acker, Ben Blacker; rajzolta: Kev Walker) (eng)

sajnos nem jó ómen, ha egy érdektelen film-karaktert helyeznek egy mellék-sztori főszerepébe, mert az olvasó már kedvetlenül fogja a kezébe venni a füzetet -és aztán még kedvetlenebb lesz, amikor kiderül, hogy egy innováció nélküli sztorit kap a drága idejéért, ahol összeszedik az összes kaszinós-svindlis klisét, nyakon-öntve egy halvány starwars-hangulattal... dj karaktere most sem lett érdekesebb vagy izgalmasabb, és szerintem azzal sem lett igazán többlet-tudásunk, hogy ismerjük a börtönbe kerülésének kacifántos históriáját... (a rajzok olyanok voltak, amilyenek, de mi a fene volt az a kis kalap a főhősünk fején, az megvolt már neki a filmben is...?) (##03.17.)

(Y: The Last Man #24-31) (2004-2005) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Pia Guerra) (eng)

mindenkinek van gyenge pontja, nekem a széparcú intelligens lányok, yorick-nak meg a beth nevű szőkék... de legalább szerencséje volt a templomban talált szöszivel, mert nem csak szexet kaphatott tőle, hanem komolyabb beszélgetést is, valakit, akivel lehetett osztozni a bűntudaton -soha rosszabb kísértést, soha rosszabb évát az édenkertbe (btw, a vallás is szépen került be a nagy egészbe a katolikusok válságával (ugye hogy kellett volna hagyni, hogy nők is lehessenek papok...?), és yorick isteni belépőjével)... azért nem felejtkezünk el az eredeti beth-ről sem, igaz még csak azt a tényt rögzítettük, hogy yorick-nak érdemes lett volna várnia még a félrenézéssel... ezután végigrohantunk hero élettörténetén, kiegészítve az eddig homályban hagyott részleteket, majd révbe értünk san francisco-ban -egy időre... bkv itt látta megfelelőnek az időt és a helyet, hogy játszani kezdjen velünk azzal kapcsolatban, hogy miért is élhette túl yorick a dögvészt. felkínált egy misztikus magyarázatot, majd egy ahhoz hasonlóan nehezen komolyan vehető tudományos fejtegetést (mindezt persze drámaian, sok vörös folyadékkal körítve) -a lényeg mind a két esetben az, hogy a hősünk maga semmiképp sem különleges, csak a körülmények miatt maradhatott állva utolsó férfiként... most hogy elértük a kitűzött célt (san francisco-t), nincs más hátra mint, izé, továbbmenni -amerikát már keresztül-szeltük, jöhet a világ... (##03.10.)